Menora Egyenlőség, 1988. június (27. évfolyam, 1223. szám)
1988-06-10 / 1223. szám
3. oldal 1988. június 10. MENÓRA Folyt, az 1. oldalról Evröl-évre növekszik a menekültek száma évfordulóját. S miután e konferenciával járt le ötéves mandátumom a Főbizottságnál, az ügynökség vezetői ajándékkal leptek meg, s a záróülés vendégszónokának kértek fel. Amit feltehetően első szavaim kiejtése után megbántak. 1957 és 1959 között egyik vezető alkalmazottja voltam a Főbizottságnak s a jubileumi konferencián nem mulasztottam el megemlíteni azokat a baklövéseket, melyeket abban a h árom éves időszakban követett el az egyre inkább szovjet befolyás alá kerülő Főbizottság. Andrew Carter, aki a Főbizottság helyettes kommiszárja volt 1975-ben, beszédem után tipikus angol humorral jegyezte meg: „Leslie, azt hiszem, sok embert tett boldoggá itt a főasztal körül. Nem annyira beszédével, mint inkább a biztos tudattal, hogy lejárt a mandátuma ...” (Carter 1958- ban kollégám volt először a genfi majd a bécsi irodában.) Nos, a Főbizottság jubileumi évében a világ politikai menekültjeinek a száma — hozzávetőlegesen — nyolcmillót tett ki. Ebből mintegy kétmilliónak juttatott — kisebb-nagyobb mértékben — közvetlen vagy közvetett segítséget a Főbizottság, a többi az átmeneti befogadó országok és a nyugati országok támogatásán tengődött. Hogy mely menekülteket segített a Főbizottság,az nem anynyira prioritáson alapult mint inkább politikai jellegű határozatokon. S bár hivatalos listát sohasem lehetett találni a főhadiszálláson, mindannyian tudtuk, hogy milyen sorrendben került a támogatás kiosztásra. Azok, akik már az ötvenes évek végén „rebellis” alkalmazottaknak számitottunk, kasztrendszernek neveztük a segítési sorrendet. Nagyon sok függött attól, hogy melyik országból érkező menekültekről volt szó: a Szovjetunió — érthetően — nem volt elragadtatva a magyar, csehszlovák, lengyel, kubai és ethiópiai menekültek támogatásától, de legalábbis 1961-ig véleményük nem volt túlságosan döntő. Elvégre Moszkva egyetlen évben sem járult hozzá a Főbizottság anyagi támogatásához, kivéve az algériai krízist, melynek során félmillió dollárt adott a Marokkóba menekült forradalmi (értsd: kommunista) algériaiak ellátására. A közelmúltban látott napvilágot az ENSZ és az Egyesült Államok közös kiértékelése a menekültek számát illetően 1987-ben. A jelentés szerint hivatalosan tizenhárom és fél millió menekültet tartottak nyilván abban az évben, de nemhivatalosan — és ez az Egyesült Államok menekültügyi bizottságának (U.S. Committee on Refugees) megjegyzése, több mint tizenöt millió menekült található több mint harminc országban. Az ENSZ ügynöksége például nem rendelkezik pontos számmal az Afganisztánból el menekülteket illetően, miután, s itt had idézzük a Menekültügyi Főbizottságot: „ . . . a Pakisztánba és Iránba menekült afgánok közül többen visszatérnek hazájukba átmeneti jelleggel”. Ami félreérthetetlen utalás a menekültek egy elenyésző számára, az afgán gerillamozgalom harcoló tagjaira. De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy mintegy hárommillió afgán keresett menedéket (állandó jelleggel) Pakisztánban, s mintegy két és félmillió Iránban. 1975-ben az úgy-ahogy nyilvántartott nyolcmillió menekült mellett sokmillió nézett szemben éhhalállal Afrikában és Ázsiában, főleg elnyomó diktatúrák kormányzása következtében, akiket a Főbizottságon „belső menekülteknek” neveztünk. Hivatalosan az éhezőket nem lehetett menekülteknek jellemezni, holott jól tudtuk, hogy a legtöbb elmenekült volna más országokba, ha erre lehetőségük lett volna. Igor Dardimov, aki akkoriban az UNESCO ú.n. politikai bizottságának volt a főtitkárhelyettese, moszkvai parancsra megtiltotta a Főbizottság körzetigazgatóinak a belső menekültekkel