Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-05-17 / 807. szám

MENDER ,Mr.August J.Molnár P.O.Box lo34 N e .v Brunsv/isk, New Jersey o 39o 3 U.S.A. Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Pi.No. 104970 AZ ESZMMMílKM VOL. 19.807. Ara 70 cent. , MAY 17. ^HHB B HH' ü BBB EGRI GYÖRGY: TALÁLKOZTAM A VILÁGTÖRTÉNELEMMEL ÉS A VILÁG LELKIISMERETÉVEL «PROFESSZOR TELLER EDE TORONTORAN Ez a nagyképű cím csak azoknak tűnhet fel túlzásként akik nem részesülhettek az él­ményben, amit a torontói Rákóczi Foundationnak köszön­hetünk. Ez a szervezet, mely a magyar kultúrértékek meg­őrzését tűzte ki céljaként, múlt hét végén Dr. Teller Ede professzort hívta meg díszven­dégként. Abban a szerencsében volt részem, hogy 2 nap alatt négyszer találkoztam Teller Edével, akinek értékelésénél csak egy részletkérdésként em­líthetjük meg azt, hogy egyike századunk, sőt a tudományok egész fejlődése legnagyobb zsenijének. A professzor ugyan figyelmeztette az újságírókat, hogy lehetőleg tartózkodjanak olyan bombasztoktól mint hogy ó "a hidrogénbomba atyja" de mégiscsak tudomásul kell ven­nünk, hogy Teller Ede és egy néhány közeli barátja nélkül nem kellene ugyan szembenézni olyan súlyos, az emberiséget fe­nyegető problémával, mint amikkel napról napra találko­zunk, de nem is lenne remény arra, hogy a modern tudomá­nyok békés felhasználásával és kidolgozásával meg lehessen menteni az emberiséget — igen, a teljes emberiséget — az éh­­haláltól. Nem ez az első eset, hogy nagy tudóssal találkoztam. De ez az első eset, hogy egy nagy tudós, egy zseniális felfedező, vagy feltaláló szakmai felké­szültségét ilyen módon legyen képes beilleszteni az általános emberi és politikai képletbe. Teller nem ül atombombákkal, nukleáris erőművekkel és lézer­sugarakkal védett elefántcsont­tornyában. Pontosan tudja, hogy minden újítás, minden technikai forradalom annyit ér, amit az emberiség abból profitál és a profit nem lehet más, mint az emberi szabadság, az emberi méltóság maximumának kihar­colása. így tehát a professzor nemcsak nagy fizikus, de nagy politikus is. Talán megbocsátják ol­vasóim, ha e beszámoló kicsit szubjektív. Különben sem inter­jút akarok most írni, hanem be­nyomásaimat rögzíteni. Az egyik beszélgetés során így for­dultam hozzá: "Professzor Úr, nem merek atomfizikai kérdé­seket feltenni, mert félek, hogy válaszolni fog rá s akkor a leg­nagyobb bajban vagyok, inkább egy politikai kérdést tennék fel”. Teller Ede közbevágott: “mondja kérem, hogy lehet az, hogy maga nem ért olyan egy­szerű dolgot mint az atomfizika és feltételezi magáról, hogy ért egy olyan komplikált dolgot mint a politika?” Aztán elmesélte, hogyan lett belőle elméleti fizikus. Eredetileg kémikusnak készült, de a dolog reménytelennek lát­szott, a lombikok csörömpölve hullottak ki kezéből, a bunsen­­láng megégette, a kémcső szilánkja véresre sebezte kezét, a savak sohase odacseppentek ahová kellett volna, de ahová cseppentek, ott hatalmas lukakat martak, szőnyegen, bú­torokon. Mint Teller professzor mondja önmagáról, a keze nem ér semmit, viszont gyermekko­rában (minden gyermek játszik az ágyban elalvás előtt), ő azt játszotta, hogy ha tízből elvett egyet s aztán hozzáadott egyet s a két eredményt beszorozta, akkor az eredmény mínusz egy lett. 6 éves volt ekkor, lehet, hogy a matematikai példát nem pontosan írtam le, mert mentsé­gemre szolgáljon, hogy még csak a 60 felé közeledem, tehát sokat kell még tanulnom és megértenem, amíg elérem a 6 éves Teller Ede agyát. Tény azonban, hogy már ekkor min­denki előtt világos volt, hogy ez a gyerek “még viszi valamire", úgyhogy lipótvárosi ügyvéd édesapja, egy elsőrendű mate­matikai tanárt szerzett mellé. "Ez volt az első felnőtt akivel találkoztam” mondta Teller Ede, “akiről éreztem, hogy tud valamit és azt is tudja, hogy mit akar. Ebben a mondatban körül­belül benne van egy zseni élet­­tapasztalata. Teller nemcsak na­gyon tudja azt amit tud, azt is tudja mit akar s ennek követ­keztében