Katolikus gimnázium, Miskolc, 1894
54 Bielek Imre, Szántó Mór, Vigh Károly, özv. Kerekes Ilona, Kerekes Kálmán. Jankovics Gyula, Pigay Imre, Cseresnyés Bertalan, dr. Grün Miksa, Korányi Boldizsár, Brody Miksa, Kosza Lajos, Schober Alajos, Kesztenbaum Miksa. Klein Zsigmond, Lázár Sámuel, Mátray Sándor, Bartányi Károly, Verdon János. Az igazgató jelenti, hogy a városban, vidéken és a tanulók közt rendezett gyűjtésből mintegy 400 frt folyt be az egyesület pénztárába a lefolyt tanév alatt. A választmány jóváhagyja az igazgató által tett 11 frt 30 kr postaköltségi és 63 kr távirati kiadást. Az igazgató előterjeszti azon tanulók kérvényeit, kik a tanév második felében tandíjsegélyezésért folyamodtak. A 125 frt összegből nyolcz IV., öt III., négy II. és tiz I. osztályú tanuló részesült tandíjjal való segélyezésben, mely összeghez dr. Ferbstein József úr tagsági díján felül még 3 frtot ajánlott fel. Védnök: Mélt. és Főtiszt. Begovcsevieli Róbert vál. püspök, egri őr-kanonok. Elnök : Nagys. Kaffka Ignácz, kir. ítélőtáblai biró. Igazgató: Polgár György, gymn. igazgató. Titkár: Dassievicz Gyula, gymn. tanár. Pénztáros: Dr. Reibner Márton, gymn. tanár. Számvizsgáló bizottság: Pfliegler Ferencz elnök; Andor Tivadar és Baumgartl Boldizsár gymn. tanárok bizottsági tagok. A segélyző egyesület védnöke és tisztviselői. Választmányi tagok: Adler Károly Koos Soma Mádai János Párvy Alajos Petro József Rácz Jenő Andor Tivadar Bajay Amand Baumgartl Boldizsár Blazsejovszky Ferencz dr. Ferbstein József dr. Gencsi Soma Pfliegler Ferencz Prokob Antal Roller István Szigethy János Ursits Vilmos Vargha Ferencz Weber István A segélyző-egyesület tagjai. Alapító tiij/ok. Alapító összeg 25 frt egyszersmindenkorra. T. cz. Alsó-miskolczi róm. kath. hitközség. Bárdossy Mihály, Tard. Begovcsevich Róbert, Eger (50 frttal). Beniczky Aladár, Sajó-Szöged. 10 Dassievicz Gyula, Miskolcz (100 T. cz. frttal). Dósa István, Kun-Szt.-Márton. Dósa József, Sály. Egri főkáptalan (100 frttal). Brezovay László, Eger-Farmos. Bük-Sebe róm. kath. árvaalapítvány, Eger (100 frttal). 5 Berger Manó, Puszta-Sáp. Békefy Gyula, Tisza-Dob. Blau Gyula, Miskolcz.