Katolikus gimnázium, Miskolc, 1903
70 méter, e szerint területe majdnem 4700 m- s így négy osztályú gimnáziumunk céljának teljesen megfelel. Az intézeti tornaversenyt illetőleg 1. a IX. fejezetet. 10. Tanulóink az líránia előadásán. Az Uránia, magyar tudományos szinház, a helybeli színházban 1904. április 14-én „Quarnero vizein" cím alatt előadást rendezett, kizárólag a tanulók részére. Ezen tanulságos előadáson az igazgató és a tanárok vezetése mellett tanulóink közül 100-an jelentek meg. 11. Deák Ferenc emlékezete. Intézetünk hazánk bölcsének, Deák Ferencnek, emlékezetére születése 100-ik évfordulóján a tornateremben az egész ifjúság s a tanári kar részvételével szép ünnepélyt tartott. A I limnusz eléneklése után Haan József, tanár mondott az ünnepélyhez méltó szép beszédet Deák Ferencről 1. az Értesítő elején , melynek bevégeztével a Szózatot énekelte el az ifjúsági énekkar. 12. Tanulóink örömnapjai. Ünnepélyes v hálaadó isteni tiszteleten jelent meg az ifjúság a tanári karral egyetemben O felsége névünnepén, október hó 4-én és a koronázás évfordulóján, június 8-án. — Iskolai ünnepélyt tartottunk ápr. 11-én, az 1848. törvények szentesítésének emlékére. Szent mise hallgatása után ifjaink nemzeti lobogó alatt, élén a tanári karral, felvonultak a tornaterembe, hol az ünnepély a következő programmal folyt le: 1. Himnusz, énekli az ifjúsági énekkar. 2. Várady Antal: „Mi a haza?" szavalja Soltész János III. osztályú tanuló. 3. Dalmady Győző: „Az igazi király", szavalja Rózsa Jenő III. osztályú tanuló. 4. „Királyért, hazáért", énekli az ifj. énekkar. 5. Lossonczy László: „El magyar, áll Buda még!" szavalja Fischer Dávid IV. osztályú tanuló. 6. Gáspár Imre: „Szeresd hazád!" szavalja Griin Jenő IV. osztályú tanuló. 7. Szózat, énekli az ifj. énekkar. Az emlékbeszédet Fehér Gyula IV. osztályú tanuló tartotta. 13. Iskolánk gyászünnepélye. Erzsébet királyasszony gyászos halálának emlékére 1903. november 19-én gyászünnepélyt tartottunk. Bajay Amand hittanár gyászmisét mondott, honnét az egész ifjúság gyászlobogóval a tanári kar kíséretében fölvonult a tornaterembe s ott Xántus Gábor tanár tartotta az emlékbeszédet. A beszéd után Rakitay Károly III. oszt. tanuló szavalta Somlyó Sándor: „Erzsébet halála", Rózsa Jenő III. oszt. tanuló Szabolcska Mihály: „Volt egyszer egy királyné", Brenner Ernő IV. oszt. tanuló Siklóssy László: „Temetés után", és Fischer Dávid IV. oszt. tanuló Jámbor Lajos: „Erzsébet királyné" cimű költeményét. Az ifjúsági énekkar Szigethy János énektanító vezetésével a „Hullassatok könnyet" és a „Zokogva sír Magyarország" c. megható énekeket adta elő. 14. Tanulóink kegyelete. Október 6-án megjelentünk az aradi vértanuk emlékére tartott gyászmisén. Március 15-én tanulóink megkoszorúzták Kossuth szobrát, elénekelték a Himnuszt és Fehér Gyula IV. oszt. tan. elszavalta a „Talpra magyart." Iskolánk legnagyobb jótevőjének, dr. Soltész Imre Bálint prem. kanonok és nyugalmazott leleszi plébánosnak, lelki üdveért, ki intézetünk szorgalmas, szegény tanulóinak részére 12000 koronás ösztöndíj-alapítványt tett, folyó évi március 21-én gyászmisét tartottunk s hogy a hála növendékeink szivéből soha ki ne vesszen, az üdvözült halálának évfordulóján, március 21-én, évenkint megjelennek tanulóink az ő emlékére tartandó gyászistentiszteleten. 15. Tanulóink jótékonysága. Tanulóinkat már korán a jótékonyság, az emberszeretet erényére kell szoktatnunk. Jótékonycélra ez évben is rendeztünk gyűjtést közöttük, melynek megvolt a kedvező eredménye. — Igy