Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-03-08 / 797. szám

7 oldal 1M0 m*cíus 8 * MENORA A müncheni bíróság esküdtszék! termében hirtelen felvillantak a magnézium lámpák, a televíziósok bekacsolták hatalmas reflektorai­kat. Valószerűtlen világosság ke­letkezett. Nyilván ez is hozzájá­rult ahhoz, hogy a kővetkező pil­lanatban a megdöbbenés halk mo­raja fusson végig a termen. Sokan voltak olyant* a széksorok között, Egy „kisiklás” következményei Az Oetker­tárgyaié s és a terrorhullám Vázlatos rajz az Oetker fiúról, a villanyárammal telitett ládában akik két és fél év után most lát­ták viszont az ajtón éppen belépő dr. Richard Oetkert. ók igazán jól emlékezhettek arra, mennyire sze­retett sportolni, milyen nehezen lehetett rávenni arra, hogy egy­­egy hétvégét ne síeléssel töltsön. S ez a Richard Oetker most csak mankókon tudott kijelölt ülőhe­lyéig botorkálni a teremben. A vádlott, Dieter Zlof frissen bo­rotvában, elegáns öltönyben, prém­­kabátban érkezett, délceg járása, egyenes tartása szinte kiáltóan el­lentétes volt azzal a képpel, amit Richard Oetker belépésekor meg­örökíthettek a televízió kamerái. 1979 novemberének végén az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt per kezdődött meg Münchenben. Dieter Zlofot azzal vádolják, hogy három évvel ezelőtt elrabolta Richard Oetkert. 1976. december 14-én München műszaki egyeteméről hiába vár­ták haza a Oetker gyáriparos fa­mília harmadik fiát, Richardot. Este negyed tizenegykor csengett a telefon. „Értesítse Richard édes­apját Blelefeldben. 21 milliót ké­­rünk .Majd jelentkezünk” — mond­ta egy ismeretlen hang Marion Oetkernek, az elrabolt fiatalember feleségének. Ezzel kezdetét vette a két napig tartó Oetker-dráma. (Már az első pillanattól kezdv? nyilvánvaló volt: gondosan kiter­velték Richard elrablását. Tudták mikor jön az egyetemről, tudták, hol szokott parkolni kocsijával. Itt lepték meg, itt tuszkolták egy sze­mélyautó csomagterében elhelye­zett, mindössze 1,60 méter hosszú faládába. Kezét, lábát a fához bi­lincselték, derekához elektromos vezetéket csatlakoztattak. „Ha meg próbálsz ordítani, bénító áram­ütést kapsz” — mondták neki ál­arcot viselő elrablói. Richard val­lomása szerint ketten, ae lehet, hogy többen voltak). Az Oetker család eközben érint­kezésbe lépett a rendőrséggel, óriási volt a tét, hiszen Németor­szág egyik ismert vállalatának hír­neve is kockán forgott. Richard nagyapja, Auguszt Oetker volt a még ma is róla elnevezett sütő­por kikeverője. A sütőpor terem­tette meg az alapot a ma már 150 üzemből álló nagyvállalat előretö­résére: az Oetker cég manapság egyetlen évben 4 milliárd márkás forgalmat bonyolít le! Zsaroló levél érkezett, amelyben feltételeket közöltek. Az Oetker család hajlandó volt fizetni. Pedig nem tudta, hogy Richard ekkor más súlyos állápotban feküdt a Volkswagen csomagterébe épített ládában. (Richard Oetker: „Idő­érzékem, teljesen cserbenhagyott. De egyszer csak borzalmas fáj­dalmat éreztem. Megrázott az áram. összehúzódtam, nekivágód­tam a szűk láda falának. Csak egy pillanatig tartott az egész. Utána az egyik elrablóm meg ennvH szólt: „Bocsánat, ez egy kis ki­siklás volt, nem akartunk fájdal- i mát okozni önnek.”) ■ A MÁRKÁK MILLIÓI A „kisiklás” orvosi nyelvre for­dítva azt jelentette: Richard a hirtelen áramütés következtében olyan erővel rándult meg, hogy kettős lábtörést szenvedett, s el­tört két gerinccsigolyája is. Ezt a sérülést kiszabadulása után sem tudták