Menora Egyenlőség, 1981. január-március (20. évfolyam, 838-847. szám)
1981-01-03 / 838. szám
1981. január 3 * MENÓRA 3 oldal Békesség a Földön az Embernek. Karácsony, 1980. “A vallásos elmélkedés nem más mint Istenhez és önmagunkhoz való közeledés; átmeneti elszakadás földi gondjainktól és felkészülés a képzeletünkben formált túlvilágra”. — Kaval Balamaneinko, buddhista filozófus. Az andalúziai földrengés, de különösképpen Szent Tamás óta Karácsony a kereszténység legfontosabb ünnepévé lépett elő, Krisztus születésének szimbólumával ünnepelve a kereszténység születését. Az abesszin kopfok ugyan még ma is nagyobb kegyelettel tartják Krisztus halálának (Húsvét) fordulóját és egyes kurd törzsek a megdicsőülés (Pünkösd) ünnepét mint a Karácsonyt, de ennek inkább kulturális örökséggel kapcsolatos mint teológiai magyarázata van. A vallásos elmélyülés állítólag Karácsonykor kulminál. A “season of peace” időszakában hajlamosak vagyunk mások bűnének megbocsátására, Isten felsőbbrendű voltának elismerésére és a felebarátok iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésére. Ugyanakkor rendkívül érzékenyek az ebben az időszakban elkövetett bűnökre. (Francisco Rossi olasz filozófus szerint az oroszok súlyos taktikai hibát követtek el, amikor afganisztáni inváziójukat decemberben (oly közel Karácsonyhoz) hajtották végre: a keresztény világ különleges megbotránkozást mutatott. Sokkal nagyobb megbotránkozást mint a magyarországi invázió (november) vagy a csehszlovákiai lerohanás (augusztus) során. Elvégre a kereszténység, mint bármilyen más vallás, pszichológiai jelentősséggel is rendelkezik. A felebarátok megbecsülése, az azokkal való békés egymás mellett élés, egyik legfontosabb komponense a keresztény (és keresztyén) világnézetek, s az Istennek kijáró dicsőítés mellett talán az egyetlen közös nevező más vallások nézeteivel való összehasonlitásban. A buddhista, zsidó és mohamedán hit ugyanolyan fontosságot tulajdonit a felebaráti szeretetnek mint a keresztény hit, noha némelyikük csak időleges vagy “átmeneti” tiszteletet parancsol. A Korán például Szigorú törvényként rendeli el ellenségünk biztonságának betartását, legalábbis addig, amíg az ellenség “sátrunk vendégszeretetét” élvezi. Ugyanakkor a gotámai (Buddha) tani tás megengedi, sőt, előírja, .hogy a vendégszeretet lejárta után a legszigorúbb büntetéssel sújtsuk a négyszeres úttól és nyolcszoros igazságtól elhajlott tévelygőket. A protestantizmus létrejötte annak a reformnak fényében vált valósággá, amely a keresztény tanok pragmatizálódásának szükségességét hangoztatta. Az egyházi és világi elválasztódás már csak papíron létezett: a felső egyházi hierarchia az államhatalmak szolgálatában és megvesztegetésében állt. (Nem beszélve az erkölcsi mocsárról, amely a Vatikánt is jellemezte.) A csalódottak, bírálók és nyilvánosan kiábrándultak inkviziciós kamrákban szenvedtek. A gyökereiben züllött egyházi vezetés (vizet prédikált és bort fogyasztó) képtelen volt vallásos elmélyülést vagy felebaráti szeretetet hirdetni a véres és sorozatos háborúkban pusztuló népek számára. A technológiai fejlődés, a megélhetésért folytatott kegyetlen versenyfutás és a különböző baloldali politikai világnézetek egyszerű napi rutinná (például hetenként egyszeri templomba zarándoklással) süllyesztette a vallásos elmélyülést és az emberi élet céljának magyarázatát. A darwini evolúciós elméletet szorgalmazó és a szélsőséges politikai ideológiák emlőin táplálkozó modern és "felvilágosult” emberiség elfordult Istentől és nevetséges frázisnak találta a felebaráti szeretetet. (“Hogyan szerethessem John Doe-t, amikor a bitang az állásomra