lett jelentős politikus is, ennek következtében vált a század egyik legnagyobb élő lel­kiismeretévé. Érdekes, Teller Ede fiatal korában elkerült Magyarország­ról s így elkerülte a gázkamrát, mely Magyarországon maradt családtagjainak sorsa lett, s elkerülte a kommunizmussal való mindennapos gyakorlati találkozást is. Es mégis, min­dent tud fasizmusról is és kom­munizmusról is és megvan az erkölcsi bátorsága ahhoz, hogy a kettő között egyenlőségi jelet húzzon, sőt hangoztatni merje azt, hogy a világ energiaproblé­mája döntően politikai prob­léma. A Szovjetunió — hirdeti a professzor — ma abban a helyzetben van, hogy képes kontrolálni a világ energia-el­látását, hiszen katonai fölé­nyének felhasználásával bár­mikor lezárhatja a Hornuz szorost s ezzel a nagy, ipari hatalmakat el tudja vágni jelen­leg egyetlen energiaellátó anyagától, a nyersolajtól. Mi­ként védekezhetünk e veszély ellen? Elsősorban persze szigorú energiatakarékoskodással, sok­kal szigorúbban, szinte más nagyságrendbe tartozóval mint amilyennel a világ országai ma foglalkoznak. Másodsorban új energiaforrások, új energiamó­dozatok felkutatásával, kiak­názásával és kidolgozásával. Eddig a fizikus beszélt. És aztán folytatta a... nem a politikus, hanem az államférfi. A har­madik mód pedig, hogy ellen kell állnunk. Ellen kell állnunk a kommunista veszélynek még akkor is, ha e pillanatban gyen­gébbek vagyunk, ha a katonai felkészültségünk matematikai értékelés szerint nem ad sok esélyt. Ellen kell állnunk, mert a kommunizmus győzelme a világban nem azt jelenti, hogy egy politikai., rendszert egy másik politikai rendszer követ, hogy nem az a párt győz, amit kedvesnek tartunk, hanem azt, hogy az emberi élet értelme megszűnik a földön. Eszembe jutott a húsz évvel ezelőtti ostoba társutas jelszó: "Better red than dead", inkább a kommunizmusban éljünk mint sehogy. Teller professzor tudja azt a titkot, amit rend­szerint csak azok ismernek akik már éltek a kommunizmusban, s éppen ezért legtöbbjének nem is nyílik alkalma arra, hogy a másik véleményt elmondja: a kommunizmusban való élet, nem élet. Éppen az hiányzik belőle, ami az életet értékké teszi. Részletesen beszélt arról, hogy hogyan lehet ellenállni egy kommunista veszélynek. Ha az ostoba és agyonkoptatott frázist akarnánk használni, azt mondanánk, hogy Teller Ede a hidegháborús álláspontot kép­viseli, mégpedig higgadtan, megfontoltan és tele ember­szeretettel. 1956-ban Eisen­­hower elnök segítséget ígért a magyar forradalomnak, de az ígéretét nem tartotta be. Ma senki nem ígérhet segítséget a magyaroknak vagy más le­­igázott népnek, mert felelőtlen­ség lenne fölöslegesen fellázítani őket, de ugyanakkor tudtára kell adni az oroszoknak, hogyha egy ilyenre valaha mégis sor kerül, akkor az Egyesült Államok, a szabad világ nem katonai beavatkozással fog segítségére sietni a szabadságért harcolóknak, hanem gépfegy­verekkel, robbanóanyaggal, modern felszereléssel, vagyis a lázadó népek részére megadva az esetleges győzelmi esélyt. És ne mondja senki, hogy ez a háború útja. Éppen ellen­kezőleg, ez a béke útja, ez a béke egyedüli útja. Egy olyan Szovjetunió amelyik tudja, hogy a rabszolgák felkészült ellenállásával találja szembe magát, nem fog belemenni olyan kalandokba, amikről tudja, hogy győzelmi esélyét ki­zárólag csak ellenfeleinek meg- - hunyászkodása és tehetetlensége támasztja alá. Ezért van az, hogy Teller professzor élesen szemben áll a mai amerikai adminisztráció vezetőivel és nemcsak támogatja Rónáid Reagan el­nökké választását, de az is köz­tudott, hogy a kaliforniai kor­mányzó— amennyiben novem­berben megkapja az elnöki széket — számit Teller Ede tanácsaira és legbelsőbb köréhez tartozónak tekinti ót. ★ ★★ Hiba lenne, ha főleg a politikussal foglalkoznánk, hi­szen ezzel megtagadnánk a pro­fesszor alapvető álláspontját, hogy tudomány és politika egy és ugyanazon képlet két vetülete. Mi a véleménye dr. Teller Edének az új energiafor­rások kialakításáról? Helytelen