Menora Egyenlőség, 1994. június (33. évfolyam, 1535. szám)
1994-06-17 / 1535. szám
1994. június 17. MENÓRA 3. oldal Szellemidézés Mi lett volna, ha Hitlerek győznek? Tudjuk, mi történt Európával a II. világháború befejezését követően. Sokkal kevesebb szó esik azonban arról, hogy mi lett volna, ha Hitlerék győznek. Vagyis, ha az amerikai - brit - szovjet szövetségesek nem verik meg az akkori német hadsereget, hanem fordítva történik. És Európában a hitlerizmus — ideológiai értelemben a fasizmus, ma használatos kifejezéssel a szélsőjobboldali radikalizmus — válik úrrá? „Mi lett volna, ha ...?” De vane értelme az ilyen gondolati játéknak? Feltételezésnek? Ebben az esetben igen, mégpedig két okból. Egyrészt hiteles források állnak rendelkezésre, amelyek a nácik háború utáni elgondolásait körvonalazzák. Másrészt az a múlt még mindig nem tekinthető lezártnak. Érdemes tehát kutatni hátrahagyott iratokban, felidézni akkori terveket most, hogy a II. világháború befejezésének, 1945. május 9-ének évfordulójáról emlékeztünk meg. Az alábbiakban tehát arról lesz szó, hogy a nemzetiszocialista rendszer győzelme nemcsak egyik vagy másik nép, csoport tragédiáját hozta volna, hanem mindenkiét — kivéve talán azokat, akik jól érzik magukat helytartói vagy másod-harmadosztályú kiszolgáló szerepben. A gyerekekről Azt mondtam: mindenki tragédiája lett volna. Igaz, ha az a Németország győz, Európában egyetlen zsidó származású ember nem marad életben: se gyerek, se felnőtt, se nő, se férfi. A hitleristák és híveik bőven adták beteges gyűlöletük tanújelét: gettóba zárták, személyi jogaiktól megfosztották, teljesen kiszolgáltatott, szinte állati sorba taszították, végül nagyüzemi eszközökkel, hideg céltudatossággal pusztították őket: egy népet teljes kiirtás fenyegetett. Himmler, a hitlerista rendszer erőszakszervezeteinek birodalmi vezetője 1943. október 4- én az SS-parancsnokok gyűlésén a zsidókról szólva ezt mondta: „Felbukkant számunkra a kérdés, mi legyen az asszonyokkal és a gyerekekkel. Úgy döntöttem, hogy ebben is világos megoldást találok. Nem látom ugyanis indokoltnak, hogy a férfiakat kiirtsuk — értsd megölni vagy megöletni —, de a gyerekek és az unokák képében engedjük felnőni a bosszúállókat.” ez az „Endlösung” egyébként nem az ő döntése, ó csak annak az óriásivá nőtt fegyveres - rendőri - titkosszolgálati párthadseregnek vezetője volt, amely Hitler szellemében és utasításaira ezt végrehajtotta Az antiszemitizmus tehát a náci világnézet egyik fő vonása Mégis, annak a tragédiának, amely a hitlerizmus-fasizmus különböző formáinak hatalomra kerülésével megindult, a zsidók sorsa csak egyik része. Értékes forrás, amely a fenti tételnek az alátámasztásához segítséget ad, egy hajdani német vezető ember, Albert Speer könyve. Cime: A rabszolgaállam. Speer hosszú ideig Hitler egyik kedvence. Kezdetben Berlin főépítésze és mint ilyen, együtt tervezgették a győzelem utáni főváros megalomániás épületeit, köztük a Hitler-mauzóleumot. A háború utolsó éveiben Speer fegyverkezési és hadianyaggyártási miniszter, de mindkét minőségben a belső körhöz tartozott, közelről figyelhette az eseményeket és az embereket. Szerencséréje azonban nem keveredett olyan mértékben a náci bűnhálózatba, hogy Nümbergben, a háborús bűnösök 1945-46-os perében halálra ítéljék. Húsz esztendőt kapott és így megírhatott három felbecsülhetetlen történelmi értékű, önkritikus, bűnbánó viszszaemlékezést: börtönnaplóját, memoárkötetét és a fent említett művet. De hadd