Katolikus gimnázium, Miskolc, 1907

13 határt szegélyző Capri szigetek; az öböl baloldalán pedig Castellomare és Sorrento csodaszép alkotású hegyei merednek szaggatottan ég felé. Jobbról a tenger végtelen, azúrkék tükrén pihen szemünk, balról a Vesuvio fekete, rideg bazalttömege mered égnek, csúcsa kráteréből ontja a szennyes, sárga füstoszlopot. (A nép „palmettának" nevezi.) Egy felhődarab sem úszik a gyönyörű, sötétkék égen, reggeli hat óra és perzselő hőség. Resina és Portici közt mély bevágásban haladunk ; a romboló lávaár egyik 8 km. széles folyama itt ömlött a tengerbe, a vasútnak útat kellett vágni a roppant kemény lávába. Tíz, sőt 12 méter magas lávafalak közt 15 percig megyünk, melyekből kijutva, a mandulafenyőkkel szegélyezett kies fekvésű Portici kis kikötőjét látják szemeink. Majd Tőrre del Grecco következik. Háromszor pusztította el a láva, u m.: 1631-ben, midőn a város kétharmadát betemette; majd 1737. s 1794-ben. (Azóta már 1906 ban is.) Az irtózatos földrengések, melyek a kitörést kisérték, romba döntötték a házakat, elseperték az országútat a föld sziliéről, a várost pedig és környékét a láva és hamu fedte be; mialatt a tenger három méterrel magasabbra emelkedett, kicsapott medréből s elpusztította a szerencsétlen lakosságnak azt a kis fekvő vagyonát, a mit legalább a láva és hamu megkímélt. A sok csapás nem töri meg a népet, sőt merészebbé teszi; dacol az elemekkel, a lávára, a régi város romjaira újat építettek, melynek mai lakossága a tízezeret meghaladja. Hasonló osztályrész jutott a következő állomás, Tőrre del Annunziata városnak, melynek ma 15 ezer lakosa van. Elhagyva ezen helyet is, pár perc múlva megérkezünk Pompejibe. A kis állomáson csak úgy hemzsegnek az idegenek, angolok, németek, franciák stb.; az angolok a piros Baedeckerrel kezökben sétálnak fel és alá, böngészve a könyv tartalmát. Az imént érkezett vonatunk is csak úgy önti magából a sok idegent, mint méhrajt a kifordított kaptárból. Az állomástól széles, kitűnő út vezet a romokhoz, hol egész kis szállodaváros van, mindegyik hotel vetekedik a másikkal drágaság dolgában. Az élelmes német Napoliból ennivalót hoz magával, letelepszik valahol a fűbe s úgy fogyasztja el cók-mókját; a bor pedig olcsó. Daltól visszhangzik minden, a mandolin kísérete mellett éneklik a gyönyörű olasz dalokat. Itt egy csoport fényképész siet az állomásra, vagy jön onnan ; amott egy festő festi vásznára a tájékot, körötte a zöld pázsiton költői rendetlenségben hevernek a festékek, ecsetek és paletták. A szállodák mögött húzódik a Pompeji romjait körülvevő magas, kettős töltés. Szép parkon át jutunk a főbejárathoz, hol a belépési díj (entrata) fejében 3 lirát (2 korona 70 fdlért) kell fejenkint fizetnünk. A vezető nem soká váratott magára, csakhamar megjelent az olaszt annyira jellemző, kedves modorú bőbeszédű cicerone. Képzett, iskolákat