Menora Egyenlőség, 1986. június (25. évfolyam, 1121. szám)
1986-06-27 / 1121. szám
10. oldal MENÓRA 1986. junius 27. Minek' is tagadjam? Olyan vagyok, mint a matróz, akinek minden kikötőben más szeretője van. Az ilyen vallomás persze eléggé kínos az olyan ember számára, aki érzelmileg nem független, akit asszony és meleg fekhely vár visszatértekor. Nincs mit tenni: az emberi természet már ilyen, nehezen bírja a titkot hosszú ideig magában viselni. Belső kényszernek enged, amikor elmondja. Megszabadul a nyomástól. Ha író, papíron nyilatkozik meg, aminek persze megvan az előnye meg a hátránya. Előnye: nem kell a megcsalt szemébe mondania a hűtlenséget beismerő mondatokat. Hátránya: scripta manent, nincs mód arra, hogy egyszer később letagadja az ember. Nem célom itt csapodárságommal kérkedni és számos kedvesemet név és lakóhely szerint felsorolni. Eléggé ismert tény, hogy sokat utazom, azt is mondhatnám, szenvedélyesen és majdnem mindig. Az utazás egyik életformám lett. Josephus Flavius a “Világpolgár zsoltára" c. versében, amelyre ifjúkoromból emlékszem, az Orral azt mondatja, hogy a fának azért adott gyökeret, a szőlőnek tőkét, hogy egy helyben álljon, az embernek lábat, hogy bejárja vele a világot, — talán ezt hozhatnám fel, ha nem is mentségül, de talán magyarázatul. Mindig szerettem a szépet — ez talán nem térhető körülmény — és zsenge koromtól kezdve érzékeny voltam a gyengébb nem bájai iránt. Száz szónak is egy a vége: nem rólam mintázták meg a hűség szobrát, családtagjaim által elismert szépségem ellenére sem. így hát csak két-három kedvesemről kívánok itt szólni, az összesek felsorolásától az idő- és helyhiány is visszatartanak. Napokon keresztül írhatnék, ha valamenynyi szépségéről, kel leméről, nézésének melegéről akarnék beszámolni, hasábokat tölthetnék meg töredelmes vallomásaimmal. így hát csak azokról szólok, akik elsőnek tolakodnak toliam hegyére. A párizsi lánnyal a "Kis palotában" van mindig titkos randevúm. Őszintén szólva a nevét sem tudom és attól tartok, hogy sohasem fogom megtudni. Ha idejekorán érdeklődtem volna, bizonyára felfedhettem volna ezt a titkot, viszont ezt sohasem tartottam annyira fontosnak. Nincsenek osztályelőítéleteim és régen rájöttem arra, hogy a származás, iskolai képzettség, gazdasági helyzet igen elenyésző szerepet játszanak, amikor fellobbanó érzéki gyönyörökről van szó.Ha a férfi és nő viszonyában megállná helyét az a kanti tézis, miszerint: “Mán ist was mán isst", azt a logikus következtetést kellene levonni belőle, hogy az évszázadok óta jól táplálkozó, grófi családból származó lány több örömet ad, mint a szegényes körülmények közül kikecmeredett munkáslány. Ez pedig nem igaz. A párizsi lány szerény körülmények között él és azt hiszem, hogy sohasem látott “jobb napokat", ahogy mondani szokták. Kicsiny, meztelenfalú szobában hál, rézgömbös, régimódi vaságyon alszik és csíkos takaróval védekezik az álomzavaró hideg ellen. Jóerkölcsű polgárok, a “társadalom támaszai", szigorú családatyák bizonyára a szemére vetnék, hogy barátnője, bizalmasa volt egy mozgalmaséletű hölgynek, aki 18 esztendős lány korában gyereket szült és később sem volt az a nőideál, akit svájci leánynevelőintézetekben példaképp állítanának a világ minden részéből összecsődült tanítványok elé. A hölgy nevét is megjegyezetem: Susanne Valdon. Törvénytelen