Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-02-09 / 793. szám

MENŐRE Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Di.No. 104970 AZ fSZAKAMERIKAI ' MAGYAR ZSIDÓSÁG [APIA VOL. 19. 793. Ara 70 oeat. FEBR. 9. 1980. EGRI GYÖRGY: EGY KANADAI PIMPERNEL IRÁNBAN Hétről Hétre Joe Who — Pierre Nothing -Pimpernel legendás történelmi alak. Egy angol nemesember a francia forradalom vérzivataros idejében százszámra szöktette ki az országból az életveszélyben forgó üldözötteket. Számtalan könyv, vers, film, színdarab örökítette meg a kétszáz évvel ezelőtti Vörös Pimpernel hősies­ségét, kalandjait és emlékét. Ez a történet ismétlődött meg Teheránban, ahol a megszállott követségen 50 amerikai tiszt­viselő még mindig túszként rabságban van (november 4.-e óta) de ahonnan Kanada teheráni követének és a kor­mánynak segítségével mégis sikerült 6 amerikai diplomatát, illetőleg családtagjait ki­menekíteni. Bár maga a történet is érdekes és izgalmas, mégsem ezzel akarunk részletesen foglal­kozni — hiszen azt a napilapok beszámolójából majdnem min­denki ismeri — hanem az abból levonható tanulságokkal. Négy nappal a követség megszállása után a kanadai diplomáciai kirendeltség telefonja megszólalt, kiderült, hogy a közelben rejtőzködik 5 diplomata, akik a támadás idején éppen nem voltak az épületben és ók kértek, segítséget. Teljes joggal féltették életüket és más kiutat nem találván, be akartak költözni a kanadai követségre. Termé­szetesen a nemzetközi diplomá­ciában egy ilyen dolog nem magától értetődő, hiszen befo­lyásolhatja az országok egymás közötti kapcsolatát. így az a két nap, amíg végülis tényleg biz­tonságba kerülhettek, nagyon rövid időnek mondható. Ken­­neth Taylor, Kanada teheráni nagykövete azonnal kapcsolatba lépett az Ottawa-i külügymi­nisztériummal és Flóra Mac- Donald külügyminisztemótól pozitív választ kapott Miután beköltöztek, életük már bizton­ságban volt, csupán azt kellett megszervezni, hogyan csempé­szik ki őket az országból. Ennek megorganizálását a nagykövet személyesen vette kézbe. Január közepére megérkeztek Kanadából az útlevelek és elkez­dődött maga a szöktetési akció. Először is le kellett zárni a kanadai követséget. Hiszen világos volt, hogy ha a nagy szöktetés híre kipattan, a kanadai diplomaták sem érez­hetik magukat biztonságban Teheránban. Ez azonban nem okozott nagy problémát. A kanadai állampolgárok már amúgyis korábban elhagyták a teljes anarchiába züllött or­szágot, s a két állam kapcsolata mélyponton volt. A követség fenntartásának tehát amúgysem volt semmilyen gyakorlati értéke. Január 28.-án az utolsó követségi alkalmazottak is el­hagyták az országot. Néhány órával előbb azonban az ameri­kaiakat egy követségi autóba ül­tették és a repülőtérre szállí­tották. Kanadai útlevéllel ren­delkező látogatóknak adták ki magukat s mivel papírjaik — beleértve a hamisított vízumot — teljes rendben voltak, semmi­lyen akadálya nem volt annak, hogy repülőgépre üljenek és biztonságban elrepüljenek az Ajatollah országából. A modem Pimpernel Kenneth Taylor akciója tehát kifogástalanul sikerült. Az iráni hatóságok csak akkor kaptak észhez, amikor az amerikai diplomaták már első nyilatkozataikat adták le Washingtonban. # Az első amivel foglalkoznunk kell Godzabeh iráni külügymi­niszter elképesztő nyilatkozata volt. Legalábbis elképesztő megszállva tartó állítólagos diákokra. A külügyminiszter éktelen haragra geijedt, amiért kiszöktettek olyan amerikaiakat; Iránból, akiket ó állítólag szeretett volna országon kívül tudni. Ki is jelentette: valahol és valamikor a kanadaiak súlyos árat fognak fizetni ezért a szük­­tetésért. Vagyis az iráni terroristák