Katolikus gimnázium, Miskolc, 1906

28 vezére, — mit szóljak én? ! — Lemegyek némán, szótlanul a Márványtenger partjára, csigákat, kagylókat szedek, elgyönyörködöm a tenger ragyogó tükrén és elnézek a végtelenbe, hol utoljára látom már az eget a vizzel egybefolyni, mert estére véglegesen búcsút kell venni e gyönyürű vidéktől! Skutariból Kartalig (mert ez volt Kisázsiában a végső állomásunk) vonaton mentünk folyton a tengerpart melletti villák, paloták s függőkertek közt haladva. E rövid út is gyönyörű volt s nem bántam volna, ha hazáig ily tavaszi pompában virágzó gyümölcsösök s díszkertek közt haladtunk volna. Oly kellemesen esett elmélázni e gyönyörű tájkép fölött, hogy az útbaeső állomások neveit elfelejtettem. Arra sem emlékszem, hogy vonatunk milyen szerkezetű s kinézésű volt, de ha lényegesen elütött volna a miénktől, úgy hiszem, mégis tudnám. Az azonban feltűnt, hogy itt sokkal több nőt látunk kinézni a faházikók ablakain, mint Konstantinápolyban és hogy fátyol sem volt arcukon. Meg is mondtuk észrevételeinket, hogy mennyire látható arcvonásaikon a görög tipus, mely főleg a nagy és kerek élénk fekete szemekben s a görög orrban nyilvánul. Megjegyzendő, hogy míg a törökök a főváros és a külvárosok lakosságának zömét képezik, addig utánuk a leghatalmasabbak a görögök, Konstantinápoly régi lakosságának maradványai, kik Perán és Galatán kívül az Aranyszarv feletti Fanart, azután a szárazföld felőli körfal hosszát és a Márványtenger mellékét, továbbá néhány külvárost s különösen Skutari felsőbb kerületeit lakja. Ugyanezen városrészekben laknak a kereszténység kisebb csoportjai, továbbá örmények, bolgárok és szintén nem csekély számmal olaszok, kik jó részben még a velencei és genuai uralom alatt letelepedett olasz családok utódai. Érdekes a temető Skutariban, de oly terjedelmes, hogy belefárad az ember, míg bejárja. Török felírású fejfák és sírkövek, melyek tetejére rendesen még a turbán is ki van faragva, jól veszik ki magukat a sötétzöld ciprus árnyában, melyet mint nálunk a szomorú fűzet a fejfához ültettek s hatalmas fává, erdővé nőtte ki magát. Kartalnál a tengerparton 2 görög teknősbékát is fogtunk a fűben, mely ott olyan közönséges, mint nálunk a leveli béka. Amint hallottam a lakosok kedves eledele, csakhogy az elkészítése kissé primitív. Úgy elevenen bevetik a tüzes kemencébe és ha átsült, feltörve pajzsát úgy eszik, mintha az minden salaktól meg volna tisztítva. Megérkezvén Konstantinápolyba, podgyászunkat már nem találtuk a szállodában, elvitték a vonathoz s nekünk nem maradt más hátra, mint búcsút véve hű kísérőnktől, az öreg Kovács úrtól s megköszönni az adott jó tanácsokat, útbaigazításokat s még inkább fáradhatatlan