tör?!”) A rádión és televízión keresztül társalgó, repülőgépeken, tengeralattjárókon és rakétákon száguldó, atmoszférát meghódító tömeghipnózis sikeresen vonta kétségbe egy felsőbbrendú Mindenható létezését; a mind szervezettebb ateista filozófia milliókat befolyásolt egy szigorúan materialista világnézet elfogadására. Hányán hiszünk manapság a lélek halhatatlanságában? “A földi élet, s egyedül a földi élet kézzelfogható valóság. A halál egyszerűen pontot tesz létezésünk után”, — hirdetik a materialisták. Következésképpen minden energiánkkal ki kell használni a földi élet viszonylag rövid időszakát: harácsolni és habzsolni a javakat, priorizálni a testi örömöket és ignorálni a lélekj és érzések állítólagos, egyt által kreált szükséges- Ez a felfogás persze nema kereszténység, hanem ^állások empóriumában is hódit. Balamaneinke, a cikkünk mottójában említett vezető buddhista filozófus, Gotáma szerzetes eredeti tanainak mindenkori tolmácsolója, megdöbbenve konstatálta a hatvanas években meghonosodott materializmust ázsiai országokban: .“Az artifikus ^ötödik út, ami a földi örömök elvezete, teljesen elhomályosítja a gotámai tanokat”. És a mohamedánok által hitt és áhított “hurik paradicsoma” egyes iszlám körökben már viccnek sem jó: az ateizmussal és kommunizmussal megfertőzött Korán túlvilággal' kapcsolatos felfogása már semmi hatással sincs a szíriai, líbiai, iraki, libanoni és algériai “ultraszocialisták” magatartására, akik az arab nacionalizmus eltorzult bölcseletével próbálják helyettesíteni az egyszerű mozlim túlvilági álmodozásait. A kereszténység legnagyobb problémája a kétezer éves tanok mondanivalójának egyensúlyban való tartása a modern életfelfogás permisszív, uniformizált és materialista lihegésével, elvégre a Tízparancsolat törvényei ma már “elavult” követelmények a legtöbb ember mindennapi életében vagy a legtöbb ország “modernizált” joggyakorlatában. A lopás csak akkor kényelmetlen, ha a tolvajt rajtakapják (vagyis csak az érvényesül manapság, aki a javak elosztása — és megkaparintása — körül manipulál): a közönséges gyilkosság csak kivételes esetekben jár szabadságvesztéssel (az ideák, izmusok és a "szocialista” igazság érdekében elkövetett likvidálások elkerülhetetlenek az “általános fejlődés” érdekében), s a felebarátok javának és élettársának elsajátítása ma már intézményes és elfogadott szokás. A megélhetéssel és örömök habzsolásával járó foglalatosságok nem hagynak időt és energiát — vagy szándékot — lelki elmélyülésre, generációk által ápolt vallási bölcseletre vagy egy kétségbevont Mindenható dicsőítésére. Naponta láthatjuk a televízió ernyőjén, vagy olvashatjuk az újságok hasábjain, hogy az egyoldalú technológiai fejlődés s a javak logikátlan elosztása következtében százmilliók küszködnek éhhalállal. Kényelmes karosszékben elterpeszkedve, amerikai mogyorót csámcsogva és bort szürcsölve hallgatjuk a televíziós riporter beszámolóját gyilkos szárazságokról, még gyilkosabb epidémiákról és szemétben turkáló, csontvázzá korcsosodott gyermekekről, akiknek száma 1980-ra elérte a hatszázmilliót. (S talán további - százmilliókat, akiknek létezését szándékosan hallgatják el korrupt kormányok.) Időnként megnyitjuk zsebünket és eljuttatjuk adakozásunkat jóléti egyesületekhez a nélkülözés enyhítésére, amiről aztán könnyfakasztó módon számolunk be a templomban a vasárnapi istentisztelet után. (Hadd pukkadjon a Jones! Ebben az évben öt dollárral többet adakoztam mint az az elhízott sznob!”) Azt már nem tesszük hozzá, mert úgyis tudja mindenki, hogy az adakozott összeget szépen levonjuk a jövedelemadóból, ami jól jön a bankkontó balanszát