Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)
1984-06-01 / 1013. szám
8. oldal MENÓRA * 1984 június 1 előkerült a Hitler sajátkezű aláírásával ellátott szigorúan bizalmas okmány, amellyel a Führer “Dr. Edmund Veesenmayer párttagot” a Birodalom érdekeinek képviseletében Magyarországra küldte. S hogy e diplomáciai küldetésnek nehezen nevezhető megbízatás milyen feladatokat rótt az előttem ülő férfire, hadd tanúskodjék arról az okirat két bekezdése: “A Birodalom teljhatalmú megbízottja felelős minden politikiai fejleményért Magyarországon és utasításait a birodalmi külügyminisztérium útján kapja. Különleges megbízatása, hogy egyengesse az utat olyan új nemzeti kormány alakításához, amely el van szánva arra, hogy lojálisán és egészen a végső győzelemig teljesíti a háromhatalmi egyezményből kifolyólag reá háruló kötelezettségeket. A Birodalom teljhatalmú megbízottja ezt a kormányt minden fontos ügyben tanáccsal látja el, és mindig a Birodalom érdekeit képviseli. A Birodalom teljhatalmú megbízottjának biztosítania kell, hogy az ország teljes igazgatását mindaddig, amíg német csapatok vannak ott, az új nemzeti kormány az ő irányítása alatt végezze minden területen és azzal a céllal, hogy a legteljesebben kihasználja mindazokat az erőforrásokat, amelyek az országban kínálkoznak, főként pedig a gazdasági lehetőségeket a háború közös viselése érdekében”. Ennek a titkos dokumentumnak az ismeretében fogalmazom meg a következő kérdést: — Mennyibe volt Önnek mint követnek beleszólása a magyar belpolitikai életbe, vagy annak irányításába? — Beleszólási jogom nem volt. S irányítani sem irányíthattam azt. Mint nagykövetnek nem is állt ez módomban. Csak befolyást gyakorolhattam az események alakulására. Feladatomhoz tartozott, hogy vigyázzak: az új nemzeti kormány ne hozzon németellenes intézkedéseket s ne legyen a Birodalom ellen hangolva. Ez volt minden. így például nem leheteti ellenvetésem 1944 augusztusában sem, amikor Horthy kormányzó Sztójay helyett Lakatost nevezte ki miniszterelnöknek. Az új kormány csak a gazdasági minisztereket vette át kérésemre... Kundert és Jurcsekot. Azt a Jurcsekot, aki a magyar kormányban Veesenmayer bizalmasa volt, s aki a volt német külügyminisztérium okmánytári anyagának tanúsága szerint, a Binxlalom teljhatalmú megbízottját “a minisztertanácsokon elhangzott minden titkos részletről állandóan és időveszteség nélkül tájékoztatta.” — Hogyan ítélte meg 1944 nyarán a politikai és katonai helyzetet? — Kedvezően. A front még messze volt. Túl a Kárpátokon s a Führer Magyarországgal kapcsolatosan úgy intézkedett, hogy az országot elő kell készíteni a küszöbön álló harcokra. Állandó és részletes tájékoztatási kaptunk az új fegyverek közeli bevetéséről is. Ne higyje. hogy ez csak propaganda volt — emelte fel tiltakozóan a kezét. 