iktassak ide egy szómagyarázatot. A „náci” kifejezés a Hitler által vezetett párt német nevének: Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, vagyis a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt rövidítése. Amikor tehát a vezér nevét vagy rangját: a „Führer”, vagy a „náci” kifejezést használjuk, egyazon fogalomkörről van szó. A cél: Oroszország Hitler egész életén át tartotta magát eredeti elgondolásaihoz. S ha a megvalósítást, taktikáját mindig a politikai helyzetnek megfelelően alakította is, véleménye a világról és céljairól alapvetően nem változott. Még a 20-as években, amikor jelentéktelen politikai kalandornak számított, megírta könyvét a Mein Kampfot. S mert azután, 1933-45 között óriási hatalom került a kezébe, terveinek megvalósítását, Európa leigázásának és átalakításának a gépezetét el is indította Nem rajta múlott a kudarc. A korszakkal foglalkozó könyvtárnyi tanulmány egyikében (ez Albert Speer könyve mellett másik forrás) Eberhard Jaeckel 1983-ban, Stuttgartban megjelent munkájában így ír: „Manapság általános felfogás, hogy Hitler már a 20-as években tervezte az Oroszország elleni háborút és a zsidók kiirtását, s mindkettőt uralma idején meglehetős céltudatossággal meg is valósitotta.” Idéz a Mein Kampfból: „Ha Európában területet és földet akarunk, úgy ez nagyjából-egészéből Oroszország számlájára történhet, s az új birodalomnak ismét a hajdani Lovagrend útján kell menetelnie, rögöt szerezni német karddal a német eke számára, a nemzetnek a mindennapi kenyeret megadni.” S itt következik a „mi lett volna, ha ...” kérdésünkre az első válasz. A 20-as években eltervezett keleti hódításra a lehetőséget a nemzetközi körülmények és Németország felkészültsége 1939-ben adta meg, amikor Lengyelországot, és 1941-ben, amikor a Szovjetuniót támadta meg (előzőleg lenyelte Csehországot). Úgy látszott, a németek valóban bekebelezhetik a szláv keletet. A határaikhoz közelebb fekvő területeken az erre „fajilag” alkalmas helyi lakosokat el akarták németesíteni, a távolabb fekvő meghódított részeket, gyakorlatilag Oroszországot az Uraiig pedig gyarmatosítani. Heinrich Himmler — aki a nemzeti-szocialista párt külön fegyveres erejét vezényelte, azt az óriási és félelmetes erőt, amely az SS néven vonult be az állami szintre emelt bűnözés történetébe — Hitler elképzeléseinek megfelelő átfogó terveket készíttetett. Mint Albert Speer említett könyvében leúja, győzelmük után a lengyel és a cseh tartományokat az új német birodalomba szándékoztak olvasztani. Ami a távolabb fekvő részt illeti, Hitler egy 1941-ben kelt nyilatkozatában úgy vélte, az orosz területeknek csak egy feladatuk lehet, germanizálódni akként, hogy felszívják a német telepeseket, az őslakosság pedig úgy tekintendő, mint az „indiánok”. Továbbá: „Nem kell, hogy lelkiismeretfurdalásunk legyen. Az orosz városokba nem költözünk be, ki kell halniuk ... S nekem tökéletesen közömbös, mit mond az utókor az eszközökről, amelyeket alkalmaznom kellett.” Hitler — írja visszaemlékező könyvében Albert Speer — 20 esztendőről beszélt, és a fennmaradt dokumentumok reálisnak tekintenek egy ilyen időszakot a germanizálás végrehajtására. Feltételezhető tehát, hogy jó esetben húszesztendős programról volt szó a „keleti provinciákban”. A teljes bekebelezés és a gyarmatosítás céljából a háború utáni időkre Himmler óriási ipari birodalmat tervezett a Keleten — szemben a hagyományos, a nácikat egyébként teljes mértékben támogató német nagyiparral. Versenytársukká