kapcsolatos nyilatkozatokat, s jómagam „bejegyzett intést” (reprimand) kaptam, amikor egy ciprusi interjúmban azt mondtam újságíróknak, hogy a belső menekültek problémáit csupán a belső diktatúrák felszámolásával lehet megoldani. (Néhány hónappal később megváltam az UNESCO-tól.) Persze, az ötvenes években a Menekültügyi Főbizottság munkája sokkal hatékonyabb volt, mint a későbbi években. Elsősorban azért, mert a huszonnyolc körzeti igazgató közül tizenheten menekültek voltunk. (Rajtam kívül dr. Gere Ernő volt az ötvenhatos magyar forradalom menekültje, aki az ötvenes években fantasztikus munkát végzett a kettészakított Koreában a délre menekültek között, míg 1961-ben elvitte a malária. 1975-ös beszédemben voltaképpen Gerét idéztem, aki már 1958-ban nyilvánosan kijelentette — amiért persze bejegyzett „intésben” részesült —, hogy a menekült-problémát azonnyomban meg lehetne oldani, ha a fegyverekre költött milliárdok egy csekély százalékát a menekültek megsegítésére fordítanák.) Kettőnkön kívül menekültek szolgáltak a Főbizottságon Csehszlovákiából, Lengyelországból, Koreából, Algériából, Mozambikból, Kubából, Vietnamból, Belga Kongóból, Kínából és Perzsiából. Többhöz szoros barátság fűzött, s álmélkodó elismeréssel tapasztalhattam, hogy a rendelkezésükre álló csekély pénzzel szinte csodát műveltek a kezdetlegesen összetákolt menekülttáborokban Koreától Ausztriáig és Algériától a Kongóig. Számosán éveket töltöttek táborokban, osztozva a menekültek nyomorában és küzdve halálos epidémiákkal. Manapság bürokraták kezelik a Főbizottság vagyonát, nélkülözve együttérzést és rokonvonást a menekültekkel. Pillanatnyilag a több mint ötmillió afgán menekült Nem hittünk a szemeinknek... jelenetek kölcsönhatásainak helyes mérlegelése. Ez a sikeres politikai vezetés titka. „A haladás kulcsa a szabadság”, — mondotta Reagan az egyetemi hallgatóknak. A gondolatszabadság, a tájékoztatás szabadsága, a szólásszabadság. „A tudomány gyors irama a rabszolgaság bilincsei lerázásának és emberi szabadsággal való felcserélésének köszönhető. A kockázatot vállaló, kis üzletemberek tömege alkotja az Egyesült Államok gazdasági fejlődésének gyökerét.” A bürokrácia az egész világon súlyos problémát jelent. Ez az értéktelen tömeg körömszakadtáig ragaszkodik hatalma megtartásához. A demokrácia nem a kormány működését és politikáját, hanem az élet lényegét vizsgálja és javítja mindenek előtt. Az emberiség megmentője nem a cirkusz oroszlánszelíditője, hanem a magát az emberi szabadság érdekében feláldozó próféta. „Én ismerek néhány tévutakon járót az Önök államában, kik attól tartanak, hogy a változás széthúzást és egyenetlenséget termel a társadalomban. Ezek félnek a jövő reményébe vetett hittől.” Az 1988-as moszkvai tavasz reménnyel tölt el bennünket a jövőre, újabb megegyezésekre, szorosabb barátságra és békére. Döntsük le az akadályokat. Semmi 1992-ben lesz százéves a Kanadai Büntető Törvénykönyv és azóta számtalan toidozáson-foltozáson ment keresztül. Az Allén Linden tartományi főbíró vezetése alatt álló Jog Reform Bizottság most korszerű változásokkal kívánja a Büntető Törvénykönyvet megreformálni és ezirányú javaslatokat terjesztett elő a Parlament Törvényelőkészítő Bizottsága elé. Hogy az 1992-es centennáriumra valóban olyan törvénykönyv fog megszületni, ami a XXI. század igényeinek is megfelel, az természetesen a jövő titka. Mielőtt ugyanis belemennék a részletekbe, ezúttal előbb hadd említsem meg a Legfelsőbb Biróság döntését a magzatelhajtásként nyilvántartott bűncselekményről, amit a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánított. Ez a paragrafus a XIX. századi kódexben történt kodifikálása óta többszörös módosításon ment keresztül, de jelenlegi formájában sem látszott