1944 nyarán többször jártak nálam Budapesten köz-'’ tiszteletben álló német személyiségek, tudósok, kutató mérnökök, akik egybehangzóan bizonyították: rövidesen olyan fegyverek állnak majd hadseregünk rendelkezésére, amelyekkel hónapok alatt győzelmesen befejezhetjük a háborút. Ezeknek bevetése aztán szövetségeseink politikai szilárdságát is kedvezően befolyásolhatta volna, ahogy ennek számos jele is volt... ■ - J- . i-1__ 99 — Ügy van! Például, amikor a nyugati hadszíntéren először használták a V 1-et, követségünknek táviratok ezreiben gratuláltak a sikerhez! És a magyar kormány MONTREALI SÉTÁK Az évente tartandó March to Jerusalem ezidén május 20-án zajlott le. A 25 kilométeres úton és az “állomásoknál” nyolcszáz önkéntes működött. A March-on 20.000 személy vesz részt évente. A Westbury Ave.-n levő színes, zenés, vidám Israeli Street pestivalon, ahol Izraelt képviselő sátrak vannak felállítva izráeli művészeti tárgyakkal, könyvekkel, ételekkel és italokkal. Zenekarok, tánccsoportok és énekes csoportok szórakoztatják a vendégeket. Montreal zsidósága széles körökben támogatja ezt a szép tavaszi eseményt. A befolyt pénzösszeget a Zsidó Kulturális Alap javára fordítják, hogy rendezvényeiket támogathassák. Úgy felnőtteknek, mint gyerekeknek nagyszerű élmény ez az ünnepség. Erika és Thonias Hecht a State of Israel Bonds elnökei fogadást rendeztek Mildred Bronfman Lande és férje Bemard tiszteletére. Mrs. Bronfman Lande az Eleanor Roosevelt Humanitarian Award kitüntetést kapta közügyi munkásságáért május 23-án a Shaar Hashomayini Templom dísztermében tartott Israel Bond vacsora keretében. Mrs. Bronfman Lande az első kanadai tulajdonosa e kitüntetésnek. A Bronfman Centerben május 13-án Anyák Napján Lynn Caine írónő a "Widow" című bestseller írójának (az 1970-es évek elején) előadását hallgattuk. A zsúfolásig megtelt teremben a “Mother: Heroiné or Villaine" című előadás után a közönség köréből kérdések hangzottak el, amire Mrs. Caine adott érdekes, értelmes, meghökkentő feleleteket, bátran, mint könyveiben teszi. Most megjelenő könyve “What did I do wrong” 500 anyával és nevelési szakértővel történt interjúja eredményeként íródott. Reméljük a közeljövőben engedélyt kapunk az írónőtől könyve érdekesebb részleteinek magyarra fordításához. Lillian Safran, Tibor és Judith leánya Ottawa a Montreal-i néhai William Klauber és Lilli unokája, 1984 május 12-én tartotta Bath Mitzvóját az Abudath Israel Templomban Ottawában. Lillian, aki a Hillel Academy kitűnő tanulója, remekül olvasta a Haftorát. A Bath Mitzvón 125 személy vett részt — Montreálból, Torontóból, New Yorkból. Az ü nnepség után a megjelent rokonok, barátok egy szép lunch-on vettek részt, ahol a Masler of Ceremony teendőit Lillian húga, Alana végezte. Részt vettek ezen a szép ünnepségen a dísznagyszülők dr. Barna Zoltán és Anni, Spiegel István és Anni Torontóból. Az elmúlt heti Montreáli Sétákban hírül adtuk, hogy volt kedves olvasónk Zilahi Mária eltávozott körünkből. Sajnálatos módon az őt mélyen gyászolók nevei közül kimaradt szeretett veje Koltai Emil, valamint az ő fia és unokái. A mulasztásért elnézést kérünk. Folyt, az első oldalról A pannóniai helytartó tagjai is láthatóan sokkal szívélyesebbé váltak. Amikor aztán ellenfeleink könyveltek el valami sikert, ennek éppen fordítottja volt a helyzet. Ilyenkor szinte megfagyott körülöttünk Budapesten a levegő. A kormány, egy-két minisztertől eltekintve, mogorván és tartózkodóan viselkedett ügyünkkel szemben. Veesenmayer maga is elhiszi... A deportációk kérdéséi csak röviden érintem. Veesenmayer — mint mondja — Eichmannt Budapesten csak egyszer látta, valami alantas SS-tisztnek nézte, még benyomása sem maradt róla. Azt állítja, fogalma sem volt a németországi koncentrációs táborokról, így Eichmann igazi szerepéről sem. A háború után, jegyzi meg, mivel Eichmann eltűnt, őt ítélték el a magyarországi zsidók deportálásáért, jóllehet ő mindvégig azt hitte, hogy ezeket az embereket dolgozni viszik Németországba. Még humánusnak is találta, hogy családostól mehetnek — így nem kell elszakadniuk egymástól! A szállítások lebonyolításáért szerinte helytelenül vádolták a németeket: ezért a magyar csendőrséget, Endrét és Bakyt terheli a felelősség. Nem kérdezem, önmagától mondja, hogy Eichmann kivégzését helyesli. Őszintén szólva nem lep meg magyarázkodása a zsidóság deportálásával kapcsolatban. Nem ő az első, nem is az utolsó, aki — úgy tűnik — maga is kezdi elhinni, hogy az embertelen körülmények között, túlzsúfolt marhavagonokba begyömöszölt soktízezer asszony, férfi és gyerek csupán a náci hadiipar szolgálatára került Németországba. Kíváncsi vagyok, miként vélekedik Magyarország 1944- es politkusairól. — 1944 március 19-e előtt feladatom volt olyan politikusoknak a Birodalom számára való megnyerésére, akik igazi nacionalisták, jó magyar hazafiak és ugyanakkor a németekkel való kollaboráció hírében nem álltak. Első választásom még a negyvenes évek elején, Imrédy Bélára esett. Több oka volt ennek. Mindenek előtt: Imrédy már volt miniszterelnök és akkor szociális gondolk<KÍásról tett tanúságot. (A pécsi bányászsztrájkot nem fegyverrel verte le, hanem az anyagi viszonyok megjavításával akart úrrá lenni rajta). Továbbá: igazi tősgyökeres magyar volt. (Közbevetésemet Imrédy állítólagos zsidó származásáról kézlegyintéssel intézi el, könnyedén odavetve, hogy ez sem Hitlert, sem őt nem zavarta). Ezenkívül mint tartalékos katonatiszt megértette, hogy az ország hadigazdákodását teljességgel ki kell használni. Végül, erkölcsi és közéleti tisztasága példás volt... — Miért nem ő lett március 19-e után a miniszterelnök? — Horthy nem akarta. A kormányzó még a gondolatától is irtózott annak, hogy Imrédyt bízza meg a miniszterei nökséggel! — Mégis tárcát kapott a Sztójay-kormányban... — Gazdasági csúcsminiszter lett—- egyenesen az én n kérésemre. De nem sokáig. Amikor Himmlerék tudomásom és beleegyezésem nélkül megegyeztek a Weiss Manfred családdal a WM-Művek részvénylöbbségének német kézbe vételéről, Imrédy tiltakozásul odadobta tárcáját. Azt mondta, nem tűrheti, hogy a magyar ipar egyik fellegvára külföldi tulajdonba kerüljön. Osztottam nézetét, de közbenjárásom Berlinben eredmény nélkül maradt. Himmler, az. SS, erősebbnek bizonyult nálam. Aztán, mikor már Sztójay sem mert e tranzakció ellen Ribbentroppnál tiltakozni, az egész ügy ad acta került... — Milyen embernek tartotta Sztójayt? Veesenmayer begombolkozik. Kijelenti, hogy a volt miniszterelnökről nem engedhet meg magának tárgyilagos véleményt. Elismeri, hogy kétségkívül németbarát volt, de benne, kezdettől fogva fáradt és törődött ember benyomását keltette. Horthyról kérdezem. Készségesen válaszol. — Az volt az. elvem, hogy mindig Horthyval és ne ellene cselekedjem. Jól