Katolikus gimnázium, Miskolc, 1894

21 azon czélból, hogy ha lehetséges, eszközölje ki a követség a pápai udvarnál, hogy a tanulmányúton levő magyar tanárok, kik között nagy számmal, összesen 12-en, voltak az egyházi rendből is, Rómában való időzésük alatt a szent atyát láthassák, pápai áldásában részesülhessenek; egyben át is adtuk társaságunk névsorát. S a követség fáradozásait siker koronázta; többet elért, mint a menynyit reméltünk, mert kieszközölte, hogy jelenlehettünk Ő Szentsége miséjén. Néhány nap múlva az Anticamera Pontificio hivataltól személyre szóló meghívókat kaptunk a szept. 2-án reggel 8 órakor () Szentsége által a házi kápolnában végzendő szt. misére. A 'várva-várt napon a Vaticán San Damaso udvarába hajtattunk, honnan a Scala Nobilén fel a Sala Clementinába vezettek bennünket, számon kérve szigorúan minden ajtónál meghívó jegyeinket a sveiczi őrség. Kívülünk még két társaság részesült a szerencsében, hogy a pápai misén jelenlehessen: egy canadai és egy franczia utazó társaság. Nyolcz órakor a Sala Clementinából a szomszédos házi kápolnába vezettek bennünket; itt elfoglaltuk a részünkre kijelölt padsorokat. Kevéssel utóbb megjelent 0 Szentsége a pápai nemes testőrök, a Circolo Cattolico tagjai és udvari papjainak kíséretében s nyomban felöltve ornatusát, megkezdette a szent, misét két udvari pap segédkezése mellett. Az egész misét messze hallható és tisztán érthető hangon olvasta a szent atya, kin alig látszott meg, hogy már 84 év terhe nyomja vállait; csak néha rándultak meg gyengülő térdei. A mise végeztével Ő Szentsége levetvén a miseruhát, térden állva végezte el az oltár előtt a szent mise utáni ájtatosságot, mialatt az egyik előbb segédkező pap misézett az oltárnál. Majd Ő Szentsége felöltvén széles bíborszínű stoláját, reánk adta pápai áldását. Ekkor az oltár elé állították aranyos karszékét, melyben Ő Szentsége helyet foglalván, előbb a canadaiakat fogadta, kikkel franczia nyelven társalgott; utánuk minket bocsátottak elébe, még pedig először a szerzetes tanártársainkat, azután a világiakat. Dr. Takács Menyhért premontrei kanonok és kassai főgymn. tanár mutatott be bennünket Ő Szentségének, a ki velünk latinul beszélgetett, csak dr. Pasteiner Gyula egyetemi tanár úrral, kí már huzamosabb ideig tartózkodott Itáliában, társalgott olaszul. Egyenkint térdepeltünk () Szentsége lábaihoz, ki a kéz- és lábcsók után mindegyikünkhöz intézett kérdéseket; tudakoz ódoLt utazásunk czélja felől, megkérdezte, hogy mióta vagyunk Rómában, hová megyünk innen stb. ; többektől megkérdezte, hogy miféle tantárgyakat tanít; különösen feltűntek Ő Szentségének premontrei collegáink, kik fehér talárjukkal vonták magukra figyelmét; egyik Renedekrendü tanártársunktól a herczegprímás Ő eminencziája hogyléte felől tudakozódott. Mindnyájan bámultuk Ő Szentsége friss szellemi erejét, mindnyájunkat meghatott apostolian szelid kegyessége ; a fogadás után, mely a misével együtt két óra hosszáig tartott, 0 Szentsége még egyszer megáldott bennünket s azután visszatért lakosztályába, mi pedig boldogan, ünnepi hangulatban távoztunk a Yaticánból. II. Nápoly. Szept. 6-án késő este Rómában felkerestük az electromos fényben csobogó Fontana di Trevi forrását, melyről a hagyomány azt tartja, hogy a ki a forrás tündérének dob egy soldot Rómából való távozásakor, az újra látja Rómát. És ki ne akarná még egyszer látni Rómát? Mi is beledobtuk adónkat a fontanába s azután elbúcsúztunk a santa cittától, mert másnap, szept. 7-én reggel 8 órakor indultunk Nápolyba, hova d. u. 2 órakor érkeztünk meg. Nincsen város, a melynek szebb fekvése volna, mint Nápolynak, mely a tyrrheni