Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
1981 november 1 * MENÓRA B15 Kishont Ferenc: JIGÁL ÉS AZ INKVIZÍCIÓ A sétatér padjára két férfi ül le mellém és szótlanul buzgó olvasásba mélyednek. Az egyik férfi már öreg úr, szemüvege az orrára csúszott, valami jiddis hetilapot olvas és szája öntudatlanul, imádságként mormogja a szöveget. A másik férfi nem több tíz évesnél, amolyan ittszületett ifjú, kezében lenyűgöző bűnügyi füzet. A fiú váratlanul az öregúrhoz fordul: — Nagyapa — mondja — mi az, hogy „inkvizíció ?” Nagyapa méltóságteljesen összehajtogatja az újságját és felülteti a szemüvegét újból a nyeregbe. — Sok száz évvel ezelőtt — meséli nem titkolt élvezettel —, a középkor embertelen napjaiban bizony szomorú sorsa volt, Jigál fiam, zsidó őseinknek. Nagy falakkal körülzárt gettókba zsúfolódtak össze és minden gójnak, még a legnagyobb gazembernek is közöttük, jogában állt beléjük rúgni, leköpni, vagy más módon megalázni őket. Igen, igen. A katolikus egyház vámszedői az utolsó fillérjüket is elrabolták, ha ugyan maradt valamilyük a súlyos császári adók kifizetése után. Élve égették el tudósainkat, rabszolgáknak adták el fiainkat, asszonyainkat. — Jó — vág közbe Jigál —, ez most egyelőre elég. . Azt kérdeztem, hogy mi az az „inkvizíció ?” Úrhoz, aki megvédi őket a gyűlölőik ellen. „Ha a pokol völgyében is járok — kezd énekelni az öregúr valami régi zsoltárt —, nem érhet bántódás, mert Te, Uram velem vagy . . .” — Akkor eztet most én nem értem — reagál Jigál a zsoltárra, — hogy énekelhetik, hogy őket nem. érheti bántódás, amikor a szerzetesek éppen égetik őket ? Ha a szerzetesek énekelnének . . . — Jigál ! Tanulni akarsz, vagy feleselni ? ! — Tanulni. Csak azt nem értem, hogy miért voltak ők hősök, amikor mindenki beléjük rúghatott és elszedhette a fizetésüket és ők nem csináltak semmit ? Én behúztam volna egy olyat a szerzeteseknek, az anyád ! Tudod, nagyapa, nálunk is volt az osztályban egy fiú, aki mindig csinált rajtam inkvizíciót, folyton szurkált a tollával, aztán én egyszer csak megfordultam ... — Egy mentséged van, éretlen kölyök, hogy. még nem tudod mit beszélsz ? Őseink hűsége az Örökkévalóhoz még az inkvizíció hóhérjaira is rendkívüli hatással volt. Olyan félelem vett erőt rajtuk, hogy mindig több és több ártatlan áldozatot hurcoltak el őseink soraiból és folyt a drága zsidó vér, mint a patak vize . .. — Nagyapa — nyögi Jigál könyörgő hangon —, jöjjön már a lázadás ! VAGO GYÖRGY ES LEÁNYUK SZERETETTEL KÖSZÖNTIK A 20 ÉVES MENÓRAT ÉS ANNAK FŐSZERKESZTŐJÉT KEDVES BARÁTUNKAT EGRI GYÖRGYÖT Jossi Stern elképzelése alapján Mózes képe TORONTO — Ne légy Jigál szemtelen ! Minden sorrakerül. A szent inkvizíció maga nem volt egyéb, mint az Egyház ördögi eszköze a katolikus hittételekben kétkedők megfélemlítésére. Az áldozatok persze majdnem mindig zsidók voltak . .. — Miért persze ? — Hagyj Jigál tovább beszélni! — zsörtölődik az öregúr és büszkeséggel teli hangon folytatja. — A pápa az inkvizíció rémségei utján akarta rákényszeríteni áldott emlékű őseinket, hogy térjenek át a katolikus hitre, vagy vallják be, hogy a sátánnal állnak szövetségben ... Az inkvizíció kínzókamráiban a' vöröscsuhás szerzetesek élve darabolták fel áldozataikat, tüzes harapófogóval csípték le mártírjaink körmét, lábuknál fogva a tűz fölé akasztották őket és kerékbetörték tagjaikat... — Értem — szól megint közbe Jigál —, de most már aztán jöjjön a lázadás ... — Micsoda lázadás ? — A zsidók lázadása a pápa ellen ! — Ha minden pillanatban megszakítasz, akkor kikapsz tőlem ! Áldottemlékű ősapáink istenfélő, jámbor zsidóemberek voltak, akik nem lázadoztak az Ur akarata ellen ... — Högyan ? A Jóisten azt akarta .. . hogy ... az inkvizíció . .. — Szégyelld magad, Jigál! Hogy szabad igy beszélni ? Ha mindent tudni akarsz, őseink a legnagyobb hősök voltak, akiket nem tört meg a legszörnyűbb kínzás sem ! Hitük nem rendült meg egy pillanatra sem, hanem hallatlan belső erőről tettek tanúságot.. . — Szóval mégis rámásztak a szerzetesekre ? — Jigál! — csattan fel az öregúr. — Áldottemlékű őseink emberfeletti szenvedéseket álltak ki a, kinzókamra rémségei között,^ de a megváltó halál percéig nem szűnt meg ajkaikról a hálaado fohász az — Hajlandó vagy hallgatni ? . . . — Csak egy icipici lázadás. Nem fontos, hogy sikerüljön .. . — Szemtelenség ! Még megszentségteleniti őseink emlékét ! Tudd meg: ha azok az ősök nem tartanak ki és engednek az inkvizíció rémségeinek, akkor te ma nem zsidógyerek vagy, hanem gójgyerek .. . ! — Szó sincs róla — utasítja vissza Jigál a vádat —, én akkor is zsidó gyerek volnék, mert én itt születtem Izráelben ! — Gój vagy te amugyis, pogány kölyke ! Hát már tényleg képtelenek vagytok felfogni apáitok hősiességét? Máglyákon égették őket, gyermekeiket szemükláttára mészárolták le, de ők — ők nem csókolták meg a keresztet ! .. . — • Nagyapa ! Te is hagytad volna, hogy lemészároljanak, csakhogy ne kellessen megcsókolni a keresztet ? Az öregur kelletlenül fészkelődik a helyén. — Nincs fontosabb dolog, fiam, az istenfélelemnél. Nincsen túl nagy áldozat az igaz hitért. . . — Nem hiszem — szögezi le Jigál, vérig sértve. — Az ki van zárva, hogy a jó Isten azt akarja, hogy engem lemészároljanak a szerzetesek ! Látod, én mindenfajta keresztet megcsókolnék, hogy te életben maradj. Igaz viszont, hogy én úgyis lázadást csináltam volna... Jigál mérgesen feláll és meghozza az ítéletet: — Nagyapa, a te őseid mind nagy tralalák voltak . .. Azzal Jigál magunkra hagy bennünket. — Mi az, hogy: „tralala” ? Micsoda szavakat használnak ezek ? — dohog az öregúr magában és hozzám fordulva fejezi be a vitát. — Tapasztalt már uram ilyen botrányos viselkedést ? És ezek részére csináltuk mi a zsidó államot ! Hát nem szörnyűek ? .. . — De igen — feleltem. — Az Isten áldja meg őket. *
