Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)
1980-03-08 / 797. szám
10 oldal MENÓRA * 1980 Március 8 Jaj de jó a habos sütemény .. . a káv$, a torta — a mignon, a bukta, a rétes, a krémes — a sós és az édes a Gesztenye Cukrászdában E'spresso kávé — fagylalt, hűsítő italok — Saját készítésű gesztenyepüré — Magyaros ízű mélyhűtött ételek Nyitva: 6 napon át keddtől vasárnapig 10—8-ig Hétfőn zárva vagyunk. 1394 Eglinton Ave. W. Telefon: 782-1598 LESLIE SERVICING Co. Ili Minden típusú autó motor, fék, elektromos javítása, gyorsan pontosan, megbízhatóan Olcsó árak! GARANCIÁVAL! 2760 Dufferin Street 781-4055 Toronto Frank Osvald WDSiT©1^0i5 HUNGÁRIÁN RESTAURANT 523 Mount Pleasent Road (Eglinton tói délre) ____________Tel: 482-4711__________ KITŰNŐ MAGYAR KONYHA * Házi sütemények * Espresso kávé * Remek hazai és külföldi bon rök * Új helyiségünkben mindenkit szereienei varun k. BOO Elsőrendű pedikűrt kozmetikát kaphat MjR. BEAUTY Stúdiónkban Appointmentért hívja: Bathurst St. Yonge St 789-3503 968-0388 TEL: 635-1102 este 661-0364 WEISSBE RliE R TIBII 0 10 év Kanada-i és 10 év Izrael-i gyakorlattal ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI OKTATÁS, ANGOLUL MAGYARUL VAGY HÉBERÜL NAGY GYAKORLAT IDŐSEBB VAGY IDEGES TERMÉSZETŰ EMBEREK OKTATÁSÁBAN. Munkahelyén vagy a lakásán kezdünk és hazaszállítjuk Novák József D. T. Kohári József FOGSOR KLINIKA' 653-5369 vagy 622-1586 21 VAUGHAN RD. (St. Clair—Bathurst) Toronto, Ont. btoorcyde EST. 1934 EST. 1934 SPORTS LTD. Kanada legnagyobb Kerékpár Specialistája 1169 BLOOR ST. WEST. TORONTO. ONTARIO' (416) 536-9718 (416) 536-1523 hálózat legújabb üzlete! ZEEV'S DELICATESSEN KÖZPONTI HELYEN! 145 King St. (University sarok)York Center Telefon: 364-1583 Bay és Wellesley sarok (SUNACO Bldg.) Tel: 924-6777 Reggeli - Lunch - Uzsonna' Hidegtálak hazavitelre is Hús,sajt, saláta, európai csemegaárúk. Tulajdonos: WINTER ANDRÁS A szálloda előtt állomásozó gépkocsikat már teljesen belepte a hó, a kevés járókeló sípcsontközépig süpped a még puha, fehér szőnyegben és vidáman viaskodik a bőségesen hulló anyagban, nagyobbára olyan emberek ezek, akik a ködös, nyirkos, fekete télből menekültek a csikorgó tisztaságba. Az ablaknál állunk és elbűvölten nézzük a tájat, ez az első reggel a téli pihenóbea Hosszú volt az út és veszedelmekkel telített: a jeges hágókon nem egy autót érte el rossz sorsa utasaival együtt, olyan is volt, mint megérkezésem estéjén hallottam, amelyet a völgyben találtak meg darabokban, a vidám kirándulók pedig elköltöztek belőle örök vakációra. Legrosszabb esetben csonttöréssel számoltak, az életük tört bele abba, hogy hóban akartak néhány hetet pihenni. Az óvatosak vonaton jöttek, az óvatosak és előrelátók, akik hónapokkal előbb megszervezték az utazást, szállodaszobát béreltek és megvették vonatjegyüket Egyszerre, meglepetésünkre, a lejtőn megjelenik egy fiatal óz. Fejét magasra tartva óvatosan lépked, meg-megáll, majd egyre jobban közeledik a házakhoz. A sétálók megállnak, ámulva nézik, ilyen jelenséget bizonyára csak képeskönyvben vagy állatkertben láttak eddig. — Szegénykém, — mondja barátnőm, az éhség hajtotta ide... Kellene valami ennivalót 'adni neki... Kellene, valóban, de mit? Bőröndjeinkben semmi falnivalót nem találunk. A kocsiban maradt ugyan egy kevés csokoládé, de eszi-e az őz a csokoládét? Aligha. — A konyhában kérünk majd kenyeret, — mondom, és máris lesietünk a földszintre. A pincérnő utunkat