Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-07-05 / 814. szám
1980 július 5 * MENÓRA 5. oldal semmiesetre sem hajlandó arra, hogy belföldi olaj-árait a nemzetközi olajáraktól tegye függővé. Az értekezleten egyébként Maré Lalonde, kanadai energiaügyi miniszter és Pierre Tru-Tel Aviv — Két izraeli katonát letartóztattak: az ügyészség azzal vádolja őket, hogy az Izrael által megszállt arab területeken keresztény misszionárius épületeket és arab mecseteket akartak felrobbantani. Egyikük altiszt, a másik vádlott közlegény. New Delhi — Varahara Giri, aki 1969 és 1974 között India elnöke volt, 85 éves korában, álmában szívszélhüdós következtében, meghalt. (Az elnök pozíciója a független Indiában mindig is jelentéktelen, pusztán dekoratív jellegű volt.) Jeruzsálem — Begin amúgyis válsággal küzdő pártját két újabb képviselő hagyta el, és ezzel a Begin-koalíciónak a 120 tagú Knessetben már csak három képviselői többsége van. Baltimore, Md. — Az itteni ablaktisztítók új szakszervezeti kollektív szerződést és magasabb munkabért követelnek. Indoklásuk: az emeleti ablakok tisztítása még a szokásosnál is veszélyesebb, mert az ablaktisztítókat munkájuk közben "vad sólymok" támadják meg. San Salvador — Santa Anaban, El Salvador második legnagyobb városában, ismeretlen tettesek legépfegyvereztek három orvost és egy ápolónőt, azután elmenekültek. Az ellenzék állítólag így akar tiltakozni a tervezett földreform ellen — nem világos, hogy tiltakozásuk során miért három orvost és egy ápolónőt gépfegyvereztek le. Bangkok — Vietnami g\’alogság és tüzérség a szomszédos Cambodiából támadást intézett Thailand ellen. A thailandiak bombázó repülőgépekkel és helikopterekkel verték vissza a vietnamiak inváziós kísérletét. Meg nem erősített jelentések szerint a tűzharc során körülbelül ezer cambodiai menekült és mintegy' harminc thailandi katona halt meg. Bécsiszelet 'Magyaros szűzérmék CSirkepaprikás Cigánypecsenye Töltöttkáposzta Házi sütemények Torták Rétesek Espresso Magyar és külföldi borok, sorok Koktél^különlegességek ZENE 127 Yonge st. Asztalfoglalás: (416) 864 - 9275 Minden nap nyitva * Mérsékelt árak Velence — A kilenc ország itteni értekezletén A lián MacEachen kanadai pénz ügyminiszter kijelentette: Kanada Kingston, Jamaica — Michael Manley miniszterelnök ellen állítólag egy ellenzéki politikai csoport merényletet tervezett. Edward Seaga, az ellenzék vezetője azonban azt állítja, hogy az úgynevezett "merénylet" nem egyéb Manley trükkjénél, aki ezt az ürügyet használja fel arra, hogy az őszre tervezett választást bizonytalan időre elhalássza. Nowr Sahr, Irán — Négy nőt egyenkint 25 nyilvános botütésre ítélt egy iszlám bíróság. A nőket bűnösnek találták abban, hogy ezen a fürdőhelyen férfiakkal együtt fühjdtek (az iszlám vallási törvények tiltják ezt) és ezenkívül ”túlságosan kivágott fürdőruhában” fürödtek. Az iszlám vallási bíróság azt állítja, hogy "a férfiakkal együtt történő fürdés és a merész fürdőruha a prostitúció kezdete." Ankara — Edmund Muskie, amerikai külügyminiszter, két napot töltött Törökországban a NATO külügyminiszterek értekezletén. Megérkezése előtt ismeretlen terroristák három politikai személyiséget meggyilkoltak — állítólag ilyen módon akartak tiltakozni Muskie látogatása ellen. Salisbury — Ndabaningi Sithole, néger nacionalista politikus étién ismeretlen személyek merényletet kíséreltek meg. Sithole 90 percig bokrok mögött rejtőzködött, végülis a merénylők elmentek és feladták tervüket. Long Beach, Calif. — Nemregiben kikötött itt az első olyan kínai teherhajó, amelyik amerikai vetőmagot fog a Kínai Népköztársaságba szállítani. A radás közben az amerikaiak megkérdezték a kínai tiszteket: akarnak-e ellátogatni Disneylandre és meg akarják-e nézni Mickey egeret és Donald kacsát? A kínaiak rémülten kérdezték: kicsoda Mickey egérjés Donald kacsa? — végülis úgy" döntöttek, hogy nem látogatnak Disneylandre, mert egy ilyesfajta látogatást előzetesen a kínai államnak és a Kínai Kommunista Pártnak kellene enge. délyeznie. deau mindvégig meglehetősen