meggyógyítani, ezért lett örök társa a mankó. (A szomorú tény sajátos módon a nyomozók­nak értékes adatokat szolgáltatott. Zlof lakásán kutatva ugyanis rá­jöttek: a vádlott egy sor technikai szerkezetet maga épített házába, így például gyengeáramú sorom­pó védte a szekrény polcait az il­letéktelen behatolóktól. Nyilván­való, hogy a VW csomagtartójá­nak fadobozába is be tudta vezet­ni az áramot.) Az Oetker család tehát bele­egyezett a pénz átadásába. S bár a rendőrséget is beavatták az ügy­be, a márkák millióit tartalmazó bőrönddel az emberrablók egér­­utat nyertek. Egy olyan ház ka­puja elé tétették le a pénzzel teli bőröndöt, amelynek — mint utó­lag kiderült — több titkos kijá­rata is volt. Néhány óra múlva megtalálták a M-XY 1307-es rend­számú Opel kocsit, benne pedig a súlyosan sebesült Richard Oet­kert. A hetvenes évek jellemző bíró­sági tárgyalása kezdődött novem­berben Münchenben. Nemcsak az­ért, mert 150 tanúvallomást hall­gatnak meg, s a bizonyítási eljá­rás is több mint öt hónapot vesz igénybe, hanem azért is, mert az emberrablás az évtized bűntette. Európa két országában írják kü­lönösen sötét betűkkel ezt a gengsztertörténelmet: Olaszország­ban és Németországban, ahol a terrorizmus naponta jelentkezik. Olaszországban a politikai tölte­tű terrorizmus kezdete 1969. de­cember 12., ekkor követték el Mi­lánóban azt a. bankrobbantást, amely 16 halálos áldozatot köve­telt. Még ugyanebben az évben megalakult a Vörös Brigád nevű szervezet Renato Curcio és Mar­­gherita Cagol vezetésével. Akciói egyre brutálisabbak lettek, míg­nem Aldo Moro elrablásával és meggyilkolásával a politikai terror­izmus 1978-ban elérte forrpont­­ját. (Jelentések szerint csupán 1978 első fél évében 925 robbantá­sos merényletet követtek el Olasz­országban, 877 gépkocsit gyújtot­tak föl.) Németországban 1967. június 2-a a terrorizmus kezdete. Ekkor ren­dőrtámadás végzett Benno Ohne­­sorg diákkal, aki társaival együtt az iráni sah látogatása ellen tilta­kozott. Ohnesorg neve jelképpé vált az államot a sokkolás eszkö­zével megdönteni akarók szemé­ben. Egy év múlva már a Baader- Meinhof banda akcióitól rettegett az ország. Amikor a csoport veze­tőit 1972. június elsején elfogták — a várakozással ellentétben —, a terror ingája tovább lendült. A követők és szimpatizánsok tehe­tetlen dühükben vezető politikuso­kat és közéleti személyiségeket ra­boltak el és öltek meg. Bubach fő­­államügyész, Ponto bankár és Meggyilkolták egy napszemüvegért Egy fiatal kínainak meg kellett halnia, mert diva­tos szemüveget viselt: tőr­rel szúrták le, miután va­laki megkívánta hongkongi szemüvegét, amelynek ér­téke még 60 osztrák schil­­linget sem tett ki. Ez a rablógyilkosság éle­sen rávilágít egy hihetet­len gyorsasággal növekvő társadalmi problémába: a kínai ifjúsági bűnözésre. Néhány hónap óta a pe­kingi közlekedési rendőrök már csak párosán teljesí­tenek járőrszolgálatot. Ka­tonák, akik eddig straté­giai fontosságú útkereszte­ződéseket és hidakat őriz­tek éjjel-nappal, most részt vesznek a bűnözők elleni küzdelemben. Nem­rég egy katona életével fi­zetett azért, mert a meg­támadott áldozat segítségé­re sietett. Pekingben a la­kosok éjszakánként már nem merészkednek ki az utcára. Nem túlzás: Kína nagy­városait bűnözési hullám árasztja el. Kína főváro­sának legnagyobb bevá­sárlóutcájában gengszter­bandák világos nappal is harcba bocsátkoznak egy­mással. A rendőrség több­nyire tehetetlen, ugyanis alig motorizált, viszont bü­rokratikus szervezésű. A járókelők félnek, a legrit­kább eset, hogy valame­lyik beleavatkozik a nyílt utcán elkövetett bűncse­lekménybe. A bandák többnyire késsel harcolnak egymás ellen. + Magyar kozmetika a / * belváros szivében a fCS^' + Bay és a Bioor sarkin Arcápolás * Manikűr * P_xtikür •H (férfiaknak is) * 7ar/<is szempilla- . ^ /t's/í's * Kikészítés * Szőr lelem tes ' ^ \ * Judith Gordon 1 : KOZMETIKUS * SZALON ALfcXAVDRA * Manulife Centre .