Menora Egyenlőség, 1994. június (33. évfolyam, 1535. szám)
1994-06-17 / 1535. szám
Cimiink:! 87 Searle Ave. Downsview, Ont. M3H 4A6 TELEFON: (416) 398-2870 Second class mail Registration No. 1373. CANADA U.S.A. Second Class mail paid at Lewiston N.Y. and Additional Mailing Offices USPS 104-970 AZ ESZAK-AMERIKAI MACYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 33. 1535. Ára: $ 1.00 JUNE 17. 1994 Jeruzsálem nem eladó Érdekes, hogy Theodor Herzl — kinek most halála 90- dik évfordulóját ünnepeljük — cionizmusának gyökere nem a kereszteshadjáratban megölt tízezrek pusztulására, sem az orosz és lengyel pogromok következtében életüket vesztett százezer zsidóra, sem a spanyol inkvizícióra vezethető vissza, hanem egy szomorú epizódra, melynek Herzl mint bécsi újságíró volt szemtanúja. Alfred Dreyfus kapitány nyilvánosság előtti megalázására, lefokozására Párizsban. Herzl izgatottan nézte az eseményeket, ő inkább az asszimiláns zsidósághoz tartozott, de látva egy zsidó testvére ellen elkövetett jogtalanságokat, felébredt benne a zsidó szív. „Verjétek agyon az árulót! Öljétek meg a zsidót!” Ekkor testét reszketés fogta el. Jól tudta, hogy a „zsidó” szó nem csupán Dreyfus, hanem az egész zsidóság ellen irányult, s hogy a tömeg zsidó vérre volt szomjas. Herzl ezek után éjszakákat töltött álmatlanul. Törte a fejét a megoldáson, mely később megváltoztatta a zsidóság Folyt, a 3. oldalon Mi lesz Koreával? A világ figyelme most Korea felé fordul. Az atomellenőrök szerint igen valószínű, hogy Észak-Korea már rendelkezik atombombákkal, vagy legalábbis elegendő plutónium és megfelelő berendezés áll rendelkezésére az atombomba elkészítésére. Amerika kilátásba helyezett szankcióira most háborúval fenyegetőzik. Elsősorban Japán fél Észak-Korea megtorlásától. Bár Pyongyang Scud-rakétájának hatótávolsága nem éri el Tokiót, de eléri második legnagyobb városát, Osakát. A Scud-rakéta ideggázzal szerelhető fel, mely japán polgárok ezreit ölheti meg. Még borzasztóbb elképzelni, ha Észak-Korea nyers atombombával szerelné fel a Scud C rakétákat. Japán hadihajók máris felvonultak, hogy segítséget nyújthassanak Amerikának egy esetleges zárlatra. Japán ezzel megszegheti Douglas MacArthur 1945-ös tilalmát a háborús kezdeményezésekre vonatkozólag. Tokió persze mindent elkövet a háború elkerülésére, de Sung Kim elnök és fia, Jóm Kim híresek arról, hogy nem riadnak vissza semmiféle terrorcselekménytől, hiszen eddig is több repülőgépet robbantottak fel utasaikkal együtt. Amerika javított Patriot légelhárítókkal szerelte fel Japánt, ezzel szemben Észak-Korea már három próbabombázást hajtott végre selyemhernyó hajók elleni bombáival. Amerika igyekszik bőségesen felszerelni Japánt hadianyaggal. Bár Clinton és munkatársai mindent elkövetnek a békés megoldás érdekében, igyekeznek valami ürügyet találni Kim II Sung és fia fenyegetéseinek fellazítására, mégis Észak-Korea folytatja fegyvergyártásra alkalmas plutóniumának kivonását reaktoraiból az ENSZ ellenőreinek bosszantására A diplomácia mindeddig csődöt mondott. A felderítő szervek szerint Észak-Korea már három atombombával rendelkezik. Amerika már szervezi a zárlatot az Észak- Koreába jövő áruk ellen. Eddig Irak, Irán és Líbia között Irak állt a legközelebb az atomhoz. Az ENSZ ellenőrzése következtében Irak lehetőségei nagyban csökkentek, s most Eszak-Korea áll előtérben a