Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-10-31 / 880-881. szám
6. oldal MENÓRA * 1981 október 31-november 7 Cancún sikere, hogy a világ nem lett rosszabb Mexico egyik turisztikai látványosságú szigetén, fantasztikus luxuskörnyezetben, dollármilliárdokat kitevő védőőrizetek mellett összeült a világ 22 államának vezető állarpférfia, hogy megtárgyalják miképp lehet segíteni az emberiség általános nyomorán. Hogy a dologból nem sült ki semmi, előrelátható, sőt természetes volt. A résztvevők ugyanis 3 csoportra oszlottak. Az elsőhöz tartoztak azok, akik az éhező népeket vezetik és ezért azt követelték, hogy a gazdagok osszák meg velük vagyonukat. A másodikhoz azoknak a jómódú országoknak nemes emberbarát vezetői tartoztak, akik a többi gazdagokat akarták rábeszélni, hogy azok járjanak elől a jótékonyságban. A harmadik csoportot a gazdagok képezték, akik azt a lehetőséget vetették fel, hogy a szegény országok lakóinak esetleg dolgozniuk kellene a megélhetésért. E gúnyos hangvételből nem szabad arra következtetni, mintha helytelenítenénk a cancuni értekezlet igyekezetét, illetőleg célkitűzéseit, vagy lekicsinyelni akarnánk annak fontosságát. Csak éppen a nyomorgó, éhező világ kérdéseinek ilyen ripszropsz és gazdasági szerződések aláírásán alapuló kérdéseinek' megoldására nincsen mód. Az amerikai elnököt. Rónáid Reagant, bár a nemzetközi sajtó kedvenc célpontja, még egyszer sem szidták annyira a lapok mint most Pedig csupán annyit merészelt megjegyezni, hogy kétszáz évvel ezelőtt a ma Egyesült Államok néven ismert földterület volt a világ legelmaradottabb része. És ez az állapot attól fordult ellenkezőjére, hogy az ideérkezett telepes lakók nem vártak a sült galambra, hanem emberfeletti munkával álltak neki a vadon kiirtásának, a föld termővé tételének, az ország . építésének. MEGHÍVÓ 1981. november 20-án, péntek este 7.30 órai kezdettel Torontó és Ontario magyarsága a Kultúrközpont Árpád-termében díszvacsora keretében ünnepli LORD BALOGH professzort, a világhírű magyar tudóst és államférfit. Erre az alkalomra szeretettel meghívjuk Honfitársainkat. Balogh Tamás professzor a budapesti Mintagimnáziumbój indult el. Tanulmányait a budapesti, berlini és a bostoni Harvard egyetemeken folytatta. Három évtizeden keresztül közgazdaságtant adott elő az oxfordi egyetemen és tizenkét ország gazdasági tanácsadója volt. 19Ó8 óta az angol felsőház tagja és 1974-ben Nagy-Britannia energiaügyi minisztere volt. Lord Balogh a torontói York egyetem és a Kultúrközpont közös meghívására látogat Torontóba. Ez alkalommal az egyetem a nemzetközi közgazdaság és a felsőoktatás terén elért kimagasló érdemeiért díszdoktorrá avatja. A díszvacsora alkalmával mindnyájan hallgassuk meg Balogh professzor magyar nyelvű beszámolóját: Hogyan lettem Lord? címmel. A Kultúrközpont Igazgatósága és Vezetősége. 6 órakor cocktail * 7.30-kor vacsora. Öltözet sötét ruha * Vacsorajegy $20.00 Jtgyek elvételben: BÁLINT KÖNYVKERESKEDÉSBEN (244 Spedlne 348-1301) EUROPE HANGLEMEZ ÜZLETBEN . (408 Bloor St. W„ Toronto, »22 8739) KULTORKÖZPONTBAN (840 St. Clelr Ave. W., 654-4926) FELHÍVJUK OLVASÓINK FIGYELMÉT Vajda Albert két új, angol nyelvű könyvére. A REMADE IN ENGLAND a skóciai Edinburgh Egyetem kiadóvállalatának gondozásában, a népszerű humorista angliai életének első, küzdelmes, hol drámai, hol mulatságos éveit mutatja be. A képekkel illusztrált könyv ára $12.95 plusz $2.