illetően. Mert ugyebár felebaráti szerétéiből nem lehet megélni... Életünk a “praktikusság” szellemében alakul és változik. Jelentős ünnepek, mint például a Karácsony, szép üzleti lehetőségeket tartalmaznak. Már október végén látható és hallh, :ó a reklámokban a “Stíllé Nacht, Heilige Nacht” vagy a “First Day of Christmas” melódiái. E hirdetések tudtunkra adják, hogy gyermekeink tulajdonképpen élnek-halnak a “Mass Destruction” or “Certain death” nevű társasjátékért és ha feleségünknek vagy barátnőnknek nem adunk Karácsonyra legalább két fiaskó “Temptation” parfümöt, egész évi szekszuális kielégülésünket kockáztathatjuk. Mindez persze szépen feldíszített karácsonyfa hátterével és angyalok kórusával van tolmácsolva. Jelen sorok írója ama kiveszőfélben lévő keresztények egyik példánya, akik olthatatlan és megsemmisíthetetlen derűlátással vallják, hogy az emberiség előbb-utóbb felébred a materializmus túlzott kábulatából; hogy a kereszténység nemcsak hitiereket, Sztálinokat és mussoliniket produkál; hogy az egymásrautaltság újra megtanít mindannyiunkat egymás megbecsülésére és tiszteletben tartására, függetlenül vallásunktól, bűrünk színétől, származásunktól és felfogásunktól; s hogy a kereszténységben oly fontos felebaráti szeretet végre fontosabb tényezője lesz rövid Joldi életünknek mint atombombák fejlesztése vagy mások szenvedésének eltűrése. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! HUNGÁRIÁN MEAT CENTER, Inc. SERTÉS-, MARHAHÚS KÉSZÍTMÉNYEK HÁZI FÜSTÖLT KOLBÁSZFÉLÉK, SZALÁMI ÉS AZ ÖSSZES FINOM FELVÁGOTTAK 1592 SECOND AVE. (82 és 83 utcik közt) NEW YORK, NX 10028. — TeL: 650-1015 CSAKIS ROMÁNIÁBAN Találhatja az eredeti DR. ANAASLAN’S híres fé/e megfiatalító KEZELÉST Gondolkodott már, hogy miért tudja néhány' világhírű színész, fró és politikus megórizni az örök fiatalságát? És megfigyelte már, hogy ezek nagyrésze elzarándokol Romániába Or.Aslan klinikájára? Csakis Romániában kaphatja meg az eredeti Gerovital kezelést, amely feífrissiti életműködését. A Dr.Aslan felügyelete alatt álló^linikák .10 esztendős gyakorlattal rendelkeznek a. Gerovital alkalmazásában és ezt párositják physio theraphvai kezeléssel, a hires román gyógyforrások ásványos vizeivel. Kéthetes gyógykezelés összkötsége beleértve ■ Amerika és Romám. az utazást és a szórakoztatást is esTLUX éS BUl“" $1250.00 (Kelten egy szobában.) ’ OsztályonfelUli és hl - P" csillagos szállodák és ét- I kezések * Gyógykezelés és ta- { nácsadás, röntgen laboa- j tóriumi vizsgálatok, re- I ceptek és gyógyszerek | # Városnézés Bukarest- | ben« kirándulás a Kárpá- i tokba, Opera és szinház- ! jegyek, éjszakai mulatók. ■ ROMAMAiN NATIONAL TOURIST OFFICE ixP, _ 571 Third Ave. \e» York. N Y. 10016 • (212) 697 6971 JV Mease send full information on geriatric treatments and tours in Romania Name---------------------------------------------------Address_____________________:____________ < it>-----------------State_______Zip__________ LOSONCZY LÁSZLÓ Magyar Pékség az East Side-on VALÓDI MAGYAR KRUMPLIS KENYÉR VIZES ZSEMLE. CSÁSZÁR ZSEMLE SÓSKIFLI és MINDENFELE PÉKSÜTEMÉNY, KENYÉR A.ORWASHER Inc. 30« East ISth St. NEW YORK 3 Tel:BU§-7372 és«369 Kedvenc találkozóhely Yorkviile-ban j \CílzÁMJt, Jiíwwlííeití' CAFE és RESTAURANT Legjobb német konyha — Remek cocktailok Finom házi sütemények Nyitva: szombattól csütörtökig reggel 10-tői éjfélig: pénteken és szombaton reggel l-ig I.LNCHI ON — DINNHR — SUPPFZR (212) RF. 7-7120 — Partyk számára kiilónszobák 234 KAST 86 STR. (2 és 3 Ave kozott) N.Y.C. SÍRKÖVEK WEINREB BROS. and GROSS INC. and FORSYTH MONUMENT WORKS INC. Manhattan egyetlen magyar sírkőraktára új címe: 