fia a Maurice Utrillo nevet választotta s mivel az alma nem esik messze a fájától, ifjúkorában már elmegyógyintézetben kezelték az iszákosság ellen. Többet nem is mondok. Attól tartok, hogy mindez reám is rossz fényt vethet azok szemében, akiknek eddig illúziók voltak a magam moralitása tekintetében. Valahányszor az angol fővárosban vagyok, sietek meglátogatni kedvesemet: a csodálatos szépségű spanyol lányt. Az olvasó talán azt hiheti, hogy túlzók, amikor azt állítom, hogy szebb nőt aligha szült eddig anya a világra. Könnyekig hatottan nézem mindig, megilletődve és valóságos áhítattal. Nehéz ennyi tökéletességet elképzelni és még akkor is valószínűtlennek tűnik, amikor percekig szemlélem szótlanul. Kedvesem sem szól, a Themse partján, a ködben és sötétben szülőhazája kék egéről révedezik, a madridi utcákról és palotákról, a fülledt nyári éjszakákról, a csillagokról, amelyek sehol sem fénylenek úgy, mint ott. Anyaszült meztelenül hever kényelmes pamlagán, fejét jobbkarjára támasztva és tükörben nézi magát. Selymesbársonyos magányában, száműzetésében gyönyörűséges hátat fordít és bizonyára régi szeretőjére gondol, Diego de Silvára, "a legfestőbbre minden festők között", akit Velasquez néven ismer a világ és akinek ecsetvonásait vallásos áhítattal nézik majd mindig, amig látó ember lesz a föld hátán. Általában nem vagyok ok nélkül féltékeny természet, de Londonban, kedvesem, a Vénus jelenlétében néha arra gondolok, milyen jó volna, ha csak nekem mutatkoznék meg így, ilyen szépen, ilyen pőrén, érzéki mozdulatlanságában is ilyen tisztán. Nincs mit tenni ellene: a világ szépségét meg kell osztani. És józanul megállapítva ez így is helyes. Tegnap amszterdami kedvesemhez siettem, miközben —így csalja az ember egyik leányzóját a másikkal, ha csak gondolatban is — távoli rokonára gondoltam, a "Furulyás lány“-ra. aki Washingtonban lakik és akihez, az amerikai fővárosban való tartózkodásom idején számos alkalommal visszatértem. Ami azt is bizonyíthatná, hogy az ember hozzáilleszkedik környezetéhez, ízlését a kiima és sok minden formálja, alakítja, változtatja. Néhány évvel ezelőtt lelkesedve mutattam egy Közép- Európábó! érkezett filmrendező kollégámnak Flandria romantikusan szép vidékeit, a középkori németalföld csodálatos maradványait, a tengeri szél nyomása elől szabadulni akaró, hajladozó, sudár jegenyefákat, a festői komlóföldeket, a táj váltakozó fényeit, az eget, amely hol ólomszürke, hol sejtelmes kékké tisztul, a nehéz flamand lovakat, amelyeket Permeke ecsetje rögzített az örökkévalóságba egyedülálló barnaságukban... Barátom egy ideig tartózkodóan hallgatott. Engem persze elszomorított, hogy nem osztja lelkesedésemet, nem találja szépnek azt, amiért rajongok. Valahogy úgy éreztem magamat, mint az idegenvezető, aki ott is nevezeteset vél mutatni, ahol semmi figyelemreméltó nincs. Vagy a szülő, aki gyereke szépségét, okosságát akarja a látogatóval elhitetni és a másik nem reagál rá. Végülis barátom valami olyasmit mondott, hogy az Ízlésem az elmúlt évtizedek alatt deformálódott, amit úgy is érthettem, hogy elromlott. Szombati Sándor ^^Oaiiomció Susanne Valadon francia leányzója, Velasquez spanyol Vénusa után a holland Jan Vermeer washingtoni “Furulyás lánya" és az amszterdami "Cselédlánya" — a latin kifinomultság, törékenység után a germán vállasság, húsosság — valóban nehzebbnek, súlyosabbnak hat. Az is. De Rembrandt borongós színeit, nőarcképeit nagyszerűségét, éjszakáinak hangulatait, azt hiszem, csak az érzi valóban és csak az szeretheti mélységesen és igazán, aki maga is csatangolt éjnek idején Amszterdam öreg negyedeiben, csatornái mentén, aki sörözött a középkorból ittmaradt kocsmákban. Qui habét tempus, habét vitám — mondták a rómaiak. Qui habét tempus habét sensibilitas — mondhatnók mi. Aki hosszabb ideig él egy nép körében, az nemcsak szokásait tanulja meg, hanem érzékenységét is elsajátítja. Az ember érzékszervei előbb hozzászoknak a környezet levegőjéhez, formáihoz, hangjaihoz, illataihoz, ízeihez, aztán jön a döntő pillanat, amikor megszereti őket. Nemrégiben Nápoly sikátoraiban sétálva egy halom görögdinnyére bukkantam és elfogott az "ellenálhatatlan vágy", hogy egyem belőlük. Hölgyem hiába is próbált lebeszélni tervemről, hiába hangoztatta, hogy bármelyik étteremben jégbehűtötten, tányéron, késsel-villával "részegre ehetem magam", nem voltam hajlandó elhatározásomon változtatni. Rövidesen a kapualjban ülve mennyei mannaként ettem a görögdinnyét. íze jobb volt, mint az, amelyhez gyerekkoromban hozzászoktam. Nem csoda: Nápoly környékének lávás földje utolérhetetlen ízeket ajándékoz minden gyümölcsnek. Mint annyiszor az életben; megint magánosán rajongtam. Persze barátnőmet zavarta a környezet, az étkezés igen kevéssé elegáns volta. Meg is fenyegetett, hogy lefényképez és "mindenkinek megmutatja", mimódon étkezik élettársa, az író és filmrendező, hogy összemaszatolja magát, a körülálló gyerekek nagy vigalmára. Ö is evett a mártirka kedves, — mi mást is tehetett volna? — és egyáltalán nem értette, miért találok a görögdinnyében annyi örülnivalót. Csak később jöttem rá szkepticizmusa okára: ő sohasem élt görögdinnyével. Hazájában alig ismerik ezt a gyümölcsöt és ha evett is belőle, éretlen állapotban csomagolt, elegendő napsugarat nem ivott szelet került kése-villája alá. Nem volt ideje hozzászokni, megszeretni. Ugyanilyen kaland ért Arnold öcsémmel, akit, miután Brüsszelbe érkezett, majonézes lazaccal kínáltam és ismerőseimmel, akiknek tejszínhabos rákkal, vajasfokhagymás csigákkal és a tenger más gyönyöreivel gondoltam kedveskedni. A drága Mama meg sem hagyta magát csókolni tőlem azon a napon, amikor “holmi férgeket" ettem... Kedvesem, a holland cselédlány, vagy jobban mondva: “De keukenmeid", a szakácsnő, igen szemérmes természet. Arról szó sem lehet, hogy pőrére vetkőzzék, amióta ismerem, tetőtől-talpig eltakarja fehér, izmos, húsos testét. Csak az arcát mutatja (fején sapka takarja el bizonyára dús, egészséges barna haját) meg izmos alkarját. Mindig dolgozik, hozzá még nem jutott el a nyolcórás munkanap híre. Úgy is hivják: “a korsós lány", mivel az egyik agyagedényből a másikba tejet ürít. Komoly és kötelességtudó, arcán, mozdulatán az érzékiség, a felkínálkozás legkisebb jelét sem lehet felfedezni. Magas, értelmes, domború homloka alatt bizonyára valamelyik gyerekkorban elraktározott nóta muzsikál, kikeményített, hófehér, kétnyelvű plasztronja a falu protestáns lelkészének öltözékére emlékeztet. Vermeer legragyogóbb citromsárgáját hordja a középen gombolt egyszerű blúz, és a dús mellek majdnem lepattintják az apró gombokat. Köténye kékszinű, alóla kilátszik a biborvörös, széles szoknya. A felgyűrt