Katolikus gimnázium, Miskolc, 1907

III. Délolaszország és Szicília.* Felolvastatott a miskolci Iparoskörben 1008. évi február 21-én. Nápoly. 1899. március 27-én hajnalban érkeztem meg Rómából Campania fővárosába, Nápolyba. Egészben megkapó Nápoly fekvése, részielei gyönyörűek, hátterében van az örökké füstölgő Vesuvio. Észak és kelet felé a távolban az Appenninek csúcsai tűnnek fel, míg nyugatról, közvetlen a város mellett, van a Posilipo domb Virgil sírjával s ettől északra a Comaldoli magaslat, a világ egyik legszebb pontja. A tenger felől vagy a Vesuvio csúcsáról nézve Napolit, az antik Bájáétól Sorrentumig, mintha számtalan csillámló fehér házaival egy város lenne a félköralakú öböl partján, melynek koronája a voltaképeni Napoli háztengere és tetője és lángfolyamaival a Vesuvio. Mindenfelé a legbujább déli növényzetet látunk. Kaktusz és agavé, mandulafenyő (pinia), narancs, citrom és pálma. Körülötte a tenger mélyéből mosolygó, kékeszöld szigetek emelkednek ki, regényes alakú sziklákkal. Oly remek a kép, hogy nem lehet vele betelni, minél tovább szemléljük, annál szebbnek, andalítóbbnak találjuk ; igaza van az olasz közmondásnak: „Napoli videre e poi maori." (Nápolyt látni, azután meghalni.) Ámde lejőve a szt. Márton hegyről Nápoly sikátoraiba, változik a kép. A dombokra kapaszkodó keskeny utcákban igazi olasz élet lüktet. A zsivaj, lárma, melynek a nápolyiak született mesterei, itt hangzik késő éjjelig. A mesteremberek künn a házak előtt kalapálnak, szatócsok az utca szélére rakják portékájukat, szamarak cipelik a terhet, kofák veszekednek, hal- és gyümölcsárusok ordítanak, falusiak zöldséget, kecskét, borjút kínálgatnak s a rogyásig megterhelt taligák, hol fölmenet kapaszkodva, hol lejovetkor hanyatt-homlok rohanva, csúszva, fékezve, fülsiketítő nyikorgást visznek véghez, melyhez az olasz korcsmákból (osteria) jövő bűz, a fülkékben felhalmozott piszok és rondaság szaglóidegünket támadja. * Az útat dr. Lóczy Lajos budapesti egyetemi tanár vezetésével tettem meg. Az utazó társaság 1G tagból állott.