elfogadhatónak. Miután a Morgentaler ügyön keresztül ennek a törvényszakasznak az ellenzői és pártfogói hatalmas publicitást nyertek, a Mulroney kormány habozó magatartása miatt egyelőre semmiféle javaslat nem került a parlament elé. A rövidesen választás előtt álló kormány szeretné a közvélemény nagyobbik részét megnyerni e háborgó kérdés rendezése körül és így feltehetően nem csinál kabinet-kérdést a szavazásból és a törvényhozók saját lelkiismeretükre hallgatva szavazhatnak, a párt doktrína érvényesülése nélkül. Úgy hírlik, hogy azoknak a száma, akik a magzatelhajtást továbbra is csak egész kivételes esetekre tartanák fenn, csökkenőben van és a vita akörül forog, hogy 10 hét, vagy három hónap legyen az a határ, amikor a magzat még nem tekinthető élőlénynek. Vannak, akik rövidebb időt akarnak hagyni és az angol mintára hivatkoznak, vannak, akik hosszabbat és egyes amerikai államok által követett mintára hivatkoznak. A magzatelhajtás körül évek óta húzódó, számtalan demonstrációt is okozó vitával akartam beigazolni, hogy a törvényhozás milyen lassú ütemben halad, arról nem is szólva, hogy sokszor — retográd módon — inkább visszafelé megy és inkább a fejlődés kerékkötőjévé tud válni. De nézzük a Reform Bizottság főbb javaslatait különkülön: A gyűlölet propagandája Ez az új törvényjavaslat — szerintem helyesen — a gyűlölet propagálását, társadalmi rend elleni bűncselekménynek nevezi. A javaslat szerint:„A gyűlölet propagandája társadalmi harmónia ellen irányuló bűncselekmény, amelynek célja, hogy egyes meghatározható csoportokat lényeges veszélynek tegyen ki. Egyes csoportok biztonsága ellen irányuló ilyen magatartás egyben a társadalom egészét is sérti.” A javaslat feltételezi, hogy a vádeljárás ezen paragrafus alapján nem gyakran lesz alkalmazható, de még olyan esetben is, ahol az állítás igaz, de a propaganda célja a gyűlölet felkeltése. Láttuk, hogy a Zundel ügyben, a náci propagandát terjesztő, a vészkorszak létezését tagadó, hazug pamfletjeivel okozott gyűlölet propagandáját hogyan kellett beszorítani a sem töltene el nagyobb boldogsággal, mint a szovjet és az amerikai nép barátsága és együttműködése. A szovjet televízió sajnos nem közvetítette a teljes beszédet. Abból csupán apró részleteket közölt 25 percen keresztül, pedig érdemes lett volna hangot adni az elnök kitűnő válaszainak a diákok kérdéseire. Ez maga bizonyította be a független amerikai és a kormánytól függő orosz TV közötti különbséget. A szovjet vezetők érthetően nem lelkesedtek Reagan erős szavaiért az emberi jogok érdekében, mégis igyekezete nem volt hiábavaló, hiszen beszéde utáni napon 28 eddig visszautasított orosz zsidó megkapta kivándorlási engedélyét. Gorbacsov persze szeretett volna elérni egy gyorsabb megoldást a nézetkülönbségek kiküszöbölésére, de Reagan nem hagyja magát siettetni. így is kétharmad részben megoldották a mozgatható rakéták ellenőrzését és 50 százalékban megoldást találtak a légi és a tengeralattjárókról kibocsájtott rakéták ellenőrzésére is. Az egyetlen nagy probléma Reagan légűrvédelmi tervének kikísérletezése. A két államvezető bizik, hogy ez a probléma is megoldódik még Reagan elnöksége alatt. A szovjet nagy átalakulására utal áz ország történelmének gyökeres megváltoztatása. Sztálin rettenetes közel százéves Büntető Törvénykönyv „hamis híreket” terjesztő szakaszaiba. Azok, akik a szólás-szabadság érdekében ágálva arról szónokolnak, hogy a társadalom érdeke kívánja meg az ilyen „szellőző lyukak” fenntartását, azok — szerintem — fantomokat kergetnek és nem mérik fel a gyűlölet propagandájának súlyosan mérgező voltát. Mert nem elég a Charter of Rights-ban, a kanadai alkotmányban biztosítani az egyenjogúságot mindenki számára, ha — fogatlan oroszlánként — a szép és kenetteljes szavak