elképzelés, — mondja — hogy az energia-hi­ány a modern ipari államokat veszélyezteti. E pillanatban 4 és fél milliárd ember él a földön, ami az ezredfordulóra 7 milli­­árdra emelkedik. Ezeknek élel­mezése csak a mezőgazdaság forradalmasításával lehetséges, ehhez pedig energiára van szük­ség. Az öntözéshez, a műtrágya­­gyártáshoz, a termés gazdaságos betakarításához energiára van szükség, tehát azok akik arról beszélnek, hogy csökkenteni, vagy pláne leállítani kell a világ energiaellátását, tulajdonképpen a fejlődő országok legszegé­nyebb rétegeit ítélik éhhalálra, pontosan azokat, akiknek meg­segítését nagyhangúan, de tudatlanul szajkózzák. Mivel pedig a világ nyersolajkészlete elóbb-utóbb akkor is kimerül, ha a Szovjetunió nem teszi rá a kezét, természetes, hogy új energiaforrások után kell nézni. Ennek legésszerűbb és ma legkönnyebben elérhető módja a nukleáris energia kifej­lesztése. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt — mondja a professzor — nem voltam ugyanazon a vélemé­nyen mint ma. Jómagam is, meg barátaim (s itt kuriózum­képpen idézzek azokat a neveket, akiket a tudós említett; Wigner, Kármán, Szilárd) úgy véltük, hogy az atomenergia esetleges kiszabadulása a reak­torokból, komoly veszély, de a tudós olyan ember, aki hagyja magát befolyásolni a tényéktől. A szénből előállított energia számtalanszor nagyobb veszély, mint amit az atomenergia okoz­hat. A szénbányászat, még akkor is, ha nem kalkuláljuk az elkerülhetetlenül ismétlődő bá­nyarobbanásokat, beomlásokat, óriási százalékban növeli a tüdőbajt A nukleáris energia­­termelés nehéz mesterség, amit nagy óvatossággal kell kezelni. De van védekezés és az Egyesült Államokban, meg Kanadában is, ez a védekezés nemcsak hogy elegendő, de a legtöbb esetben fölöslegesen sok. A nukleáris energia ter­melése közben az elmúlt év­tizedben fordultak elő balesetek, mint például a Three Miles Islandon. Katasztrófák nem for­dultak elő. Az erőműveknél, atomkisugárzás következtében még soha, egyetlen ember sem halt meg, sót meg sem sebesült A Three Miles Island-i utólagos vizsgálat is azt állapította meg, hogy nem az atomreaktorokban volt a hiba, hanem a kezelősze­mélyzet felkészületlenségében. A probléma megoldása tehát nem ott van, hogy az embereket nem tudjuk megvédeni az atomreaktoroktól, hanem hogy az atomreaktort nem tudjuk megvédeni az emberektől. Az erőmű jelzőrendszere jóval korábban jelezte a hibát mint ahogy a baleset bekövetkezett, de a felkészületlen személyzet­ben nem volt ember, aki azon­nal értesített és behívott volna egy komoly felkészültségű atommérnököt, holott ebben az esetben a hiba órák alatt kijavít­ható lett volna. De ez nem is csoda. Egy atomerőmű kezelésével megbízott technikus fizetése nem éri el egy jet pilóta fizetését és (így mond Teller Ede) ha egy pilóta annyi fizetést kapna, mint egy atomtechnikus, magam sem mernék felülni egy repülőgépre. Persze nyerhetünk energiát a napból is, de ez még nagyon messze van, illetőleg drága, nem kifizetődő. Viszont érdemes komolyan foglalkoz­nunk a szél termelte energiával és a tengermozgás okozta ener­giával ugyanúgy, mint ahogy jelentős energiamennyiséget szerzünk a folyók mozgásával. Teljesen lehetetlen, hogy visszaadjunk mindent, amit Teller Ede professzortól hallot­tunk. ó maga számos könyvet irt, még sokkal többet Írtak róla és munkájáról. S ez a könyvtár­nyi kötet nem elegendő ahhoz, hogy teljes egészében visszaadja a zseni vibráló szellemét — hogy tehetnénk ezt meg egy rövid cikk keretében? Viszont érdemes egy kicsit az emberről beszélni. Az előadó, ahogy a szögletes arcú, busa szemöldökű, darabos, nehéz mozgású professzor fölmegy az emelvényre, s aztán félretólja az előadói pulpitust, föltelepszik az asztal tetejére és lábát lóbálva, jegyzetek nélkül — nem előad, hanem — mesél, mesél, dis­­kurál, mindenki érzi, hogy olyan egyéniséggel van dolga, akinek hatása alól nem von­hatja ki magát. Ellenfelei nem szeretik. Haragszanak rá, amiért őket is