keze utol fogja érni Kenneth Taylort és munkatár­sait, vagy esetleg más védtelen kanadai állampolgárokat, — így a “mérsékelt" külügyminiszter. elnök eredeti elképzelése a válság megoldására alapvetően helytelen volt. Az ügy 3 hónapja húzódik és bár állítólag folynak titkos diplomáciai tár­gyalások, a kezdeti iráni álláspont nem változott. Követelésük továbbra is az, hogy a túszokat csak a sah személye és vagyona ellenében adják ki, vagyis még mindig olyant követelnek az Egyesült Államoktól, ami teljesíthetetlen. És azt, hogy egy másik ország merészeli megmenteni az életét olyanoknak akiket ők halállal fenyegetnek, személyes sérelem­nek veszik. Vagyis nem arról van szó, hogy Iránon belül egyes terroristák bizonyos befo­lyással rendelkeznek, hanem arról, hogy a mai Irán terrorista ország, szőröstól-bőröstól terroristák kezében van. Terroristákkal pedig remény­telen és kilátástalan dolog tár­gyalni, hiszen a terroristák csak terrorból értenek. Carter elnök népszerűsége ugyan növekedett azáltal, hogy a követelések előtt nem hajolt meg, de a mai amerikai köz­hangulatot figyelembe véve, teljesen világos: még jobban növekedett volna, ha az első pillanattól kezdve könyörtelen erővel lép fel, nem pedig "várásra lovagol". A nyugati lapokban csak el­dugva jelent meg egy érdekes hír. November közepe táján egy iráni tüntetócsoport meg akarta szállni a Szovjetunió teheráni követséget.Be is hatollak a kert­be, de az épületbe nem. Ekkor Vinogradov szovjet nagykövet telefonon fölhívta Khomeini Aj atol lát és szóról szóra a következőket mondta neki: "Az én órám most pont hár­mat mutat. Ha délután három óra 45 perckor még egyetlen tüntető van a követség kert­jében, akkor lehet, hogy ostrom lesz, de Irán nincs többé.” Választ nem is várt, letette a kagylót. Három óra negyvenöt perckor a követség kertje üres volt. Ha valakitől távol áll, hogy szoviet módszereket tekintsen pékfamutatőnak, azok mi vagyunk. De ez a történet mégis azt bizonyítja, hogy az őrült irániak értenek a "szép szóból" és ha Carter elnök valami hasonlót mondott volna november 4-én reggel, úgy 1. a túszok már régen szabadon | lennének, 2. Afganisztán szovjet lerohanására egyáltalán nem került volna sor 3. az Egyesült Államok a világ feltörekvő országai és saját szövetségesei között vissza­szerezte volna azt a tekintélyét, azoknak, akik egy pillanatra is elhitték, hogy az iráni hatóságok különböző tagjai között véleményeltérés áll fenn a túszok kezelése, illetőleg szabadonengedése ügyében és , vannak közöttük mérsékeltebb és szélsőségesebb beállítású politikusok. Ezek szerint ugyan­is Godzabeh a mérsékeltek közé tartozott, aki szerette volna az amerikaiakat az országon kívül tudni, csak éppen nem volt meg a kellő befolyása a követséget Folytatős a ó.oldalon Nehéz ebből más tanulságot levonni, mint azt, hogy Carter Honest Ed A kanadai federális választásoktól már csak nagyon rövid idő választ el bennünket. Az elmúlt választási kampány Kanada történetében talán nemcsak a legunalmasabb, hanem a legizlés­­telenebb is volt — a pártvezetők alig beszéltek elvi kérdésekről, ehelyett főként egymást szidták — egyébként nem is indokolatlanul. Clark több ízben kijelentette, hogy a Trudeau adminisztráció II éve gazdasági és pénzügyi válságba döntötte Kanadát és a jelenlegi magas munkanélküliségi százalékért és az inflációs áremelkedésért Trudeaut terheli a felelősség. Nagyon nehéz ezzel a megállapítással szembe­szállni, a tények azt mulatják, hogy valóban ez a helyzet. Trudeau azzal vádolta Clarkot, hogy számos i választási Ígéretét megszegte és a lények ismere- i tében ezzel is nagyon nehéz szembeszállni. (Talán nem érdektelen