Katolikus gimnázium, Miskolc, 1909
— 113 — kenteni fáradhatlan buzgalmát s csak teljes testi gyengesége vitte a nyugálomba. Munkássága megérdemli, hogy megemlékezzünk róla s erről jegyzőkönyvi kivonatban értesítse őt az igazgató. — Épen úgy kötelességének tartja üdvözölni Dassievicz Gyula új igazgatót. Erőt és egészséget kíván neki, az új intézetnek anyagi, szellemi és erkölcsi berendezése az ő vállaira nehezedik, valamint az ifjúság fegyelmi állapota és a tanári kar lelkesedésének és sikeres egyöntetű működésének lankadni nem engedése. Gyakorolja igazgatói jogait ama szeretettel és bölcseséggel, melyet tőle az igazgatói hivatal természete a tanári karral és ifjúsággal szemben megkövetel. Az igazgatói jogoknak ilyen bölcs gyakorlása az intézet színvonalának emelését, annak hiánya hanyatlását vonja maga után. Főigazgató úr saját részéről megígéri, hogy mindenben segítségére lesz. Egyben ama reményének ad kifejezést, hogy a tanári karnak, igazgatónak és főigazgatónak harmonikus működése mindenesetre az intézet javát fogja előmozdítani. 6. A tanulók vallási, erkölcsi és fegyelmi állapota. A tanulók a zord téli időben csak vasár- és ünnepnapokon, máskor egész éven át mindennap szent misére jártak és vasárnapokon szent beszédet hallgattak az igazgató és a tanári kar felügyelete mellett. Az előadásokat mindig rövid, áhítatos imával kezdték és végezték. Március 18. és 19. napján végezték a húsvéti szent gyakorlatokat, melyeken a tanári kar is megjelent; halottak napján a gyászistentiszteleten, hamvazó szerdán és szent Balázs napján a vallási szertartásokon részt vettek s megjelentek a keresztjáró héti és úrnapi körmeneteken, ugyancsak tanáraikkal. A kath, tanulók az iskola év folyamán négyszer végezték a szent gyónást és áldozást. A nem kath. tanúlók saját lelkészeik rendelkezése szerint gyakorolták vallásukat és azoktól nyertek oktatást a vallástanból. A beiratkozás alkalmával átadtuk a tanulóknak fegyelmi szabályaink egy-egy példányát, részint tájékoztatóúl, részint azért, hogy a szülök vagy helyetteseik közreműködését is megnyerhessük. Azonkívül szeptember 4-én felolvasták és meg is magyarázták az osztályfőnökök a fegyelmi szabályokat a tanulóknak. A tanárok a tanév elején, sőt közben is megtekintették a növendékeket szállásukon. Az erkölcsi és fegyelmi állapot intézetünknél jónak mondható, mert 307 tanúló kapott jó, 121 szabályszerű magaviseletű érdemjegyet, kevésbé szabályszerűt 2. Lásd a XVII. a) táblázatot. Az erkölcs-fegyelmi állapot tehát intézetünkben, amint látható, általában véve elég jó volt; a vétségek nagyrésze gyermekies pajkosságból, vagy meggondolatlanságból eredt és így a fenyítések is nagyobbára szaktanári és osztályfői, de 17 esetben igazgatói megdorgálásból állottak, tanári szék elé egy tanulót sem kellett állítanunk. Habár a tanári testület mindenkor egyik legszentebb kötelességének tartotta őrködni a gondjaira bízott tanuló ifjúság erkölcsi magaviselete fölött, e helyütt még sem mulaszthatjuk el a szülőket és szülőhelyetteseket arra figyelmeztetni, hogy gyermekeik, illetőleg a reájuk bízott tanulók erkölcse fölött éber figyelemmel őrködjenek és a tantestületet nemes intencióiban szüntelenül támogassák, a házi nevelés szigorúbb eszközeinek alkalmazásával is, mert az iskola nevelői és tanítói eljárásában csak úgy haladhat előre, ha a szülők említettem támaszára számíthat, vagyis ha a szülői ház fegyelmezése harmonikusan karöltve halad az iskoláéval. Ugyancsak helyénvalónak tartjuk e sorokban a vidéki szülőket arra is figyelmeztetni, hogy gyermekeik elhelyezésénél a legnagyobb gon8