Katolikus gimnázium, Miskolc, 1893
58 min. sz.). — Dassievicz Gyula h. tanár kineveztetett végleges rendes tanárrá, 1894. febr. 3-án 61,990/1893. sz. a. kelt miniszteri rendelettel. 4. A tanárok egészségi állapota. A tanárokat betegség, családi vagy egyéb körülmények ez idén sokkal többször akadályozták működésűkben, mint más években. Mig a mult iskolai évben csak 29 órában volt szükség helyettesítésre, ez idén 127 órában. Mert a tanárok közül Andor Tivadar 26, Bajay Amand 9, Baumgartl Boldizsár 23, Dassievicz Gyula 5, Káldor Ágoston 11, Szölgyémy Ferencz 1, Vargha Ferencz 50 és az igazgató 2 órát mulasztott. 5. A tanulók vallási, erkölcsi ós fegyelmi állapota. A tanulók vallásosságának és erkölcsösségének emelésére a tanári kar mindent elkövetett, a mit csak tőle kívánni lehet. A tanulók télen csak vasár- és ünnepnapokon, de máskor egész éven át szt. misére jártak és vasárnapokon szt. beszédet is hallgattak az igazgató és az egész tanári kar felügyelete mellett. Az előadásokat mindig rövid áhítatos imával kezdték és végezték. Márcz. 24. 25. és 26. napjain végezték a húsvéti sz.-gyakorlatokat, melyeken a tanári kar is megjelent; halottak napján a gyászistentiszteleten, liamvazó szerdán és szt. Balázs napján a vallási szertartásokon részt vettek és megjelentek a buzaszentelési, keresztjáró és úrnapi körmeneteken, ismét tanáraikkal. A kath. tanulók az iskolai év folytán négyszer végezték a szt. gyónást és áldozást. A vallási dolgokban észlelt hanyagságot mindig megbüntettük. A nem kath. tanulók saját lelkészek rendelkezése szerint gyakorolták vallásukat és azoktól nyertek oktatást a vallástanból. Ennek a gondos nevelésnek jó eredménye meg is látszik tanulóink fegyelmi állapotán s hogy azok fegyelmezettsége könnyebben elérhető legyen, mindjárt már a beiratkozás alkalmával átadtuk a tanulóknak fegyelmi szabályaink egy-egy példányát, részint tájékoztatóul, részint azért, hogy a szülék és helyetteseik közreműködését megnyerhessük erkölcsnemesítő hivatásunkban. Azonkívül szept. 5-én és május 4-én felolvasták és meg is magyarázták az osztály-főnökök ezeket a szabályokat a tanulóknak. A tanárok a tanév elején, sőt közben is többször megtekintették a növendékeket szállásukon. Mindezen intézkedéseknek köszönhető, hogy igazgatói megrovást kisebb, ismétlődő vétségek miatt csak 2 izben kellett alkalmazni s az erkölcsi és fegyelmi állapot intézetünknél általában jónak mondható, mert 96 tanuló kapott jó, 88 szabályszerű magaviseleti érdemjegyet. Lásd a VIII. b) táblázatot. 6. Tanulmányi állapot. A tanárok a legnagyobb gonddal és szorgalommal végezték a tanulók oktatását, felhasználva a paedagogia és didaktika minden alkalmas eszközét. Az alakuló gyűlésen kivül tartottunk administrationalis ügyek elintézésére 21 értekezletet, 4 módszeres ülést a tanító módszer egyöntetű megállapítására és 6 ellenőrző gyűlést a tanulók fegyelmi és tanulmányi állapotának megítélésére. A tanulók előmeneteléről és magaviseletéről nemcsak a gyűlések alkalmából, hanem azokon kivül is akárhányszor értesítettük a szülőket és helyetteseiket, felhíva őket a közös működésre. A tanárok egymás óráin többször hospitáltak s a módszeres gyűléseken, bizalmasan közölték tapasztalataikat. Az igazgató pedig a tanulmányi állapot megfigyelése végett az egész évben 143 órán át volt jelen a tanárok előadásán és buzdította a tanulókat a tanulásra. Nem volt ugyan csekély a tehetségtelen és hanyag tanulók száma sem, de mégis jóval felülmúlta ezeket a szorgalmasak tömege. — A tanulók előmenetele általában elég jó, mert a VIII. b) c) táblázatos kimutatás szerint 191 tanuló közül felsőbb osztályba léphet 138 vagyis 72.25°/o, javító vizsga-