Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)
1984-02-16 / 1002. szám
6. oldal MENÓRA Gosztonyi Peter “Felfedezem” Távol-Keletet ! NIKKO TELEFON : 482-3138 VICTORIA Hungárián Restaurant 523 MOUNT PLEASANT ROAD (Délre az Eglintontól) A világhírű PÉCSI JÓZSEÉ és zenekara — hétfő kivételével — minden este hangulatos zenével szórakoztatja kedves vendégeinket. Kitűnő magyar ételek, házi készítésű sütemények, i eszpresszó kávé. Minden délben változatos business, luneh. Mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás. Külföldi és kanadai sörök és borok. 60 személyig partykát vállalunk. Nyitva: minden nap de. 11-től este lljig, vasárnap du. 1-töl este 1,0-ig. Asztalfoglalás: 482-4011 Házilag készített rétesek> sütemények! Partykra hideg tálak, kaszinótojás és európai áruk! PANNÓNIA DELICATESSEN 532 Eglinton Ave. West telefon: 488-5092 Déutsch házaspár Üzleti - élet - autó - tűz - betörés - lopás betegség - baleset - vagy bármilyen más BIZTOSÍTÁS Dr. Telekes L. Lajos ALAPÍTVA 1955-ben 3101 Bathurst St., Suite 201, Toronto Ont. M6A 2Y1 TELEFON: 787-0304 (-PawJ Qou’uiirt MAGYAR RESTAURANT * Minden szombaton hagymás sült libamáj és sólet * Magyar ételkülönlegességek palacsinta, gesztenyepüré * Egyszer próbálja meg — mindig odamegy 795 Bathurst St. Telephone: 532-8631 (a Bloor St. alatt a 2. üzlet) ! FIGYELEM ! a PANNÓNIA téli könyvvására március 31-én befejeződik. Ha még nem kapta meg, kérje a könyvvásár leszállított árait tartalmazó könyvjegyzéket. Március 31 után beérkező rendeléseket ismét a szokásos árakon szállítunk. Kérje új árjegyzékünket! PANNÓNIA BOOKS 165 Spadina Ave., Suite 10 i (Queen Spadina sarok) i Levélcím: P.O.Box 1017, Stn. “B” i Toronto, Ont., M5T 2T8 i Tel.: (41$) 593-0634 (charlesign) Charles Sign & Pisplay Stúdió Limited VILÁGÍTÓ cimtáblák Tervezése és kivitelezése 103 Manville Road Scarborough, MIL 4H9 Charley Knapp (416) 752-1590 A név japáni óramárkát idéz emlékezetünkbe. Pedig semmi köze nincs a modern chronométerhez. „ősrégi” városka, már a 8. században álltak az akkoriban alapított “shodo” szekta templomainak falai, szóval az időben, amikor Árpád fejedelem vitézei még messze jártak a Kárpátoktól. Ez miért pont most jutott eszembe, mármint Nikko és Árpád „összeházasítása”, erre talán csak a lélekbúvárok adhatnak feleletet. Egy biztos: csoportunk fiatal japán kísérője úgy emlegeti Nikko kultúráját és szépségét, s mindezt a 8. és a 9. századból, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mármint, hogy az akkor emelt falak legtöbbje — persze többszörösen megerősítva, kibővitve, illetve „renoválva” — még ma is jó állapotban található. (Persze, gondolom magamban, miközben buszunk a nikkoi vasútállomásról felkanyarodik egy szerpentin útra, nálatok nem járt sem a tatár, sem a török! Tinektek nem hozott új vallást a török és országotokat nem szabadította fel több évszázadokon keresztül hol az osztrák, hol a német, hol meg az orosz...!) No de, ne térjünk el a tárgytól! Nikko. A busz kitűnően kiépített betonúton kanyarog. Körülöttünk hegyek, dombok, sűrűn borítva fákkal, kevés település. S aztán 1270 méter magasságban hirtelen kiszélesedik előttünk egy völgy. Nem ez egy egész új környék! Előttünk egy nagyméretű tó, körülötte üdülők, széles utcák, amelyek szegélyét az elmaradhatatlan emléktárgyakkal és egyébb giccsel zsúfolt boltok szegélyezik, parkírozó hely, ahová a többi autó közé “japáni kecsességgel” surran be buszunk és máris indulunk gyalogosan, hogy megtekintsük a táj legnevesebb látnivalóját, a nikkói Hongu-shreint. Ez egy templom-város, olyan kiterjedésben, mint a budapesti Városliget állatkerti és Vidám Park része együttvéve. 