blúzujj zöld, mint az Amstel vize jűliusi meleg napon és egy világosabb kék sávban végződik. Noha nem emeli fel soha szemét, érzi, hogy nézem, hogy egész lényem eltelik mosolygással, amig serény munkájában figyelem. Bizonyára tudja, hogy miatta járok olyan gyakran a Rijksmuseumba, hosszú esztendők óta hűségesen rajongok érte. Csak valaki el ne mondja neki, hogy őt is megcsalom. Kellér Andor Vacsora Som, a librellisia és Somné. a librellisla hűséges és platinaszőke hitvese fáradtan és rosszkedűen ébredtek. Som íróasztalán, a mappa tőszomszédságában, a naptár rideg kegyetlenséggel jelezte a valót. Csütörtök volt. Som ásított:-Csütörtök van... Az asszony sem tudta elnyomni bosszankodó ásítását:-Szörnyűség... Csütörtök van... Egész nap morózusak és kedvetlenek voltak. Som délelőtt egy hirtelen, szélvészgyorsasággal kerekedett vita során csaknem átharapla a színházi ügynök nyakát. Akkor hirtelen magábatért és őszinte sajnálkozással mentegette magát. Az asszony egy házaló' ügynökkel keveredett paláliába. És mindez miért? Még hétfőn a Körúton találkoztak Árvaiékkal. Árvaiék...Valaha, a kezdés dicstelen és hátborzongató korszakában Árvaiék szomszédaik voltak a Csengery utcában. Ha Somék megszorullak, Árvaiék mindig készségeseknek mutatkoztak apró és rövidlejáratú kölcsönök erejéig. A gyakori szorultság, a kínos pénzzavarok konok ismétlődései a barátságot összeforrasztották. És most, tíz év után váratlanul találkoztak. A barátság rég kihűlt, de az emlékek elevenek maradlak. "Emlékszel Jolán, amikor...?“ "Hát arra. amikor a villany kialudt és petróleumra sem volt pénz...?" így pergették a Körúton az emlékezés orsóját. És Árvainé a beszélgetés során megkérdezte Somnét?-Eljönnétek hozzánk vacsorára? Mit lehel erre felelni? -Hogyne, édesem... Csak természetes... És mikor? Hát talán legjobb lesz szerdán...Nem, nem. Szerdán bridzs van doktor Egryéknél. Pémteken mozipremier. Csütörtökön...-Hát jó,— mondták Árvaiék — csütörtökön... Legyen szerencsénk este nyolckor... Ezért kedvetlenek Somék. A vacsora felborítja megszokott, szívüknek oly kedves esti programjukat. Milyen jó lenne üldögélni a Kína-kávéházban, Som biliárdozna, Jolán a képeslapokat nézegetné... Lenne "dumaparti", viccelődés és ugratnák Mikét, a költőt. A szép esti álom szertefoszlott. Vacsorára mennek Árvaiékhoz. Milyen unalmas lesz, szörnyűség... Hogyan találnak majd témát? Hiszen tíz éve nem találkoztak, a közös élet minden vonatkozása kisiklotl közöttük, Árvaiék szürke hivatalnokok, semmi közük egymáshoz... Ösztönösen érezték, hogy kárpótolniuk kell magukat az esti unalomért, amely előre feléjük ásílozotl. Ebéd után együtt elmentek. Hal órakor beültek a moziba, élvezték a műsort és a szívük fájt, amikor az előadás véget ért. Haza se mentek. Taxiba ültek és a sofőrnek Árvaiék címét mondta be Som. Nna, — sóhajtott és elterpeszkedett az ülésen felesége mellett — ezen is túlesünk. Becsöngeltek. A szobalány — borzasán és piszkosan — nyitott ajtót.