Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)

1979-08-11 / 769. szám

, M r. Au g u s t J.Itolnar P.O.Box 1 o 3 4

N e '.v Brunswick, New Jersey o 3 9 o 3 U.S.Á.

Second class mail registration No. 1373 CANADA

USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Di.No. 104970

AZ (SZAKAMERIKAI \ MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

VOL. 18. 769. Ar»: 50 cent

AUGUST 11. 1979

Mondjuk ki. hogy fasiszták

Amikor időről-időre összeül a Brit Nemzetközösség értekezlete (korábban ezt Brit Birodalomnak hivták) mindig felmerül a kérdés: tulajdonképpen mi köti össze ezt a különböző fajú, különböző kontinenseken lakó, különböző kultúrájú, különböző gazdasági színvonalú, különböző érdekű negyvenegynéhány országot.

A válasz: semmi. Legfeljebb egy idejétmúlt mítosz, s annak az Angliának az álmodozása, amely valaha az egésznek ura volt, s még ma is szeretné magát legerősebb tagja- és irányítójaként hinni.

Persze igaz az, hogy Anglia, na meg a két másik modern ipari állam, Kanada és Ausztrália valóban tudná gazdaságilag irányítani az egykori biro-< dalmat. Ezeken az értekezleteken tulajdonképpen nincs is másról szó, minthogy a szegény afrikai és ázsiai országok több támogatást követelnek és nagyobb részt akarnak maguknak kisajátítani abból az állítólag közös vagyonból, aminek létrehozásában lehet, hogy őseik valamilyen formában részt vettek, de kétségtelen tény, hogy ma semmi közük nincs hozzá. Ez még önmagában nem lenne kizáró oka a magasabb igények bejelentésének. A baj az, hogy ezek az afrikai országok nem a szemérmes koldus mezében jelentkeznek, ; akinek üres a tarisznyája,) hanem a szemérmetlen úton-! állóéban, aki nem osztozkodni, hanem elvenni akar. Ezúttal is ilyen hangulatban ült össze Lusakában Zambia fővárosában a konferencia, amit most még viharosabbá tett a nagy kérdés, mi lesz Rhodesia, avagy új nevén Zimbabwe sorsa?

A rhodesiai kérdésről már sokat írtunk. Olvasóink is elég jól ismerik. Ezekben a napokban talán el is dőlhetne az ország sorsa. Margaret Thatcher a konzervatív angol miniszterelnöknó ugyanis korábban állítólag elhatározta, hogy közvetlenül a nemzetközösségi konferencia után, hivatalosan elismeri a néhány hónappal ezelőtti választásokon uralomra került közös feketefehér kormányt, mely Muzorewa néger püspök, miniszterelnök irányítása alatt áll, de amelynek fontos tagja a fehér lan Smith, az egykori miniszterelnök is. Ha Nagy Britannia elismeri az új

kormányt, s ezzel szentesíti a 15 évvel ezelőtt lázadással tőle elszakadt államot, úgy hamarosan követi ezt az Egyesült Államok elismerése is és Zimbabwe valamilyen fekete-fehér közös érdekű fejlődés felé indulhatna el. Erre azonban kevés az esély. A megfigyelőnek valami

olyan érzése van, hogy e pillanatban az egész nyugati világban Margaret Thatcher az egyetlen józaneszű politikus, ót viszont nem hagyják, hogy elképzeléseit keresztülvigye. Az afrikai országok ugyanis el vannak szánva arra, hogy ilyen közösérdekű fejlődést meggátoljanak. Részben azért, mert sokan az afrikai fekete vezetők közül már nyíltan Moszkva hivei, a többiek azért, mert nem akarják a Moszkva-barát vezetőket maguk ellen ingerelni, nehogy egységbontóknak mondják őket. A nyugat

mazochista vezetői viszont félnek a feketéktől, mert mi lesz, ha azok nem fogadják el tőlük a gazdasági támogatást, amit eddig kaptak és főleg mi történik, ha valamelyik afrikai államvezető, aki félmillió vagy egy millió ember légyilkolásával, puccsal került hatalomra azt fogja mondani róluk hogy ók a fehérek nem igaz barátai a feketéknek.

