Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-08-09 / 818. szám
1980 augusztus 9. * MENÓRA LM*L Dénes Zsófia a 96. életévét SZÉKELY MOLNÁR IMRE: tapossa. Több mint matuzsálemi kor, féllábbal már az égben van. Hosszú, élete során mindig csak irodalommal foglalkozott, járta a világot, notesszel és ceruzával a A zárkózott Mária Rilke kezében, és jegyzett mindent, amit látott. Korának legjobb interjúvoló művésze volt, irodalmi riportokat írt, olyanokat, amelyeket nem lepett be az idő pókhálója, nem kell letisztogatni róluk a port, ma is frissek, érdekesek, aktuálisak. Ebben van Dénes Zsófiának az ereje. Az írónő már régóta az irodalmi lapok kedvence Budapesten. Az őt megillető színes tálalásban közük írásait, mindig kiemelkedő hangsúlyt és tiszteletet adnak az idős írónő személyének. Interjút nagyon nehéz tőle kapni. Ahhoz sokminden kell. Nekem az a szerencsém, hogy férje, Szalatnyay József festőművész kortársam, s ő készíti elő azt a hangulatot, amelynek hatása alatt Dénes Zsófia beszél. S ha egyszer valamibe belekezd, akkor egy óráig számítani lehet arra, hogy feleleveníti az érdekes emlékeket. így született meg ez az interjú is, ami annál is érdekesebb, hogy magyar újságíró nem férkőzhetett a nagy német költő közelébe, s csak egy véletlen folytán sikerült Dénes Zsófiának is, hogy Maria Rilke fogadta és egy egész délutánt eltöltött vele. Most átadom a szót Zsófiának, aki elmondja azt a hitelesen érdekes történetet. A leghíresebb külföldi, akit megismertem, Rainemarie Rilke német költő volt. Német, illetve német anyanyelvű, aki néha franciául is írt. Cseh származású volt eredetileg, Prágában született. A magyar írók közül senki sem ismerte személyesen. Kosztolányi Dezső egyszer lefordította Rilke valamelyik versét, és akkor levelet is írt hozzá, amire Rilke válaszolt ugyan, de személyesen nem találkoztak soha. Rilke elvonultan élt, pedig a nők imádták, a francia és svájci írók is szerették, de ó mintha egy kört vont volna maga körül. Hát én egyszer áttörtem ezt a kört Farkas István festőművész barátom segítségével, aki egy házban lakott vele. Farkas István reggelenként hegedült, Bachot vagy Beethovent. Igen rosszul játszott, csikorgó, nyikorgó hangokat adott a hegedűje, de a szándék zene volt, Bach vagy Beethoven. Azt mondta: „Megkenem a kerekeket, nagy emberekkel kenem meg, hogy jól gördüljön a kocsi”. A szomszédjában lakott Rilke. Egyszer, mikor Farkas nyikorgatta a hegedűjét, felpattant az ajtó és berohant Rilke. Franciául ordított Farkasra, hogy micsoda szemtelenség, hogy egy műteremházban, ahol festők laknak, ilyen égbekiáltóan rossz zenét produkál. Farkas István nem rvolt ijedős ember, gazdag ember fia volt, sok önérzet lakott benne, és nagy festő volt, egyénien dolgozó festő. Rászólt Rilkére: „Én kérdezem magától, mit keres itt nálam? Magánlaksértést követett el!" Rilke elszégyellte magát, belátta, hogy igaza van Farkasnak, nem lett volna szabad felszakítania az ajtót és berohanni egy idegenhez. Szégyenkezve ment ki. Ez körülbelül december elején történt, 1913-ban. December végén, karácsony előtt éppen Párizsban voltam. Anyám elől szöktem meg, mert Adyval jegyben jártam, és ezért anyám rendkívül megkinzott. Ki volt tűzve az esküvő napja is, Bárczy István adott volna össze, de anyám nem adta ki az irataimat. S annyira kínzott, hogy nem mertem viszontlátni Adyt. Csak annyit tehettem érdekében, hogy segítettem bekerülni egy szanatóriumszerű pavilonba, a János kórház kertjébe, mert azt akartam, hogy teljesen egészséges legyen. En pedig elutaztam Párizsba.