itt megjegyezni viszont, hogy amikor 19 74-ben Trudeau választási kampányát folytatta, a Progresszív Konzervatív Párt akkori vezetőjével, Stanflelddel szemben, hangsúlyozta, hogy semmi esetre sem akar ár- és bérrögzítést. Választási győzelmének egyik legfőbb oka ez volt. Megválasztása után alig egy évvel bevezette az ár- és bérrögzítést, amely még a Nixon — Con­­nally ár- és bérrögzítésnél is kát ászt rófálisabb volt, mert — szemben az amerikai intézkedéssel — amatőrök munkája volt.) A Clark kormány szükségtelen válságot terem­tett azzal az Ígéretével, hogy az izráeli kanadai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe helyezi át. Ez az ígéret szükségtelen volt, az arabok reakciója — amely egyébként előrelátható volt — megfélemlítette Clarkot. A Clark-féle költségvetési javaslat önmagában véve szerencsétlen volt: Bili Davis, Ontario miniszterelnöke, aki, mint konzervatív, termé­szetesen, mindig a federális konzervatívokat támogatja, kénytelen volt kijelenteni: — Ez a költségvetési javaslat, ha megvalósul, húszezer dolgozó állásába kerülhet Ontarioban. A választási kampány során Mr. Clark két­milliárd dolláros adócsökkentést ígért, erről a költségvetési javaslatban szó se volt. A federális kormány kiadásainak csökkentését Ígérte, ennek ellenére, kél év alatt összesen 13.5 milliárd dollárral akarta a federális kormány költségeit emelni. Ezzel szemben, néhány dologra érdemes emlé­keznünk Mr. Trudeauval kapcsolatban: Amikor a Szovjetunió megszállta Afganisztánt, Mr. Trudeaunak 23 napra volt szüksége ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban véleményét elmondja. (Mr. Clark és Mr. Broadbenl, az NDP vezetője, a következő napon reagált határozottan és félreért­hetetlenül.) Ha a harmincas években Trudeau van kormányon, Hitler ausztriai és csehszlovákiai támadása konszolidálódott volna, mielőtt Mr. Trudeau egyáltalában véleményt nyilvánít a kérdésben. —7 A Hitler elleni háború nem egyéb impe­rialista háborúnál — mondta Pierre Trudeau a Második Világháború idején. Mr. Trudeau alig néhány évvel ezelőtt átölelte Castrot és kijelen­tette: Fidel Castro azok közé a kevés politikusok közé tartozik, akik valóban értik és ismerik a nemzetközi helyzetet. Pierre kijelentését meg­erősítette az a körülmény, hogv ugyanekkor Castro katonái Afrikában voltak, a marxizmus és a szovjet imperializmus szolgálatában. Trudeau Mao Tse-tung halála után kijelen­tette: Nagy humanistát veszített a világ. A kijelen­tés annál is érdekesebb, mert Mao több embert gvilkoltatott meg, mint Hitler és Sztálin együt­tesen. y Emlékezzünk arra, hogy Trudeau ki akarta vonni a kanadai csapatokat a NA TO kötelékéből és ebben csak saját pártja ellenzése akadályozta meg. A három, alapjában véve unalmas kanadai párt vezető közül Ed Broadbenl, az NDP vezetője volt a kampány során a legszínesebb egyéniség. Mr. Broadbenl volt az egyetlen, aki időnként politikai kérdésekkel is foglalkozott, a személyes támadásokon k ívül. Egy ízben kijelentette.­­Sem a liberálisok, sem a konzervatívok nem alkalmasak arra, hogy Kanádát vezessék, mert mindenekelőtt hazudnak. Ezzel a kijelentéssel nagyon nehéz nem egyet­érteni, annak ellenére, hogy ezeknek a soroknak az írója nem szeretné a fél-szocialista Brodbentet kormányon látni. Hiteléhez nagyon kevéssé járul hozzá az, hogy annakidején és később is Jean Claude Párról-t, a postás szakszervezet elnökét támogatta. Párról jelenleg három hónapi börtön­­büntetését tölti, egy federális törvény megszegése miatt. Ha még emlékezünk rá, Mr. Parrot annakidején, amikor a parlament visszarendelte a sztrájkoló postai elosztókat munkahelyükre, utasította a postásokat arra, hogy