felelőtlen államok között, az atombomba készítésében. Egyébként Pyongyang Szíria és Irán egyik legnagyobb fegyverszállítója feljavított Scudrakéták, azaz Rodon-bombák tekintetében. A Kim család végcélja Amerika kiűzése a koreai félszigetről, atomfenyegetések sorozatával. így Kim II Sung esküszik, hogy egy tengerzárlatot casus bellinek, azaz háborús oknak fog tekinteni. Amerika egyetlen reménye Észak-Korea egyetlen barátjában, Kínában van, de Kína egyelőre flegmatikusán nézi az eseményeket. Jelcin orosz elnök, mai ingatag helyzetében, ugyancsak nem segíthet sokat Amerikának. Ilymódon nagyon nehéz a sztálinista diktátor komplikált játékainak beszüntetése. Az ENSZ tanácsának tagjai bizonyára maguk előtt látják Kim II Szung háborús fenyegetéseit, mielőtt jóváhagynák a tengerzárlatot. Kérdés, hogy érdemes-e két atombombáért háborúba belemenni. Másrészt viszont még veszélyesebb lenne megvárni, míg Eszak-Korea még komolyabb atomeróvel rendelkezik, s képes egy világégést elkezdeni. Kérdés, hogy Észak-Korea valóban halandó-e belemenni a háborúba, csakhogy kiálljon általa vélt jogai mellett egy atombomba készlet előállítására? Clinton most hasonló válság előtt áll, mint annak idején John Kennedy állt, midőn a kubai tengerzárlat felett kellett döntenie. Qinton jelenlegi filozófiája szerint Észak-Koreának nem szabad megengedni, hogy egy atomraktán teremtsen magának, á világ fenyegetésére. Az USA nem csupán Dél-Korea elárasztásától és japán bombázásától tart, hanem veszélyeztetve látja a Dél-Koreában állomásozó 35 ezer katonájának életét is. Kína nem helyesli a tengerzárlat tervét. Jelcin ezzel szemben kijelentette Dél-Korea elnökének: ha minden diplomáciai kísérlet megbukik, úgy ő a zárlat mellett fog szavazni. R.F. A legjobbra várni, a legrosszabbra felkészülni ÍRTA CHAIM HERZOG, IZRAEL VOLT ÁLLAMELNÖKE Egy korszak ért véget a szemünk láttára ... Vajon a jövő olyan lesz-e, amilyennek reméljük? Csak az idő adhat választ erre a kérdésre! Néhány rést sikerült vágni a gyűlölet kerítésén, amely körülveszi államunkat megalakítása óta. Tárgyalások és ünnepélyes aláírások Kairóban, küldöttségek Ománba, Katarba, rövidesen Bachreinba: megannyi bíztató jel. Szinte észrevétlenül — úgy tűnik — egy megújult Közel- Kelettel van dolgunk. Három héttel ezelőtt Nixon elnök temetésén képviseltem Izrael államát. Eltekintve a szertartás rendkívül megható mozzanataitól, meglepett az az új megközelítés, a teljesen szabad megnyilatkozás, amelyről több arab ország képviselője tett tanúságot. Eljöttek üdvözölni bennünket. Egy olyan ember számára, mint én, aki átéltem az Izrael elleni bojkottot az Egyesült Nemzetek Szervezetének székházában, rendkívüli jelentőséget nyert ez a változás! A kairói egyezmények alkalmazása további fejezete a hosszú küzdelemnek, a gyakran véres összecsapásoknak, amelyeket Izraelnek kellett megvívnia az évszázadok folyamán. Ezek nélkül az áldozatok nélkül nem lettünk volna elég erősek ahhoz, hogy megálljuk a helyünket a jelenlegi helyzetben. Igaz, hogy a nemzet békére szomjazik, ám a kétely és az aggodalom érzéseivel tekint a jövőbe. Bizony, joggal! A terrorista cselekmények nem érnek majd véget egyik napról a másikra A Közel-Keleten vagyunk, nem máshol, s elegendő körülnéznünk, hogy felmérhessük a környező arab országokban uralkodó bonyolult helyzetet. Minden lépés, amelyet a Rabin-kormány megtett, veszélyt