- Karácsony után, 26-án együtt ebédeltem egy kis diákvendéglőben Farkas Istvánnal, ő említette nekem: „Lakik a műteremházban egy bolond költő. Nagy botrányt csinált egyszer nálam, hogy miért ^Pam-Qou.iW6t MAGYAR RESTAURANT D ryf moen szombaton hagymás sült libamáj és sólet Magyar ételkülönlegességek palacsinta, gesztenyepüré Egyszer próbálja meg — mindig odamegy 795, rue Bathurst (a Bloor St alatt a II. üzlet) Téléphone: 532-8A31 L] □ A torontói bécsiszelet verseny nyertese Mrs. Gilice újra megnyitotta vendéglőjét a 1252 Buy Street-en (egy blockra a Bloor Str. fölött) HUNGÁRIÁN RHAPSODY Szeretettel várjuk kedves vendégeinket az új üzletünkbe — régi árakkal. A változatos házi ételek mellett, házi sütemények, palacsinta. Szombaton raguleves, sólet por és sör kiszolgálás Nyitva hétfőtől szombatig, 8-t<51 9-ig Tulajdonosok: A Gilice házaspár Gyakorlott kozmetikus házhoz megy. Arckezelés — szempillafestés — lábgyantázás stb.... Hívja telefonon Elisabethet 663-9929 FIGYELEM! Egyedülálló 56 éves csinos hölgy megismerkedne jómegjelenésű disztingvált úriemberrel. Fényképekkel ellátott leveleket a torontói kiadó továbbit (26 Oxford St, Toronto) „Házasság” jeligére jlllMlllNIIINIIIMIIINIIINIIINIIIfc hegedülök. Berohant hozzám és én megszégyenítettem. Ő kiment, de karácsony este kopogtattak az ajtómon, hát ki áll a küszöbön: Reinemaria Rilke.” Mondom Farkasnak: „A költő Rilke, csakugyan?" „Igen” mondja: — Hát az nagy dolog. — Fenét, én nem ismerem.— Hát te nem olvasol könyveket, költőkét te csak festményeket nézel. — Mit akarsz? — Hát ha ismered, akkor mutass be neki. Mondtad, hogy amiért goromba voltál vele, azt ígérte neked, hogy zarándokúira is képes volna, Canossát járna. Hát legyen ez a jóvátétel, hogy engem tíz percre fogad. — Megpróbálom. — Gorombán mondta, dühösen. De megtette. 27-én beállított a szállodámba, a Hotel Foyot-ba. Gúnyosan és fintorral mondta, hogy megszerezte nekem a kapcsolatot, másnap 12 órakor Rilke szívesen lát. Megköszöntem. Rettenetesen izgultam ugyan, mert tudtam, milyen világhíre van Rilkének. Nekem megvolt valamennyi addig megjelent verseskötete. Tudtam azt is, hogy ellenszenvvel fogad minden írót vagy újságírót. Ennek a tudatában rettenetesen izgultam, amint ott álltam ajtajában és csöngettem. Mikor ajtót nyitott, Farkas betolt, s csak annyit mondott „Volia!” — és elpárolgott. Én meg ott álltam szégyenkezve, hogy így betörök Rilkéhez, akiről pedig tudom, hogy nem szívesen fogad ismeretleneket. Álltunk tehát mindketten, lehajtott fejjel, annyira önmagunkba süppedtünk, hogy nem is láttuk egymást. Mikor egyszercsak mégis megkockáztattam, hogy felemelem a tekintetemet, ugyanakkor ő is azt tette. Meglátta, hogy én jobban félek tőle, mint ő éntőlem. Azt mondta: Les antre doc, madame? Intettem, hogy még nem. Erre berohant a szobájába, hozott egy gyönyörű kristály üvegkelyhet. Tele volt cukrozott gesztenyével. Véletlenül az jött a számra: — Ha ez só és kenyér, akkor veszek belőle." TORONTÓI JEGYZETEK A nyári hónapok során csak kevésszer jelentkeztünk Torontói jegyzetekkel, hiszen a kiürült városban kevés a társadalmi esemény. Ami pedig történik, az ennek megfelelően előre nem tervezett, vagyis sajnálatosan szomorú. Mielőtt azonban a gyászhírekről számolnánk be, közöljük, hogy dr. Zágon Zoltán a Mártírok Templomának rabbija nyári szabadságáról visszatérve, teljes lendülettel kezdett hozzá a nagyünnepi istentiszteletek megszervezéséhez. Ebben az esztendőben ünnepeink korán köszöntenek be, s így, az idő rövidségére való tekintettel a jegyek kiküldése aránylag elég későre marad. A Mártírok Templomának vezetősége arra kéri a hiveket, legyenek türelemmel, a templomi ülések jegyeit azért kellő időben meg fogják kapni. Hosszas szenvedés után hunyt el az egyik legkitűnőbb és legismertebb torontói magyar zsidó üzletember Róbert István, a svéd Volvo autógyár torontói fóbizományosa. Ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket Csöpinek és megtört szívű édesanyjának Róbert Joli néninek. Ugyancsak elhunyt a szorgalmáért becsületességéért nagymértékeit Klein Ernő, akinek hosszú időn keresztül szinte fél Toronto vevője volt a piacon lévő kitűnő gyümölcsüzletében. Évekkel ezelőtt már volt egy szívrohama s azóta csak lelassultan dolgozott már, de a teljes nyugalmat mégsem bírta elviselni örök tevékenységhez szokott szervezete. Ezúttal ismét szíve mondta fel a szolgálatot. Mély együttérzéssel fordulunk özvegye Ilona, gyermekei és az egész, rendkívül kiterjedt gyászoló család felé. fia George. Ezt megelőzőleg azonban augusztus 10.-én délelőtt 11 órakor a Bathurst Lawn temető Eastern Children parcellájában avatják a múlt év novemberében elhunyt Galambos Andor síremlékét. Az avatást dr. Zágon Zoltán végzi. 