Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
D 38 oldal November 1.1981 Gratulálunk a 20 éves Menórának és további sok sikert kívánunk Dr. Syrtash Péter és családja További sok sikert kívánunk a 20 éves Menórának Di. Horák László és családja Köszöntjük a 20 éves Menórát születésnapja alkalmából Dr. Félix János és családja Köszöntjük a 20 éves Menórát születésnapja alkalmából Dr. Földes Géza Gratulálunk a 20 éves Menórának és kívánunk további sikereket Dr. Sáidi Gábor és családja Egy igaz ember gyűlést, amelynek a végén felszólította a jelenlevőket, hogy akinek családi vagy egyéb problémája van, itt az alkalom, mondja el! Még a fogdásokat is maga elé hivatta. A politikai tisztek csak a fejüket csóválták; láthatóan nem tetszett nekik ez a nevelési módszer. Hát amikor meghallották Maiéter intézkedéseit! Az egyik kiskatona tanácsi papírral igazolta, hogy özvegy édesanyja beteg, egyedül van és nincs aki ápolja. Legalább pár napra, amíg sikerül kórházi ágyat szerezni, engedjék haza falujába. Maiéter egy hét rendkívüli szabadságot adott és utasította a zászlóalj politikai tisztjét, hogy ő maga gondoskodjék kórházi ágyról a beteg asszony számára... órákig tartott a gyűlés, amelynek során alkalmunk volt, Maiétert megismerni és szivünkbe zárni. Vajon kommunista volt-e Maiéter? Az volt, minden bizonnyal. Párttagsága, ha jól tudom, még a honvédség debreceni korszakából, azaz 1945 elejéről származott. Meggyőződésből lett-e párttag? Minden jel arra mutat, hogy igen.Ő, aki a Horthy korszakban Ludovika Akadémiát végzett és hivatásos tiszt volt, jól láthatta az űrt, amely az akkori uralkodó osztályt a néptől, annak gondjaitól, bajától elválasztotta. A fiatal honvédszázados a kommunista pártba lépett be. Tette ezt annál is inkább, mert a párt akkori vezetői nyakra-főre hirdették, hogy az ö kommunizmusuknak semmi köze sincs a Kun Béla-féle diktatúrához! Nem szovjet típusú bolsevizmust kívánnak megvalósítani Magyarországon. De a Rákosi-klikk uralomra jutása után pont az utóbbi történt az országban. És a Néphadseregből a Vörös Hadsereg egyik segédalakulata lett: szovjet mintájú egyenruhával és szovjet szabályzatokkal. De miként az ötvenes évek elején sem tagadta meg magyarságát Maiéter, úgy a forradalom győztes napjaiban is hű maradt politikai eszméjéhez. Azt vallotta, hogy lehet valaki magyar és kommunista, így, ebben a sorrendben. Jóllehet a forradalmi sajtó sehol nem közölte pártállását, előttünk, Kilián-beliek előtt ez nem volt ütök. Maiéter hitt b'enne, hogy a Rákosikorszak népellenes vétkeit az új, a szellemében és politikai erkölcsében megváltozott párt, az MSzMP, képes lesz helyrehozni. Mennyire nevetséges és otromba volt ezek után az a vád, amelyet egy Kerpán álnevű zsurnaliszta a ’’Népszabadság” egyik 1957-es tavaszi számában leírt, miszerint ’’Maiéter, a karriervadász horthysta tiszt úr, előkészületeket tett a kommunistagyanúsak ártalmatlanná •tételére a befolyása alá került egységeknél! Maiéter Pál 1956-os szovjetellenes fellépését sem lehet az 1944-es szerepével szembeállítani. Amikor például amerikai újságírók keresték ót fel a Kiliánban, egyiküknek, az azóta elhúnyt Selfton Deltonnak feltűnt az ezredes zubbonyán egy szovjet kitüntetés. ’’Még mindig viseli ezt?” — kérdezte. ’’Természetesen”, felelte Maiéter. ’’Sőt, büszke is vagyok rá. Ne higyje, hogy nem vagyunk szocialisták. Csakis azok vagyunk. Ez a felkelés nem a kapitalisták forradalma a régi rend visszaállítására Inkább az a célja, hogy Magyarországot igazában felszabadítsa és a népet szabaddá tegye az országban!” Ilyen értelemben beszélt Maiéter a többi külföldi sajtótudósítóval is. Basil Davidson, a ’’The Times of India” képviselője, aki nem épp jó véleménnyel volt a hadsereg irányában, november 3.