Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
1981 november 1 * MENÜRA B9 Huszonöt évvel ezelőtt történt ás a 8B oldalról Nem tudom mi lett a sorsa ennek a belgrádi újságírónak, megnyilatkozása azonban — ugyancsak jelkép. Legalább annyira, mint maga Dáján volt egy egész nemzedéknek. Bizonyítéka annak, hogy azok a küzdelmek, azok a történések és azok az emberek, akik ezekben a nagy drámákban ilyen vagy olyan szerepet játszottak, lényegében ugyanabból a fonásból isznak — ittak Izrael szeretetéből és az érette való törődésből, aggodalomból. Ezt a missziót — ha nem is katonai módszerekkel — tudatosította és ápolja a Menóra is. Egri György drága barátom és kollégám avatott és tehetséges irányításával. Ha semmi mást nem csinált volna a Menora, két évtizedes fennállása óta, csak hűségesen visszatükrözte volna Izráel létkérdéseit és hősi eposzát, (mint ahogy valóban tette,) már ezzel is megvásárolta belépőjegyét a zsidó nép örök hagyományaiba. Ez a hűséges amerikai zsidó újság azonban ennél többet tett, és ezért a szerkesztővel egyetemben valamennyi munkatársának kijár a tisztelet és a köszönet. 'Ko Lechájim!'! Van valami szívszorító jelkép abban, hogy éppen most, alig két héttel a Szináj hadjárat 25 éves évfordulója előtt lépett le a földi világ porondjáról Mose Dáján. Éppen most, amikor különböző oldalakról ellentétes értelmezésű kísérletek történnek. Vannak olyanok is, akik szeretnék elvitatni Mose Dáján sok sok soha el nem múló, hervadhatatlan érdemét. Elszomorító jelenség. Annál is inkább, mert Dáján élete és sorsa, pályafutásai és sikerei egybeforrtak a kevesek létküzdelmével. Egyéniségben, nemzedékek sorsa, két ezredév álma, az újkori Makkabeusok legfényesebb csillagzata sűrűsödik össze. Már életében kétlábon járó legenda volt. Jelkép, akit lehetett bálványzoni és lehetett bírálni emberi Józsua seregének utódai modern páncélos Jeep-eken száguldottak keresztül az egyiptomi sivatagon gyengeségei miatt, csak egyet nem lehetett, — negligálni. Hogy mit jelentett Dáján e kor számára és szemében, azt talán mindennél frappánsabban tanúsította egy újságíró kollégám, aki két évvel a hatnapos háború után Belgrádba látogatott és ott felkereste a Borba, a jugoszláv kommunista párt szócsövének szerkesztőségét. Az egyik szobában, egy újságíró asztala mögött számos kép lógott a falon és azok között ott szerepelt Dáján arcképe is. Sokkal nagyobb méretben, mint bármelyik más fénykép. "Mit tehetnek nekem? És ha igen, csak próbálják meg. Igaz ugyan, hogy nálunk, Jugoszláviában és itt az újság hasábjain is a ti Dájánotokat az agresszió jelképeként, az arabok hóhérjaként tüntetik fel, de az én számomra ő egészen mást jelent. Neki köszönhetem, hogy soha többé nem kell szégyelnem zsidóságomat. Különben is, mi jugoszlávok nagyon tudjuk értékelni a bátrakat, a vakmerőket, a népükért harooló hősöket. Ezért van itt a falon a ti félszemű hadvezéretek* így beszélt a Borba egyik zsidó szerkesztője.
