Katolikus gimnázium, Miskolc, 1897
68 nak fegyelmi szabályaink egy-egy példányát, részint, tájékoztatóul, részint azért, hogy a szülők és helyetteseik közreműködését is megnyerhessük. Azonkívül szept. 4-én és április 20-án felolvasták és meg is magyarázták az osztályfőnökök ezeket a szabályokat a tanulóknak. A tanárok a tanév elején, sőt közben is többször, megtekintették a növendékeket szállásukon. Igazgatói megrovást kisebb, ismétlődő vétségek miatt 10 izben, tanárszéki megrovást egy esetben kellett alkalmazni, csendesen nl kellett távolítani egy tanulót. Az erkölcsi és fegyelmi állapot intézetünknél elég jónak mondható, mert 147 tanuló kapott jó, 89 szabályszerű magaviseleti érdemjegyet és 1 kevésbbé szabályszerűt. Lásd az X. b. táblázatot. 7. Tanulmányi állapot. A tanárok nagy buzgósággal végezték nehéz tanító, nevelő és fegyelmező hivatásukat. Az alakuló gyűlésen kívül tartottunk administrationális ügyek elintézésére 17 értekezletet, 3 módszeres ülést a tanító módszer egyöntetű megállapítására és 6 ellenőrző gyűlést a tanulók fegyelmi és tanulmányi állapotának megítélésére. A tanulók előmeneteléről és magaviseletéről nemcsak a gyűlések alkalmából, hanem azokon kívül is akárhányszor értesítettük a szülőket és helyetteseiket, felhíva őket, liogy a tanárokat nehéz feladatuk sikeres megoldásában támogassák. A tanárok egymás előadásán összesen 102 órában hospitáltak. Az igazgató pedig a tanulmányi állapot megfigyelése végeit az egész évben 127 órán át volt jelen a tanárok előadásán és buzdította a tanulókat a tanulásra. A tanulók előmenetele általában jó, mert a X. b) c) táblázatos kimutatás szerint 247 tanuló közül felsőbb osztályba léphet 197, vagyis 79'76°/o, javító vizsgálatot tehet 15, vagyis 6-07°/o és az osztályt ismételni tartozik 35. vagyis 14 17"/o. Az összes bukottak száma tehát csak 50, vagyis 20-24%, a mi igazán jó eredmény. — Rendkívüli tárgyakat, nevezetesen szabadkézi rajzot 26. két-három hangra világi hazafias dalokat 78 tanuló tanult, egyházi éneket csak a katholikusok. tornaéneket csaknem valamennyien tanultak. A testgyakorlásban különösen kitűntek, mint csoportvezetők: Kerékgyártó József. Kerékgyártó Mihály, Krausz István, Radics-Ollé Károly I. A.; Danielisz Kornél, Glambusz János, Halupka Perencz. Spitz Pét er I. B.; Geiger Miklós, Klekner János, Mátrai András, Neuman Jenő, Truskovszky Pál II.; Fried Áron. Grausz Dávid, Sassy Csaba, Szepesi Lajos XII. és Guttmann Miksa, Majzler Zoltán. Mátrai Sándor IV. oszt. tanulók. 8. A tanulók egészségi állapota. Nem volt épen a legkedvezőbb, mert 437 könnvü, 17 súlyos. 14 járványos betegségi eset fordult elő. Meghalt : Pap Károly, valóban kitűnő előmenetelő és jó viseletű derék II. oszt. tanulónk ápril 3-án. Nyugodjék békében! — Az összes tanulók igazolt mulasztásai 4483 órát. az igazolatlanok pedig 331 órát tesznek, ez utóbbiakból azonban tandíjfizetés késedelme miatt igazolatlan 106 óra. — Dr. Ixel Soma hatósági orvos ez évben nem vizsgálta meg a tanulók szemeit. 9. A tanulók kirándulásai és testedzései. Részint az elméleti ismereteknek gyakorlatiakkal való kibővítése, részint pedig testedzés végett a következő kirándulásokat tették tanulóink : I. Történelmi kirándulás. A III. és IV. osztály 1898. május hó 7-én Bajay Amand és Gógh Gyula tanárok vezetése mellett a diósgyőri várhoz rándult ki. hol Bajay Amand tanár a vár történetét mondta el. Ezután a III. oszt. tanulók a