Katolikus gimnázium, Miskolc, 1900
XI. Adatok az iskolai év történetéhez. 1. A tanév kezdete és az előadások menete. A tanári testület az új iskolai évben m. é. augusztus hó 30-án tartotta első alakuló gyűlését, hogy megbeszélje a tanév elején szükséges intézkedéseket. — A beiratások junius 29-től julius 5-ig és folytatólag szeptember 1., 3., 4., a javító, pótló és felvételi vizsgálatok pedig augusztus 30., 31. napjain voltak; a ,-,Veni Sancte"-t szeptember 5-én tartottuk s az előadások a fegyelmi szabályok felolvasásával szintén szeptember 5-én vették kezdetöket: Az előadások, a Rendtartásban elsorolt szüneteket: a nagyméltóságú minisztérium által boldogult Erzsébet királynénk halálának emlékére (nov. 19.) és a nemzeti ünnepként elrendelt (ápr. 11.), a főigazgató úr által engedélyezett (okt. 8., márcz. 11.) és az igazgató által adott rendes évi szünnapokat (február 18., április 24., május 1., 8.) kivéve, akadálytalanul folytak folyó év junius 15-ig, vagyis a vizsgálatok kezdetéig. A vizsgálatokat junius 22-én fejeztük be ; a „Te Deum" junius 29-én volt. A hittani vizsgálatokon Blazsejovszky Ferencz, érseki biztos ós apát-plébános úr, elnökölt. 2. A beiratások eredménye. Összesen 285 nyilvános és 13 magán, azaz 298 tanulót, vagyis 9-czel kevesebb tanulót irtunk be az idén, mint mult évben; kilépett leginkább rossz tanulás miatt 26, meghalt 3, tehát maradt az év végén 269, vagyis 8-czal több mint az előző iskolai év végén. 3. Miniszteri elismerés. Polgár György igazgatónak, 25 éves szolgálatának, befejezése alkalmából, a tanügy terén kifejtett buzgó munkálkodásáért a kultuszminiszter Ő Excellentiája elismerését fejezte ki. 4. A tanári testület személyes viszonyai. Az 1900—1901. tanévre is Szigethy János énektanító bízatik meg az énektanítással. 1900. jul. 24. 51,520 min. sz. — Mátrai Vilmos, szatmári kir. kath. gymnasiumi helyettes tanár, áthelyeztetik hasonló minőségben a miskolczi kir. kath. gymnasiumhoz. 1900. julius 28. 44,636 min. sz. :— Xántus Gábor. icl. helyettes tanár, folytatólag alkalmaztatik ugyanezen minőségben az 1900—1901. tanévben is. 1900. jul. 31. 52,191. min. sz. — Bajay Amand és Hámos Nándor tanárok az 1900—1901. iskolai évre is megbízatnak a tornatanítással. 1900. augusztus 4-én 53,446. min. sz. — Hámos Nándor és Xántus Gábor tanárok az 1900—1901. iskolai év 5 hónapjára megbízatnak a játék-délutánok vezetésével. — Bajay Amand r. tanár 1900. január 1-től julius l-ig a X. fizetési osztály II. s ezentúl a X. fiz. oszt. I. fokába lép elő. 1900. nov. 10. 75,625. min. sz. — Mátrai Vilmos, hely. tanár, kineveztetik id. rendes tanárrá. 1901. márczius 30. 23,160. min. sz. — Polgár György igazgató a VII. fizetési osztály II. fokozatába lép elő. 1901. márczius 9. 33,094. min. sz. — Polgár György igazgató megkapia az V. ötödéves pótlékot. 1901. jun. 4. 36.984. min. sz. 5. A tanárok helyettesítése. Betegség, családi vagy egyéb körülmények miatt a tanárokat: az igazgatót 12, Bajay Amand tanárt 8, Csallóközi Jenő tanárt 10, Haan József tanárt 15, Mátrai Vilmos tanárt 13. Molnár Sándor tanárt 2 és Xántus Gábor tanárt 20, összesen 80 órában kellett helyettesíteni. 6. Hivatalos látogatás. Géresi Kálmán, a debreczeni tankerület kir. főigazgatója, márczius 7., 8., 9. napján látogatta meg intézetünket. Minden egyes tanár előadását — némelyikét többször is — meghallgatta, a tanulókhoz intézett kérdésekkel személyesen meggyőződött azok előmeneteléről, megvizsgálta az intézet berendezését, felszerelését, a hivatalos ügykezelést, megnézte a tanulók dolgozatait és