172 SufToIk Street, New York, N.Y. 10002. Tel.: (212) 254-2360, 473-2388. Előnyös áron készít minden kívánságnak megfelelő SÍRKÖVET Izráelnek most kell segíteni:adj többet a United Jewish Appeal ISRAEL EMERGENCY FOUND-ra BNAI ZION-on keresztül 138 East 39th St. New York N.Y. 10016 HUMGARtAIV COLD CUTSt 97-02 Queens Blvd. Rego Park * 275-0066 1| Felvágottak, kolbász, szalámi, füstölt és nyers húsok, I sajtok, nagy varládája Valódi magyar Trappista. Csokoládék, réteslapok, friss mák, dió, lekvárok ésl minden élelem, amire egy Jó háziasszonynak szükségei 1 van, nálunk megtalálja. M A régi előzékeny kiszolgálás. tF -=»g ------y MAGYAR ASSZONYOK KEDVENC HELYE | A ROTH és FIA IMPORTHÁZ, MERT BÁRMIRE , SZÜKSÉGE VAN, ITT MINDENT MEGTALÁL. IKKA — TUZEX — FORINT Importált paprika, FRISSEN DARÁLT MÁK, DIÓ g-*. Konyhafelszerelési cikkek hatalmas választékban . I NÉ Gramofon lemezek, AaIIA h roth » són Tape-ek, könyvek ne. WOinD K3DOR • G9Ti « gffOMláll , IMPORTED FOODS * GIFTS * KITCHENWARE 1577 FIRST AVENUE at 82nd STREET NEW YORK, N. Y. 10028 „ Tel.: RE 4-1110 — LE 5-2322 g*"-----""?! ........ "3 g " J» 1- ^g1 ^ ^ ’ ' 3 ^ 31-A MAGYARORSZÁGI UTAZÁSOK KÖZPONTI IRODÁJA A HUNGÁRIA AZ UTAZÁS BIZALOM KÉRDÉSE! • ' ALACSONY ÁRAK! SZAKSZERŰ ÜGYINTÉZÉS! A világ vezető légitársaságaival utazhat, kívánságnak megfelelő tartózkodási Időre: KLM-SWISSAIR-PAN AM-SAS. KARÁCSONYI CSOPORTJAINK INDULÁSI IDEJE: -KLMBUDAPESTRE:December 18 - 21 VlsszaJanoár 2-5-9-12 NEW YORKBA:December 15-18-19-22 Vlssza:14-90 napon belül APEX jegyek, 14 — 90 napi tartózkodásra. BUDAPESTRE ROKONKIHOZATAL: Budapestről New York S 498.00 S 454.00 Los Angeles $743.00 $699.00 San Francisco $ 743.00 $ 699.00 Denver $804.00 $721.00 ' Dallas $778.00 $734.00 Houston $781.00 $737.00 Chicago $673.00 $651.00 Cleveland $629.00 $588.00 Miami $671.00 $632.00 Egész éves, nem kötött jegyek Budapestre vagy Budapestről $ 632.00 Egyirányú jegyek, bármely irányba: $ 311.00 EGYÉNI UTAZÁSOK BEL ÉS KÜLFÖLDRE EGÉSZ ÉVEN ÁT: AUTÓBÉRLÉS—HOTELFOGLALÁS—GYÓGYFÜRDŐI BEUTALÓK VÍZUMOK BESZERZÉSE HÍV \TALOS FORDÍTÁSOK j Kérje legújabb: IKKA-TUZEX-COMTURIST áljegyzékünket HUNGÁRIA TRAVEL BUREAU 1603 Second Avenue New York, NY. 10028 Tel.: 212/ 249-9342 vagy 249-9363 l | AU prices are subject to changeü PÜSKI- CORVIN HUNGÁRIÁN BOOKS, RECORDS i IKRA 1590 Second Ave. (82-83 St. kőit) New-York,N.Y. 10028 -(212) 879-8893 MEGJELENT: Faludy György összegyűjtött versei U.S.$ 22.- postaköltség $ 1.-megnyit d hrtst HtUsben H.Y-ben « sts&Ss:* «5truclie & Zlnc. !! úti a reikivÜéM waistgC iiful> friss ! Rétesek, magyar és Continental is sütemények nagy választékban kaphatók ! HGYÍLMES KISZOLGÁLÁS, ktmn Iá is WrjM késtslst n (Hetes sitwéijáU! I ii Ciniafe: 1M-2I IKENS Ilii NEW TNt i ti-n súvif áliaísiá Iá (21?)) 131—«211 -}, Lázár's hütu/et szomszédságában _ ______\ jioOOQOOOOOOOOOOOQQOOOOOOOOCMqOCOOQOPPOOOOOs^OQOgQOCOg F* Co. % * ^ of Flushing ^ MAGYAR HENTESÜZLET Friss felvágottak és húsok naponta Tulajdonos: Barna István T:358 - 7459 4141 Main St. Nyitva 7-tol 7-ig. (Samford és 41-es utcák között) ^hiemdáhip* MIND VALÓDI TEJGAZDASÁGI TERMÉK Cottage Cheese. Farmer Cheese. Pot Cheese Sour Cream. Yogurt, Buttermilk, Buller CONTINENTAL COFFE SHOP FRISS GESZTENYÉBŐL A SZEZONBAN; GESZTENYEPÜRÉ, GESZTENYE MIGNONOK, és GESZTENYE TORTÁK. DELICIOUS home made strudds, pastries and pies. Partv. wedding ana Birthday cakes. 1437 3nd Ave. NEW YORK N.Y. 10028 ________________Tel:53S-8484___________________ Törte: DOBOS, HAZELNUT. MOCCA, CHOCOLATE, RUM, SACHER. Strudels: Apple, Cheese, Mohn, Cherry, Cabbage, Nut. OrdafsipMnptiy delivered Mail orders sent everywhere