Az egészben van valami tébolyodott. Kétségtelen tény, hogy Rhodesia négy százalékot kitevő fehér kisebbsége hosszú időn keresztül jogtalanul tartotta kezében a hatalmat, s teljesen egyetértünk azokkal, akik szerint ezen a dolgon változtatni kell. Csakhogy az elmúlt választás során történt is valami változás. Az állam irányításának többsége a feketék kezében van, főleg a gazdasági pozícióké. A fehérek számarányuknál nagyobb részt tartottak meg maguknak a rendőrség és a hadsereg irányításából, kihangsúlyozva, hogy ez átmeneti időre vonatkozik és céljuk saját életük és biztonságuk megvédése. Muzorewa, a fekete miniszterelnök valaha maga is függetlenségi harcos, forradalmár volt, aki szakított korábbi harcostársaival, mert az volt a véleménye, hogy nem ragaszkodik a gyilkolás útján való hatalomátvételhez egy olyan esetben, amikor ezt békés módon is elérheti. Ennek az egész mókának Muzorewa a legszimpatikusabb szereplője. Nemrég így nyilatkozott: “Alighanem az a kifogás ellenem, hogy szakítottam a korábbi afrikai hagyományokkal. Én vagyok az első olyan miniszterelnök, aki hatalomrajutása után nem mészárolja le a korábbi kormányok tagjait.”

Mondanunk sem kell, hogy Muzorewa nem vesz részt a Brit Nemzetközösségi értekezleten, ő ki van zárva belőle. Nem vesz részt ellenzéke sem a Joshua Nkomo által vezetett véres terrorista csoport sem, akik az országon kívülről hajtják végre mészárló támadásaikat ők viszont alaposan

Folytatás a 2. oldalon...

“CARTER SZÉLSŐSÉGESEBB MMT SZABAV

Menahem Begin izraeli miniszterelnök 15 napos kezelés után elhagyta a jeruzsálemi kórházat, ahol egy egészen enyhe agyvérzését gyógyították. A miniszterelnök és a kezelőorvosok szerint egyaránt a bevérzés csak jelentéktelen maradandó nyomot hágy — nevezetesen a miniszterelnök látószöge az egyik oldalra 20 százalékkal csökken — különben egy heti további pihenés után ismét elfoglalhatja hivatalát.

Szükség is van rá, hogy a hivatott kormányos visszatérjen posztjára. Bár mindenki tudta, hogy az Egyiptom és Izrael között folyó béketárgyalások még sokszor fognak megakadni és újra indulni, amíg a végleges eredményhez eljutnak, most mégis kellemetlen meglepetésként jelentkezik az, hogy Izrael és az Egyesült Államok között a hangulat ismét fagyossá vált. Ennek oka az, hogy Carterék külpolitikája ismét szerencsétlen és úgy vélik, hogy saját érdeküket az arab olajtermelő országokkal szemben azzal tudják legjobban megvédeni*, ha

beadják derekukat egy önálló Palesztin Állam megteremtését illetően. Burg izraeli belügyminiszter, aki Begin és Dáján betegsége következtében a tárgyalásokat Washingtonban folytatta, azzal tért vissza, hogy Washington külpolitikája a palesztin kérdésben sokkal szélsőségesebb és veszedelmesebb Izraelre, mint Szadaté. Az egyiptomi elnök tudniillik nem ragaszkodik egy önálló palesztin államhoz, sót — bár ezt nem hangoztatja — szeretné ezt elkerülni. Carterék viszont hajlandók bevonni a további tárgyalásokba a PLO-t, amennyiben ez eleget tesz egy régi követelésnek, hogy elismeri Izrael Államát.

Hogy ezt könnyebbé tegyék Arafátéknak, olyan tervet dolgoztak ki, melynek alapján a Jeruzsálem keleti részében lakó arabok a nyugati parti autonóm egységen belül szavazati joggal rendelkeznének. Ez természetesen Izrael részére elfogadhatatlan, hiszen bevonná a tárgyalások keretébe azt,

amiről Izrael még tárgyalni sem hajlandó: Jeruzsálemet.