akart válni. Ennek a keleti SS ipari birodalomnak mindenekelőtt a gigantikus építkezések megszervezése lett volna a feladata a betelepülő SS- hadosztályok, a rendőrség és a telepesek milliói számára. (Hitler: „Himmler egyszer a legnagyobb vállalkozóvá lesz.”) Tudták, ehhez nyersanyagra, üzemekre, s mindenekfelett munkaerőre lesz szükség. S itt érkeztünk további figyelemre méltó ponthoz. Az új német birodalom keleti részén végrehajtandó építkezések és egyéb munkák elvégeztetésére külön koncentrációs táborokat akartak létesíteni. Hátborzongatóan hűvös könyvelői számítások alapján azt állapították meg, hogy a teljes húszesztendős programhoz 14.150.000 rabszolgára lesz szükségük — úja Speer. És húszszázaléknyi szabad német szakemberre. De feltételezhető, hogy ezek a foglyok a rossz bánásmód, a rabság körülményei között egy évtized alatt elpusztulnak, s így újabb 14 millióval kellett volna feltölteni a lágereket. Ilyenformán 29 millió halott fogoly és 20 millió telepes a rabszolgaállam-terv kialakításának két évtizedes mérlege. Bár más számok is voltak forgalomban. Húsz? Harminc? Ezek a számok jelzik, mit jelentett volna a béke a legyőzött népeknek — jegyzi meg Speer. Szláv jövőkép A koncentrációs tábor fogalma ugyancsak megér itt némi magyarázatot. A történelem első gyújtőtáborait a Szovjetunióban létesítették, megteremtve a Gulagot. Hitler hatalomra jutása, tehát közvetlenül 1933 után a németországi koncentrációs táborok „csak” a politikai ellenfelek kikapcsolását szolgálták. Amint azonban az SS átvette kezelésüket, feladatuk szélesedett, átalakultak a leülés belföldi „káros elemek” gyűjtőhelyévé. Német zsidókat, mindenfajta politikai ellenfeleiket, cigányokat, lelkészeket, vallási szekták tagjait, homoszexuálisokat szállították ide. Később következett zsidók millióinak idehuroolása, a náci specialitás: emberek nagyüzemi elpusztítása. S nemcsak zsidók kerültek e táborokba, sokan más származásúak is Európa legkülönbözőbb részeiből. De Himmler további szakaszt is tervezett a „béke” idejére: táborokat a megszállt keleti országok lakóiból befogottak számára. Albert Speer szavaival: „milliónyi állandó rabszolgát.” A volt főépítészminiszter idézi egykori főnökét: „Nevetséges százmilliónyi szláv — felszívjuk vagy kiszorítjuk őket. Aki arról beszél, hogy óvni kellene őket, azt is záiják tüstént koncentrációs táborba.” Egyébként nem csak kelet felé akart teijeszkedni az új birodalom Be szándékozták olvasztani a birodalomba Skandináviát, Franciaország egyes részeit, Elzászt és Lotharingiát, Belgiumot, elkészült Svájc elözönlésének a terve, s melengették a Viking-álmot, Európa „rendbetétele” után átkelést a tengeren az Egyesült Államok ellen. Nemzetek sorát akarták volna felszámolni. Bármilyen szépnek is képzelték azonban a jövendő birodalmat a németek szempontjából, saját népük is csak addig élvezhette a Führer kegyeit, amíg szó nélkül engedelmeskedett. Kérdés például, hogy a német paraszI oly, a: 1 oldalról J0 f ÜZS ^ / © |II fl ß fii úfodÓ összességének életét. így született meg a cionizmus, és Herzl történelmi írása a Dér Judenstaat, A zsidó állam „A zsidóságnak életbevágóan szüksége van saját államára” — írta. Két évvel később Herzl hivatalosan hívta össze Bázelben az első Cionista Világkongresszust. A küldöttek, irányításukra, nemzetközi vezetőséget választottak és megalapították a Zsidó Nemzeti Alapot, valamint egy földhitelintézetet. Herzl remélte, hogy ezek segítségével a térségben történő földvásárlások