közepette, a saját jóhiszeműségünk áldozataivá válhatunk. A környezet beszennyezésével el követet bű ncselekmények Amit az orvostudomány fejlődése és a higénia biztosított az emberiség átlagos élettartamának megnövekedése terén, azt a környezet beszennyezésével, a levegő, a víz, a rádióaktív talajból való kisugárzással próbáljuk megsemmisíteni. Ezért tartjuk fontosnak a Reform Bizottság javaslatát, amely a környezet iránti respektust követeli mindannyiunktól és börtönbüntetéssel büntet olyan magatartást, amely „katasztrofális kárt” okozhat környezetünkben. Sajnos a politikai huza-vona az Egyesült Államok és Kanada között még a mai napig sem tisztázta a „savas esőt” (acid rain-t) okozó sulphur dioxide korlátozása körül felmerült vitát, hogy milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy kölcsönös megértéssel ezt az égető problémát mindkét ország érdekeinek megfelelően szabályozzák. Ontario tartománynak van szabályrendelete a környezet beszennyezését előidéző cselekményekkel kapcsolatosan, de ez nem büntetőjogi jelentőségű, hanem polgári jogi és 500.000 dollár maximumban szabja meg az így okozott kár megtérítését. Valójában nekünk olyan büntető törvényre van szükségünk, ami súlyos esetekben az egész országra és nemcsak egyes tartományra vonatkozólag szabályozza a gyárakból kiömlő mérgező anyagok mértékét, különös tekintettel olyan esetekre, amikor katasztrofális károkról (disastrous damage-ről) lehet szó. A környezet beszennyezésével az elkövetőkre alkalmazható bűncselekmények kodifikációjához célszerű lenne egy olyan további szakaszt is csatolni, amelyik azoknak a felelősségre vonását tartalmazná, akik mint állami alkalmazottak, ellenőrzésük során gondatlanul jártak el és így közvetve váltak okozóivá az így keletkezett „katasztrofális károknak”. A közbizalom megsérésével elkövetett bű ncselekmények Aki A Sinclair Stevens ellen folyó közbizalom megsértése miatt indult, és hónapokon át, milliós költséggel vezetett, birói ténymegállapító eljárást (judicial inquiry) figyelemmel kísérte, az megértette és együttérzéssel követte az átlagpolgár dühét, hogy az eljárásnak — a nyilvánosan lefolytatott társadalmi megtisztuláson túl — semmiféle büntetőjogi konzekvenciája nem volt, sőt Sinclair azok után is nevetve tagadta bűnösségét, amikor a biró fejére olvasta a közbizalom megsértésével elkövetett különböző cselekményeit. Ezen a helyzeten is változtatni kíván a Jog Reform bűnei felszinre kerültek. A Sztálin által kivégzetteket rehabilitálták, s az eltűnt arcok lassan visszatérnek a történelemkönyvek lapjaira. Valaki ötletesen megjegyezte, hogy a Szovjetúnióban a legnehezebb feladat az ország múltjának megjósolása. Zsidó szempontból igen fontos, hogy Gorbacsov ígéretet tett Reagannak a zsidó kivándorlás meggyorsítására. Haladás történt Izraellel való diplomáciai kapcsolatok felvételére. A világ szempontjából azonban a leglényegesebb, hogy e látogatás jelezte a hidegháború végét. Mi, akik a negyven éves hidegháborúban töltöttük életünk legjavát, a berlini faltól a magyar, cseh és lengyel forradalmakon keresztül, Kubán. Vietnamon, Angolán, stb. most boldogan lélegzunk fel, hogy a veszély hosszú időre elmúlt a fejünk felöl. A két államvezető között kifejlődött barátság határozottan melegebbé tette a két ország kapcsolatát. Végül is a két államfő egymással .