tudtam, hogy vele áll vagy bukik a királyi Magyarország. Horthyt nem lehetett senkivel sem helyettesíteni vagy pótolni. Ezt ő is tudta. Épp ezért érthetetlen még ma is előttem, miképp volt lehetséges, hogy az. a Horthy, akinek nevéhez, egy európai program fűződött, az a Horthy, aki a Kun-diktatúra könyörtelen leverője volt (e szónál Veesenmayer hüvelykujját római módon lefelé fordítja) olyan mélyre süllyedjen, hogy a bolsevistákhoz, forduljon békéért! Minden mást talán megértettem volna, de ezt nem! Még azzal is számoltam, hogy ha az angolszászok ejtőernyős hadosztályokat dobnának le a Dunántúlon, a honvédség leteszi a fegyvert. Igen, még ezt is megértettem volna, hisz Horthy anglomániája köztudomású volt ...De hogy a Szovjettel...! Közbevetésemre, hogy a kormányzó ezzel a lépéssel az országot kívánta két óriási hadseregnek kilométerről kilométerre menő harcától s az ezzel járó pusztulástól megmenteni, csalt legyint: — Ugyan! Szó sincs róla! Horthyt a várbeli klikk vezette félre. A szürke eminenciás, Bethlen és társai, no meg saját hatalomvágya... — Elgondolkozva fűzi hozzá: — Úgy van, Bethlenék... Kíváncsi vagyok, mi lett a gróf későbbi sorsa? Közlöm vele, hogy Bethlen István 1948 táján szovjet internáló táborban halt meg. Felélénkül. — Látja! Még 1943-ban megmondtam neki, hogy németellenes viselkedéséért az oroszoknál nem nyer menlevelet. Nem hallgatott rám. Pedig még 1944 nyarán is üzentem érte, kértem, keressen fel a követségen, szabad utat biztosítok számára. Válaszra sem érdemesített. Remélem, halála előtt gondolt rám és intő szavaimra! Szálasi — “Ötödrangú Figura” Szálasi Ferenc és a nyilaskereszlesek kerültek szóba. Veesenmayer kicsinylően legyint: — Szálasi...! Fantaszta volt, nem politikus. Végtelenül bonyolult lelkű ember volt, akinek túlvilági látomásai voltak, valamiféle szent misszióban hitt s egész, kormányzási időszaka alatt a fellegekben élt. Még 1945 tavaszán is emlékiratainak megfogalmazásával bajlódott s engem sem tudott fogadni... z— Ha ilyen kedvezőtlen véleménye volt róla, miért esett éppen rá és pártjára a választás október 15-e után? — Volt akkor más, talán valaki jobb?! Szálasi Horthyhoz. hasonlítva ötödrangú figura volt! De pártja a Lakatos-féle kiugrási kísérlet után, legalább a Német Birodalom irányába a törhetetlen hűséget, a kitartást, a bolsevizmus ellen pedig a további közös harcot képviselte... — Amelynek során harctérré változott az egész, ország, beleértve a fővárost is! — fejeztem be én a mondatot. — Azt hiszem, a pusztulás mértékéről 1945 után Ön is meggyőződhetett! — Nem kell eltúlozni a dolgot, a rombolás nem volt olyan nagy! — nyomja meg a szót Veesenmayer, majd látva elképedi tekintetemet, hamar hozzáfűzi: — Meg aztán a háború után úgyis mindent felépítenünk volna. A szabadságért talán érdemes lett volna kicsit a harctér szerepét is vállalni! ...vagy nem? Nincs kedvem a magyar szabadság kérdéséről épp Hitler budapesti helytartójával vitába szállni. Inkább feltételezve az esetleges német győzelmet, A Führernek Magyarországgal kapcsolatos terveiről, elképzeléseiről kérdezem. Eleinte erősen szabódik, azt fejtegeti, hogy a "ha" nem történelmi meghatározás, de aztán lassan, félmondatokban, mégis színt vall: ■ — Nem, Szálasi kormánya nem maradhatott volna a helyén. Hogyan is képzeli? "Nagymagyarország" ábrándjával, ahol csak a magyaroknak van joguk, a többi népnek meg semmi... Szó sincs róla! Egyáltalán, a háború utáni új európai rendezés során a kis államoknak nem lett volna jövőjük. Erdélyi kérdés? Felvidéki kérdés? Ugyan, mit is kezdtünk volna vele?! Kelet-európai államszövetséget hoztunk volna létre, csúcsszervezetet, amely gazdaságilag a 80-90 milliós Nagynéniét Birodalomhoz tartozott volna... — Csak gazdaságilag?-—Az. első lépcsőfok mindenesetre gazdasági lett volna. Anyagi fellendülés, a jólét sok mindenhez hozzásegíthet, és sok mindent megoldhat... — S folytathatott volna ez az államszövetség, (eszem fel, önálló politikát? — Mi szükség lett volna rá? — fordítja meg a kérdést. — Ahogy a hadügy is csak pénzkidobással járt volna számukra... Hiszen ez az. állami függetlenség végét, a kis nemzetek szabadságának elvesztését jelentette volna. Éppen annak a szabadságnak elvesztését, amiért — mint Ön imént mondotta —. még egy harctérré változtatott ország is csekély ár lett volna! — Higyje el, a baráti gazdaságpolitika mindent megold. Még ezt a kérdést is. Ugyan kinek jutna eszébe, mondjuk, a Székelyföldért lázongani, mikor a hasa tele van? Meg aztán idővel megnyugszanak a kedélyek s ha nem ez a nemzedék, akkor a következő az, amelyik belátja az ósdi helyzet tarthatatlanságát... — És a kis népek nemzeti büszkesége? — Ugyan! A nacionalizmus veszélyes játék, amit el kell venni a gyerek keze ügyéből. A nagytér politkájáé a jövő, nem a határvillongásos, szűklátókörű államvezetésé! Mit szóljak a fejtegetéseihez? Ellenvetéseimét, felháborodásomat elnyomja a krónikás fegyelme. Nem vitatkozni, hanem a tényeket, elképzeléseket megismerni jöttem ide — amennyire ez. determináló múltja miatt egyáltalán lehetséges. Igyekszem szavait, gondolatmenetét híven rögzíteni: amit mond, önmagáért beszél. A válaszok egy részét a történelem már megadta. Ami pedig még megválaszolatlan, arról úgyis hiábavaló a vita. (1962) (A fenti írást dr. Gosztonyi Péter "Magyarország a második világháborúban I." c. most megjelent könyvéből vettük át.) KORDA STEVEN ügyvéd LL.L., LL.D. 2 Complexe Desjardins, Suite 2320 P.O.Box 188 Place Desjardins, Montreal Que. H5B IB3 Tel: 282-1111 Megkérjük kedves olvasóinkat, hogy családi eseményeiket közöljék szerkesztőségünkkel telefonon a 276-9571 számon, hogy lapunk hasábjain hírt tudjunk adni róla. Valamint arra kérjük a kedves olvasót, hogy péntek estétől szombat kimeneteléig montreáli kiadóhivatalunkba ne telefonáljon. Baráti társaságot keresek kultúr-szórakozásra. Jelige “50-es független tanárnő”. Leveleket a Montreáli Szerkesztőségbe kérek. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA NEM MINDEN LÁB LETT EGYFORMÁN TEREMTVE BÜTYKÖK 1»LÚDTALP HARANT SÜLLYEDÉS CIPŐK KÉSZÜLNEK MINDENFÉLE PROBLÉMÁS LÁBRA Kinövéses Fekélyes * Kalapács-ujjas ” Bütykös 44 Reumás 41 Hibás lábakra LÁBRA MINTÁZOTT GYÓGYCIPŐK J. SLAWNER LTD. Telef0„ f Orthopedic appliances 731-3378 & 5713 COTE DES NEIGES Rd. Montreal, Que. METRÓ KÖZELÉBEN Szemben a Jewish General Hospitallal NYITVA: hétfőtől péntekig 8-tól 5-ig