útján, megalapíthatja a zsidó államot, Palesztinát. Két nélkülözhetetlen szimbólumot választott ki: zászlót és nemzeti himnuszt. A zászló fehér és kék színekben — a tálesz színeiben —, a himnusz a Hatikva, a reményt jelentette az új állam megalapítására A száműzött zsidóság legsötétebb óriában is voltak zsidó kolóniák Safedében, Tiberiasban és Galilban. Ezeknek a kereszténység megtiltotta a Jeruzsálembe való belépést. A keresztesek a Szent Város zsinagógáit felgyújtották az ott imádkozó zsidósággal együtt. A palesztin mozlimok ekkortájt türelmesebbek volnak a zsidósággal szemben, Omar kalifa alatt a zsidók szabadon közlekedhettek. Szaladin visszatérítette őket Jeruzsálembe, az ottomán törökök alatt visszatérhettek az ígéret Földjére. Moses Montefiore építette fel az első falvakat Jeruzsálem ősi falain kívül, 1860-ban. Mikor Herzl végignézte Dreyfus megaláztatását, Jeruzsálem 50 ezer lakosából 30 ezer zsidó volt. Ügyvédek, mérnökök ásták a földet, egy híres konoert-zongorista nő, kinek kezei Mozart és Brahms interpretálásához szoktak, teheneket fejt, — csakis így lehetett felépíteni, illetve restaurálni a zsidóság örök fővárosát. De legyünk tárgyilagosak. Az arabok is felmutathatnak egy Balfour deklarációhoz hasonló nyilatkozatot. Anglia az időben valóban támogatta az arabok követelését egy független állam irányában, az ottomán törökország elleni forradalom ellenében. Az ígéretet Anglia akkori egyiptomi követe, MacMahon adta az araboknak, illetőleg Mekka sherifjének. Érdekes, hogy MacMahon levele elfelejtett említést tenni Palesztináról. E szó nyilván nem véletlenül maradt ki a leveléből. 1916-ban T.E. Lawrence vezetésével elindították híres forradalmukat. Ekkor azonban Anglia Franciaországgal folytatott titkos tárgyalásai közben lényegesen felhígították egyiptomi követük ígéretét. A franciák szintén bejelentették igényüket a zsákmányra. így született meg a Sykes - Pioot egyezmény az arabok tudomása és jóváhagyása nélkül. Az I. világháború után az arabok rossz álmukból ébredtek fel a valóságra. Haragjuk természetesen a zsidóság ellen irányult, akik komolyabb ígéretet nyertek nemzeti államuk megalapítására. Titkos csoportot alapítottak, melynek „A1 Fatah” (fiatal lány) nevet adtak. Ez ismét felelevenítette az arab nacionalizmust, mely már félévszázadon keresztül magának követelte Palesztinát. Tévedés tehát azt hinni, hogy a Jeruzsálem birtokáért folytatott vita palesztin - zsidó probléma. Ez arab probléma, s ezt az arabok bebizonyitották őt háborún keresztül. Az arabok elkeseredése az angol uralom ellen is megnyilvánult 1920-ban, 1929-ben, 1935-ben és 36-ban. Javaslatuk egy arab uralom alatti állam lett volna, melyben a zsidóságnak megengedték volna, hogy ott mint kisebbség éljen. Természetesen e balga javaslat minden oldalról elutasításra talált. Most, hogy a palesztinoknak sikerült az engedmények sorozatát elérni Izraeltől, pimaszságuk már nem ismer határt. Nem csupán Arafat, hanem rendőrfőnöke és főmunkatársa, Feiszál Husszeini amellett, hogy többször kijelentették: Kelet-Jeruzsálem a palesztinok fővárosa lesz, szép lassan oda behelyezték az egészségügyi, valamint lakóházak építéséről gondoskodó bizottságaikat, továbbá a palesztin jogászok szövetségét és a palesztin kereskedelmi kamarát és a Feiszál tulajdonában lévő Őrien House-t szemelték ki a jövő miniszterelnökségi épületének. Rabin miniszterelnök kijelentése jogos, amennyiben ezen intézmények működését radikális módon kívánja beszüntetni. (Kósza hírek