Katolikus gimnázium, Miskolc, 1906

ajándéknak a volt honvédek rokkantjai, özvegyei és árvái javára történt felajánlása. Ez utóbbi tény mintegy igazolása volt a szabadságharcnak s a teljes kibékülésnek a jele. 1868. december 10-én zárta be a király a nagyfontosságú országgyűlést, a mely visszaadta az országnak önállóságát, helyreállította integritását és biztos alapját rakta le a nemzet jövőjének. A nemzet pedig visszanyervén önállóságát, lázas tevékenységet fejtett ki, hogy pótolja az elmúlt idők mulasztásait. Föllendülésnek indult a közgazdaságnak minden ága: a földmívelés, az ipar, a kereskedés, de rendkívüli volt a haladás a szellemi téren is. 1896-ban ülte meg a nemzet ezeréves fennállását. Örömében résztvett az uralkodó család is, élén a királlyal, a ki az ez alkalommal rendezett országos kiállításunkat személyesen nyitotta meg és felséges nejével, Erzsébet királynéval együtt lelkes ovációkban részesült. A kiállításon a mult és a jelen tárult a néző szemei elé: amaz emlékeiben, emez az ipar, tudomány s a művészetek alkotásaiban. A mult emlékei ékesen hirdették, hogy a magyar nemzet Szent István óta tárt kaput nyitott a nyugati műveltségnek, melynek minden áramlata elhatott hozzánk és nyomokat hagyott hátra. E műveltség védelmében százados harcokat vívott a magyar s habár e miatt a kevésbbé veszélyeztetett nyugoti nemzetek mögött maradt is, alkotmányos szabadságának visszaszerzése óta hatalmas lépést tett előre és méltó módon tölti be helyét a művelt népek sorában. A mult emlékei s a jelen sikerei egyaránt emelik önérzetünket és bizalommal töltenek el a jövő iránt; annál is inkább, mert a kiegyezés óta mind szorosabbra fűződött a kapocs a nemzet s az uralkodó család között. Szorosra fűzte azt királyunk alkotmányos magatartása s a nemzet iránt minden alkalommal tanúsított jóakarata, másrészt a nemzet tántoríthatatlan ragaszkodása uralkodójához, a mely főleg akkor nyilvánult, midőn a sors kegyetlen kézzel eltépte mellőle egyetlen fiát, a nemzet legszebb reményét s a királynét, a magyarok védő asszonyát. A kölcsönös bizalmon és szereteten alapuló szoros viszony az uralkodó s nemzet között, legfőbb biztosítéka a boldogulásunknak s hazánk jövendő nagyságának. Ma pedig, midőn az ősz uralkodót a koronázás immár 40 éves fordulóján a nemzet lelkesen, harangzúgás, hálaimák között ünnepli, a tapasztalatokban gazdag uralkodó keblét öröm tölti be, mert az a megnyugtató érzés tölti el, hogy ezen 40 év alatt nemzetét boldogította, alatta az naggyá, hatalmassá lett. S százszorosan érzi a nagy tanulság igazságát, hogy egy ország csak akkor lehet naggyá és boldoggá, ha fejedelem és nemzet kölcsönösen megértik egymást s a jólét, műveltség, tudomány csak szabad országban