Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

5 a csekélyebb hiányokat ne is emlitsük — a sabin szüzek elrablásától a Perseus elleni háborúig terjedő, mintegy 600 év története, továbbá a befejezés. De a meglevőkön is tudatlan másolók több hibát ejtettek, mint bármely más régi iróén. E hibáktól a müvet lehetőleg megtisztítani számosan törekedtek már, de mindeme törekvéseket csak kétes siker koronázta, minek oka nem csupán abban rejlik, hogy a mfí rendkívül romlott, hanem abban is, hogy mig más műnél több codex alapján a helyes szöveg a valószínűségig megállapítható. addig Velleiusnál az egyetlen forrás miatt az is lehetetlen. Maga a mű M. Yinicius consulnak van ajánlva, kit a 30-ík évre választottak eonsullá. Szokásban volt a rómaiaknál, hogy a hivatalba lépő consult barátjai többféle módon, alkalmi szónoklatokkal, költeményekkel ünnepeljék, e czélra igen alkalomszerűnek és emlékezetesnek látszott egy oly történeti munka irása, melyben az évszámok az új consul hivatali esztendejétől vannak számítva. Velleius művének is ez bevallott czélja s Yinicius consulságának évétől számítja több helyen az időt: I. 8., I. 12., II. 7., II. 49., II. 65. Hogy miért ajánlotta művét Viniciusnak, annak alig leljük más okát, mint hogy az író vagy ezen Viniciusnak, vagy e férfiú atyjának lekötelezettje volt, melyet az életrajzában említettek magyaráznak meg. Talán e miatt ragadta meg az alkalmat, vagy hogy mert ez helyes czím volt neki talán a nélkül is tervezett munkájához, hogy midőn Yinicius 29-ben consul designatus lett, őt hivatalba léptekor művével üdvözölje. Ha elfogadjuk az elég valószínű föltevést, be kell látnunk, mily gyorsan kellett dolgoznia, hogy alkalmi művével a megállapított n»pra készen legyen, julius hó végén szokták ugyanis a consulokat kijelölni s így január 1-íg csak öt hónap állott rendelkezésére. Dodwell Velleiusról irt tanulmányának XXIX. szakában ezen körülményt fogadja el a történetíró által annyiszor említett rendkívül sietség okául, midőn mondja: Hinc et modus ille scripturae a Velleio sibi praescriptus, brevis nimirum et summarius. Hinc notitía illa in artum contracta in utraque huius operis parte observata. Hinc formám illám operis propositi agnoscit in praecipiti sitam festinatione, quae se rotae pronive gurgitis ac verticis modo nunquam pateretur consistere, paene magis necessaria praetereundo, quam supervacua amplectendo (Vell. I. 16.). Velleius e sietségét számtalan helyen fölemlíti, így különösen I. 16., II. 41., II. 108., II. 124 stb. — De nem kellene keresnünk műve megírásának tulajdonképeni czélját, ha az első könyv eleje nem hiányoznék, liol bizonyára megírta műve czélját és tervezetét. S e sejtés annál hihetőbb, mert műve folyamán több izben czéloz ily előzményre (II. 38., II. 55., II. 66., II. 96.), de sehol sem ismétli azt. Mivel a második könyv 94-ik fejezetétől kezdve végig, tehát 38 fejezeten át — melyből a 127. és 128-ban van Seianus dicsőítése — kizárólag Tiberius magasztalásával, kormányának, tetteinek hízelgő leírásával foglalkozik, a philologusok nagy része a mű megírásának czélját illetőleg abban állapodott meg, hogy Velleius nem Vinicius consulságát akarja művével ünnepelni. hanem a történetírói tollat a legalacsonyabb fajú hízelgés által megbecstelenítvén, Tiberiust óhajtja az égig emelni; hogy egész műve nem egyéb, mint mesterséges előzmény Tiberius korához, kinek jellemét, kormányát s minden tettét a rendelkezésünkre álló forrásokkal ellenkező el ferdítésekkel s hazugságokkal telt hízelgő, alacsony módon, törekszik isteníteni, valamint magasztalja Seianust, a császár mindenható kegyenczét is. így nyilatkoznak felőle már a régibbek közül is Heinsius, Perisonius, Lipsius, ez