állja és széles gesztussal . mutatja, az irányt: arra vatu a; reggelizőhelyiség. — Előbb az idetévedt őzikének szeretnénk valami harapnivalót.. — mondom. Vállat von. legyint — Nem éhes az, — mondja határozottan és elsiet. — Szívtelen teremtés... — dohog társam. — Menjünk a pékhez, biztosan van kenyérsütöde a közelben... A még meleg kenyérrel kezemben sietek a hely felé, ahol néhány perccel előbb az erdők szelíd lakóját láttuk, de az már eltűnt. Valamelyik gyerek megijeszthette és elmenekült. Talán ez lesz a veszte: soha többé nem merészkedik már az emberek világába, éhenhal a jégen, a hóban. Nagy nehezen felmászunk a lejtőn és behatolunk az erdőbe. A kenyeret több darabra töröm és gondosan elhelyezem a fák alá, lehetőleg olyan helyekre, ahova legkevésbé esik a hó. ha az őzike nem találná meg, rábukkannak biztosan az ég madarai, gondolom. A reggeliző teremben nagy a zaj és ínycsiklandozó a kávészag. Vakációzó gyerekek futkosnak, játszanak, franciául kiáltoznak egymás felé. Amint áthaladunk a helyiségen majdnem minden asztal irányából Moliere nyelvén érkeznek nozzánk a mondatfoszlányok, szavak. Van, aki délvidéki akcentussal szól, valahonnan a Provenceból jött ide, talán Marseilleből; van aki a párisiak pergő nyelvén szól, de megüti a fülemet a romandok, a svájci franciák társalgása is, no meg a vallonoké. Az utóbbiakat a belgiumi város szerint is lokalizálni tudom, — kétségtelenül Liegeból, vagy környékéről, az ipari centrum füstjéből, kormából, zajából irtenekültek ide a havasok csöndjébe és tiszta levegőjébe. A honfitársakkal, hamarosan összeismerkedünk, legtöbbjük orvos. Van köztük sebész (Raymond), szívspecialista (goger), belgyógyász (Charles) és gyerekpszichológus (Nona). A hölgy felesége a szívszakértőnek A társasághoz a helyszínen Szombati Sándor olaszországi levele TÉLI REGE csatlakozott Robert a kávépörköló feleségestól és Alphrede az elektronimus mérnök, aki, érthetően, mindig hallgat, mivel nemzetvédelmi szempontból fontos poszton dolgozik és semmiről sem kíván beszélni a síelés eseményein kívül. A doktorok nagyobbá» nem kedvelik egymást, ez hamarosan kiderül. Jobban mondva: a belgyógyász házaspár jól megvan a cardiológuspszichiáterékkel, csupán a sebészt nem szereti. A többé-kevésbé jól titkolt, leplezett antipátiának nemcsak a Chirurgien pöffeszkedó gazdagsága az oka, — a többi sem szegény ember —, hanem az a tény, hogy éjjelt nappallá téve könyököl, verekszi előre magát a korporációban és közéletben. Ez a stréberség sokkal rokonszenvesebb volna, ha kevesebb sikerrel járna. Raymond azonban máris törvényhatósági bizottsági tag és a Konzervatív Párt pótképviselője. Az első este megtudom, hogy karriervadászatból elhagyta a Keresztényszocialista Pártot, bár ez elveivel szigorúan ellenkezik és egy a Televízióban lefolyt vita során pápább volt a pápánál: a legélesebben állást foglalt minden születésszabályozás ellen. Azt csak ‘‘a kivételes egyéniségek” számára tartotta megengedhetőnek.