A múlt héten Washingtonban tárgyalásokat kellett volna folytatni arról, hogy milyen ENSz egységek biztosítsák a békét a Sinaiban, mert az eddigi rendfenntartó erők további alkalmazását a Szovjetunió megvétózta. Az ENSz-nek van egy másik egysége is hasonló célokra, ez azonban a főtitkár irányítása alatt áll, vagyis a biztonsági tanács hozzájárulása nélkül is visszahívható. Izrael 1967-ben U Thant idején tanulta meg, mi az értéke egy ilyen rendfenntartó erőnek, tehát természetesen ezt a megoldást nem fogadja el. Ezért kellett volna újabb tárgyalásokat! folytatni.

Persze ez a kérdés önmagában jelentéktelenebb, mint ahogy tűnik a valóságban az értekezlet elhalasztásának az oka, a PLO elismerésével való fenyegetés. Jimmy Carter még azt az ostobaságot is elkövette, hogy Arafat terroristáinak működését az amerikai négerek szabadságjogi küzdelméhez hasonlította. Ettől aztán nemcsak az izraeli lobby szisszent föl, de az amerikai néger mozgalom mérsékelt vezetői is.

Természetesen ez a vihar is le fog csillapodni, de mégis felmerül a gondolat vajon nem alapvető érdeke-e Izraelnek,' hogy a tárgyalásokat a végsőkig elhúzza. 5-6 hónapon belül Jimmy Carter már nyakig lesz abban a választási küzdelemben, amely nemcsak idejét köti le, de amely szerencsére szabad politikai cselekvőképességét is korlátozza. Az elnökválasztás előtti utolsó évben az amerikai politika nemigen szokott olyan kezdeményezésekbe belemenni, amik a választópolgárok egy nagyobb tömbjét felingerlik. Ez pedig ilyen kérdés.

Ha hinni lehet a közvélemény hangulatának, úgy az Egyesült Államok következő elnöke nem a jószándékú, de teljesen dilettáns Jimmy Carter lesz. Izrael és a szabad világ érdekét tekintve ehhez még egyetlen szót tehetünk hozzá: szerencsére.

Is

Az Internacionálé nem versenyezhet a Szovjetunióval

Az izráeli Munkapárt küldöttségének sikerült valamennyire korrigálni a politikailag káros és világnézeti szempontból érthetetlen magatartást, amelyet a Szocialista Internacionálé egyes vezetői tanúsítottak palesztinai kérdésben. Jasszer Arafát emlékezetes bécsi fogadtatása Brúnó Kreisky osztrák kancellár és Willy Brandt, volt nyugatnémet kancellár,’ az Internacionálé elnöke részéről megdöbbentette az izráeli szocialistákat, akik mindig vezető szerepet vittek az Internacionálé életében. A néhai Golda Méir alelnöke volt ennek a fontos nemzetközi szervezetnek. A szabad szakszervezetek internacionáléjában, amely a politikai szervezet mellett a második legfontosabb szerve a szociáldemokráciának, mindig nagy tiszteletnek örvendett a Hisztadrut, amely a szocialista vívmányok és a munkásmozgalom gazdasági önállósága terén egyedülálló teljesítményeket ért el.

Ennek a jelentékeny befolyásnak tudható be, hogy az izráeli küldöttség, amely Simon Peresz képviselő, a Munkapárt elnöke vezetésével részt vett az Internacionálé stockholmi konferenciáján, lefékezte a veszedelmes irányzatot, amely az utóbbi időben a szociáldemokrata kormányok körében kialakult. Nyilván az arab petróleum korrumpáló hatására, hajlandók voltak, főleg a kormányon lévő szocialista pártok, kinevezni Arafátot és gyilkos bandáját is szocialistának. Főleg az osztrák és a nyugatnémet párt igyekezett elnyerni az arabok rokonszenvét azáltal, hogy hajlandók lettek volna felvenni a Palesztinai Felszabadító Szervezetet az Intemacionáléba. Olaf Palme, a volt svéd miniszterelnök is ehhez a táborhoz tartozik s az a gyanúnk, hogy nemcsak egyéni szimpátia vonzza Arafáthoz, hanem annak a reménye, hogy a közeli választásokon visszaszerzi pártja számára az uralmat és a PFSZ iránti gesztus megkönnyíti jövendő kormányának helyzetét a kőolaj szükséglet biztosításában.