szerint Peresz izraeli külügyminiszter titkos levelezésben biztosította a palesztinokat, hogy intézményeiket megtarthatják. Peresz ezt természetesen tagadja, s mi inkább hiszünk Peresznek, mint a palesztinoknak.) Arafatnak nem lesz alkalma dzsihádra, a Jeruzsálem birtokáért irányított harcra. Nem mehet imádkozni Jeruzsálembe az Ál Aksa mecsetbe, mivel mindenki előtt tisztán áll, hogy nem imádkozni akar, hanem uszítani, Kelet-Jeruzsálemet akarja kinyilvánítani a palesztin állam fővárosának. Óimért, Jeruzsálem polgármestere 500 ezer zsidót kíván mozgósítani, hogy azok elzátják az utat Arafat és kísérői bejövetelétől ( bár őt e látogatástól egyelőre betegsége visszatartja). De vizsgáljuk meg tárgyilagosan Arafat követelésének jogosságát. Arafat szerint Jeruzsálem az arabság legszentebb helye. Ez nem igaz. Mekka és Medina a mozlimok legszentebb helyei. Arafat szerint Kelet-Jeruzsálem lakosságának többsége palesztin. Ez sem igaz. Kelet- Jeruzsálemnek 170 ezer zsidó és 160 ezer palesztin lakosa van. Jeruzsálem óvárosát négy kilométer hosszú és 12 méter magas kőfal veszi körül, amelyet Szolimán török szultán építtetett 1536-ban az ősi, majd Heródes által megerősített kőfal alapjaira A tornyok közül kiemelkedik a Dávid torony, melynek felső részét Bibers mameluk uralkodó építtette fel a XII. században. Az óvárosnak nyolc kapuja van. Ezek közül a zsidósághoz legszorosabban tartozók a Saar Haarajot, melyen keresztül vonultak be a Cahal harcosai és ejtőernyős egységei az óvárosba, a Nyugati Fal (Hakotel Hamaraavi) felszabadítására. A Saar Hazahav, az Irgalom Kapuja, melyet az arabok a VII. század óta elzártak, miután a hagyomány szerint ezen a kapun keresztül vonul be a Messiás. Á Saar Cionon m jr jt * jt jr jt jt * m * w * * jt * * jt * * jr * * m * m * * keresztül vonultak be a felszabadító háborúban a Haganah S egységei. Az óváros két főutcája négy részre osztja fel a J várost: zsidó negyedre, örmény, muzulmán és keresztény ^ negyedre. Az óváros keleti részén vannak a zsidóság S legszentebb helyei. A Har Habajit (a Szentély), vagyis a S Moria hegye, mely az óváros egyötödét foglalja el. Itt ^ építette fel oltárát Ábrahám Izsák feláldozására, majd itt y állt az első Szentély, amelynek építését i.e. 960-ban fejezte V be Salamon király. Ugyancsak itt állt a második templom, > melynek építését i.e. 500-ban fejezték be a babilóniai ^ fogságból hazatérő zsidók — Ezra és Nehemia idejében. A y Kötél Hamaaravu, a Nyugati Fal, melyet zokogva s csókolgattak a hatnapos háború győzelmes hősei, S hazatértük után. A Nyugati Fal a zsidóság legszentebb ^ helye. A legenda szerint a Sechina, Isten szelleme sohasem y mozdult el a Faltól. Ide zarándokoltak a zsidóság százezrei, S hogy kiöntsék szívük bánatát a szentély pusztulásán és S imádkozzanak Cion feltámadásáért. Tisa Böáv napján itt ^ mondták el a zsidók az Eicha kesergő imát. Jóm Kipur y napján pedig a fal mellett fújták meg a sófárt. I.sz. 691-ben y Abd el Malek kalifa felépítette a Szentély helyén a Szikla V Kupola mecsetet, melyet az arabok most tévesen Omar S mecsetnek neveznek és Jeruzsálemet, tisztán politikai y meggondolásból, a muzulmánok harmadik legszentebb y városává nyilvánították, Mekka és Medina után. 1967-ig > az arabok mindent elkövettek, hogy megnehezítsék a ^ zsidók közelekedését a Nyugati Falhoz. Az angol y mandátum idején több ízben véres összetűzésekre került y sor a szélsőséges arabok és a falnál imádkozó zsidók > között. Az arabok bepiszkolták a Nyugati, azaz akkor még V Sirató Falhoz vezető utakat, majd hamis legendát költöttek ^ Mohamedről a Szentéllyel kapcsolatban, melynek nyomán y maguknak követelik a Falat és annak egész térségét. 1929- S ben véres zavargások törtek ki, 1931-ben az angolok S törvényesitették az arabok jogát a Siratófalhoz és az előtte ^ elterülő térséghez. A zsidóknak megtiltották a sófárfúvást. ^ A rendelettel szembefordulókat börtönbe zárták. A S zsidóság 1949-től 1967-ig el volt vágva a Sirató Faltól. Az V óváros felszabadítása után ismét százezrek keresték fel a ^ Nyugati Falat. A hagyomány szerint a mecsetben lévő ^ szikla alapkövét még Ábrahám helyezte el. Az A1 Aksa mecsetet (melyben Arafat akar imádkozni) Justinianus építtette fel mint római templomot. Mindebből kitűnik, hogy Jeruzsálem a zsidóság és nem az arabság legszentebb helye. Jeruzsálem mindenkor a zsidóság fővárosa volt, mikor London, Párizs, Moszkva még sehol sem volt. Ezért nagyon is érthető, hogy a Rabin miniszterelnök Munkapártjában helyet foglaló Jakov Tzur mezőgazdasági miniszter és Mordechaj Gur honvédelmi miniszterhelyettes jelen volt a „Harmadik út” néven alakult csoport összejövetelén, mely korlátozni kívánja a palesztinoknak önkormányzat céljából átadandó területek méretét. Jeruzsálem előtt pedig lángoló betűkkel jelenik meg egy vörös vonal, mely hatalmas betűkkel hirdeti, hogy Jeruzsálem nem eladó. tok, munkások milliói vagy a Nyugat-Európából erre kijelöltek szívesen települtek volna-e az ukrán vagy az orosz síkságra. Vagy a dél-tiroliak —tehát az olasz uralom alatt élő német nemzetiségek — önként és dalolva mentek volna benépesíteni a Krím félszigetet, ahogy azt a náci vezetők képzelték. A Führer nem volt érzelgős. Amikor az álmodozások kora véget ért, s végképp kiderült, hogy a rendszer összeomlott, nem önmagát hibáztatta, hanem a népet, amely nem tudott méltó lenni őhozzá, a germánság megtestesítőjéhez. A háború vége felé kiadta a parancsot, hogy valamennyi területen, amelyet a szövetséges csapatok előnyomulása miatt ki kell üríteniük, rombolják le az üzemeket, tegyék tönkre a vasutakat, a hidakat, alkalmazzák a felperzselt föld taktikáját. Környezetének néhány tagja, köztük Albert Speer is kérte, ne tegye tönkre a lakosság jövendő létének alapjait, mire Hitler dührohamot kapott: „Ha a háború elvész, úgy a nép is elveszett. Nem kell tekintettel lenni azokra az alapokra, amelyekre a német népnek legprimitívebb továbbéléséhez szüksége van. Sőt jobb, ha maga zúzza szét. A (német) nép ugyanis a gyengébbiknek bizonyult, s így a jövő az erősebb keleti népé. Aki a harc után megmaradt, úgyis csak alacsonyabb rendű, a jók elestek.” Ez az immár „klasszikussá” vált idézet valamilyen fontosra villant fényt: a szélsőséges nacionalizmus dörgedelmes nemzeti jelszavai ellenére kész a pusztulásba is vinni népet. Horthy a németekről És Magyarország? Igaz, miután az akkori Németország és az akkori Olaszország térségünkben döntő fölényre tett szert — 1938-ban, 1939-ben, 1940-ben és 1941-ben visszakaptuk a Trianonban elszakított területek egy-egy részét. De milyen árat kellett volna fizetni e területekért? És valóban megmaradtak volna szuverén magyar kézben? Feltehetően nemcsak valamennyi zsidó származású magyar pusztult volna el, hanem mindenki, aki nem akart kiszolgáló néppé válni, nyersanyagszállító területté változtatni az országot. Vajon miért írt így Horthy Miklós emlékirataiban a háború legelejéről szólva: „Meglehetősen általános volt közöttünk a szorongó érzés, hogy a német győzelemtől számunkra semmi jót se várhatunk. Az a keserű mondás, amely mint hallottam akkoriban Olaszországban szájról szájra járt, Magyarországra is talált: ’Ha Anglia győz, veszítünk — ha Németország győz, elvesztünk!’.” Megszállás A nácik 1944-ben, Magyarország megszállását követően ki is mutatták foguk fehérjét. „Természetesen nemcsak a zsidók érezték saját bőrükön a nácik kegyetlenségét. Pusztulni kellett mindenkinek, akit azzal gyanúsítottak, hogy megpróbál a nácizmussal szembeszállni. Felszámoltak minden nem jobboldali pártot és csoportot, betiltottak minden független újságot és folyóiratot; feloszlattak minden nem nád egyesületet (több ezer volt az országban); szigorú szűrésnek vetették alá a hadsereget, a rendőrséget, a csendórséget, az állami és a közigazgatási kart; német ellenőrzés alá vonták a vasutat, a folyami hajózást és valamennyi ipari üzemet; végül letartóztattak és Németországba hurcoltak mindenkit, akit nem néztek jó szemmel a németek, vagy a magyar quislingek.” Ezek Ullein-Reviczky Antal szavai, aki a háború idején a külügyminisztérium sajtófőnöke, majd stockholmi nagykövet volt, s emlékiratait 1947-ben franda emigrádóban jelentette meg. Mit várhatott volna Magyarország azoktól a hitleristáktól, akiket gróf Teleki Pál hajdani miniszterelnökünk 1941-es öngyilkossága előtt gazembereknek nevezett? Azt mondhatná erre valaki, hogy ha a németek győznek, úgy nem lett volna magyar kiugrási kísérlet, a Kállay-kormány nem keresett volna titkos kapcsolatokat az angolszász hatalmakkal, s így a németek nem „büntették” volna meg Magyarországot. Csakhogy éppen a Kállay-kormány bukása jelzi, hogy a németeknek még a látszatfüggetlenség is sok volt, nemcsak a legyőzőitektől, hanem a szövetségeseiktől is teljes behódolást követeltek. Az 1944-es német bevonulás hazánk területére részben konkrét akdó, részben általános példa volt arra, hogyan bánnak az engedetlenkedókkel. Bajcsy-Zsilinszky Endrét 1944 karácsonyán a nyilasok mint „hazaárulót” kivégeztették. Vajon hány magyar „hazaáruló” lett volna egy hitlerizált Európában? Ha tehát a fasizmusról van szó, annak hajdani áldozatairól, gyökereiről, s új hajtásairól, ne a kívülállók sajnálkozása legyen a főmotívum, ne az legyen a kép, hogy egyesek szenvednek, mások pedig ezt nagyon sajnálják. Egész Európa általános veszélyérzetét kell ébren tartani. Az idegen és faji gyűlölet mai felizzása, a balkáni események ezt a figyelmeztetést indokolttá teszik. A kérdés, „mi lett volna ha ...” mindezek ellenére valóban csak feltételezések sora. így történt volna valóban? Nem tudni. Semmi nem fordul ugyanúgy, ahogyan azt valaki maga elé festi, de a nádk kialakították terveiket és neki is láttak a megvalósításnak, máig ható sebeket ejtettek. Az amerikai - brit - szovjet szövetségesek győzelme elsöpörte őket, s azóta sok víz lefolyt a Dunán. Megéltünk újabb tragédiákat, súlyos évtizedeket és kedvező fordulatokat egyaránt: másfajta megszállást, és jó irányú változásokat. De ahhoz, hogy helyesen megítélhessünk múltat, jelent és jövőt, érdemes ezt a „mi lett volna, ha ...” változatot is végigpergetni az emlékezések és az emlékeztetések idején. Ezt is. (Magyar Nemzet) Tatár Imre MAGYAR BELGYÓGYÁSZ Dr. Dantei Kiéin 229 East 79th Street New York, NY 10021 (212) 737-2000 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssé — Biztosítást elfogadunk — ★ Túlsúly problémák ★ Magas vérnyomás ★ Cukorbetegség ★ Te{jes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy
