Katolikus gimnázium, Miskolc, 1906

20 felett petróleum lámpás világított, de oly gyenge fényt adva, hogy az ember a szomszédját is alig láthatta. Stambul hasonló felépítésű, mint Galata. Az a bűvös benyomás, melyet Stambul a Galata toronyból tekintve gyakorol reánk, elvész, ha a város belsejébe hatolunk. Itt is, a hova a szem csak tekint, piszok és por. Mohamed nagyon jól tudta, mért írja elő híveinek a naponkinti többszörös mosakodást és mégis mennyi a piszok és mocsok mindenfelé! A mellékútcák itt is oly szűkek s telve kiugróval, úgy hogy az egymással szemben levő házak lakói majdnem kezet foghatnak. A házak itt is, valamint Konstantinápoly többi városrészeiben is, nagyobbrészt fából vannak építve s ablakai sűrű faráccsal vannak ellátva. A kiugró erkélyek a török nők kedvenc tartózkodási helye. Itt töltik a nap legnagyobb részét, mert innen mindent látnak, a mi az útcán történik a nélkül, hogy őket valaki észrevenné. Az alsó ablakok is rácsosak, a kapuk be vannak zárva. Minden oly csendes, rideg, mintha e házak kolostorok volnának. És mégis mily érdekes, festői e kép! Itt nyílik egy ajtó s rajta egy fátyolos nőt bocsájtanak ki, de mielőtt kilépne az utcára, a gyermekek és a cselédség földig hajlongnak előtte s ruhája szegélyét csókolgatják, amott kimért léptekkel közeledik egy török, odébb piszkos rongyokkal takart gyermekek játszanak. Nagyobb utcába kanyarodva, megváltozik a kép. Zajjal, élettel találkozunk. Lovak és szamarak nagy terheket visznek a hátukra erősített két kosárban. Majd a hordárok jönnek ládát, esetleg 5—6 nagy útitáskát cipelve hátukon egy, a vállukra erősített bőrpárna segélyével. Felső testük a nagy súly alatt meggörbül, egészen előrehajlik, arcuk a nagy munkába belekékül, az ember attól fél, megszakadnak a nagy teher alatt. Hús-, főzelék-, kenyér- és halkereskedők lótnak-futnak az utcán rikácsoló hangon kínálva portékájukat. Ezen rikácsoló hangot, vontatott kiabálást a Balkán többi városaiban is lépten-nyomon hallottam s mondhatom, igen szokatlan, fülsértő. Itt is minduntalan kutyákba botlik az ember. Ezek a gazdátlan állatok a keleti városokra, de főleg Konstantinápolyra igen jellemzők s az emberek mellett a lakosság tetemes részét teszik. Testüket vastag bunda fedi s úgy termetükre, mint kinézésükre, megnyúlt pofájukra nézve inkább sakálhoz vagy farkashoz hasonlítanak. Jelentékeny szerepük van ezeknek a kutyáknak, amennyiben ezek takarítják el az utcára ki vetett étel maradékokat úgy, hogy szószoros értelemben a tisztaság fentartóinak mondhatók. Ne is merje valaki e gazdátlan kutyákat bántani, mert rögtön akad ember, ki védelmükre kel. A házakba azonban be nem bocsájtják, így tehát csoportokbn verődve az utcán tartózkodnak s a nap legnagyobb részét itt-ott elheverve,