lenyűgözi. Szinte hihetetlen a történet amit el­mondott, de szóról szóra így van benn az Egyesült Államok Szenátusának jegyzőkönyvében. Még Fullbright, a detente-től és szovjetbarátságtól teljesen meg­szédült szenátor idejében tör­tént, hogy Teller Edét a külügyi bizottság elé idézték meghall­­gatásra.Amit mondott nem tet­szett Fullbright-nak, s másnapra egy másik tanút, dr, Wigner Jenőt idézték be, aki azonban szóról-szóra ugyanazt mondta. Fullbright tajtékzó dühvei verni kezdte az asztalt, maga — mondta Wignernek — Teller Ede befolyása alatt áll. Wigner higgadtan válaszolt, nem állok senkinek a befolyása alatt, leg­feljebb egyetértek barátaimmal, ez pedig azért van, mert ismer­jük az oroszokat. Fullbright tel­jesen elvesztette józanságát, "ez a baj magukkal magyarokkal — ordította — ezért nem lehet magukra hallgatni, mert túl­ságosan ismerik az oroszokat". Teller Ede, ugyancsak vég­telen higgadtsággal tud vitat­kozni és nem lehet csodálkozni ellenségein, akik gyűlölik, mert anélkül képes tönkresilányítani és nevetségessé tenni őket, hogy a hangját fölemelné. Talán nem is akar tönkresilányítani senkit. Nem ó, a tudása hengerel le mindenkit. Ó maga olyan szerény, amilyen csak lehet, akinek van mire szerénynek lenni. Valaki bemutatkozik neki, Teller mélyzengésű hang­ján, gyönyörű, ízes magyar­sággal válaszol: “szivből örülök, hogy megismerhettem". Az em­ber elcsodálkozik. Valóban sziv­ből örül, hogy Einstein, Nelson Rockefeller. Niels Bohr, Adenauer, David Ben Gurion, Nixon, Ronald Reagan után most megismerhette X.Y.-t is? De hangjában nincs semmi irónia, ö valóban szivből örül. Az emberség átsugárzik a bőrén, kisugárzik belőle, sugár­hatása van és a besugárzás, mint a nukleáris, néha csak 10- 15 év után érezteti igazán hatását. Mennyi mindent lehetne még írni róla. A ma 72 éves pro­fesszor majd fél évszázada nem járt szülőföldjén. Hogy tökéletesen^ beszéli-e anya­nyelvét? Inkább azt lehetne kér­dezni, tökéletesen beszéli-e az angolt? Igen, tökéletesen, a leg­magasabb szinten, de a magyar akcentus átüt beszédén. Magyar beszédén nem üt át semmilyen akcentus. Hogy lehetséges ez? Teljes szívből sajnálom azokat — mondotta Teller — akik nem tudnak magyarul. Hi­szen azok nem ismerhetik és nem élvezhetik Ady Endrét. Hogyan lehet valaki teljes em­ber Ady nélkül? Igazán szívből sajnálom azokat, akik nem ismerhetik és nem élvezhetik Teller Edét. Hogyan lehet valaki teljes em­ber Teller nélkül? Jön az újabb posta-sztrájk Ismét postasztrájk fenyeget Kanadában. Lehetséges, hogy május utolsó, vagy június első napjaiban ismét teljesen meg­bénul a gazdasági élet, amely termé­szetesen lapunk megjelenését is fenyegeti. > > Hét év leforgása alatt ez lesz a negyedik postabeszüntetés s ezúttal még pesszimisz­­tikusabban tekinthetünk eléje mint koráb­ban. Legutoljára ugyanis két héttel a kez­det után parlamenti rendelettel törvény­­telenítették a sztrájkot Most erre nem számíthatunk. Az országos szakszervezeti központ ugyanis teljes támogatásáról biz­tosította a postás szakszervezetet, amely­nek tagjai többsége nem akar sztrájkolni. A unión boss-ok azonban rákényszerítet­­ték és rá fogják kényszeríteni őket Leg­utóbb a parlament azért intézkedett gyor­san és erőteljesen, mert nem voltunk messze az általános választásoktól; a kor­mány figyelembe vette a közhangulatot. Ezúttal Trudeau kabinetjének még közel öt év biztosítva van és felkészülhetünk arra, hogy nem fog csinálni semmit Súlyos hiba volt, hogy a bírósági ítéletet, amely a postásszakszervezet vezetőjét Parrot-ot börtönbüntetésre ítélte nem, illetve csak részben hajtották végre s így most megengedhetik maguknak azt a pimaszságot, hogy eleve kijelentsék: nem fognak engedelmeskedni olyan parlamenti határozatnak, amely visszarendeli őket munkába. Természetesen a sorsdöntő sztrájkhely­zetről vagy esetleges sztrájkról s a Menóra azzal kapcsolatos megjelenési lehetősége­iről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat

Next

/
Oldalképek
Tartalom