rejteget. Valamennyien emlékszünk azokra a szorongásokra, az aggodalomra és a kemény küzdelmekre, amelyek mindennaposak voltak nálunk a Szinájból való visszavonulás idején. Emlékszünk azokra a bel harcokra, amelyek a nemzet megosztásával fenyegettek. Ám van egy tény, amely azt bizonyítja, hogy biztos nyereséget könyvelhetünk el: a viták és a sötét jóslatok ellenére, az Egyiptommal megkötött békeszerződés óta egyetlen izraeli katona sem esett el országunk déli határán valamely katonai akcióban. S egyetlen egyiptomi család sem gyászolja fiát, aki Izrael elleni csatában esett volna el. Persze, aggódunk a jövő miatt, de van remény ... Az igazi kérdés pedig: mi lehetne az alternatíva? Ezt a kérdést sokan felvetették, sok szemszögből elemezték az utóbbi hónapokban, de senkitől sem hallottam eddig olyan választ, ami megállná a helyét! Tudjuk, hogy az izraeliek többsége nem ellenzi Gáza kiürítését, s jó szemmel nézi, hogy a palesztinok veszik át a gondokat ezen a területen, ahol a népességi robbanás előbb-utóbb veszélyes helyzetet teremt ... És lám, itt is felvetődik a kérdés: mi lehetne az alternatíva? Milyen biztonságot garantálhat Izrael számára a Cahal, ha ahelyett, hogy rendszeresen gyakorlatozna, mint a világ minden hadserege, köveket dobáló gyerekek kergetésével tölti az idejét? A kairói egyezmény aláírását nem követte örömünnepély. Mégis van bennünk egy jó érzés, a remény érzete, s sokan bíznak benne, hogy sikerünk lesz ezen az úton, hiszen végül is elindultunk a béke útján, amire olyan hosszú ideje várunk, s ha eredményes lesz, akkor az elsősorban az áldozatok jelentős csökkenését biztosítaná mindkét oldalon. Meg kell mondani azonban, hogy múlt év szeptemberében a washingtoni egyezmény, valamint az „elvi egyezmény” aláírásakor a két fél nagy hibát követett el: olyan végrehajtási időtáblázatot fogadtak el, amely megvalósíthatatlan! Meggyőződésem, hogy hasonló hibára került sor Camp Davidben, amikor az ott aláírt szerződésben 5 éves időszakot állapítottak meg, mint az autonómia tartamát. Számos arab személyiség, akinek erről a kérdésről beszéltem, osztja álláspontomat. Franciaország például 10 esztendőben szabta meg az autonómia időtartamát Új-Kaledónia népe számára. Ahelyett, hogy irreális időbeosztáshoz kötnénk magunkat, mindenekelőtt pontosan meg kellene határozni a „vörös vonalakat”, amelyek a békefolyamat folytatásával kapcsolatosak: például Jeruzsálem kérdését. Aztán pontosan meg kellene állapítani az autonóm körzet határait és ehhez tartanunk magunkat. Meg kell mondani a palesztin népnek és az egész világnak, hogy Izrael számára egy kísérleti időszakról van szó! Ha a palesztinok tiszteletben tartják e szerződéseket, Izrael állama is ezt teszi. Ám a kudarcnak súlyos következményei lennének az egész körzet népeinek kapcsolatait tekintve, csapást jelentenének a békefolyamatra. Az igazi próbatétel: megállapítani, milyen mértékben csökkennek a terrorista akciók, milyen mértékben válnak stabillá a politikai struktúrák, amelyek most épülnek fel a területeken. E tényezők alakulása jelentős részben Izraeltől is függ. Ha az autonóm adminisztrációnak nem sikerül megoldania a gazdasági problémákat, kétségtelenül katasztrófával kell majd szembenézni! Reményekben gazdag korszak előtt állunk. Nem kétséges azonban, hogy el kellene készítenünk egy nagyon pontos tervet arra az eshetőségre is, ha ez a kísérlet kudarcba fullad. Miközben teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy történelmi jelentőségű kockázatot vállalunk, őszintén reméljük, hogy a békefolyamat gyümölcsöző lesz a határ mindkét oldalán. Bízzunk benne, hogy a kockázat megéri a várható eredményt! A diktatúra ‘baráti* ölelése Hafez Asszad és a sziriai keresztények „Szíria még mindig abban az álomban ringatja magát, amely szerint ősi joga van az arab világ vezérségére.” — Mubarak egyiptomi elnök. * * # Ma már elcsépelt közhelynek hangzik az az állandóan hangoztatott tény, hogy a Közel-Kelet kulcsállama Izrael és Szíria Vannak, akik kétségbe vonják ezt a tényt és azzal érvelnek, hogy Egyiptom, Irak, sőt bizonyos mértékben Jordánia is kulcsállamnak számít. Ez azonban csupán érvelés. Amennyiben a sokat szenvedett térség békéje megvalósul, az Izraelnek és Szíriának lesz köszönhető. Persze, egy másik kérdés is felmerül: lesz-e, vagy lehetséges-e egy általános és összefogó béke ősi ellenségek között? # # # Hafez Asszad, Szíria elnöke, jobban mondva a sziriai diktatúra vezére, nyílt vagy rejtélyes egyéniség, attól függően, hogy ki alkot róla véleményt. A Szovjetunió „virágzása” idején Asszad baráti kapcsolatokat épített ki Moszkvával, vásárolt vagy elfogadott modern szovjet fegyvereket és még azt is megengedte, hogy egy megszabott számú szovjet szakértőgárda oktassa a sziriai hadsereg tisztjeit. Ugyanakkor elutasította a kommunista ideológiát, s hosszú uralma során mindenkor halálos csapást mért a sziriai kommunisták mozgolódására. Egy 1981-ben megkísérelt kommunista puccs során több mint 400 „forradalmárt” végeztetett ki és 6 ezret börtönbe vetett Moszkva nyugtalanságát azzal hárította el, hogy a sziriai belpolitikába senkinek sem lehet beleszólása. Nyugaton ugyanolyan vegyes érzemekkel viseltetnek Asszad irányában, mint a nem oly távoli közelmúltban viseltettek Mubarak és a jordániai Husszein irányában. Európa és az Egyesült Államok több esetben fordultak a sziriai elnökhöz kényes közel-keleti problémák megoldásában és — ami ugyancsak érdekes — a legtöbb esetben nem kellett csalódniuk. A legeklatánsabb példa erre vonatkozólag Asszad csatlakozása a nyugati erőkhöz a Perzsa-öbölben lezajlott háborúban Irak ellen. Hogy Asszad elsődleges érdeke volt a rivális Szaddam Husszein megsemmisítése (az évtizedek óta folyó idegháborúra alapozva a sziriai és iraki Baath pártok között) nem sokat nyomott a mérleg serpenyőjén — bármilyen irányban. Az egyetlen félelem azzal a baráti viszonnyal volt kapcsolatos, ami Szíria és Irán között alakult ki, főleg az Irak - Irán között lefolyt 8 éves háborúban. Itt azonban megint csak egy sakkhúzásról volt szó: Asszad a Szaddam iránti gyűlöletében mindenkivel hajlandó volt baráti viszony kiépítésére, aki hajlandó volt fellépni Szaddam ellen. Á nyolcéves háború után a Szíria és Irán közötti kapcsolat el hidegült: Asszad rossz szemmel nézi a libanoni és palesztin gerillák iráni támogatását, elvégre Irán fellépése meggyengítheti Szíria képzelt vagy valódi vezetőszerepét az arab világban. Ez a dolog most már odáig fajult, hogy Damaszkusz a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyeget, amennyiben Irán nem hagy fel „az arab ügyekbe való beavatkozással”. Asszad filozófiája egyszerű: Irán nem tartozik az arab hullámba: Irán a mindig gyűlölt perzsák otthona. Remélhetőleg Izrael tisztában