ne engedel­meskedjenek a határozatnak, holott az federális törvénnyé vált. A választási kampány során Joe Clark sohasem tudott túljutni a “Joe Who" kereten. Trudeau régi "szikrája” már a múlté, ennek valószínűleg a legutóbbi választási vereség az oka. Broadbenl azt állítja, hogy ö maga becsü­letesebb, mint akár Trudeau, akár Clark és nem is lehetetlen, hogy ez igaz. Mindeneseire, Broad­­bentnek nem volt még lehetősége arra, hogv ígéretét megszegje, az NDP sohasem került kormányra, így tehát nem lehetetlen, hogy Broadbenl valóban “Honest Ed. ” A jelenlegi választás egészen különleges, mert — e sorok írója úgy véli — a legfőbb feladat az, hogv Trudeaut és Clarkot eltávolítsuk pártjaik éléről. Nem pártokról, hanem személyekről van itt szó: Trudeau és Clark egyaránt bebizonyította, hogv nem alkalmas Kanada vezetésére. E sorok Írójának a véleménye a következő: Miután amúgyis csak kisebbségi kormány lehetséges, kívánatos, hogy ez a kisebbségi kormány konzervatív legyen. Amennyiben ez megtörténik, Pierre Trudeaunak feltétlenül távoz­nia kell párt ja vezetői posztjáról, mert egy éven belül két választáson veszített. Az új liberális vezető, (bárki is lesz az) semmiesetre sem fog várni öt évig, hanem az egyensúlyt tartogató NDP támogatásával a legrövidebb időn belül bizalmat­lansági szavazással meg fogja buktatni a konzer­vatív kormányt. Ebben az esetben viszont a kon­zervatívoknak feltétlenül le kell váltaniok Clarkot, mert kétségtelen, hogv nem képes olyan választási győzelemre, amely a konzervatívok kormányzását lehetővé lenné. Ezeknek a soroknak az írója nem konzervatív, de nem lát egyéb lehetőséget Trudeau és Clark eltávolítására, mint egy kis százalékú konzervatív választási győzelmet. Kürthy BARZILAY ISTVÁN) Autonómia vagy palesztin uralom Júdeábán és Somronban? Ezt a beszámolót 1979 december 30-án indítjuk útjára Toronto felé és mire napvilágot lát, alighanem kezdetét veszi Menachem Begin kairói látogatása is, amely döntő kihatással lehet az izráeli — egyiptomi békére, annak min den aspektusában. S minthogy a jelenlegi helyzetben a kép nagyon homályos, remélnünk kell, hogy január 7-én meg­kezdődik a kivilágosodás akörül, hogyan fest majd a realitásokban az izráeli — egyiptomi béke. December elején közölték Kairóban, hogy a tel avivi nagykövetség 5-6 diploihatát foglalkoztat majd, mert, Musz­­tafa Chalil miniszterelnök szerint a diplomáciai kap csolatok foka attól függ, "milyen mértékben biztosítja az autonómia a palesztinai nép jogait". A kiábrándulás azért volt teljes, mert Izrael nagy­­személyzetű. reprezentatív nagykövetséget akar létesíteni az első arab országban, amely felveszi a kapcsolatot a zsidó állammal. Az egyiptomi "korlátozott diplomáciai kapc­solat" tehát azt szemlélteti, hogy Kairóbán komolyan értelmezik a tényt, hogy miszerint Camp David-ben keretegyezmény jött létre, a palesztinai kérdés és az izráeli — egyiptomi béke szorosabb összefüggő kérdések. Mose Dáján, volt külügy­miniszter tudta ezt, amikor benyújtotta lemondását, — azért mondta, hogy Izráelnek sürgősen tenni kell valamit az autonómia létrejötte érdekében. Azt javasolta, hogy Izráel önhatalmúlag szüntesse meg a katonai kormányzatot a megszállt területeken és ruházza át az adminisztratív és egyéb jogokat a polgár­­mesterekre. Csakhogy a Likud óriási többsége — néhány mérsékelt személyiség kitételével, — ragaszkodik az autonóm tervhez, amely felett állandóan a csódbejutás Damocles kardja függ. Az autonómia kérdésében az egyiptomi delegációval tárgyaló miniszteri bizottság legutóbbi üléséről szivárgott ki az a hír, hogy az eddigi féléve folyó tárgyalásokon semmiféle lényeges előrehaladás