Katolikus gimnázium, Miskolc, 1903

5 Alapos és széleskörű jogi műveltsége magasan felemelte őt mindenki, még Széchenyi fölé is. Nemcsak nemzetünk, hanem általában korunk legkitűnőbb jogtudósai közé tartozott. 1840-ben ő irányította a magyar büntető törvénykönyv szerkesztését oly világossággal, hogy a műveletlen ember is megértette s oly szakértelemmel, hogy a külföld tudósai is remekműnek elösmerték. 1843/44. országgyűlésre Zalamegye újra fel akarta küldeni követnek, de mivel etetés-itatás, véres, sőt halálos verekedések előzték meg a választást, Deák tiszta és szilárd erkölcsi érzése egész felháborodásával utasította vissza a vérrel bemocskolt követséget. 1848-ig a nemzet végtelen nagy kárára nem is vett részt az országgyűlésen. Zalamegye nem választott helyébe senkit, mert nem akadt olyan férfiú, aki az ő helyének elfoglalására méltónak tartotta volna magát. De 1847-ben egyhangúlag megválasztotta. Deák, betegsége miatt, csak 1848. márciusában jelenhetett meg az utolsó rendi országgyűlésen, ekkor is még betegen, a nemzet felhívására. Ne mondja senki róla így szólt hogy hazája javára nem tette meg, amit tehetett. Valóban a márciusi nagy események idején, midőn a nemzet vágyai teljesedésbe mentek, senkire sem volt nagyobb szükség, mint ő reá, az ország első törvényhozójára, kinek igazságszeretetében és bölcseségében mindenki bízott, Batthyány Lajos gróf kormányában igazságügyminiszterré lett. Az 1848. április 11-iki törvényeknek, melyek 12 millió egyenlően szabad polgárral és egyetlen hazával megteremtették az új Magyarországot, senki sem örült jobban, mint Deák. Azt hitte akkor, hogy e törvények megmentették a nemzetet a polgárháborútól. Pedig csalódott! A bécsi kormány Magyarország önállásának teljes megszűntetését s az osztrák császárságba való beolvasztását határozta el. E törekvés ellen, függetlenségéért, életéért küzdött a nemzet. Deák, mint a jog és törvényesség őre, rendületlenül védte az 1848-iki törvényeket. Nyugodt, békés természeténél fogva nem állhatott a szabadságharc élére, de ha a nemzet jogainak megvédéséről, egyezségről, vagy békeszerzésről volt szó, szívesen fölajánlotta közreműködését. Ott is volt minden békekisérletnél, legutoljára Windischgrátz herceg osztrák fővezérnél Bicskén, 1849. januárius 3-án. Az osztrák fővezér oly kijelentéssel, hogy lázadókkal nem egyezkedik, hanem föltétlen meghódolást kiván, Deákot követtársaival együtt letartóztatta és őrizet alá tétette. Csak később engedte meg neki, hogy Zalába vonulhasson vissza. Windischgrátz gőgös válasza után egy rövid, de dicső korszak következett, a szabadságharc legdicsőbb időszaka; majd egy hosszú,