Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

18 hogy érdeme szerint becsüli jóakaratát; s ez első följelentés után a másodikra már nem volt idő. E borzasztó csapás történetét, melynél súlyosabb veszteség a rómaiakat Italia területén kiviil Crassusnak a parthusok által történt tönkretétele óta nem érte, részletesebb munkában, mint mások, ugy én is törekedni fogok leírni, most csupán a siralmas főeseményt adhatom elő. E kiválóan vitéz hadsereget, mely fegyelemre, bátorságra s hadi tapasztalatra nézve a római hadak közt első helyet érdemelt, vezére tehetetlensége, az ellenség csalárdsága s a sors haragja vette körül s még csak harczolni s keresztül törni sem volt alkalmuk, bármennyire akartak is, sőt némelyikök súlyos büntetést kapott a miatt, mert rómaihoz méltó módon bátran fegyvert ragadott. Erdők, mocsarak közé s cselhelyekbe zárta be s leölte őket mind egy szálig azon ellenség, a kit eddig mint barmot vert annyira, hogy annak élete vagy halála kegyétől vagy haragjától függött. A vezérnek több bátorsága volt meghalni, mint harczolni; követte atyja s nagyatyja példáját s maga magát ölte meg. A két táborfőnök egyike, L. Eggius oly fényes példát adott, a mily rútat Ceionius, a másik, ki, miután a harcz fölemésztette a sereg legnagyobb részét, megadásra határozván el magát, jobbnak tartotta, hogy kivégezzék, mint, hogy a csatában haljon meg. Mig Vala Numonius, Varus alvezére, különben higgadt derék ember, borzasztó példát adott: elhagyván a lovasságtól megfosztott gyaloghadat, szárnycsapatával a Rajnához törekedett eljutni; de a sors boszút állott rajta tettéért, mert uem élte túl az általa cserben hagyottakat, hanem mint szökevény halt meg. Varasnak félig megégett holttestét a vad ellenség széttépte; fejét levágták s Maroboduushoz vitték, ki azt Caesarnak küldötte s igy rokoni temetésben részesült. Szölyyémy IPerencz.