Katolikus gimnázium, Miskolc, 1898

78 minthogy szeressétek Istent, szüleiteket, a királyt és azokat, kik szépre és jóra oktatnak és hogy szorgalmasan tanuljatok, hogy majdan, ha felnó'ttök, akármilyen munkában hasznos polgárai lehessetek a hazának, s azt, ha szükség lesz rá, életetek és véretek árán is megvédjétek". Ezután a „Honfidalt" énekelték el a műénekesek. Ennek elhangzása után három IV. oszt. tanuló szavalt: Hőnigsfeld Béla Sassy Nagy Lajos „Udv a királynak!" Czeglédi István Sajó Sándor „Ötven év!" és Czink Ignácz Petőfy „Honfidal" cz. költeményét. Miután még a műénekesek Szigetiig János énektanító vezénylete alatt a „Hymnus" t elénekelték, az ifjúság lelkesülten szétoszlott. 11. Iskolánk gyásza. A mint a felséges királyasszony váratlan elhuny tárói a lesújtó hír elterjedt, Polgár György igazgató a tanári testületet azonnal rendkívüli gyűlésre hívta egybe. Ezen a következő szívreható szavakkal, melyeket a tanári kar teljes meghatottsággal állva hallgatott végig, hozta tudomására a tanári karnak a gyászos esetet : „Ö Felségét, legkegyelmesebb urunkat s királyunkat és családját, hazánkat és nemzetünket rettenetes csapással sújtotta a végzet. Még hivatalom soha sem rótt reám oly kínos feladatot, mint ezúttal. Nem volna csoda, ha szívem elszorulna, ajkam elnémulna és csak könnyeim áradatával adnám tudtára Önöknek a mindnyájunkat ért elviselhetetlen veszteséget, melyet Önök már úgyis tudnak s csak könnyeim áradatával jelezném a nagy bánatot, mely Önöknek arczárói is immár visszatükröződik. De mégis el kell mondanom, hogy imádott jó lelkű Erzsébet királynénk legnemesebb szívét, mely mindig nemzetünk jóléteért dobogott és hazánk boldogságáért hevült, átdöfte egy szívtelen gyilkos tőre és ezzel megsebezte a mi szívünket is, melybe az ő angyali képe van kitörölhetetlenül bevésve. Elmondhatjuk mi is felséges királyunkkal : „Megfoghatatlan, hogy bánthatta egy ember azt a lényt, ki egész életében senkinek sem ártott és csak jót cselekedett". A zokogó királyi férjjel, a kinek az eihunyt leghűbb hitvese volt, osztályosa gondjainak, csillapítója szenvedéseinek, vigasztaló angyala nagy fájdalmának s a siránkozó királyi sarjakkal, a kiknek legjobb, leggondosabb anyja volt s az egész királyi házzal, sírnak és zokognak az emberek, sír az egész ország, melynek könnyeit az üdvözült nem egyszer törölte le gyöngéd kezeivel. De hogy is lehetne ez másként ? ! Hisz' megváltó angyala volt Ő letaposott, elnyomott, becsmérelt nemzetinknek ; Ö volt a mi pártfogónk, a mi reményünk, a béke olajágával kezében a mi közbenjárónk a király és nemzet között. Magyarjaival mindig együtt érezett ő, kit ép ezért a nemzet rajongó szeretete és kegyeletes hálája szívünk oltárára szentté állított oda. Most már árva lett ismét szegény nemzetünk ! Ne is resteljen tehát senki, ifjú és üreg, férfi és nő, mint árvákhoz illik, könnyeket hullatni a mi elköltözött Nagyasszonyunk, Védasszonyunk ravatala fölött. Osztozzunk legjobb királyunk mély fájdalmában; az isteni gondviselés küldjön vigasztalást nemzetünk atyjának. Az elhunyt felett pedig virraszszon a népek fájó részvéte ! Emlékezete, melyet törékeny márvány helyett a nemzet hálája fog minden időre hirdetni, legyen örökké áldott!" Ezután a tanári kar a fájdalom ónsúlya alatt s a boldogult iránt lelkében élő örök hálától és ragaszkodástól indíttatva egyhangúlag elhatározta: hogy a drága halott emléke s a testület részvéte jegyzőkönyvileg megörökíttessék ; hogy a gyászlobogó egy hónapig az intézet tornyáéi kitűzve hagyassék ;