-án a már akkor honvédelmi miniszter Maléterrel találkozott; ’’Maiéter imponáló személyiség megjelenésében is", írta. "Magas, karcsú, igen öntudatos férfi. Tettre-kész, kiváló megszemélyesítője a kommunista iskolázásnak, nemcsak katonai szempontból. Abban az időben, amikor tisztjei már nem viselték a szovjet mintájú rangjelzéseket, az ő zubbonyán még ott volt látható partizán kitüntetése és egy másik vörös csillag, amelyet katonáinak a széncsatában elért eredménye után kapott. ’Ne higyje’ mondta nekem, ’hogy mii az oroszok kivonulása után az órát vissza akarjuk állítani. S ha egyesek ezt mégis meg akarnák próbálni, nos, akkor majd meglátjuk!’ S ezzel pisztolytáskája után nyúlt.” Forradalmár volt-e Maiéter? Nem volt az. Katona volt, akit miniszteri parancs küldött október 25-én a Kilián-laktanyába. A felkelőkre, a népre kellett volna tüzelnie, anélkül, hogy tudta volna miért és kinek az érdeke követeli ezt? S mivel nem volt hajlandó Gerő Ernő és Bata vezérezredes szavainak hitelt adni, kereste a módot, hogy tájékozódhassák. Miközben páncélosai tűzharcban álltak a felkelőkkel, az ezredes a laktanyában foglyokat hallgatott ki. Ellenforradalom? Fasiszták? Külföldi ügynökök? Nem, ilyesmivel nem találkozott az Üllői úton és a Kilián katonái, akik pedig október 23’ óta benne éltek az eseményekben, sem tudtak neki ilyesfajta, bizonyítékokkal szolgálni. De az egyik fogoly zsebéből előkerült egy gyűrött röplap, rajta az egyetemi ifjúság I6 pontos programja. Ez ékesen beszélt önmagáért, épp úgy, mint a szovjet páncélosok dübörgése a Nagykörúton és az Üllői úton, és amelyek vaktában tüzeltek bele az utat szegélyező bérházakba Kire lövethetett volna tovább Maiéter ezredes? A felkelőkre, saját véreire — idegen érdekből? ”A néppel tüzön-vizen át!”, Petőfi Sándor verssorát a Farkas Mihály féle katonai vezetés szinte az unalomig sulykolta be a néphadsereg katonáinak tudatába. És azt is, hogy a "vakfegyelem” csak burzsoá hadseregek sajátossága! A választás tehát kézen fekvő volt Maiéter számára. Ahelyett, hogy parancsa szerint a felkelőket semmisítette volna meg, azokkal első lépésként inkább fegyverszünetre lépett. Ebből később fegyverbarátság lett, akkor, amikor megüzente Bata tábornoknak, hogy csak akkor lesz rend Budapesten, ha a szovjet csapatok beszüntetik a lövöldözést és kivonulnak a fővárosból. Amikor erre a miniszter sután azt a választ adta, hogy ’’sajnálja, de nem áll módjában á szovjet elvtársak budapesti hadműveleteit befolyásolni”, akkor telt be Maiéternél is az a bizonyos pohár! ”Ez esetben jelentem, hogy az első szovjet harckocsira, amelyik a Kilián körzetébe kerül, én nyittatok tüzet!” — mondotta és így is cselekedett. Október 28.-án aztán, amikor Nagy Imre keresztülvitte akaratát és megszületett a ’’tűzszüntetési parancs”, amelyet a szovjet csapatok Budapestről való kivonulása Követett, a nemzeti kormány nevében Vas Zoltán vette fel a kapcsolatot Maléterrel. Talán azt hitték, hogy "lázadóhoz” illően követelésekkel, személyi kívánságokkal fog előállni és ezek teljesítésétől teszi függővé a továbbiakat. Nem így történt! Maiéter ezredes szabályszerűen jelentkezett a miniszterelnöknél és megismervén Nagy Imre programját, minden kikötés nélkül alávetette magát utasításainak. Nem volt Maiéter politikus sem. Akárhogy is szerették volna egyes fantáziatúltengésben szenvedő amerikaimagyar publicisták (pl. Leslie B. Bain) e szerepben látni. Nem szédült meg egy percre sem azoktól az ünneplésektől, amelyekben a forradalom győzelmes napjaiban része volt. Hiába jártak hozzá a különböző küldöttségek pártelnöki és az ég tudja milyen funkciókat felkínálni. "Öklöm van, harcolni tudok, de nem vagyok politikus, nem is leszek soha. Hagyjatok békét!” hessegette el magától ostromlóit. S még arra sem volt hajlandó, hogy az Üllői úton a tiszteletére összegyűlt tömeghez szóljon. A forradalmi ifjúság "Igazság" c. lapjának egyik tudósítóját így intette le; "Nincs idő arra, hogy most rólam beszéljenek, írjanak. Személyem érdektelen. A tettekről kell beszélni. És a holnapról....” Bízott az emberekben, bízott a kivívott győzelemben és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Nagy Imre kormány megszilárdítsa hatalmát és úrrá legyen a nehézségeken. November 3.-án a Parlament folyosóján a Szabolcs-Szatmár megyei Munkástanács küldöttei véletlenül összefutottak Maléterrel. Egyikük, hallván, hogy az akkor már vezérőrnagyi rangban levő honvédelmi miniszter még aznap este a szovjet főhadiszálláson folytatja a katonai tárgyalásokat, nem volt rest megszólította Maiétert. Hangjából az aggodalom csendült, mert ők, akik a keleti országrészről jöttek, látták, hogy az elmúlt napokban milyen páncélos ármáda lépte át a határt. "Vigyázzon az oroszokkal való tárgyalásokra! Ezek nagy mesterei a megbeszélések elhúzásának!” óvta a fiatal munkás a tábornokot. Maiéter a szemébe nézett; '’Bajtárs, kicsit én is ismerem az oroszokat, hisz éltem közöttük, partizán is voltam!” A Szabolcs- Szatmár megyei küldött állta a tekintetét. ”A forradalom olyan piedesztálra helyezte a vezérőrnagy bajtársat” — mondotta, "ahonnan Ön nagyon sokat tud tenni az ország és a magyar nép érdekében! Csak arra ügyeljen, hogy e bizalmat el ne játssza!" Maiéter erre valami igen szépet,magasztosai mondott. Ügy írjuk le, ahogy ezt e sorok írójának két évtizeddel az események után Washingtonban a fent jelzett Munkástanács küldött elmondotta; "Nézze bajtársam, engem ezekben az órákban egyetlen egy érzés vezéreltet — hazaszeretetem!” A szovjetek csapdájába is becsületből sétált be Maiéter. Csak egy szavába került volna és Nagy Imre mást jelölt volna ki a tököli . tárgyalások vezetésére. November 3.-án este a Kilián-laktanyabeli eligazításon tisztjei nyíltan kifejezték előtte aggodalmukat. Egyikük, Csiba Lajos százados, fel is vetette: ”De vezérőrnagy bajtárs — és ha csel ez a meghívás? Ha elfogják, ha egyszerűen ott tartják?” Maiéter válasza csak egy pillanatot késett. ’’Nem, ilyen aljasságot nem tudok róluk feltételezni... Bár ki tudja? Fordult már ilyesmi elő a történelemben... De ha így is lenne, akkor is kötelességem elmenni...” S mivel nem volt fortélyos politikus, hanem ’’csak” katona, aki bízott egy szovjet vezérezredes meghívása tisztességében és a hadikövetek személyének kijáró sérthetetlenségben — el is ment Tökölre, ahol november 4.-e első órájában Serov MVD- legényei elfogták és ezzel kezdetét vette az a személyi kálváriája, amely végsó soron 1958 június l6.-i kivégzéséhez vezetett. ”A forradalom tábornokának” nem adatott meg, hogy katonához méltón a harcmezón szenvedjen hősi halált. Neve és tette ennek ellenére odakerül a magyar hadtörténelem aranylapjaira! Gosztonyi Péter