- posta és csomagolási költség. A másik új Vajda könyv: A MADSUMMER NIGHT’S DREAM az “Egy lépés előre, kettő összevissza” című nagysikerű szatira angol változata. Arról szól, hogy egy békés déltengeri szigetre hogyan viszi el az "igazi boldogságot” az úgynevezett élenjáró társadalmi rendszer tengeralattjárója. A könyv ára $7.95 plusz $2.- posta és csomagolási költség. Aki dedikált példányt akar, írjon közvetlenül a szerzőnek: Albert Vajda, Haidhauserstrasse 3, 8000 München, 80. West Germany. Mindkét könyv kapható magyar könyvkereskedésekben is. Ma a helyzet nem azonos a kétszáz évvel ezelőttivel. Vannak országok, amik képesek segíteni. De nem úgy, hogy gabonát szállítanak a harmadik világnak, mert ennyi gabona nincs, nem úgy, hogy árasztják a pénzt az elmaradt országok előrehaladott vezetőinek, akik ezt rögtön el is lopják, hanem úgy, hogy termeléshez szükséges gépeket és anyagokat juttatnak el az úgynevezett feltörekvőkhöz és megtanítják őket dolgozni. Mert elegendő gabona nincs, — igaz, az északamerikai kontinensen rengeteg a tartalék. A Average annual incomes in 22 nations at Cancún All figures in U S. dollars KÜRTHY MIKLÓS A Nobel-dijas "senkik" rejtélye Éliás Canetti. Kétségtelenül nem olyan név, amelynek hallatára felragyog a szemünk: Végre megkapta munkája jutalmát! Nem olyan név, amelynek hallatára szitkozódni kezdünk: Ez a tehetségtelen fráter már megint felszínre került! Éliás Canetti az 1981-es év irodalmi Nobel díjának jutalmazottja és egyik legfőbb ismertetőjele: mindeddig senki sem tudta róla, hogy kicsoda... illetőleg, majdnem senki. A 77 éves Canettinek egyetlen regénye jelent meg. az angol nyelvterületeken háromezer példányban. A Nobel díjat (a Pulitzer díjjal ellentétben) nem egy bizonyos meghatározott irodalmi munkáért ítélik oda. hanem egy író egész életművét jutalmazzák. Éliás Canetti életműve majdnem száz esszé és egyetlen regény. Egy francia irodalmi kritikus rövid kommentárja: — Éliás Canetti most belépett a Nobel díjas senkik sorába. S tény az, hogy a Svéd Királyi Akadémia, amely a Nobel díjakat odaitéli, nem ritkán olyan jelentéktelen írókat jutalmazott a világ legelőkelőbb irodalmi díjával, hogy még a Nobel díj sem tudta kiemelni őket az ismeretlenség homályából. íme, néhány név, csak éppen találomra kiragadva, a Nobel díjas "senkik" sorából: Halldor Laxness. Sigrid Undet. Ivó Andric, Salvatore Quasimodo, Pár Lagerkvist. Giosue Carducci. Johannes Jensen. Ezzel szemben, hadd emlékeztessünk néhány olyan kiváló Íróra, akiket sohasem jutalmaztak Nobel díjjal: Marcel Proust, Franz Kafka, Thomas Hardy, E.M. Forster. H.G. Wells, Joseph Conrad. Gunter Grass, D.H. Lawrence. Graham Greene, Arthur Miller, Tennessee Williams, Philip Roth, Gunther Grass. A vájasz ezekre a_ különös Nobel dijakra (és arra, hogy kiváló írókat miért nem jutalmaztak a Nobel díjjal) alighanem mindenekelőtt a jutalmazás különös bürokratikus folyamatában található meg. Az irodalmi Nobel dijat öt svéd akadémikus ajánlja az Akadémiának. Annak ellenére, hogy az Akadémia elvben másképpen határozhat, mint ahogyan az öt akadémikus ajánlja a jutalmazottat, 1901 óta, amikor a Nobel dijat első alkalommal kiosztották, ez nagyon ritkán történt meg — a Svéd Királyi Akadémia az esetek túlnyomó többségében elfogadta az öl akadémikusból álló bizottság javaslatát. A bizottság javaslatának mindig egyhangúnak kell lennie, ez a szabály. Az öttagú bizottság legfiatalabb tagja 60 éves. Legidősebb tagja 97 esztendős. A bizottság tagjainak átlagos életkora 77 év és ez önmagában is kétségessé teszi, hogy fiatalabb és esetleg új irányt kereső írók munkái megértésre és méltányolásra talál nak-e a bizottság tagjai közölt. A bizottság vitája az irodalmi Nobel díjfa vonatkozóan mindig titkos és a bizottságnak nem kell megindokolnia, hogy valakit miért javasol a Nobel díjra és valakit miért utasít el — s ezt nem is teszi. Az eddigi irodalmi Nobel díjak-kétségtelenné teszik, hogy a bizottság nem kedveli az angol írókat és előnyösen részrehajló a skandináv írók ' iránt. 1901 óla 16 angol nyelvű irót jutalmaztak a Nobel díjjal, de ezek közül csak hal volt angol. Tizenkét francia, kilenc német, négy orosz, öt olasz és 14 skandináv író van az irodalmi Nobel díj jutalmazottai közölt. Majdnem 30 esztendő óta egyetlen angol írót sem jutalmaztak Nobel díjjal, a két utolsó volt Bertrand Russell filozófus, (1950) és Sir Winston Churchill, történész és államférfi (1953), a szoros meghatározás értelmében tehát egyikük sem volt író. A bizottság ezen kívül bizonyos politikai megfontolásokat is figyelembe vesz, amikor valakit az irodalmi Nobel díjra ajánl. Például, van egy olyan tendencia a bizottság döntéseiben, hogy ha az egyik évben nyugati írót jutalmaznak, Nobel díjjal, a következő évben a szovjet tömb egyik írója kap Nobel dijat. A harmadik esztendőben a Nobel díj jutalmazottja pedig valószínűleg a Harmadik Világ egyik írója lesz. Egyéb politikai szempontokat is figyelembe vesznek a bizottság tagjai. Például, 1958-ban az orosz Boris Pasternakot jutalmazták a Nobel díjjal. Pasternak főként jelentéktelen verseket írt, s ezen kívül megírta "Dr. Zhivago” című regényét. A regény hosszadalmas és nem egyszer unalmas, az abból készült amerikai film sokkal jobb és valójában az tette a regényt világhírűvé. Pasternak kétség• telenül a Sztálin halála utáni ’’olvadás" jutalmazottja volt. Az elmúlt évben például Czeslaw _ Milos, lengyel költő kapta az irodalmi Nobel díjat, a bizottság időzítése aligha volt 22 ország között azonban 11 a szegények közé tartozott és ezeknek összlakossága pillanatnyilag kétmilliárd-kétszázmilliót tesz ki, ugyan melyik kapitalista nagyhatalom vállalhatná ezeknek ellátását, még akkor is, ha ezek hajlandók lennének az országukban bőven található nyersanyagokkal fizetni érte. De hiszen még ezeket a nyersanyagokat sem tudják saját erejükből kiaknázni.. Cancun tehát egy szép naiv álom volt, amiből éppen egy sikertelennek minősített értekezlet hatasara most felébredtek s ménéi előbb ébrednek, annál jobb. Tervezni, dolgozni, szorgoskodni ugyanis csak éber állapotban lehet, az éhhalál előtti utolsó állapot viszont az a félálomban élés, arpikor az éhező már sült csirkéről és dobos tortáról álmodik. Ha dobos tortáról sosem hallott, akkor óriási kenyér a nagy álma, de megmenekülni csak akkor tud, ha a kenyérért nem másoknak kunyerál, hanem munkával megszerzi magának. HÍREK hírek véletlen: akkor kezdődött a lengyel dolgozók határozott szembeállása a hazai kommunista rezsimmel és a Szovjetunióval. S ámbár a nyugati világ rokonszenvvel figyeli a lengyelek szabadságharcát, Czeslaw Milos versei nem tudtak meghódítani a nyugati sziveket. A 98 esztendős Dr. Anders Osterling 1919 óta tagja a bizottságnak és évtizedek óla arra igyekszik, hogy ismeretlen, lehetőleg nem fiatal írókat és főként költőket kutasson fel távoli országokban (neki köszönheti Nobel diját többek közölt a chilei Gabriela Mistral és a portoricói Juan Ramon Jiminez) és elfogadtassa a bizottsággal jelölésüket a Nobel díjra. Évek óla különleges kérdés az, hogy miért nem jutalmazták irodalmi Nobel díjjal az angol Graham Greenet, holott a bizottság három tagja úgy nyilatkozott, hogy Greene már harminc évvel ezelőtt megérdemelté volna a Nobel díjat. A bizottság egyik tagja, Dr. Artúr Lunckvist határozottan ellenzi, hogy Greene Nobel díjat kapjon, ellenzésének okát eddig még sohasem közölte. Tavaly intervjul adott a londoni "Sunday Times” munkatársának és ekkor kijelentette: — Sohasem fogok Graham Greenre szavazni. S tekintettel arra, hogy a bizottság javaslatának a Svéd Királyi Akadémia számáraegyhangúnak kell lennie, ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy amíg Dr. Lundkvist él, Graham Greene, a világ egyik' kimagasló írója nem kaphat irodalmi Nobel díjat. Dr. Lundkvist most 75 éves, Graham Greene 77 esztendős. A helyzet tehát az, hogy valójában valami különös, groteszk verseny folyik kettőjük közölt: ha Dr. Lundkvist hal meg előbb, Greene Nobel díjas lesz, ha Greene hal meg korábban, a különleges marathoni versenyt Dr. Artúr l.unckvist nyerte. Alfréd Nobel annakidején kikötötte: az irodalmi Nobel díjat minden évben a világ legkimagaslóbb "idealisztikus” irányú irodalmi munkájának kell kapnia. Erről azonban szó sincs; a Svéd Királyi Akadémia ötös bizottsága már régóta egészen más elvek alapján dönt. A verseny az életért és a Nobel dijért most Dr. Lundkvist és Graham Greene között folyik — Dr. Lundkvistnek ebben az évben is sikerült "diszkvalifikálnia” a világhírű angol írót és a győztes a "peremen nem is futó” Éliás Canetti lett s a Nobel díjért kapott 220.000 dolláros kívül meg lehet az a különös elégtétele, hogy ' belépett az irodalmi Nobel díj ’’senkijeinek” sorába. Washington, D.C. — Rónáid Reagan kijelentése: Amerika a gazdasági pangás állapotában van. Remélem, hogy ez nem súlyos és nem lesz hosszú pangás,- de mindenki egyetért abban, hogy létezik. (A kereskedelmi minisztérium jelentette, hogy a nemzeti össztermelés értéke az utolsó két negyedévben csökkent. Általában gazdasági pangásnak nevezik azt, ha a nemzeti össztermelés három egymást követő negyedévben csökken. Egy hivatalos jelentés szerint Amerikában az inflációs áremelkedés az egész évre kivetítve most 14.8 százalék — az év első hat hónapjában 8.6 százalék volt.) Belgrád — Jugoszlávia új elnökévé Dusán Dragosavacot választották. Elnöki időtartama egy év, ő maga 61 éves és szerb. Jugoszláviában minden évben választanak elnököt és mindig másik tartományból. Az elnök politikai hatásköre jelentéktelen, pozíciója pusztán dekoratív jellegű. London — , Az angol fővárosban húszezer személy tüntetett utcai felvonulással a NATO-nak az ellen a terve ellen, hogy> két éven belül bizonyos nyugat-európai országokban amerikai nukleáris bombákat fognak tárolni. SILHOUETTE HAIR DESIGN Az igényes hölgyek fodrászszalonja MODERN FRIZURÁK TARTÓS SZEMÉILLAFESTÉS FÉRFI HAJVAGAS és MANIKŰR 21 Vaughan Rd.(Bathurst-St.Clair toronyház) Szeretettel várja ELISABETH ÁRTÁNDI (chartesign) Chafles Sign & Display Studio Limited VILÁGÍTÓ CIMTABLAK Tervezése és kivitelezése 103 Mariville Road Scarborough 70VOnt Charles Knapp ,(416) 752-1590 Bécsiszelet rMagyarc* szúzérmék CSirkepaprikás Cigánypecsenye Töltottkáposzta Házi sütemények Torták Rétesek Efpresso Magyar és külföldi borok, sörök Koktél különlegességek ZENE 127 Yonge st. Asztalfoglalás: (416) 864 - 9275 Minden nap nyitva * Mérsékelt árak ÚJ ÉS RÉGI Sztereoberendezések, lemezjátszók magnetofonok, rádiók, autórádiók hangszórók TÖKÉLETES JAVÍTÁSA és FELÚJÍTÁSA LAKÁSON IS 3 havi garancia! JOHN’S STEREO SERVICE Telefon: 966-5440 TORONTO