84 éves korában Szegeden hunyt el Singer József, akiben Lovas Éva édesapját gyászolja. A megboldogultért augusztus 4.-én, Lovasék Finchurst-i otthonában dr. Zágon rabbi tartott gyászistentiszteletet. Két sírkőavatás lesz a közeljövőben. Szeptember 14.-én a Wilson Avenue-i temetőben leplezik le azt a síremléket, amit az év elején elhunyt Kiár Bandinak állíttatott özvegye Lili és Gyakorlattal rendelkező GÉP és SZERSZÁM-TERVEZŐ mérnököt keresünk Full benefit - magas fizetés MEMCO 743-8605 743-7356 Egy 50 éves írói jubileumra Székely Molnár Imrének Betegség, kór régen gyötör már, vannak kik elfelejtenek, de hálásak az olvasóid, a visszarévedó szemek. Sokan vagyunk kik múltban étünk morzsákon, emlék-töredéken. Ezért szeretünk, szinte kellessz, hogy lámpásunk legyél az éjben. Zúghat a ma, zörgethet élet; világod mély nyugalmat szór ránk, A küzdelemben így leszel Te vigasztaló, szép csendes óránk. Már 50 éve hajt az írás, Apánknál kezdted, nálunk folytatod... Adjon az ég még sok termékeny évet, nyugalmas mát, és boldog holnapot. Szívből kívánja egy régi barátod, akit a sors szintén megkergetett, s mert kincseit már rég eltékozolta, e szál virágot küldi el neked. Detroit 1980 április. S.KOOSA ANTAL Székely Molnár Imrét a kanadai magyar írók egyik jelességét 50 éves írói jubileuma alkalmából az Ethnic Journalists Award-daJ tüntették ki. A kitüntetést Dr.Haidos szenátor adta át az ünnepeknek az Újságíró Klubban a National Media Week keretében, ő az elsó kanadai magyar író és újságíró, aki ezt a kitüntetést elnyerte. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak akik felejthetetlen férjem, édesapánk KLEIN ERNŐ temetésén résztvettek és bennünket vigasztaló szavaikkal felkerestek Felesége Ilonka gyerekei Anikó és Péter testvére Adolf és a gyászoló család Klubnapok: Kedden, csütörtökön és vasárnap 2-7-ig Augusztus 31.-én délután fél négy órakor „Háry János”, egy világjáró, nagyokat mondó huszár kalandjai című magyar film kerül bemutatásra, Kodály Zoltán melódiáival, a Budapesti Operaház balettkarának felléptével. Szereplők: Dajka Margit, Makkai Zoltán, Simor Erzsi, Páger Antal, Pethes Ferenc és még sokan mások. Belépődíj tagoknak L- dollár, vendégeknek 1.50 dollár uzSon nával együtt. Washington, D.C. — A sah-barál és a sah-ellenes iráni bevándorollak utcai harharcba keveredtek egymással. Számuk körülbelül 1,500 volt, a rendőrség 150 személyt letartóztatott. A letartóztatottak között sah-barát és sah-ellenes személyek körülbelül egyenlő arányban voltak. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak akik feleségem GOLDMAN ÉVA temetésén résztvettek és bennünket vigasztaló szavaikkal felkerestek Goldman Pál és a gyászoló család SlRKŐAVATÁS Ezúton értesítjük barátainkat és ismerőseinket, hogy férjem, édesapám az év elején elhunyt KLÁR BANDI sírkövét szeptember 14.-én déli 1.15 órakor avatjuk a Wilson Avenue-n lévő Shaarei Shomájim temetőben Felesége Kiár Lili és fia George TVwUnfilcite 200 Bloor Stf. West közel az Avenue Road-hoz A Toronto Star által ajánlott HUNGÁRIÁN GOURMET Restaurant 15 Hayden St Toronto 922-7107 elsőrangú magyar házikoszttal várja kedves vendégeit “Best Wiener Schnitzel in Town" COUNTRY STYLE Hungarian Restaurant Nyitva 7 nap d.e. 1 l-töl este 10-ig. Fast take out service 450 Bloor West Toronto 537-1745 \Ű1>* július 4-fdf | minden héten pénteken és szombaton ÚJ MŰSORRAL szeretettel várja kedves vendegeinket; Budapestről Marsó János rMinden nap^ és zenekara tánc és cigányzenével szórakoztatja vendégeinket rántott borjúláb, halászlé, Asztalfoglalás: 923-6599 rántott hal, fatányéros és Mindenkit szeretettel vár Ladányi Arthur i sok más finom ételek * Parkoláshoz bejárat a Bedford Road-rot_________ Értesítjük kedves közönségünket, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a MENSAROS-EST eredeti kezdési időpontja és helyszíne megváltozott Az előadás a 471 Bloor St. W. alatt a HUNGÁRIÁN CASTLH emeleti helyiségében lesz megtartva augusztus 8-án este 8 órakor AZ ELŐADÁSRA MINDEN JEGY ELKELT