Katolikus gimnázium, Miskolc, 1899

EMLÉKBESZÉD. — Elmondotta az igazgató a hold. Erzsébet királyné emlékére 1S09. november 2Ó-áii tartott gyász-ünnepély alkalmával. — Kedves tanuló ifjak! Újítsuk fel a mai napon Erzsébet királyné dicső emlékét! De mi ezt, mély fájdalom nélkül nem tehetjük. Most igaza van a latin költőnek: „Infandum, regina, iubes renovare dolorem". Tizennégy hónap előtt, szept. végén, a természet haldoklásának kezdetén hozta a bús szellő Iíelvéczia felől a szomorú hírt, hogy egy anarchista gyilkos keze tőrrel átdöfte Erzsébet királyné bennünket oly melegen szerető szivét s ezzel megsebezte a mi szívünket is. Oh, te istentagadó gyilkos kéz, hogy döfhetted le kegyeletünk oltáráról azt a képet, mely mindig oly áldóan mosolygott nemzetünkre szorongattatásában ? I Hogy gyilkolhattad meg őt kegyetlenül, nem nézve nemét, védtelen ártatlanságát, szentté avató bánatát, csak azért, mert fején koronát viselt? Hogy küldhetted halálba azt, ki megnyitotta a börtönök ajtait és életet adott a halálra ítélteknek ? Hisz ő, a védtelen, ártatlan nő nem álhatott útjában a te őrült, képtelen rögeszmédnek, mely a fennálló társadalmi rend megsemmisítésére cze'lozott. Mintha csak a görög mvthosok iszonyatos légkörében éreznők magunkat, a hol az olympi istenek kezéből, kiket a végzet az emberek uraivá rendelt, istenekéből és még sem gaz emberekéből, a jók és ártatlanok együtt pusztulnak el a gonoszokkal. E gyilkosság hallatára a védtelenek és ártatlanok, mint félénk galambok, úgy a föld hatalmasai is, egymáshoz húzódtak, oltalmat keresve az ismeretlen veszély ellen. Es e hír hallatára, itt, a négy folyam és hármae bérez honában, a bánatnak és felindúlásnak micsoda vihara vonúlt végig az emberek szívében? Szomorú lőn életünk, mint a borús ég, melynek sűrű fellegein nem szűrődhetnek át a nap fénylő sugarai. Sivár, mint a kiégett mező, melyet nem táplálnak az üdítő harmat cseppjei. 99