és nem egymásról beszélt. így mind Reagan, mind Gorbacsov — egy ötödik csúcsértekezlet reményében — megelégedetten zárták le a csúcsértekezletet. Bizottság akként, hogy a közbizalom megsértése miatti cselekményeket meghatározza és szúkség esetén börtönnel bünteti az ilyen cselekmények elkövetőit. Terrorista bűncselekmények fogalmának beiktatása Kanada sem érintetlen többé terrorista cselekményektől. Csak két flagráns esetet említsünk itt meg, a török követ ellen elkövetett örmény terroristák cselekményét és a sikh terroristák által az Atlanti Óceán ír partja közelében felrobbantott Boeing 747 repülőgépet. Ez utóbbi terrorista cselekmény következtében 329 ember vesztette el életét és pusztult el a hullámsírban. Helyesnek tartjuk, hogy a Reform Bizottság az ilyen politikai célból elkövetett emberéletben és javakban kárt okozó magatartást, mint külön bűncselekményt határozza meg, és ahol emberéletben esett kár. a gyilkosság vádjára alkalmazható legsúlyosabb büntetéssel büntethető klazulát helyezi kilátásba érte. Az állatvilág védelme Sokszor ellentmondást vált ki az emberből, hogy egyes csoportok úgy küzdenek az állatok épségéért, szinte jobban, mint az emberekért. Itt, ahol a testi sértés, a különböző erőszakos bűncselekmények — sajnos — mindennapi jelenségek, mint általában az urbanizált, modern társadalomban, vannak akiket az állatoknak kísérleti, tudományos célra való felhasználása olyan felháborodással tölt el, hogy képesek laboratóriumokba betörni és az állatok elrablásával válaszolni a tudósaink erőfeszitéseire. Ezért igen helyesen az állatok céltalan és szükségtelen bántalmazását a Reform Bizottság, mint bűncselekményt határozza meg, hogy ugyanakkor a tudományos kutatás céljait szolgáló kísérleteket védelemben részesítse. A régi Büntető Törvénykönyvben ez így nem volt világosan meghatározva. A tudományosan indokolt kísérlet az új javaslatban törvényes igazolást nyerne és az igy az állatok által elszenvedett fajdalomért a tudós nem tartozna büntetőjogi felelősséggel. Az orvosok védelmében Euthanasia, magyarul a fájdalommentes, könyörületi halál, legalábbis az orvosokra vonatkoztatva törvényhatározási meghatározást nyer az új javaslatban. Az olyan kezelés, amelynek az a célja, hogy életben tartson olyan betegeket, akiknek életbentartása csak a fájdalom meghosszabbítását jelentené a haldokló, gyógyithatatlan beteg számára, — az ilyen betegek művi úton való életbentartása szükségtelen. És orvosi elhatározástól függően az életfenntartó gépek kikapcsolása nem tekintendő bűncselekménynek. Az orvosok eddig is megtették, de meggyőződésem szerint szabadabban lélegzenek, ha ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik. Emlékszem, amikor a 70-es években Ottawában azt javasoltam a Canadian Association fór the Prevention of Crime egyik ülésén, hogy ideje lenne foglalkoznunk az euthanasia kérdésével, kitűnő főtitkárunktól, a nemzetközi nevű, William McGrath-tól a következő intést kaptam: „Én ezt a témát, István barátom, még egy három méteres póznával sem érinteném.” (Steven, I wouldrít touch this theme. with a ten foot pole.) Azóta kb. 15 év telt el és ha a jog nem is atomerővel halad előre, mégsem döcög már delizsánszon, feltéve, hogy törvényhozásunk a Jog Reform Bizottság javaslatait magáévá teszi és a fejlődés irányát felismerve, minden különösebb taktikázás nélkül, a korszerű javaslatokat törvényerőre emeli. Nadasy István A Kanadai Büntető Törvénykönyv Reformja mellett csaknem egymillió ethiópiai menekültet tartanak nyilván Szomáliában és Szudánban, s félmillió mozambiki menekültet Malawi-ban. 1987-ben háromszázötvenezer mozambiki hagyott hátra mindent és menekült el a polgárháború okozta pokolból és nélkülözésből, ami az év legnagyobb számát tette ki. Thailandban jelenleg négyszázezeréi menekülttáborokban Vietnamból, Laoszbói és Kambodzsiából, befogadó országok meghívására várva. Ölte Johansson, a Menekültügyi Főbizottság szóvivője szerint a Szomáliái, szudáni, iráni, pakisztáni és thailandi táborokban ijesztő méreteket ölt a nyomorúság. Az ú.n. „átmeneti” befogadó országok kormányai azzal érvelnek, hogy képtelenek — külső segítség nélkül — kellő ellátást nyújtani a menekülteknek, s többen fenyegetőznek azzal, hogy lezárják a táborokat és visszaküldik a menekülteket eredeti hazájukban. Kivéve Pakisztánt, amely csendesen és elismerésre okot adó formában segíti az afgán menekülteket viszonylag csekély „külső segítség” jelenlétében. (Johansson július l.