feszült és ideges hangulatban volt, míg Mark MacGuigan, kanadai külügyminiszter (képünk jobboldalán) az értekezlet egyik vitája közben elaludt. VILÁG Vatikán Város — A Hit Doktrínáinak Szent Kongregációja — a pápa jóváhagyásával — memorandumot bocsátott ki. A memorandum leszögezi: a gyógyíthatatlan betegeknek és orvosaiknak joguk van ahhoz, hogy ne hosszabbítsák meg az emberi életet különleges technológiai eljárásokkal, ha a beteg halála kétségtelen, és ha életének erőszakos meghosszabbítása különleges fájdalommal és különleges szenvedéssel járna. A Vatikán az errevonatkozó végső döntést az orvosokra és a betegekre bízza. A memorandum hangsúlyozza: Az orvosnak semmiesetre sem áll jogában a gyógyíthatatlan beteg halálát elősegíteni, de a beteggel egyetértésben joga van ahhoz, hogy a beteg életét és szenvedését ne hosszabbítsa meg különleges technológiai eljárásokkal. Ramallah — Körülbelül ezer palesztin egyetemi hallgató tüntetett a Bir Zeit Egyetem campusán az izraeli megszállás ellen. Ilyen tömegtüntetésre a megszállás tizenhárom éve óta még nem volt példa. Az izraeli rendőrség tüzelt a diákokra, akik közül öten megsebesültek, mindegyiküket kórházba szállították. A Bir Zeit Egyetem az Izráel-ellenes palesztin tevékenység központja. EGY HETE Prince Charles Pontefract, Anglia — Charles, walesi herceg, az angol trón örököse, ellátogatott egy itteni szénbányába, ahol egv szakszen>ezeti megbízott így üdvözölte: Hogy van, Charlie? — A trónörökös később ezeket mondta az újságíróknak: Boldog voltam, hogy végülis valaki mert úgy kezelni engem, mint egy emberi lényt, és Charlienak szólított. Meguntam már, hogy az emberek mindig olyan tisztelettel szólnak hozzám, mintha kitenyésztett és törzskönyvezett kutya volnék. Madrid — Itteni látogatása alkalmával Jimmy Carter felkérte Spanyoloiszágot: csatlakozzék a NATO-hoz. (Mr. Carter értesülése alighanem némi kívánnivalót hagy maga után: Spanyolország már régóta szeretne a NATO tagja lenni, mindeddig azonban a NATO nem volt hajlandó Spanyolországot tagjai közé felvenni.) Ditenhage, South Africa — Körülbelül 800 autóipari munkás (többségük fekete) tiltakozott az amerikai autógyárak árpolitikája és munkamódszere ellen. A rendőrség gumibotokkal, könnygáz-bombákkal és idomított kutyákkal oszlatta szét a tüntetőket. Toronto — A legutóbbi Dominion Day előtt 1,500 bevándorolt lett kanadai állampolgár, és az ország "születésnapjára" való tekintettel a City Hallban Schrever kormányzó, felesége és Paul Godfrey fő-, polgármester üdvözölte őket. Washington, D.C. — Az Egyesült Államok a közeljövőben valószínűleg bombázó repülőgépeket és tankokat szállít Tahilandnak’ Az amerikai katonai támogatás olyan kismértékű lesz, hogy nincs szükség a kongresszus külön hozzájárulására, hanem elegendő az Elnök rendelkezése a külföldi segítségprogram keretén belül. Santa Ana, Calif. — Egy Judy Reeds nevű, 16 éves lány, három millió dollár kártérítésre pereli szüleit. Vádja: szülei ideggyógyintézetbe szállíttatták, mert úgy vélték, hogy nem engedelmeskedik nekik. Judy ügyvédjének indokolása: egy federális törvény értelmében egyetlen szülő sem szállíthatja kiskorú gyermekét ideggyógyintézetbe előzetes bírósági döntés nélkül, és az orvosoknak is bírósági rendelkezésre van szükségük ahhoz, hogy a kiskorú gyereket elfogadják a kórház betegéül, vagy pedig ahhoz, hogy később kiengedjék a kórházból. Páris — Franciaország a közelmúltban kipróbálta első neutron bombáját. A próba sikeres volt, és 2-3 esztendőn belül megkezdik a francia neutron bombák széria-gyártását — mondta az újságíróknak Valery Giscard d’Estagne, rranciaország elnöke. Cairo — Anwar Sadat titkárságának szóvivője közölte a nyugati riporterekkel: Irán és Líbia ügynökei állandóan megpróbálják meggyilkolni az egykori irriní Sahot. aki Szadal vendégeként tartózkodik tgyiptornban és a gyilkossági kísérletek miatt éjjel-nappal titkos szolgálati ügynökök őrzik. Sanjay Gandhi: New Delhi — Sanjay Gandhi, Indira Gandhi minisztérelnök fia meghalt, amikor magánrepülőgépe, amelyet ő maga vezetett, lezuhant. A 33 éves Sanjay Mrs. Gandhi legfőbb politikai tanácsadója volt, és édesanyja halála, vagy’ esetleges lemondása után valószínűleg ő lett volna India miniszterelnöke. Jawaharlal Nehru, nagyapja, volt a független India első miniszterelnöke. Sanjay Gandhi ellen számos vádat emeltek annakidején: az egyik vád az volt, hogy az indiai sziiletésszbályozási program során sokezer férfit erőszakkal terméketlenig operációra kényszentet t. Később, 1977 után, körülbelül kétszáz korrupciós vádat emeltek ellene. Anyja újbóli kormányra jutása után a bíróság elejtette Sanjay ellen a vádakat. Tripoli — Az Agence France-Presse nevű francia hírügynökség itteni irodájának értesülése: Nyugat-Németországban nemrégiben letartóztattak néhány líbiai terroristát, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy a Kaddafi diktatúrája elől Nyugat-Németországba menekült líbiaiakat meggyilkolják. Muammar Kaddafi, cserében hat nyugatnémet geológust letartóztatott és közölte a bonni kormánnyal: túszként tartja őket fogva, és csak akkor hajlandó szabadon bocsátani őket, ha a nyugatnémet kormány szabadon engedi a líbiai terroristákat. Bonn — a nyilvánosság teljes kizárásával — visszaküldte Tripoliba a letartóztatott líbiai terroristákat. Kaddafi azonban még mindég nem engedi szabadon a nyugatnémet geológusokat, mert ahhoz ragaszkodik, hogy még egy líbiai férfit engedjen szabadon a nyugatnémet kormány — ezt a férfit nem politikai jellegű gyilkosság miatt tartóztatták le Nyugat- Németországban. (A fenti hírt sem Bonn, sem Tripoli szóvivője nem hajlandó megerősíteni, vagy cáfolni.) íj» ^ »|i|^ Ju ^ ^ •T* *7* KERESEK New Yorki vendégemnek, hoz, záillő 70 év körüli inteligens, kellemes úriember társaságot. Házasság lehetséges. Tel: 223-6809 A torontói bécsiszelet verseny nyertese Mrs. Gilice újra megnyitotta vendéglőjét a 1252 Buy Street-en (egy blockra a Blocr Str. fölött) HUNGÁRIÁN RHAPSODY Szeretettel várjuk kedves vendégeinket az új üzletünkbe — régi árakkal. A változatos házi ételek mellett, házi sütemények, palacsinta. Szombaton raguleves, sólet ror és sör kiszolgálás Nyitva hétfőtől szombatig, 8-tdl 9-ig Tulajdonosok: A Gilice házaspár »WEISSBERGER íTHOMAS őrömmel értesíti barátait ismerőseit és jövendőbeli üzletfeleit" hogy 5 éves gyakorlat (400 sikeres rendezvény) után mint vezető uru V/SC JOCKtjY az egyik legjobb nevű: torontói cégnél megnyitotta önálló JWT JOCKtY SZOLGÁLATÁT Rendezvényekre, bár-mictivókra,esküvőkre .sweet sixtefn partykra.a legjobb angol,héber és magyar lemezekkel 25%off opening special ******* Phone: 491-8272 ******** R& DAUTÓ COLLISION LIMITED Mindenfajta kocsik általános javítása Karosszéria munkák — legmodernebb festés-berendezés1 Műhelyünkben minden munka garanciává! készül! tulajdonos: KIRÁLY FERENC 1122 Roselawn Avenue (Nyugatra a Dufferintől) Telefon: 782-1418 IIHIUIIIIIIIÜUIIIIHiyi.llllUIIIIUiniilllulllimillllUI!IHIinuilHIIIIIHII)llimUIIIHHIUIIIIHHUIIIUHIIIHIÍ judifs skincare stúdió Magyar kozmetika a belváros szivében a BAY és a BLOOR sarkán Arcápolás * Manikűr * Pedikűr (férfiaknak is) Tartós szempillafestés * Kikészítés * Szórtelenités Salon Alexandra Manulife Centre 55 Bloor Street West 2nd Level Toronto M4W 1A6 Tel. 967-4100 budapes 114 COLLEGE IT. ■■***•*-■■ ■ tavern Béres Akar jól szórakozni? Jöjjön a Budapest Restaurantba! Kiváló magyarországi sztárok szórakoztatják a vendégeket. Bussay Antal magyamóta énekes, és június 2-től Dr. Dalmadi Percei László híres humorista adják műsorukat, „■ rr------- . „ * . , .. Gallusz György Gábor manager es Bors Éva tulajdonos kíséretével szeretettel várja a közönséget. QOC rrrro A ASZTALFOGLALÁS: £JZD“D I Kitűnő tánczene. uni in A nCCT EVDDCCC” Egész éves program Budapestről $611.00 Jűnius 30-ig vagy $ 708.00 Júl.—Aug.—Szept. Budapestre $ 693.00 $ 844.00 Szept. 1 után 8 naptól — 365 napos tartózkodásra Kérje részletes tájékoztatónkat. Jún.—Júl.—Aug. AUTÓ- és HOTEL bérlés, IKKA, COMTURIST Hivatalos ára után hívja: 651-4480 APOLLO TRAVEL 1500 Bathurst St ßS 1 1 Toronto, Ont. M5P 3H3 63 1 ""^ßßß