1636-ban építették, de amikor 1902-ben kiöntött a tó és az épületek nagyrésze a vizek martaléka lett, újra felépítették. A „nagyközönség” számára csak 1945 után nyíltak meg kapui. Addig e templom-városba csak az itt élő papok járhatlak be. És persze a császári ház tagjai, kik nagy ünnepi alkalmakkor szívesen tartózkodtak az egyedülállóan szép helyen. Falaktól és fasortól övezett út vezet a Hongu-shrein főkapujához. Mindenütt lépcsők. Aztán jobbra és balra vezető utakon kapaszkodtak mind magasabbra. Tíz percet is megyünk, amikor a falak végetérnek és előttünk kitárul egy nagyméretű udvar, mintha egy palota előkertjébe léptünk volna! Virágágyak, pagodák gyönyörű fafaragásos, megmagasitott tetőszerkezettel, amelyeknek megannyi figurája aranyként ragyog elénk. Vezetőnőnk bólogat: aranyozottak ezek a fafaragásos csodák, valódi arannyal festették őket ki! A szinek pompásak. De az épületek is körülöttünk. Nem érünk rá sokat bámészkodni. Újabb lépcsők, újabb kanyargós út, majd egy újabb udvar — még nagyobb, még pompásabb épületekkel mint az előbbi! Es a jobbszélen egy ötemeletes kecses pagoda: „igazi” pagoda, amelyet — így okosít ki bennünket kísérőnk — a 15 században egy japán hadvezér hozott magával „emlékbe” Kínából. (Napóleon Egyiptomból hozott magával Párizsba harci-emléket: kollégája, a távoli Japánból meg Kínában talált magának „szuvenírt". Tudományos értekezést lehetne írni földünk hadvezéreinek egyöntetű gyűjtő szenvedélyeiről...) Rengeteg a nép körülöttünk. Iskolásgyerekek, diákok csoportosan és különböző turista csoportok bel- és külföldi kíváncsiskodókkal. De az udvar valamennyiünknek helyt ad. Órákat lehetne itt elidőzni. Az ember kapkodja a fejét. Mit nézzen először? Vezetőnőnk egy fakapun levő faragott és kifestett elefánt-párra mutat. Kicsit furcsára sikerült. De aztán megtudjuk, hogy miért olyan nagy az elefánt feje és még nagyobb a füle e faragott "hasonmásnak”. Japánban ismeretlen fogalom az elefánt. Az euráziai földrészről egyetlen elefánt sem került át a japáni szigetországba. A középkori művész az elefántokat hallomásból örökítette meg. Valaki, aki egy ilyen nagy állatot láthatott az akkori Koreában vagy Kínában és visszatért Japánba, „leírta” a művész előtt az állatot, amelyet aztán az megfaragott. Ha ismerjük ezen előzményeket, akkor nem is lepődünk meg a „japáni elefánt” fura kontúrjai láttán... A Hongru-shrein különböző épületeit megtekintve észre se vettük és már délután lett. Fáradhatatlan vezetőnk kikalauzol a templomvárosból. Egy kis busz utazás és a Chuzenij-tó partján vagyunk. Nagyon szép és rendezett minden. Japáni „vidék” ez — és mégsem látunk sok különbséget a főváros és a tó partján elterülő községek között. Tisztaság és jól öltözött, mondjuk így inkább, városiasán öltözött emberek. Akik fegyelmezettek. Akár gyalogosan, akár gépkocsival járnak. Sehol