nem történt és a Begin-Szádát csúcstalálkozótól várják, hogy valamilyen kompromisszumos megoldás létrejöjjön. A tervek összegezéséből kiviláglik az ob­jektív nehézség, hogy a palesztinaiak nem csatlakoztak a tárgyalásokhoz, sem a megszállt területek képviselői, sem a szuverénítás szem­pontjából legközvetlenebbül érdekelt Jordánia. Egyedül Egyiptom beszél a palesztinaiak nevében, de erre nincs felhatalmazása egyetlen palesztinai fórum részéről sem Lehet, hogy vannak érintke­zések Egyiptom és bizonyos palesztinai elemek között, s ezeknek akar Egyiptom ked­vezni, amikor az autonómia tervre vonatkozólag követe­léseket támaszt, de erre nézve nincs hiteles információ. Tény az, hogy az autonómia kérdésében a következő képet rajzolták a miniszteri bizottság legutóbbi ülésén: Izráel azt javasolja, hogy az autonómiát 11 tagú fórum irányítsa, az egyiptomi javaslat szerint 31 tagú direktórium. Ez a fórum, Izráel szerint csak belső adminisztratív problémákkal foglalkozzék, mint egészségügy, közoktatás, népjólét, stb. Egyiptom köve­telése, hogy a direktórium teljes önkormányzatot gyakoroljál, lehetővé téve a palesztinai arabok kapcsolatait az arab világgal. Izráel szerint a “hatalom forrása" az autonóm területen a katonai kormányzat. A másik fél azt követeli, hogy a katonai kormányzat fokozatosan szűnjön meg és az izráeli had­sereg vonuljon vissza előre meghatározott koncentrá­ciókba. Izráel fenntartja a jogot a települések folytatására az autonómia területén. Egyiptom nemcsak ellenzi, hanem a már létesített települések felszámo­lását is követeli. Izráel szerint Jeruzsálem keleti része a Kneszet 1967 évi határozata értelmében, izráeli felségterület, Egyiptom szerint Kelet Jeruzsálem az autonóm területhez tartozik és a városrész lakosai rész tvehetnek az autonómia fórumainak megválasztásában. Mindehhez hozzá járul Szádát elnök személyes kérése, hogy a Templom Hegyre “valamilyen arab zászlót” tűz­zenek ki, amit Izráel megtagad. Egyiptomnak az a kérése, hogy a diplomáciai kapcsolatok feltétele után tegyék lehetővé számára, hogy “összekötő" irodákat létesítsen a megszállt területeken, amit Izráel megtagad, mert ez a kikötés nem szerepel a Camp Dávid-i egyezmény cikkelyei között. Mindezekből a legvilágosab­ban kiderül, hogy a féléve folyó autonómia tárgyalásokon sem­miféle konkrét eredményt nem sikerült elérni. Egyetlen egy arab tényezőt sem sikerült megnyerni. Olyan apró dolgokon kívül, hogy a válasz­tásokat kerületi vagy listás, avagy a kettő kombinációjából létrehozandó rendszerrel válasszák meg, vagy hogy melyek az autonóm terület határai Júdeábán, Somronban és a gázai sávban és még a határok meghúzása kérdésében is fennáll az ellentét, — Jeruzsálem miatt. Mi lesz, ha a tárgyalások kudarccal végződnek? Módjában áll-e majd Szádát­nak akár "korlátozott kap­csolatot" is fenntartani Izraellel, ha Izráel semmit nem ismer el a palesztinai jogokból? Mialatt a Likud kormány azzal dicsekszik, hogy 21 települést létesített Somronban. — az egész arab világ, persze Egyiptommal együtt, arab földek elrablásával vádolja Izraelt és belső békénket is állandóan zavarja a Gus Enunim és más szélsőséges elemek tevékenysége, amelynek az a célja, hogy megbuktassák a Camp Dávid-i egyezményt. Minden izráeli polgár örült a békekötésnek, most mindenki aggodalommal tekint az autonómiai tárgyalások felé, amelyek kudarccal fenyeget­nek, ha Izráel nem tesz nagyon fájó kompromisszumokat ezen a téren. Vajon a Begin — Szádát találkozó meghozza-e a kivezető utat? . „ - 4- i Mainar ,Mr. August J P.O.Box lo34 i e x* s 6 y o39ol> Ne* Bruns«lcx, ^ U . S . A .

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom