Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

13 4. Pompeius és Lucullus. (II. 33.) Midőn a kalózhadjárat véget ért és L. Lucullus, ki hét év előtti consulsága után sors által Kisázsiát kapta provincziául, ellenségül pedig Mithridatest, nagy és emlékezetes tetteket vitt véghez, Mithridatest gyakran s több helyen megverte, Cyzicust fényes győzelmével fölszabadította, Tigranest, a legnagyobb királyt, Armeniában legyőzte, a háborút majd inkább saját akaratából, mint tehetséghiányból nem fejezte be; ki minden tekintetben igen dicséretre méltó s harczban majdnem győzhetlen volt: csak a pénzvágy sarkalta öt, hogy a háborút tovább folytassa. Manilius néptribunus, mindig megvásárolható s mások hatalmának szolgája, törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a Mithridates elleni háborút bizzák Cn. Pompeiusra, mi elfogadtatván, a fővezérek közt jelentékeny súrlódások oka lett ; Pompeius Lucullusnak rendkívüli pénzvágyat, Lucullus Pompeiusnak határtalan uralomvágyat hányt szemére, s a két vád közöl egyikről sem volt mondható, hogy valótlan volna. Mert sem Pompeius nem tűrt meg senkit maga mellett, mióta csak szerepre jutott az államban s a miben szükségkép első volt, abban egyedül is kivánt maradni; minden egyéb dolgot kevésbbé s a dicsőséget forróbban, mint ő, senki sem kívánta. Míg a méltóságok után mód nélkül sóvárgott, azok viselésében szerénynek mutatkozott s oly nyugodt lélekkel vált meg azoktól, a mily örömmel vette, s a mit önszántából vállalt magára, azt mások kívánatára szívesen abban hagyta. Lucullus ellenben, ki egyébiránt jeles tulajdonokkal bírt, kezdeményezője volt a mostani épületeken, lakomákon és berendezéseken elömlő fényűzésnek, kit a nagy Pompeius tógás Xerxesnek nevezett a miatt, mert Lucullus falakat épített a tengerbe és az átfúrt hegyeken át a tengert a szárazföldre bocsátotta. 5. Az irodalom. (II. 36.) Cicero consulságának jelentékeny diszt kölcsönzött az is, hogy azon évben, ezelőtt kilenczven évvel született az isteni Augustus, ki arra volt hivatva, hogy nagyságával elhomályosítsa minden nemzet minden férfiának hírét. Innen kezdve már majdnem fölöslegesnek látszik a nagy emberek életkorát megjegyeznünk, mert ki nem tudja, hogy ez időben virágoztak Cicero és Hortensius, kiket néhány év választott el ; azelőtt Antonius, Crassus, Cotta, Sulpicius, majd Brutus, Calidius, Coelius, Calvus s a Ciceróval egykorú Caesar, s ezeknek mintegy tanítványai, Corvinus és Asinius Pollio s Thucydides versenytársa Sallnstius, Varró és Lucretius költők s végre az általuk megkezdett költői irányban fölülmulhatatlan Catullus. Majdnem dőreség elszámlálni e szemeink előtt levő nagy szellemeket, kik közül korunkhoz egészen közel Vergilius, a legnagyobb költő emelkedik ki, s Rabirius s a Sallustiust elérő Livius, Tibullus és Naso, a műalakjokban legtökéletesebbek; s a kik még élnek, azokat oly könnyű csodálni, mint nehéz fölöttük ítéletet mondani.