- Mint amilyen, például ó... — jegyezte meg a gyermekorvosnő dühösen A kávépörkölő éjfekete hajú, feltűnően szép felesége okosan elfojtotta a politikai vitát azzal, hogy a pincehelyiségből remek zene hallatszik, talán lemehetnénk egy kicsit táncolni, vagy ha nem is akarnánk tevékenyen résztvenni a szórakozásban, nézhetnék a legújabb táncokat ropó fiatal párokat« Az asszonyok helyeseiét, és a férjek megadták magukat sorsuknak. A Dancingban valóban remek volt a hangulat. A fiatalok éppen a “Monkey”-t járták, majom módra egy helyben ugrándoztak, artikulátlan hangokat hallattak, miközben állukat előrenyomták és vakarózást utánzó kézmozdulatokat tettek. A belgyógyász huszonöt éves csinos neje hiába próbálta férjét rábírni arra, hogy álljon be a táncolok közé, ezt emberi méltóságán alulinak minősítve kereken visszautasította. A sebész felesége bátorságából csak epekedő tekintetre tellett, nem is merte férjét kérni arra, hogy a mulatozók közé keveredjék. Általános pálinkázás következett, majd a zenekar rövid pihenőre tért Muzsika és táncoló közönség látványa nélkül megintcsak beszélgetésre fanyalodott a társaság. Alphrede a villámosságos arról kezdett mesélni, hogy a hegytetőről való lesiklása közben majdnem baleset érte, mint azt a párisi lányt aki néhány méterre tóle olyan szerencsétlenül bukott el, hogy két helyt is eltört a bal lába. Szánkón kellett leszállítani az orvoshoz, aki reggeltől estig mást sem tesz, mint gipszbe rakja a végtagokat. A mérnök elmondta napi mondanivalóját és elhallgatott anélkül, hogy valaki belekapcsolódott volna a felvetett témába. Megint a kávépörköló intelligens neje lépett közbe. — Tegyük fel, — mondta —, hogy az embert olyan súyos szerencsétlenség érné, amelynek következtében kénytelen volna jelenlegi mesterségét feladni... Ki milyen új mesterséget választana? — Ki milyen mesterséget választana? — ismételte meg Róbert a félj, aki egész idó alatt rajongással nézte élettársát Igen... ha kénytelen volna jelenlegi mesterségét feladni... A kávépörköló felé fordultam és Femand Crommelynck "A csodaszarva” (“Le cocu magnifique") című mestermüve jutott az eszembe. A színmű főszereplője egy Brúnó nevű ember, akinek van egy árnyéka, akit Estrugonak keresztelt el az író. Erre az Estrugora dramaturgiailag azért volt szüksége a szerzőnek, hogy a főhős a monologizálás elkerülésével elmondhassa legtitkosabb gondolatait Estrugo árnyék, tehát nem válaszolhat, nem nyilváníthat véleményt. Nem is hallgathat. Ezért visszhangként megismétli azt amit barátja Brúnó mond. Ilyen visszhang ez a Róbert is. Felesége jelenlétében nem szól, de ha imádott neje mond valamit szolgai hűséggel megismétli. A beállott csendben a szomszéd asztalnál folyó beszélgetésre leszek figyelmes. Egy bizonyára becsiccsentett vendég rossz angolsággal magyarázza, hogy a jelenlegi nyugalmat nem kell a világnak félreértenie, Déltirol osztrák népe sohasem fog beletörődni az olasz megszállásba, nemsokára megint elkezdik a tüntetést Bozen sohasem lesz Bolzano. Azt az Isten sem akarhatja. A fekete hajú asszony kérdésére elsőnek az orvosnő felel. — A kérdés olyan abszurd, olyan a hajánál előráncigált hogy nem lehet rá válaszolni, — mondja. — Én orvos vagyok és soha, álmomban sem jutott eszembe, hogy valamilyen okból kifolyólag nem folytathatnám a mesterségemet... A válasz meglephetné azt aki valahonnan Keleteurópából frissen érkezett. Olyan országból, ahol a két háború között "bizonyos okok miatt”, "bizonyos személyek" külföldön. — mondjuk Olaszországban szerzett — diplomájuk ellenére sem praktizálhattak. Később bizonyos okok miatt nemcsak hogy mesterségüket nem gyakorolhatták, de életükre is törtek, elég eredményesen. Olyan országból, amelynek diplomáját hiába is mutatná fel például Belgiumban, — hogy más országokról ne is szóljak —, az beteggyógyításra nem szolgálhatna. A kérdés valóban abszurd, a hajánál előráncigált Monanak soha eszébe sem jutott, hogy