* 55 Bloor St.W. * II. emelet lel: 967-4100 —m————————— rw i in ■ ■ —..... wi ii— mn A leggyakoribb bűncse­lekmények az utcai rabló­­támadások (karóra vagy pénz a zsákmány), továbbá a nemi erőszak és a gyil­kosság. A nagyvárosok lapjai fele vannak a bűn­­cselekményekről szóló cik­kekkel, de nem tesznek közzé statisztikai adatokat a bűnözés méreteiről. Jel­lemző a közbiztonság hiá­nyára, hogy Sanghajban 1979-ben december köze­péig 130 buszutast és ka­lauzt vertek meg, köztük harmincán súlyos sérülé­seket szenvedtek. Kik a bűnözők? A több­ség szegény családból szár­mazó, munkanélküli fiatal, de bőségesen adódnak bű­nözők a magas pártfunk­cionáriusok és katonatisz­tek gyermekei között is. A legismertebb bűnözők egy 27 éves ikerpár: a nankingi katonai kötelékek helyettes parancsnokának a gyermekei. A két fiatal­ember 1974 májusától 1978 augusztusáig egy nyolcfő­nyi bandában 106 nőn kö­vetett el nemi erőszakot. Csak az apa magas állása akadályozta meg a banda korai felszámolását. Tény azonban, hogy időközben halálra ítélték őket. „A törvény előtt min­denki egyenlő”. Ennek az elvnek akarnak január 1-től hitelt adni az új büntetőtörvények életbe léptetésével. Eszerint 16 évtől kezdve büntető el­járás indítható a fiatal­korúak ellen. Tizennégy évesek ellen csak gyilkos­ság, rablás, gyújtogatás vagy a közbiztonság súlyos megsértése miatt indítható eljárás. A munkatáborok és a börtönök mellett 1950 óta internátusok is működnek, ahol a fiatalok dolgoznak és tanulnak. Ezekben az intézményekben bűnözésre hajlamos középiskolásokat heti két napon át fizikai­lag és négy napig szelle­mileg oktatnak. Megjavu­­lásuk után visszakerülnek régi iskolájukba. Peking­ben jelenleg 10 ilyen in­­ternátus működik 1428 „ta­nulóval.” A nagyvárosok peremén létesített munkatáborokból gyakran megszöknek a fia­tal bűnözők. 1979 szeptem­ber 24-én a közbiztonsági hivatal civilruhás rendőrei Peking nyugati részén le­lepleztek egy bandát, amelynek vezetője az egyik mezőgazdasági büntetőtá­borból lépett le. Saját gyártmányú fegyvereikkel a pekingi parkokban és az utcákon támadták meg a járókelőket. A hatóságok a jelek sze­rint csak a legnagyobb ne­hézségek árán birkóznak meg a szaporodó bűncse­lekményekkel. Konferen­ciákat tartanak, a lakos­ságot felhívják a rendőr­ség támogatására, és a bűncselekmények legszél­sőségesebb példáit közzé­teszik a lapokban. Végül tömeggyűléseket is rendez­nek, ahol bemutatják a la­kosságnak az elfogott bű­nözőket. Ha hinni akarunk a konferenciák eredményei­nek, akkor el kell fogad­nunk, hogy az ifjúsági bű­nözésért is a négyek ban­dája a felelős. A hibát te­hát a múltban keresik, nem a jelenlegi helyzet­ben. A kulturális forradalom végső szakaszában megen­gedett, sőt előmozdított anarchia kétségtelenül egyik fontos oka a bűnö­zők számszerű növekedésé­nek, de nem kevésbé fon­tos ok a munkanélküliség sem. A városokban távol­ról sem adódik elegendő munkalehetőség, hogy a 10—15 millió munkanélkü­linek biztosított jövedelmet nyújtsanak. CSÁSZÁR