Katolikus gimnázium, Miskolc, 1879

14 bályszerű beíratások, fölvételi és javító vizsgálatok, szeptember hó 1-én ünnepélyes sz. miseáldozattal nyittatott meg. A kisgymnasiumi kath. ifjúság, a zord téli hónapokat kivéve, naponkint reggel 7 x/2 érakor sz. misét hallgatott. Vasár- és ünnepna­pokon 8 órakor jelent meg a sz miseáldozaton, melynek bevégezté- vel hiterkölcsi oktatásban, délután pedig sz. áldásban részesült. A tanév folyama alatt négyszer végezte a sz. gyónást és részesült az oltári szentségben. A húsvéti sz. gyónást lelki s/ent gyakorlatok előz­ték meg; a szokásos körmenetekben a tanári kar vezetése mellett ájtatossággal vett részt; az előadásokat rövid imával kezdette és végezte. A hittani vizsgálatok mindkét félévben nagys és ftdő Beller József, apát, esperes és alsó miskolci plébános és egyházmegyei biz­tos úr jelenlétében folytak le. Október 4-én az. ifjúság a tanári karral egyetemben a plébá­nia templomban koronás királyunk ő Felsége testi-lelki jólétéért és szerencsés uralkodásáért tariott ünnepélyes sz. misén volt jelen. November 4-én nagys. és ftdő dr. Juhász Norbert, kir. taná­csos és kassai tankerületi főigazgató úr tévé intézetünkben hivatalos látogatását. Intézetünknek úgy szellemi, mint anyagi állapotát behatóan megvizsgálván, a személyes elnöklete alatt tartott ta- nácskozmányon a tapasztaltak felett teljes megelégedését nyilvánította és a tanári kart további lankadatlan működésre buzdította. November 19-én felséges királynénk legmagasabb névünnepén a gymnasiumi templomban ájtatoskodott a kath. ifjúság' tanáraival együtt a szeretve tisztelt fejedelemnőért tartott sz. mise alatt. Június 8-án ő Felsége, apostoli királyunk koronáztatásának évfordűlati napján a kath. ifjúság a fölkent fejedelem szerencsés ural­kodásáért mondott sz. misén volt jelen tanárai kíséretében. III. TANTERV a) Rendes tantárgyak. I. Osztály. Vallástan. Hetenkint 2 óra. A kér. kath. hitparancsok, szentségek, szentelmények és kér. igazság. A religió történetének rö­vid vázlata. Kézikönyv. Egri közép katekizmus. Tanítja: Blaskovits. Magyar nyelv. Hetenkint 6 óra. a) Elbeszélő prózai és köl­tői olvasmányok, különösen a népmonda, magyar történeti monda, klassikus mythus, néprajz köréből. Értelmes és kellően hangsúlyozott

Next

/
Oldalképek
Tartalom