hazáját, ahol tanulmányút végezte, ahol oklevelét annyi fáradság, szellemi és testi erőfeszítés árán megszerezte, el kellene hagyni és kenyerét idegen földön másfajta munkával lenne kénytelen megkeresni. Baleset? Miféle baleset érhetné a lélekbúvárt? Bénán és rokkantán is tudna analizálni, elmaradt vagy “nehéz” gyerekekkel beszélgetni. Persze ha sebész volna... A sébész két keze ügyességére utalt. — Ha nem volnék képes operálni, vagy naphosszat állni, — véli Raymond, — még mindig orvos volnék. Charles a belgyógyász nem lát problémát: elég nagy a vagyona ahhoz, hogy élete végéig gondtalanul éljen. — Hány éves? — kérdem. — Harminchárom. — És ilyen fiatalon nyugalomba vonulna? Vállat von. — Tökéletesíteném francia nyelvtudásomat és regényt írnék. — Gondolja, hogy ez csak szabad idő és nyelvismeret kérdése? — Talán találnék mondanivalót is. Azon a környéken ahol lakom, sok az idegen munkás, az olasz meg török... A szívspecialista éttermet nyitna. Mindig arról álmodott, hogy jó ételekkel traktálja vendégeit Főleg a főzést szereti. Ez a kedvenc hobbyja. Két lány érkezik az asztalhoz: Denise és Joseline. Az előbbinek nehezen kiejthető lengyel neve ván, a másiké könnyű és francia. Denise sovány, értelmes tekintetű, gyors mozgású, barátnője dundi, mosolygós, babaszóke. Párisi ápolónő mindkettő, ugyanannak a röntgenologusnak asszisztensnői. Kicsit tehát a szakmához tartoznak, így barátkoztak össze az orvosokkal. Joseline selyembe öltözött, fodros, jószagú, nőies, míg szobatársa... A huszonhárom éves Denise férfimód rendelkezik, helyet csinál a babának az asztalnál. — Mindenképpen táncolni akart., magyarázza. Ám tegye. — Maga nem táncol? — kérdem. A kezében lévő könyvet mutatja: Gide tanulmánya Dosztojevszkiről. — Nem. Mint látja, hoztam magammal olvasnivalót. Alig helyezkedtek el, máris megjelenik az első fiú, aki táncra kéri Joselinet. Denise mosolyog, de mindenki látja az arcán, hogy nem nagyon örül. Az öt mély vágás, amely bizonyára egy autószerencsétlenség emléke és amely valószínűleg döntő hatással volt életére, mintha egyszerre mélyebb volna. — Alphrede, maga gyorsabb is lehetett volna... — zsörtölődik a társaság egyetlen nőtlen férfiával a sebész. Egy szép fiatal lány érkezik az asztalhoz, mintha az égből hullott volna maga mellé és maga vár, amíg más elviszi... A mérnök elpirul, zavartan feszeng a széken. Ha mindig ilyen alamuszi lesz, a végén nem kap feleséget... — gúnyolódik kedvesen a kávépörköló neje. — A végén nem kap feleséget... — ismétli széles mosollyal az árnyék. — Ha mindig ilyen alamuszi lesz... — mondom. — Úgy is vanTr.na=Thelyesel Estrugo. - A végén nem kap feleséget... — És maga?! — támad rá Charles. — Maga mit csinálna? — Ja, ha nem tudnám a mesterségemet folytatni? — Teát árulna... — jegyzi meg általános derültség közepette a szívgyógyász. A kávépörkölő nem olyan együgyű, mint hinné az ember. — Ne nevessenek, uraim, hölgyeim... — mondja. — Önök elfelejtenek egy alapvető tényt. Mégpedig azt, hogy amíg itt szórakoznak, nem keresnek. Orvosok, író... csak akkor jön pénz a házhoz, amikor dolgoznak. Márpedig én... mialatt itt vagyok ebben a kellemes társaságban, munkásaim, alkalmazottaim, nagykereskedőim, kereskedőim nekem dolgoznak... Az én vagyonomat gyarapítják... Tetszik érteni? Az én kávépörköldém és üzleti organizációm állandóan működik. Akárhol is legyek, akármit is csináljak. Az emberek egész Belgium és Luxemburg Nagyhercegsége területén az én kávémat