a tó partján nem látunk a „turista iparral" kapcsolatos szemetet, szemetelést. A következő órák alatt megtekintjük a Kegon-vízesést, amely valóban egyike a legszebb vízeséseknek Japánban. A Chuzenij-tóból ered az a pataknak széles, folyamnak keskeny viziág, amely több kilométeres mélységben „egyenesen" zuhan a vízesés alsó folyamágyába. A turisták, a kíváncsiskodók különböző erkélyekről nézhetik (és fényképezhetik) ezt a természeti csodát. Elfáradtunk az egész napi látnivalókba. Örülünk, amikor újra előkerül buszunk és indulunk vissza a tóparton a vasútállomáshoz. Az esti alkonyaiban mélykéken tükröződik a viz. Tengerszem lehet — 161 méter mély! Ezért ez a kékség. Mögöttünk marad a tó és a vidék, amely méltán kapta nevét, hogy „NIKKO — Nemzeti park”. Este van, amikor buszunk a vasútállomás elé ér. Vonatunk már bent áll. Alig helyezkedünk el, máris indul. S meg sem áll Tokióig. Este 9-kor érkezünk meg a fővárosba. Ragyogó a kivilágítás. És az a rengeteg ember az utcán. De Nikko „kikészített”. Mindannyian fáradtak vagyunk. Alig várjuk, hogy a hotelhez érkezzünk. Látom, nem csak én döntök így, de a nálamnál fiatalabbak is: ma este nincs több program! Irány — az ágy! S bármilyen kicsinyke is japáni szobánk, örömmel nyújtózunk el ágyunkon. Igaz, a fáradtságon kívül még egy nagy élményt kell agyban „feldolgoznunk" — bár az álom hamar elnyom. Másnap megint a legszebb őszi nap süt ránk. Kipihenve, tettrekészen sietünk a hotel reggeliző helyiségébe, ahol japáni reggeli (sok hal, sok saláta és egyéb, érdekes ízű csemege) vár ránk. A mai napon nincs előírt program. Mindenki oda megy, ahová kedve tartja. Örülünk neki. S máris elhatározzuk a feleségemmel: csavargunk egyet a Ginza vidékén. Mindenesetre elkérjük a hotel „névjegyét”, hogy ha eltévednénk — ki tudja? — csak „hazataláljunk". Egyben mindjárt megegyezünk. Nincs templomlátogatás múzeumba sem megyünk! Mit mondjak? Ez a nap is szélnél sebesebben telt el. Végigjártnk a Ginzán egy-két áruházat, megbámultam a japáni fényképezőgépek, televíziók és egyéb technikai „csodák” megannyi portékáját (áruk nem sokkal különbözött az európai, ismert áraktól); ebédeltünk „tipikus" japán vendéglőben (vagyis szék helyett párnára ültünk és a pincérlánynak mutogatva magyaráztuk, mit is akarunk) és újra és újra megállapítottuk, hogy a tokiói férfiak és nők ízlésesen öltözködnek. Sőt: „osztálykülönbséget" a ruhák alapján alig lehet észrevenni. A legegyszerűbbnek tűnő férfi i;s rendesen és tisztán van öltözve. Este a Ginza éjszakai klubjainak utcáját látogattuk meg. Nem volt kedvünk „szervezett” turisztikai „Gésa-estre” elmenni és a Kabuki színház megtekintésétől, ahol az előadások 4-5 órát tartanak, már Európában lebeszéltek barátaink. Más night clubokba meg botorság lett volna benézni. Ezek mind Amerikát és Európát másolják. Már a nevük is programot ad: Las Vegas, Moulin Rouge, Chat Noir stb. Japán táncosnők s táncosok által előadott francia vagy amerikai revűt nézzünk meg?! így inkább jól megvacsoráztvink, majd gyalogosan folytattuk esti felfedező utunkat. (Folytatjuk) 1984 Toronto 150. születésnapjának éve, a város majdnem minden kulturális intézménye valamilyen formában hozzájárul az egy évig tartó ünnepségekhez. A Pódium, amely az elmúlt öt évben annyi magyar tárgyú műsort hívott életre, természetesnek érezte, hogy erre a különleges alkalomra a Torontóban élő 40.000 magyar nevében a magyar kultúra kincsesházából válasszon valami különleges ajándékot városunk köszöntésére. így született meg, még az 1982-es, átütő sikerű Kodály koncertünk után egy, a magyar zene egész történetét felölelő hangverseny gondolata. Hosszú hónapokig olvastam zenetörténeti könyveket, lapozgattam kottákat, amíg 1983 májusára készen állt a két órás program. Kizárólag szólóhangszerekre, duóra vagy tróra írt művek jöhettek számításba — kicsi anyagi lehetőségeink lehetetlenné teszik, hogy zenekari kompozíciókra is gondoljunk, de szerencsére zeneművészetünk olyan gazdag virtuóz muzsikusokban, akik egyúttal zeneszerzők is voltak, hogy a saját maguknak írt Musica Hungarica 400 ÉV MAGYAR ZENÉJÉVEL BÚCSÚZIK A PÓDIUM művekkel több hangversenyt is meg lehetne tölteni. Első jelentős muzsikusunk, a 16. századi Erdélyből való Bakfark Bálint is iTyen virtuóz zeneszerző volt. Lantjátékával a krakkói és a párizsi királyi udvari is elbűvölte. Szerzeményeit híresebb kortársainak, főleg az olasz Palestrinának stílusában komponálta. Magyarországon manapság fiatal gitárművészek szívesen játszanak Bakfarkmelódiákat. A Pódium hangversenyén Bakfark Bálintnak egy hárfára készített átiratát játssza majd Kanada legkitűnőbb hárfaművésznője Erica Goodman. Az átirat (vagy méginkább az eredeti lantmelódiának a páduai könyvtárban fellelt töredékeinek rekonstrukciója) Polgár Tibor remekelése. Bakfark után vagy kétszáz évig alig van említésre méltó magyar zenei élet. A 18. század közepétől azonban úgy fellendül a magyar muzsika, hogy évtizedekig inspiráló hatása lett oly nagy muzsikusokra mint Brahms és Berlioz, hogy csak a két leghiresebbet említsük. (Ki ne ismerné Brahms Magyar táncait vagy Berlioz Rákóczi indulóját?), de a zenekutatók Mozart egyik szonátájában fedezték fel az első magyar verbunkos-dallamot! A magyar születésű, izráeli neveltetésű, boszorkányos technikájú hegedűművész, Moshe Hammer szólaltat meg majd két 18. századvégi verbunkost, Rózsavölgyi Márk illetve Ruzitska Ignác szerzeményét, mindkét komponista kora híres hegedűművésze is volt. A 19. században a magyar zene tökéletesen egyenrangú társa volt a legkiemelkedőbb kortárs muzsikának. Felépült a budapesti Operaház, amelyhez foghatót csak Páris nyújtott, felépült a Zeneakadémia, amelynek nagytermébe a világ legkitűnőbb előadóművészei jöttek vendégszerepelni egy világszerte igényesnek ismert közönség elé. Erkel Ferenc Bánk Bánja, a kor-MAGDA ZALAN PRESENTS l szak legjelentősebb operája csak azért nem lett világhírű, mert nem volt egy olyan impresszáriónk, aki a Nyugat elé vitte volna kincseinkét', mint tette Gyagilev Muszorgszkij vagy Borodin operáival. Koncertünkön az Aida előtt tíz évvel komponált Bánk Bánból hangzik majd el két ária — Petur Bordalát Tessényi János és Melinda Bölcsődalát Barbara Collier énekli majd (utóbbi stratfordi születése ellenére magyarul). Utána a Hunyadi Lászlóból — 30 évvel a Borisz Godunov előtt íródott! — Erzsébet áriája következik. A hangverseny első részét Liszt 12. Magyar rapszódiája, zárja, budapesti vendégművészünk Fellegi Ádám zongorajátékában. Az est második fele