-Szent Isten, — meredi rájuk, aztán csendesebben — lessék besétálni... A hall rendetlen és elhanyagolt volt. A zajra Árvái lépett ki az ebédlőből. Pizsamában, borolválallan arcán tüskés szőrök sötétlellek, arca kétségbeesésről árulkodott:-Foglaljatok helyei, — makogott aztán zavarodottan helyreigazította magát — azaz, parancsoljatok besétálni az ebédlőbe. Somék hüledezve bámulták egymást. Az ebédlőasztalon még a plüssteritő szomorkodott. Som a karórájára sandított. Félkilenc... Az ajtó pillanatra kinyílt és látni lehetett, amint Árvainé kombinében szaladgál. Háromnegyed kilenckor a vacsora megkezdődött. A leves íztelen és sóllan, a hús rágós és kemény volt. A tésztához alig nyúltak. Az valami keletien, nyúlós masszának látszott. A szobalány, aki kiszolgált, kotnyelesen megjegyezte:-Érdekes... Régebben a Málcsiknál ízletesebben főzlek. A nagyságos asszony vasvilla tekintetet meresztett a lányra, de a dolog már jóvátehetetlen volt. Kiderült, hogy a vacsorát a szomszédos kéteshírű kifőzésből hozatták. A taxisofőrök kedvenc tanyájáról. Nagymenű I P 20 fillér. Kismenű 80 fillér. A beszélgetés kínos és zavart volt, gyakran akadozott és ilyenkor percekre megdermedi a szoba. Ijesztő csend támadt. Felhúzták a gramofont, de az csak recsegő hangokat adott. És tízéves lemezeket. Rossz este volt. Somék boldogan veitek lélekzelet, amikor végre-valahára leértek az utcára. Na... csakhogy vége a vacsorának. Egyenesen hazamentek. A szobalány még ébren volt.-Nagyságos úr, este félhétkor küldték ezt a levelet. Somék azonnal megismerték a borítékon Árvái kézírását. "Kedves barátom. — írta Árvái — ne haragudjatok, de kérlek, halasszuk el a mai vacsorát. Feleségemet 40 fokos lázzal beszállították a szanatóriumba és én ott leszek mellette. A jövő héten értesíilek. mikor jöjjetek. Kézcsókom Jolánnak, léged a régi barátsággal üdvözöllek...' MONTREALI HITKÖZSÉGI HÍREK A Mártírok Temploma Hitközség Vezetősége szépen és gondosan megtett előkészületet a Svuoth-i ünnepek fogadására. Az istentiszteletek komolysággal és mély áhítattal folytak le. Schnürmacher Miklós rabbi kiváló és tartalmas szónoklatot tartott. Főleg a Tóraadás jelentőségét domborította ki, amely megszabta a zsidó életformát és a zsidóságnak erkölcsi tanításokat adott. Mázkirra a terem teljesen megtelt az imádkozó hittestvérekkel. A templom feldíszítésére a virágokat, mint az előző években, az idén is Gerő Margit adományozta. Shvuoth első napján az imádkozás után a Steinbergercsalád Kádár György emlékére adott Kiddust. Másnap az imádkozást után Stuber Miklós és felesége és Landesman Kati Édesanyjuk emlékére adtak Kiddust. A Nőegylet a múlt hónapban kiküldte tagjainak a szokásos nyári kérő levelét. Az eddig beküldött csekkek már jóval meghaladták a tavalyi csekkek összegét. Sokan a közeljövőben fognak eme önként vállalt karitatív kötelességüknek eleget tenni. A Nőegylet a templom helyiségében az idén junius 29,30-án és julius l-én (vasárnap, hétfőn és kedden) Solti Ilonka vezetésével rendezi meg az évi bazárját. Ehhez a nehéz munkához a Nőegylet és a G.A.C. számos tagja szívesen ajánlotta fel segítségét. A Hitközség vezetősége julius 14-én este fél nyolckor a templom helyiségében tartja meg negyedévi Board gyűlését. A Hitközség Vezetősége mielőbbi teljes gyógyulást és felépülést kiván R'fio S'lémot Fülöp Erzsébetnek, Szabadi Sándornak, Rosenthal Babynek és Schwarcz Zoltánnak. Andrew Rosenberg a Magyar Zsidók Világszövetségének volt elnöke és felesége Jeruzsálemben a Héber Egyetemen Magyar Zsidó Történelmi Tanszéket alapított. Ehhez a gyönyörű gesztushoz a Hitközség vezetősége gratulál a Rosenberg házaspárnak. A Tanszék eredményes működését a Mártírok Temploma Hitközség vezetősége egy ösztöndij