Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

8 állásponthoz s e miatt a kevésbbé reális ítélet a császárok korabeli események felől. Az ő mesterkedése, mint minden ügyes, pártszínezetü iróé, abban áll, hogy az események képét kiegészítő részletek elhagyása, egyéb dolgok előtérbe tolása, mesterkélt s czélzatos csoportosítás s esetleg határozatlan kifejezések használata által káprázatossá teszi. Kora eseményeit kortársai számára irja, kik a helyzetet úgy ismerték, mint ö s kik megleltek művében annyit, a mennyit kiírni szabad volt s művében a császári házhoz hű érzelmű polgár gondolatvilágának képét adja. S ki ütközik meg azon, hogy midőn az igazság határozott kifejezése, meg a császári kegy közt kellett választani, az oly, kevéssé tacitnsi jellem, mint Yelleius, az utóbbihoz nyúlt. Álljon itt néhány példa a pártiró jellemzésére. Suetonius (Aug. 27.) a második triumvirátus proscriptiojának leírásakor igy szól: „(Octavianus) restitit quidem aliquandiu collegis, ne qua iieret proscriptio, sed inceptam utroque acerbius exercuit." Yelleius is (II. 66.) azzal kezdi, hogy Octavianus tiltakozott a proscriptio ellen, de rábírták Antonius és Lepidus. Eddig tehát valót mond, de hallgat arról, hogy midőn megkezdődött a proscriptio, Octavianus dühöngött legjobban, — hanem e helyett a hazafiúi érzés egész fölháborodásával irja le Cicero halálát s ez által az olvasóban a hatalmi önkény eljárása fölötti egész gyűlöletet Antoniusra zúdítja.* E dolgok kapcsán aztán elmondja, hogy az volt a legborzasztóbb, midőn Antonius a saját nagybátyját, Lepidus és Plancus pedig fitestvéreiket áldozták föl a proscriptionak s ez valóság; csakhogy arról ismét hallgat, hogy a proscriptio e kiszemelt áldozatai mind idején elmenekültek s egyikök sem öletett meg, de igenis megöletett C. Toranius, Octavianus gyámja s többen a hozzá elég közel állók közül. — A II. 121-ben Tiberius rajnai hadjáratáról van szó. Tudjuk más oldalról,** hogy Tiberius ez alkalommal megvédte ugyan a határokat s ennél többet nem is kivánt akkor tőle Róma,*** de egyéb eredményt nem is ért el. A ki Velleiusnál e csupa praesens historicumban, rohamos s páratlan élénkséggel leírt, az ellenállhatatlan győző rajzával bemutatott hadjáratot futólag olvassa, azt hiszi, hogy ez elbeszélésben a hazugságok egész lánczolata van. Pedig ez csak látszat, mert a leírás végén azt mondja Yelleius, hogy Tiberius e hadjáratból egyetlen emberének elvesztése nélkül tért vissza a téli táborba. Tehát áthatolt ugyan a keskeny országrészen, mely a Rajna és a határ közt volt, házakat égetett, lakosokat ölt le útjában, de ellenséges hadsereggel nem találkozván, csatát nem vívott. — Szerzőnk II. 99-ben elmondja, hogy Tiberius azért töltött hét évet Rhodus szigetén, hogy ne legyen útjában serdülő unokatestvéreinek, Gaiusnak, ki már férfi tógát öltött, s Luciusnak, ki már szintén közel volt e korhoz. Tiberius bizonyára ezt hozta fel távolléte okául, bár más oldalról tudjuk, hogy Augustus száműzte Tiberiust a miatt, mert rosszul bánt feleségével Júliával, ki a császár lánya volt. A számos példa közül, melyek még bemutathatok volnának, legyen ennyi elég annak bebizonyítására, hogy szerzőnk a megismert igazság helyett valótlant nem mond, csupán elhallgat, vagy más világításba helyez. Ily eljárása miatt a hízelgés és szépítgetés vádja ellen alig vélem szer* Lásd: „Cicero halála" czinrii részletet a fordítási mutatványok közt. ** Tac. Ann. I. 30., Suetonius Aug. 18. s köv., Dio Cassius 56^-25. *** Augustus ekkor alkalmazta Tiberiusra e verset: Unus homo nobis vigilando restituit rem. Suetonius Aug. 23., Tib. 21.; — Dio Cassius 56. 23.