teljes egészében a 20. századé. Egy Dohnányi zongoraszóló (John Covearl játékában) nyitja a sort. Utána Hidy Márta, a hamiltoni MacMaster University hegedűprofesszora játssza Fellegi Ádám zongorakíséretével gróf Zichy Gézának egy Hubay Jenő által megzenésített versét, a Zefirt és a Hubaytanítvány Vecsey Ferenc világhírűvé vált Valse triste-jét. A magyar zene legnagyobb géniuszának, Bartók Bélának egyetlen operájából, a Kékszakállú herceg várából az utolsó, befejező jelenet zárja azoknak a zeneszerzőknek sorát, akik már nem élnek. Kékszakállút Tessényi János, Juditot Barbara Collier énekli majd, John Coveart zongorakíséretével. Az est utolsó négy szerzeménye ma élő komponisták műve. A budapesti Lendvay Kamillónak egy csellóra írt darabját Vladimir Orloff, Szőnyi Erzsébetnek egy triószonátáját Hidy Márta, Orloff és Fellegi Ádám, Farkas Ferencnek pedig a külön erre az alkalomra komponált Movimento improwisato című alkotását Fellegi Ádám tolmácsolja majd. Az est befejező száma a Torontóban élő Polgár Tibor hárfára és hegedűre komponált Kállói rapszódiája, amelyet azok, akik jelen voltak a zeneszerző 75. születésnapját köszöntő Pódium hangversenyen, ismernek: ott volt az ősbemutatója Erica Goodman és Moshe Hammer előadásában. Most is ők szólaltatják meg a rendkívül hatásos, egyszerre modern hangvételű és százados magyarságú művet. A MUSICA HUNGARICA koncertet a CBC élőből felveszi későbbi sugárzásra. A Pódium minden eddigi erőfeszítését meghaladó koncert költségvetése tízezer dollár fölött lett volna, de ennek az összegnek csak a felét sikerült biztosítsuk, pontosabban reméljük, hogy sikerül majd biztosítanunk, hozzátéve a már eddig felvett állami támogatáshoz és a kevéske mecénástól kapott adományhoz a várható jegye^ad^s bevételét. A, hiányzó összeget a művészek honoráriumából és a nem feladott hirdetésből takarítottuk meg. Nem a legideálisabb munkafeltételek, így hát kicsit fájó szívvel, de végső soron nagy megkönynyebbüléssel jelentem, hogy a Toronto 150. születésnapjára készített MUSICA HUNGARICA gálakoncerttel búcsúzik a Pódium mindazoktól, akik az évek során nézőink, hallgatóink voltak. Ha az ő emlékezetükben egy kis ideig még megmarad valamelyik előadásunk, talán elmondhatom, hogy kemény munka volt, de nem egészen hiábavaló. judit’s skincare stúdió * Női és férfi kozmetika Arcápolás, szőrtelenílés, európai kozmetika 960-1857 Judit (Átköltöztünk a Manulife Centerből) 9 Magyarul beszélünk! 94 CUMBERLAND STREET (on Bellair) TORONTO, CANADA M5R 1A3 Camardo Travel Agency 1028 1|2 St. Clair Ave. West i Toronto-Budapest-Toronto $900.00-tól Budapest-Toronto-Budapest Takács György $676.00 utazási ajánlata: JUGOSZLÁVIAI KEDVEZMÉNYES NYARALÁS 50 ÉVEN FELÜLIEKNEK 2 hét az adriai tengerparton, elsőosztályú hotel, napi két étkezés, repülővel együtt $1.078.00 3 hét ugyanott $1.266.00 Toronto - Zágráb - Toronto $800.00 Toronto - Belgrád - Toronto $830.00 Jugoszláviai utazás magyarországi látogatással kombinálható Toronto - London - Toronto $498.00-tól Toronto - Frankfurt - Toronto $588.00-tól Toronto - Róma - Toronto $899.00-tól > Toronto - Los Angeles - Toronto $348.00-tól Florida (csak repülőjegy) $229.00-tól Bárhová kíván utazni, bizalommal forduljon hozzám! a 654-5544 telefonszámon