Az izráeli küldöttség legalábbis részleges sikert ért el ebben a nehéz atmoszférájú környezetben. Mindenekelőtt kivivta, hogy Arafátot nem hívják meg többé. Továbbá: az Internacionálé elitélte a terrort, ami azért is sikernek tekinthető, mert az ENSz-ben még annak a meghatározásáig sem ljutottak el, hogy mi tekinthető terrornak.

Végül pedig fontos, Izráel számára politikai súllyal bíró határozatot is hoztak, amely szerint Izráel jövőjét védhető határok között kell biztosítani. Sajnos azonban ezeket a határozatokat nem hozták egyhangúan. Jóllehet a plénum tárgyalásai zárt ajtók mögött folytak, kiszivárgott, hogy Kreisky és Brandt a leghevesebben álltak ki Arafát mellett és követelték a palesztinaiak meghívását állandó jelleggel. Az izráeli álláspontot több s kevesebb eréllyel Hollandia, Dánia és meglepő módon a francia küldöttség támogatta.

Az a körülmény, hogy a palesztinaiak mellett kardoskodók kisebbségben maradtak, bizonyítékul szolgál arra, hogy a szociáldemokrácia nem versenyezhet a kommunizmussal a skrupulus nélküliség terén. A kommunista világ a Szovjetunió totális érdekei szellemében cselekszik, azért hajlandó progresszivre átmázolni minden nemzetközi mozgalmat, amely árthat a nyugatnak. Arafát azért örvend mindig szives vendéglátásnak Moszkvában, mert az arab államok őt ismerték el a palesztinai nép vezérének, erre pedig az Egyesült Államok nem volt hajlandó. Stockholmban a többség felismerte, hogy a szociáldemokrácia nem utánozhatja le szolgai módon a szovjet taktikát, nem nevezhet ki szocialistának olyan mozgalmat, amelynek vezetője a terroron kívül semmiféle más nyelven nem ért és nem tekinthet haladónak olyan magát felszabadítónak nevező mozgalmat, amelynek alapokmánya Izráel elpusztítását követeli.

Brúnó Kreisky megkísérelte sajtófogadásán is megvédeni álláspontját, de csak dadogó választ tudott adni arra a kérdésre, hogyan vélekedik a palesztinai alapokmánynak erről a fajvédő és fasiszta pontjáról. Az izráeli küldöttség nyilván megmondta neki, hogy a dadogás nem illik magát nemzetközi súlyú politikusnak tartó személyiséghez. Úgy látszik, hogy egyelőre az izráeli munkapárti küldöttség mentette meg az Intemacionálét attól, hogy leszálljon a nemzetközi kommunizmus ideológiai fertőjébe.

B.I.

Magyarországon is van válság

) A gazdasági válság a kapitalista világ sajátja, és az a mi rendszerünkben elkerülhető. így tanították a kommunisták évtizedeken keresztül, s bár az utolsó két évben az újságok már csak hangfogóval alkalmazták ezt a tételt, mégis váratlanul jött az a recsegő-ropogó összeomlás, ami a múlt hetekben bekövetkezett.

Elsősorban Magyarországról kívánunk beszámolni, bár ez nem egyedülálló a szovjet blokk gazdasági helyzetében. A gulyáskommunizmusnak vége van. A magyar forradalom óta eltelt 23 év alatt sikerült viszonylagos elviselhető életszínvonalat teremteni a magyar dolgozó rétegek részére, ami természetesen csak úgy volt lehetséges, hogy az ártámogatásokat adó állam egyre inkább eladósodott. Miután most a tartalékok kifogytak, a magyar kormány július 25.— én olyan áremeléseket jelentett be, amik szinte példátlanok. Igaz, hogy a fizetéseket is átlagosan havi 200 forinttal növelték, de ez édes-kevés vigasz a drágaságra. A kenyér ára 50 százalékkal emelkedett, a húsé 30 százalékkal, a villanyáramé 51 százalékkal, a széné 25 százalékkal, az építkezési anyagoké 12 százalékkal a benziné két részletben 30 százalékkal.