alapításával igyekszik segíteni. Gratulálunk Steiner Zsigának, feleségének Évának és Wilheim Klárának abból az alkalomból, hogy gyermekeik, Judit-Agnes és György június 8-án vasárnap d.e. a Beth Dávid Congregation templomban házasságot kötöttek. Az esketést Schmidmann rabbi végezte. A szertartás után a család és a nagyszámú barátok a Ritz Carlton Hotel dísztermében lunch-on vettek részt. A gazdag és ízletes ebéd mellett kitűnő hangulat alakult ki. A fiatal férj Wilheim György nagy karrier előtt álló elektromérnök. A Hitközség és a Menóra szerkesztősége Mazl Tov-ot kíván a fiatal párnak és az örömszülőknek. A Hitközség Vezetősége gratulál Vaktor Verának és Emilnek, a Hitközség örökös alelnök házaspárjának, amiért fiuk, Dr. Vaktor Péter orvos megnyitotta rendelőjét. Péter azok közé a tehetséges másodgenerációs magyar zsidókhoz tartozik, aki segíti kulturális életünket azzal, hogy a közeljövőben a Hitközségünkben orvosi előadást fog tartani. Sok szerencsét és további sikereket kívánunk Dr. Vaktor Péternek. Junius 15-én vasárnap d.u. a Golden Age Clubban Apák Napját ünnepelték. A hangulatos vidám ünnep kezdetén Fischer Minka, a Club szeretett és tisztelt Minkája ragyogó beszédben üdvözölte az apákat. A Nőegylet nevében Hochmann Heru kedves kis köszöntőben fejezte ki jókívánságait. Kupferstein Samu a G.A.C. társelnöke megköszönte az apákhoz intézett szép beszédeket. A jó hangulatot csak fokozta Fleischer Tibor kulturelnök előadása. Zsidó tárgyú tréfákkal és vidám elbeszélésekkel szórakoztatta a tagságot. Nagy sikerét bizonyítja, hogy az előadás után a jelenlevők nagy ovációval és hosszan tartó Hirdessen a Menórában tapssal honorálták Fleischer Tibor kitűnő előadását. Az uzsonnához külön fagylaltot és nagyon ízletes tortákat szolgáltak fel. A vendéglátó Fleischer Bözsi volt, akinek a Club vezetősége ezúton is köszönetét fejezi ki. A Báron de Hirsch sírkertben a közelmúltban az alább felsorolt volt tagjaink sírköveit állították fel: Halper Józsefnek Pollatsek Lászlónak és Réh Imrének. Az avatási szertartásokat Schnürmacher Miklós rabbi végezte. A vezetőség egyik kiváló tagja Sállai András édesanyjának sírkövét Torontóban avatták fel. D.S. Hírek röviden 35 millió “egykéftartanak nyilván Kínában. A szociográfusok szerint a demográfiai robbanás után az "egyke"-probléma is jelentős társadalmi gondokat okozhat az ázsiai országban. A születés-szabályozást szorgalmazó. I979—es törvény óta számos családban csupán egyetlen gyermek született — a pekingi lap megállapítása szerint a testvér nélkül fölnövö generáció tagjai az egoista jelleget erősíthetik a társadalomban. Tízezer háborús bűnös él még az Egyesült Államokban — jelentette ki a Jerusalem Post című újságnak adott nyilatkozatában Alán Ryan, aki 1979 és 83 között az Egyesült Államok igazságügy-minisztériumának különleges ügyosztályát vezette, s a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozott. A Brit Birodalom féltve őrzött történelmi kincsét, az angol törvények, az igazságszolgáltatás alapkövét, az 1215-ös évben pergamenre írt "Magna Carta‘‘-t a "Szabadság Dokumentumai“-nak kiállítására Angliából Amerikába, a new york-i Federal Hallba hozták — megfelelő biztonsági intézkedések közepette. A felbecsülhetetlen értékű okirat csak hét évvel öregebb, mint az 1222. évben Székesfehérvárott kibocsátott “Aranybulla"