isszák, az én árumat fogyasszák... És ha egy napon valami bajom esnék, az üzem tovább működik majd, nélkülem... Szélesen nevet, feleségét nézi, aki nem szól. — Az az okos ember, aki másokat dolgoztat... ezt tessék már egyszer megtanulni... — Ha jól értem, veszi fel a kesztyűt a gyerekorvosnő, az egész jelenlévő társaságban maga a legboldogabb ember... Igaz? A kávés elkomorodik. Tekintete összeakad a feleségével. Nem szól már. A mérnök elviszi a fekete asszonyt táncolni, Róbert egyszerre ideges lesz, tekintete ráakad a párra. — Volna olyan szíves megkínálni egy cigarettával? — kérdi tőlem és rágyújt. Látszik mozdulatain, hogy ritkán szokott dohányozni, kivételes alkalmakkor. A babaarcú Joseline és partnere megint láthatók. A lány lovagja nyakába akasztotta kezeit, ez nyilvánvalóan nem tetszik Denise-nek. Ebből még később, a szállodaszobában féltékenységi jelenet lesz, gondolom. Később jómagam is táncolok Mariéval, a kávékirály nejével. Kiderül, hogy eléggé felülről kezeli az egész társaságot, a sereg “toubib”-ot, ahogy a franciák az orvosokat familiárisán nevezik. A mérnököt csak egy fintorra méltatja, nem is érdemes beszélni róla. Tánc közben arról beszélt neki, hogy megírta haza az anyjának, milyen sülthússal várja megérkezése napján. — És Róbert, a férje? — Nem ó találta fel a puskaport... de még a kávéport sem... — Miért nem szereti? Meglepetten néz. — Ez látszik? — kérdi. — Az is látszik, hogy ó imádja magát. — Elég baj az. Neki is, nekem is. Ha tőlem függött volna, külön-külön mentünk volna téli pihenőre. De annyit nyafogott, hogy a végéa.. • • Másnap reggel a szoba ablakából megint megpillantom az őzikét. Lerohanunk és futás közben drukkolunk, hogy ott legyen még. Szerencsénkre nem menekült el, sőt azt is megengedi, hogy a síelők megáik janak mellette, megsimogassák> Úgy látszik, tetszik neki a dolog. Magas, vállas, bundás, szakállas férfi érkezik, vállán puska. Cuppog az őzikének, az otthagyja a síelőket és odamegy a szakállas férfihez. Mindketten elindulnak, a puskás elől, az erdők lakója követi, mintha kutya volna. Menet közben orrával bökdösi a férfit. Hozzájuk szegődünk. Elmondom előző napi kalandomat, a fák között elszórt kenyeret. A férfi szélesen nevet. — Nem éhes ó kérem... — mondja tiroli németséggel. — Kap ő bőségesen enni nálam... Kiderül, hogy ő, az erdófelügyeló másfél esztendővel ezelőtt talált rá erre a szarvas tehénre. Alig lehetett pár napos. Az anyja sorsára hagyta, bizonyára életképtelennek vélte. Az erdőfelügyelő tejesüvegen nevelte fel, azóta is nála él, családi körben. Minden reggel kiengedi sétálni. Megszokta az embereket, nem menekül el tőlük. Olyan, mint egy fiatal kutya. — Nem fél, hogy egy napon megszökik? — Nem félek ettől, mert megbarátkoztam a gondolattal, hogy eként lesz... — mondja és hangjából szomorúság hallik. — Amikor egyszer megérik a szerelemre, el fog hagyni bennünket... — Biztos ez? — kérdem. — Nem teljesen biztos, bár ez volna a természet rendje... Az is lehet, hogy nálunk marad, mivel hozzászokott a kényelemhez, az ellátottsághoz, a meleg otthonhoz... Talán ösztönszerűleg érzi, hogy nem elég erős a szabad élethez, a küzdelemhez... A szarvastehén megtanulta, milyen a félelem nélküli élet. Es ez, talán, erősebb lesz természetadta ösztönénél is. Házjavítás, cement-munkák, r általános épület javító Garanciával pagyobbítás, Jutányos áron Metropolitan licence B5150 csatornázás, recreation room yej. 457-4757 építés