-i hatállyal „nyugalomba" vonul a Főbizottságtól, s nem rejti véka alá, hogy elhatározásának egyedüli oka a Főbizottság „impotens", politikai manőverekbe fulladt tevékenysége.) Persze, nemcsak a Főbizottság felelős az aggasztó mértékben növekvő menekültek helyzetéért, hanem a befogadó országok hanyatló érdeklődése is. Brazília és Ausztrália például, melyek a hatvanas és hetvenes években nagyszámban fogadtak be menekülteket, a közelmúltban kijelentették, hogy az elkövetkező tíz-húsz évben képtelenek új menekültek befogadására a gazdasági élet lanyhulása következtében. Anglia és Franciaország, bár kivételes esetekben megnyitják egy kis résre kapúikat új menekülteknek, hasonló nyilatkozatot tettek és értesítették a Menekültügyi Főbizottságot, hogy az ügynökség részére eddig nyújtott anyagi segítségüket is csökkentik. Nyugat- Németország, amely húsz éven át sokszázezer menekültnek adott letelepedési lehetőséget, ez év februárjában bezárta a kapukat. („Éppen elég bajunk van az ideiglenes külföldi munkaerő alkalmaztatásával”, — nyilatkozta Hans Ueberg belügyminisztériumi főtisztviselő, — „akik hosszú évekkel ezelőtt jöttek ide Törökországból, Jugoszláviából és Portugáliából. Új menekültek befogadására, a jelenlegi gazdasági körülmények között, képtelenek vagyunk.") Az Egyesült Államok és Kanada, melyek a második világháború óta rendszeres formában fogadtak be új menekülteket, ugyancsak meghúzta a gyeplőt. Az új kanadai bevándorlási törvényjavaslat furcsa formában határozza meg a menekült-státusz fogalmát, s csaknem lehetetlenné teszi menekültek érkezését az új „szűrés” bevezetésével. S egyre több hangsúly van a „gazdag” emigránsok befogadásán, akik hajlandók magukkal hozott pénzüket kanadai vállalkozásokba fektetni, s ezzel hozzájárulni az ország gazdasági életének megjavításához. Feltételezhető, hogy egyedül hong-kongi, taiwani és szingapúri „emigránsok” számára kedvező ez az új politika. Ugyan hány politikai menekült dicsekedhet azzal, hogy többezer dollár lapul a zsebében?! Ugyanakkor Verne Jervis, az amerikai emigrációs hivatal egyik vezetője (U.S. Immigration and Naturalization Service) elismerte, hogy az új amerikai emigrációs törvény, amely gazdasági bűnözőkkel együtt tartja detencióban az új menekülteket, míg státuszuk nem tisztázódik, nemcsak szinte lehetetlenné teszi a menekültek letelepedését, hanem el is ijeszti őket az Egyesült Államoktól. (1977-ben egyedül harminckétezer salvadori menekültet deportáltak vissza hazájukba.) A tizenöt millió hajléktalan menekült problémájával csak kevesen törődnek, amikor naponta ezrek esnek áldozatul iraki és iráni bombáknak, ethiópiai és mozambiki diktatúráknak, vagy afgán szabadságharcosok elleni szovjet támadásoknak. Egyedül mi, korábbi menekültek, vívódunk saját lelkiismeretünkkel. MAGYAR UROLÓGUS Dr. GEORGE KLEIN CORNELL DIPLOMÁS 120 East 79 Street New York, N.Y. 10021 Tel: (212) 744-8700 vagy 861-9000 110-45 Queens Blvd. Forest Hills N.Y. 11375 Rendelés előzetes bejelentésre • Prosztata problémák • Vesekő • Húgyúti fertőzések • Vese- és hólyagdaganatok Medicare-t és Blue Cross — Blue Shield biztosítást elfogadunk Kedvenc találkozóhely Yorkville-ben Legjobb német konyha — Remek cocktailok Finom házi sütemények Nyitva: szombattól csütörtökig reggel 10-től éjfélig pénteken, szombaton éjjel 1-ig LUNCHEON - DINNER-SUPPER (212) RE 7-7130 — Partykra különszobák 234 EAST 86 St. (2. és 3. Ave. között) n.Y.C. *ENDE Hívja Kan v (Boro-P*rK v r vTcO tora« LeaknwgCen«»