Magyarországon az elmúlt években négy forint volt egy kiló kenyér, azután bevezették a minőségi kenyeret 6.40-ért és a régi kenyér fokozatosan eltűnt. Erre most rájött egy 50 százalékos emelkedés, vagyis egy kiló kenyér ára közel 10 forint. Lehet, hogy ez nem gazdasági válság, de ha átszámoljuk, mindenképpen annyi, mintha egy amerikai dolgozó havonta 180 dollárt vinne haza kenyérvalutában.

A 20 százalékkal megemelkedett húsárakat már kalkulálni sem érdemes.

Az országot elöntötte a felháborodás és senki sem tesz lakatot a szájára. Hirtelen megint forradalmivá vált a hangulat. Erre legjellemzőbb ami Csepelen történt, a magyar ipar egyik központjában "a munkásosztály fellegvárában’] ahol a múlt héten ismeretlen tettesek hohócgúnydt húztak a Lenin szobor nyakába, kezébe egy szelet vajaskenyeret tettek s egy nagy táblát helyeztek a talapzatra ezzel a szöveggel: "Köszönjük neked Lenin elvtárs". Másnap a kerület egy másik pontján a munkába sietók egy koporsót találtak: “itt nyugszik a szocializmus” névtáblával.

Lehetséges, hogy a politikai ügyekben nagyon is effektiv magyar rendőrség képes lesz kinyomozni a tetteseket, ez azonban még nem jelenti azt, hogy letartóztatásukra is sor kerül, nem a belügyi hatóságok jószándéka következtében, hanem mert Magyarországon e pillanatban olyan a hangulat, mint egy évvel ezelőtt Lengyelországban volt, ahol a hatóságok ugyancsak deferdlní voltak kénytelenek a munkásság nyomása elől.

Persze, mint írtuk, nemcsak Magyarországot rázta meg a válság, hanem az egész szovjet blokkot. Mindenütt árasztimus áremelések vannak, amik legjobban a nyersolaj, illetőleg energia árakban mutatkoznak meg. A benzinárakban Bulgária áll az élen, ahol egy gallon 5 dollár 30 centbe kerül. Miután a Szovjetunió már korábban közölte csatlós államaival, hogy maga is szükségnek nézvén elébe, a jövőben nem tudja őket a'barátság-vezetékeken keresztül" a világpiaci árnál olcsóbban ellátni, megkezdődött az aki kapja, marja marakodás. A legváratlanabbul a románok jártak el, bár köztudomású, hogy Középkelet Európában nekik van a legnagyobb olajtermelésük. Éppen a nyaralási szezon csúcsán, amikor keletnémet, magyar, csehszlovák, lengyel turisták tízezrei utaztak keresztül az országon a feketetengeri üdülőhelyekhez, a benzinkutaknál megszüntették részükre a pumpálást. Van ugyan benzin, de külföldi rendszámú kocsi csak kemény valutáért kaphat belőle, szocialista ország pénzéért (beleértve a lejt) nem. A románok arra hivatkoznak, hogy értékes nyersanyagukat nem hajlandók odaadni olyan pénzért, amit tőlük a világpiacon nem fogadnak el. Mivel sokezer turista megrekedt Romániában, most körmönfont tárgyalások folynak, s a románok valószínűleg hajlandók lesznek a kiszolgáltatott benzin ellenében keményvaluta helyett készárút elfogadni, de kommunista pénzt ; nem.

A cseh és a magyar lapok most elsőoldalas hir, detményekben közlik állampolgáraikkal, hogy Romániát kerüljék el, inkább nyugati tengerpartokra utazzanak, mert még ha létre is jön I valamilyen kompromisszum, akkor is érvényben marad az a román rendelkezés, hogy egyetlen külföldi kocsi sem hagyhatja el határait úgy,'hogy i 10 liter benzinnél több legyen tartályában. Vagyis a kocsi esetleg már 30-40 km. után a szomszéd i országban megreked.

Folytatás a 2. oldalon...