ISTVÁN A kavics \Akar ön is egyjóhaj vágást f A nálam fiatalabb írók már mind elmondták a ma­guk történetét az úgyneve­zett személyi kultusz éveiből, pe­dig a koruknál fogva sokkal ke­vesebbet tudnak arról az időről, mint én, aki akkor kamaszkod­­tam. Az iskolát — gimnáziumba jár­tam — otthagytam, mert utáltam. Ott maradtak a szerencsétlen tár­saim, és tovább elemezték a ver­seket, mindenből kihámozták az „eszmei mondanivalót” és másod­fokú egyenletek megoldását ta­nulták jólelkű tanároktól, én pe­dig elmentem laboránsnak egy gyógyszertárba, ahol kilószámra kevertem a levendulatillatú tej­krémet Zsiga bácsival együtt. Zsiga bácsi már nyugdíjas volt, de azért bejárt dolgozni. Engem különösen kedvelt, mert éppen olyan bolondos voltam, mint ő. Fényképeket mutatott, amiken még fiatalon tomamutatványokat csinált. Tíz éven keresztül ő nyert minden bajnokságot. Bizonyko­dott, hogy még mindig felmegy erőikézen állásba, de ezt csak udva­riasságból hittem el neki, bár az is lehet, hogy udvariasság nélkül elhittem —' már nem emlékszem pontosan. Azt mesélte, hogy az élete végét egy déltengeri szige­ten fogja tölteni. Egy lakatlan szigeten, ahol pálmák nőnek és magától terem minden. — És mit fog csinálni, Zsiga bácsi, ha a fogja fáj? — kérdez­tem. — Jól ismerem a fogászmester­séget — mondta Zsiga bácsi. — Még gyakomokkoromban elolvas­tam minden orvosi könyvet. Csak egy fogóra van szükségem, azt pedig viszek magammal. És még valamit elárulok neked ... arra is gondoltam, hogy egyszer majd végleg elgyengülök, tehetetlen le­szek és beteg... Gondoskodtam erről is. Egy ampulla ciánkáli mindenen átsegít. Zsiga bácsi jóakaratúan mo­solygott, mint a saját kamasz­korom pokolgépet rejtegető böl­csességének tükörképe. Bíztam abban, hogy egyszer meglátogatom a lakatlan szige­ten, és hosszú estéken át elbeszél­getünk majd a pálmák alatt a vi­lág dolgairól. A gyógyszertár elég távol esett a város központjától, amerre mindketten laktunk. Esténként együtt várakoztunk a ritkán köz­lekedő villamosra. Már végén jár­tunk az ősznek, korán sötétedett. Ott álltunk a megállóban, körü­löttünk szürkészölden az égre me­redtek a felsővezeték tartóoszlo­pai meg mindenféle fenyegető traverzek, hűtőtornyok, lepárlók és gyárkémények sziluettjei, meg egy végtelenbe nyúló téglafal, el­hamvadva önmaga belső izzásá­tól. — Mindig japán nőt akartam feleségül venni — mondta Zsiga bácsi. — Ezért maradtam aggle­gény. A japán nők a szerelem művészei. Én egy kavicsot rúgdostam közben. Ballal meghelyeztem, és jobbal odataláltam Zsiga bácsi lá­ba elé. — Passzolok! — kiáltottam. Zsiga bácsi lendületet vett, és külsővel megcélozta a kavicsot, de rosszul találta el. A kavics pö­rögve csúszott egy keveset, aztán belepottyant az egyik villamossín közé, éppen a váltónál. Zsiga bá­csi önkéntelenül megmozdult, hogy lehajoljon és felvegye, de valaki hátulról megfogta a vál­lát. Egy tésztaképű férfi volt. A rö­vid, kese haja gyéren a homlo­kára tapadt, mintha verejtékez­ne a feje. Valami merev szenve­dés nyomódott az arcába, ami iszonyatot keltett bennem. Eddig észre se vettük, hogy ő is ott áll a megállóban. Szempillantás alatt végignéztem az esetlen alakján, semmi testi hiba nem látszott raj­ta, mégis biztosra vettem, hogy felfoghatatlan borzalmasságú ope­rációs heget rejt a ruhája. Félni eresse fel Ligeti volt buda­pesti Váci utcai férfifodrászt. Hair Stylist ahol két I osztályú volt budapesti férfi fodrásznő is biztosítja a'gyors és jő Ki­szolgálást. Női hajvágások. Air condition. Rill’s I BARBER SHOP MENS HAIR STYLIST +H »#################»##############»####. 559 St.Clair W. Tel:65 Dr. CRISTA FABINYI Mr*. ONROT a legmodernebb hollywoodi < KOZMETIKAI eljárásokat alkalmazza. TANÍTVÁNYOK szakszerű kiképzésű 716 RÁLMERSTON. AVE. Telefon: LE1 - 6318 Kovák József D. T. Kohári József FOGSOR KLINIK 653-5369 vagy 622-158* 21 VAUGHAN RD. (St. Clatr—Bathurst) Toronto, Ooit kezdtem tőle, mert éreztem, hogy senki sem szereti. Zsiga bácsi visszanézett a vál­la fölött. — Nem gondolja, hogy ez sza­botázs? — kérdezte a férfi fájda­lomtól elgyötört, tompa hangon. A tökéletesen mozdulatlan arcán csak szája nyílt és csukódott, az is csak annyira, hogy a szavak kipréselődhessenek rajta. Már fenyegetés nélküli volt. akár a bekövetkezett végzet. A börtön déltengeri szigetcso­port. Ez leginkább a sétá­nál vehető észre. Az ud­vart háromméteres falakkal szo­bányi négyszögekre osztották. Minden délután ezekben a négy­szögekben sétálnak a zárkák la­kói. Kihalt folyosón és lépcsőhá­zakon át érnek az udvarra. Az őrökön és egymáson kívül senki­vel sem találkoznak már hosszú idő óta. Az egyik négyszögben sé­tál Zsiga bácsi, egy másikban ter­mészetesen én. Két hónapja nem tudunk egymásról semmit, de annyit tudunk, hogy az ügyünk rosszul áll, mert „ő már bevallot­ta” — ezt mindkettőnknek tudtá­ra adják. A zárkatársaim elma­gyarázzák, hogy a bűnösségem kétségtelen, ők már régen itt vannak, megtanulták az itteni gondolkodást, és készséggel meg­tanítanak rá engem is. De vajon hogyan tanítják meg Zsiga bácsit? öreg már szegény és olyan megátalkodott. Csak én értem a furcsa gondolkodását. Még szerencse, ha csak kinevetik, de lehet, hogy meg is verik. Engem nem bántanak. Unalma­sak a kihallgatások. A civil ruhás férfi ül az íróasztal mögött, gyak­ran elmélázik, lehajtja a fejét, majdnem elalszik, aztán hirtelen résnyire húzza a szemét, és rám néz oldalról. Éppen úgy, ahogy a filmeken csinálják. — Na és?! — kérdezi, megpat­­tantva azt, hogy „na”. Csend van. Nem tudok vála­szolni erre a kérdésre. Már min­dent elmeséltem sokszor. — Na és?! — ismétli a férfi. — Csak ennyi... — mondom. — Van ott még más is — mond­ja a férfi később, és újra mélázni kezd. Ennek alapján két évet kapok szabotázscselekményben való részvételért. Zsiga bácsi négy évet kap. Anyám is ott van a tárgyalá­son. Az ítélethirdetés után meg­engedik, hogy átadjon egy cso­magot. Kenyér van benne meg szalonna és cigaretta. — Tudom, hogy cigarettázol — mondja anyám. Két hete múltam tizennyolc éves. A fiúk már leérettségiztek, most egyetemre mennek vagy ál­lást keresnek. Én bányában dol­gozom. Ez se rossz. Eleget adnak enni. Amikor feljövünk munka után, fekete szénpor keretezi a szemünket, a barakkban a kály­ha közelébe akasztjuk az átázott kapcáinkat, szörnyű bűz van, de mi már nem érezzük. Van könyv­Schleyer, a Gyáriparosok Országos Tanácsának elnöke vált a terror áldozatává. 1977 októberében a Baader—Meinhof csoport több ve­zetője öngyilkosságot követett el, s ez szemmel láthatólag visszavetette a politikai terrorizmust. Németor­szágban. Ezzel kapcsolatban sokan felte­szik a kérdést: vajon . nem vihar előtti csend honol-e most? Bár egyértelmű választ nem lehet meg­fogalmazni, azt meg kell állapí­tani, hogy a látványos akciók hiá­nya nem jelenti a terrorizmus megszűnését Európában. Az utób­bi időszak ugyanis több érdekes, egymással összefüggő tényt tárt fel. Ezek közül az első az, hogy