van Asszad kisded vagy — időnként — nagyvonalú játékaival. Amikor a sólyom - galamb dialógus volt a legfőbb politikai irányvonal Jeruzsálemben, Asszad páni félelemben élt. Elvégre, ha a sólymok győznek, akkor Szíria kemény kézzel találja magát szemben, ami odáig mehet, hogy a nyugati világgal áhított kapcsolatainak reménye szertefoszlik. Egy galamb könnyen prédává válhat, a sólyom azonban prédák után kutat ... A világ nincs tisztában azzal, hogy Asszad diktatúrája egy erőszakkal felállított piedesztálon nyugszik, ami bármely pillanatban összeomolhat. Mr. Asszad az Alawita szektához tartozik, akárcsak legközvetlenebb környezete és ez a szekta a legparányibb és legjelentéktelenebb a mozlim tengerben. Szírián kívül alig néhány országban találhatók alawiták ugyancsak csekély számban (Jordánia, Libanon és Irak), s mindenütt alárendelt szerepet játszanak. Szíriában a túlnyomó többséget a szunniták képviselik, míg a síiták zöme Irakba és Iránba menekült a 80-as évek elejének purgatóriumában. 1982 elején az egyre erősödő Mozlim Testvériség Szíriában is a hatalom megszerzésére törekedett. A Hama városban lezajlott tüntetések és fegyveres összecsapások következtében Mr. Asszad kivezényelte elit csapatait a ÉRTESÍTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT ÉS HIRDETŐINKET hogy nyári szabadságolás miatt 1994 július 6-tól 13-ig szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk zárva lesz. 1994 JÚLIUS 15-én LAPUNK NEM JELENIK MEG! 1994 július 14-től ismét rendelkezésükre állunk. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a puccs leverésére. Meg nem erősített jelentések szerint' a „tisztogató munkának” több mint 20 ezer áldozata volt és a Mozlim Testvériség csaknem teljesen megsemmisült. S mert a szervezet tagjainak zömét szunniták és síiták képviselték, a két szekta elleni megtorlás hosszú évekig tartott. Sokak szerint még ma is tart. Nem járunk messze az igazságtól, amikor azt álhtjuk, hogy Szíria és Mr. Asszad vezető szerepe az arab világban nem túlságosan népszerű. Nemcsak alawita volta miatt, hanem azért is, mert nemzetközi szervezetekben — pl. az Arab Ligában — Damaszkusz erőszakkal kormányoz. Egyiptom mellett az észak-afrikai arab országok (Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia) is kétségbe vonják Szíria vezetői képességét. Ugyanakkor Szíria semmiféle rokonszenvet sem mutat a palesztinok felé. Hivatalosan azért, mert Mr. Asszad szerint: „a palesztin kisebbség elárulta igazi mivoltát, amikor a Perzsa-öböl háborújában Szaddam Husszein mögött sorakozott fel”, nem hivatalosan pedig azért, mert Jasszer Arafat esetleges vezetőszerepe önkéntelenül féltékenységet idéz elő Asszadban. Nyilvánvaló, hogy Damaszkusz tisztában van a belső és külső nehézségekkel, s minden igyekezete arra irányul, hogy barátokat találjon akár Szíriában, akár a határokon kívül. És ennek az igyekezetnek határozottan van egy belső élvezője: a sziriai keresztények csoportja Míg más arab országokban a keresztény kisebbség ellen sorozatos merényleteket követnek el a hatalomban lévő kormányok • vagy a Mozlim Testvériség terroristái, addig Szíriában a keresztények nemcsak egyenrangú állampolgárok, hanem sok esetben becézett kedvencek is. A legnagyobb keresztény csoport az örményeket foglalja magába de más keresztény szekták is találhatók jelentős számban. Eredetileg letelepedett európai keresztények, Egyiptomból átvándorolt kopfok, Libanonból áttelepült maroniták stb. A katolikus, görög-katolikus és görög-keleti egyházak ugyanúgy tevékenykednek, mint a mozlim mecsetek és a lakosság rétegeinek békés egymás mellett élése kirívó példa a térségben. Becslések szerint Szíria lakosságának 10 százalékát (kb. 1 millió) képviselik a keresztények, de nem hivatalos értesülések szerint ez a szám közelebb van a 15 százalékhoz. A katolikus, görög-katolikus érsek, valamint a görögkeleti metropolita tagja az Asszad által felállított, ún. „tanácsadó bizottságnak”, amely az ország gazdasági és kulturális problémáival foglalkozik. A keresztények irányában kiterjesztett baráti ölelésben Asszad odáig ment, hogy nagy összegű szubvenciókat adott az egyhazaknak új templomok építésére és saját iskoláik megszervezésére. Asszad legbelsőbb környezetében (mind a kabinetben, mind pedig a Baath párt végrehajtóbizottságában) 5 keresztény található. Még a legkisebb csoport, a protestánsok is kedvezményekben részesülnek: Barkev A. Aparatian püspök egyúttal Aleppo város kormányzatában is vezető szerepet tölt be. Persze, bármilyen meglepőnek is tűnik, a Baath pártot egy keresztény politikus, Michel Aflak alapította, aki az arab nacionalizmust tekintette a legfőbb célnak a 40-es években vallásokra való tekintet nélkül. E hagyományok alapján a sziriai kormány szigorúan szekuláris más arab országokkal ellentétben, ahol az Iszlám mint vallás a fő tényező. Feltételezhető, hogy a keresztények irányában mutatott rokonszenv Asszad részéről több tényezőnek köszönhető. Az egyik, mint említettük, barátok keresése és megtartása. A másik a nyugati világ felé mutatandó gesztus, ami úgy érzékelhető, hogy Mr. Asszad az arab világ egyetlen, demokráciára hajló (!) vezére. A harmadik pedig praktikus: a sziriai értelmiség 60 százaléka a keresztényeket képviseli. Egyetemi tanárok, orvosok, ügyvédek, mérnökök, sőt magas képzettségű katonatisztek a keresztény iskolák végzett növendékei. Joseph Moumayer, a sziriai katolikusok érseke szerint a keresztény középiskolák tanulóinak 40 százaléka külföldi egyetemeken végzi tanulmányait. „A nagy különbség az — mondja az érsek —, hogy míg a 80-as években (a represszió idején a Mozlim Testvériség ellen — a szerk.) a külföldi egyetemeken végzettek nyugati országokban telepedtek le a repressziótól való félelmükben, addig jelenleg a végzettek 90 százaléka visszatér Szíriába.” Nyilvánvaló, hogy Mr. Asszadnak égető szüksége van az intellektuelek megtartására. Persze, a jövő bizonytalansága némi árnyékot vet a keresztényekre. Szakértők szerint Mr. Asszad uralma végzetével a keresztények ugyanolyan üldözöttekké válhatnak Szíriában, mint amik jelenleg más arab országokban, talán az egyetlen Egyiptom kivételével. (Ott azonban a keresztények száma korántsem olyan jelentős, mint Szíriában. ) S bár a szakértők nem bocsátkoznak jóslásokba, hogy mikor várható Asszad uralmának öszeomlása, minden jel arra mutat, hogy a kisebbségben lévő alawiták nem húzhatják uralmukat túl hosszú időszakra. Irak és Irán mesterkedése, valamint Egyiptom, Jordánia és Libanon közömbössége végzetes hatású lehet. A fentiek értelmében Mr. Asszadnak minden oka megvan arra, hogy tartós békét kössön Izraellel. Többek között saját hatalmának biztosítására Csakhogy, mint említettük, ki tudja meddig marad a hatalom a kezében? Losonczy László