ki­alakult a „tranzitterrorizmus”. Ez olyan országokat érint, amelyek belpolitikai légköre nyugodt. Az ide beszivárgó banditák elsősorban pénzszerző akciókat hajtanak vég­re, hogy későbbi (támadásaikat tudják finanszírozni. (Elsősorban Svájc és Ausztria vált az „átmenő terrorizmus” központjává.) Ezzel szoros összefüggésben van, hogy ugrásszerűen nőtt a bank­rablások száma. A terrorcsoportok azért követték el más országokban ezeket az akciókat, mert joggal számítottak arra, hogy a bűnözés e „kemény hullámára” a svájci és osztrák hatóságok nincsenek kellő­en felkészülve. Ausztriában példá­ul 1970-ben mindössze 7 bankrab­lást hajtottak végre, 1976-ban már 43-at, a zsákmány meghaladta a 7,7 millió schillinget. Lánc belügy­miniszter javaslatára ezek után Ausztriában is megkezdték a kü­lönleges rendőri osztagok szerve­zését — erre 70 millió schillinget irányoztak elő. Az „átmenő terror­izmus” másik országában, Svájc­ban 1968—1978 között 251 bom­bamerényletet hajtottak végre, en­nek következtében 47 ember halt meg. tár, és lehet napozni az udvaron. Zsiga bácsi az orvos mellett dolgozik. Az orvos is rab. A fod­rász, az írnok, a szakács is. önel­látók vagyunk. Lassan múlik az idő, de csak azért, mert számon tartjuk. — A Húsvét-szigeteken pilóta­sapkás szobrokat találtak — me­séli Zsiga bácsi Kozma szakasz­vezetőnek. az őrnek. — Az sem lehetetlen, Kozma úr, hogy az egész mai .kultúra létezett már egyszer. Nagyon ér­dekes könyvet olvastam erről. Kozma szakaszvezető bólogat. — Csak azt nem értem — mondja —, hogy egy ilyen értel­mes ember hogy keveredhetett a fasiszták közé. Mesélik, hogy Kozma úr régen tánc- és illemtanár volt. El lehet hinni róla. Piperkőc fekete zsi­nórbajuszt visel. A Húsvét-szigetekről szóló könyvet Müllertől kapta Zsiga bá­csi. Müller már kilenc éve ül. Ró­la azt mesélik, hogy partizánokat lövetett agyon a háborúban. Most a brigád vezetőnk. Bajuszt növesztek, de aztán le­­borotváltatom, mert nagyon gyen­ge és sokszínű. Végeredményben csak letelik az időm. Müller azt mondja, hogy fél lábon állva is kibírna két évet. Megtörténhet, hogy amnesz­tiát kapunk Zsiga bácsival együtt. Valamikor csak rájönnek, hogy nem csináltunk semmit. Addig sem kell fél lábon állnom. és fát sem hasogatnak a hátamon. Mert Müller azt állítja, hogy még úgy­is kibírna két évet. Még soha nem voltam nővel. Ez a legnagyobb baj. Ha kiszaba­dulok. sürgősen beleszeretek va­lakibe. Néha a szokásosnál is lassab­ban múlik az idő . . Nem gondolja, hogy ez sza­botázs? — kérdezte a férfi a villamosmegállóban. Zsiga bácsi visszanézett a vál­la fölött. Valamit szólni akart, de egészen közel feltűnt a villamos, zörögve közeledett, ide-oda ráz­kódott a sínek között, mintha le akarna térni a pályáról. Nem tu­dott letérni, és jött. A férfi levette a kezét Zsiga bácsi válláról, a villamosra né­zett. Aztán a váltóra. Oda, aho­vá a kavics esett. Mi is a váltó­ra néztünk. Szoborcsoportként áll­tunk az alkonyatban. szánalma­san összetartozókká váltunk A villamos egyre erősebben zörgött. Mielőtt ideért volna, a vezető kikapcsolta a motort, és a kocsi már csak saját lendüle­tétől gördült. A váltó kétméteres acélvésője hatalmas csattanással átváltott, nem is hallatszott, ahogy porrá zúzza a közé került kavicsol A villamos megállt. Zsiga bá­csival együtt felszálltunk, és a kocsi ment tovább A peronról visszanézve láttam, hogy a férfi ott maradi a meg­állóban. A válla megrezdült. mintha sóhajtana.

Next

/
Oldalképek
Tartalom