Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)
1979-07-21 / 767. szám
1979 július 21 * MENÓRA 9. oldal MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 378 Bloor Street West — Telefon: 923-4606 cJkien ^Pharmacy GYÓGYSZERKÜLDÉS AZ ÓHAZÁBA! GYORS. UDVARIAS. LELKIISMERETES. RECEPT SZOLGÁLAT Nyakas Kati és Elek Zoltán gyógyszerészek Nyitva: hétköznapokon reggel 10-tŐl este 7-ig szombaton 10—tol délután 4-ig. Vasárnap és ünnepnapokon zárva. PREMIER július 27.-én! ARADSZKY LÁSZLÓ táncdalénekes Farkas Nándor és Gombkötő István Uinczenével és cigányzenével szórakoztatja Önöket. Szeretettel várja kedves vendegeit a TOoodcKfiícite magyar etterem 5 fogásra menü $5 99 (5 féléből választhat), mindennap rántott borjúláb, halászlé, rántott hal, fatányéros és még sok más finom ételek. Asztalfoglalás: 923-6599 \ /20Ó Bloor St. W. közel az Avenue Rd-hoz. _ Parkoláshoz bejárat a Bedford Rd-ró) Vásároljon közvetlenül készítőtől megtakaríthat! 100 000 feet gyönyörű külföldi és belföldi keretanyag. 1961 óta a képkeretek legfinomabb üzlete Tanácsadás, gyors egynapos service. Minden a helyszínen készül. Alumínium keretek, nyomatok, olajfestmények, miniatűrök, tükrök, ajándéktárgyak. Üzleteket, fotográfusokat Is kiszolgálunk. 2343 Keele Street. (South of Lawrence) nyitva hétköznap reggel 9401 este 7-ig szombaton 9-tól délután 5-1 g. Tekintse meg másik show roormünkat 2826 Dundas W. 766-1884 Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut akar vásárolni, keresse fel \ Tüske Meat & Delicatessen-t TULAJDONOS: KOCSIS SÁNDOR Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Parkolás az üzlet mögött $ 566 Bloor St. W. • 533-3453 $ R & DAUTO COLLISION LIMITED Mindenfajta kocsik általános javítása Karosszéria munkák legmodernebb testes-berendezés! Műhelyünkben minden munka garanciával készül tulajdonos KIRÁLY FERENC 1122 Roselawn Avenue (Nyugatra a»Dufferintől) Telefon: 782-1418 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuHin W o r l d Oelieatessen 557 St. Clair Ave. W. Toronto (Bili Barberk Shop mellett) Csak a vezetés új, magyaros {zá raktárunk változatlan. Magyar hentesáruk, «llteményeK, Glóbus konzervek, , nyers és pörkölt kávék, Európai csokoládék és dessertek. Minden este 8-ig, szombaton 6-ig nyitva vagyunk. Magyarul beszélünk. Kérje Mártát! Telefon: 651 - 0615 Párhuzamosan a háborús bűnök elévülésének kérdésével, amely ügyben a tervek szerint az NSZK törvényhozásának még a nyári ülésszak befejezése előtt döntenie kell, egy másik csendes küzdelem is folyik. Igaz nem a szövetségi köztársaságban hanem a szomszédot Svájcban, t ez a titkos bankbetétek kérdés« körül forog. Mindez német vo natkozásban elég szoros kapcsolatban van az elévülés kérdésével is. Bár a svájci sajtó olykor szenvedélyes megnyilatkozásokat tes2 az ügy mellett vagy ellen, azonban mint mondottuk, a küzdelem (legalábbis ami annak politikai vonatkozásait illeti) csendben folyik és politikai körökben nemigen beszélnek róla. Ha az elévülést megszavaznák, akkor az minden bizonnyal némi gondot okozna, nemcsak a svájci bankoknak, de a svájci kormánynak is. Svájc mindenkor — és így ma is — arra az álláspontra helyezkedik, hogy feltétlenül megőrzi, illetve nem árulja el és nem adja ki senki másnak csak jogos tulajdonosának — illetve esetleg, ha jelszóról van szó, a jelszót ismerő egyénnek — a svájci bankokban titokban letétbe helyezett pénzeket és egyéb vagyontárgyakat. Itt meg kell jegyezni, hogy ez nem csak a nácik által annak idején letétbe helyezett összegekre vonatkozik, de vonatkozik mindenki másra, tehát a sah millióira éppúgy, mint Szadat, valamint a különböző olajsejkek és számtalan más személy is Svájcban biztonságba helyezett pénzére is. Vonatkozott ez háború után a Teleki-kormány által elhelyezett öszszegekre is, amelyeket Teleki Magyarország német megszállásának esetére egy esetleg Nyugaton megalakuló magyar emigráns kormány céljaira juttatott ki Svájcba és az Egyesült Államokba. A pénzek felvételére jogosult személyek akkor már emigrációban élő magyarok voltak, azonban ezek a személyek a háború után feloldották a zárlatot, illetve az összeget teljes egészében visszaszolgáltatták az akkori koalíciós magyar kormánynak. Nem ez a helyzet Németország esetében. Különböző vélemények szerint (hivatalos közlést erről a svájciak soha nem adtak ki), vannak olyan német bankbetétek Svájcban, amelyekért a háború befejezése óta senki sem jelentkezett. Általában ezeket szokták titkos náci betéteknek nevezni, és bárhogyan is végződjék a Bundestag vitája, a svájci kormány előbb vagy utóbb kénytelen lesz valamilyen döntést hozni. Annál is inkább, mert ha közelebbről megnézzük a dolgokat, kiderül, hogy abszolút értelemben Svájc nem ragaszkodott mindig a banktitok feltétlen betartásához. A nyugati szövetségesek már a háború vége felé közölték a svájci: kormánnyal, hogy a Svájcban levő német követeléseket jóvátételi célokra kívánják felhasználni. A svájci kormány előzékenyen honorálta a szövetségesek kérését, és már néhány hónappal a háború befejezése előtt, 1945 februárjában. befagyasztotta a Svájcban levő német követeléseket. Ez a döntés két okra vezethető vissza. A szövetségi kormány egyrészt azt remélte, hogy ezzel a lépéssel lehetővé fog válni számára, hogy a nyugati hatalmak jóvátételi igényét nem a Svájcban található német vagyonból, hanem Svájcnak a Harmadik Birodalommal szemben fennálló követeléséből elégítsék ki. A másik politikai ok pedig az volt. hogy Svájc gazdaságpolitikai helyzete a háború befejezésével semmit sem változott, csak más formát kapott. Míg a! háború alatt a tengelyhatalmak vették minden oldalról körül Svájcot és így az ország ellátása lényegében a tengelyhatalmak jóindulatától függött, úgy a fegyverszünet után a helyzet ugyanaz maradt, csak fordított viszonylatban. Most minden oldalról a nyugati szövetségesek vették körül a kis országot és annak ellátása és gazdasági fennmaradása most a szövetségesektől függött. A svájci kormány rendeletével olyan tökéletes munkát végzett, hogy nemcsak a németországi követeléseket fagyasztotta be, hanem minden német követelést. Tehát olyan németeknek a követelését is, akiknek semmi közük nem volt a nácizmushoz, évek óta emigrációban éltek, esetleg magában Svájcban. Sőt olyan svájci nőket is érintett a rendelkezés, akik németekhez mentek feleségül. A rendelet által érintett betétek összegét egymilliárd frankra becsülték, amely összegnek a fele volt ténylegesen német állampolgárok tulajdona. Ugyanakkor a svájci kormány azt is megígérte a szövetségeseknek, hogy hozzájárulásuk nélkül nem fogja feloldani ett a zárlatot. A megszálló hatalmak ekkor egy olyan rendeletet hoztak, amely egy külön szervet bízott meg a külföldi német vagyonok felkutatására. Erre a rendeletre támaszkodva kérték a nyugati megszálló hatalmak a svájci kormánytól a német vagyon kiadását. A svájci kormány ezt a kérést azzal a indokolással tagadta meg, hogy a megszálló hatalmak által hozo.tt rendelkezések nem lehetnek Svájcban jogérvényesek. Ez a svájci álláspont különben teljesen korrekt volt. Hogy elejét vegyék a további súrlódásoknak és az ügyet valahogyan megoldják, a nyugati szövetségesek 1946 márciusában Washingtonban egy értekezletet hívtak egybe, amelyen Svájc is részt vett. Kétségte-, len. hogy Bem nehéz helyzetben volt. Nemcsak azért, amit már em-| literiünk, hogy az ország ellátása teljesen függő helyzetben volt, hanem azért is, ipert az amerikaiak, hogy nyomást gyakoroljanak a szövetségi kormányra, befagyasztották az USA-ban levő mintegy négy és fél milliárd frankot kitevő svájci követeléseket és egy elevüles csomó svájci céget, amelyek a háború alatt jövedelmező kereskedelmet folytattak a náci Németországgal, feketelistára tettek. Végül is több hetes tárgyalás után a felek abban egyeztek meg, hogy az amerikaiak feloldják a zárlatot és megszüntetik a feketelistákat, aminek fejében a svájci kormány kötelezi magát, hogy az ún. „rabolt arany” fejében kétszázötvenmillió frankot fizet a szövetségeknek, és likvidálja mindazokat a német követeléseket, amelyek német állampolgároké voltak s ennek az összegnek a fele a szövetségeseket, másik fele pedig Svájcot illeti meg. Az ún. „rabolt arany”-nak azt az aranyat nevezték, amelyet a nácik az általuk megszállt európai országok nemzeti bankjaiból valóban elraboltak, új formába öntöttek és az arany eredetének hamis feltüntetése mellett vagy eladták Svájcnak, vagy pedig a Svájc és Németország között meglevő kereskedelmi egyezmény deficitjének fedezésére, illetve a deficit csökkentésére használtak fel. A náci Németországgal szemben fennálló svájci követelések a svájci nemzeti bank könyvei szerint meghaladta az egymilliárd frankot. Míg a nácik csak ötszázhatvanmillió márkát ismétek el. Bárhogyan is volt, Bernben nagyon jól tudták, hogy a Németországgal szemben fennálló követeléseikhez egyelőre nem tudnak hozzájutni, ez talán a jövő zenéje lehet. És ezért ez is egyik oka annak, hogy belementek a szövetségesek ajánlatába, ugyanakkor azonban hangoztatták, hogy az általuk fizetett kettőszázötvenmillió frank semmiféle jogukat nem érinti és az semmi más, mint Svájc önkéntes hozzájárulása Európa újjáépítéséhez. Ez azonban a tényeken természetesen nem sokat változtatott. És most érkezünk ahhoz a ponthoz, ami a legbonyolultabb ebben a speciális banktitokügyben — amelyet, mint láttuk, a svájci kormány megsértett, de amelyhez mégis ragaszkodott és ragaszkodikma is. Azok a német követelések, amelyekről az előbbiekben is szó volt, nyílt bankbetétek voltak, amelyről nemcsak a náci kormánynak, de ha akarta, bárkinek tudomása lehetett. Nagyon sok aránylag kis betétes volt közöttük, akik a háborút követő ínséges időkben nem tudtak hozzájutni pénzükhöz, amivel új életet kezdhettek volna. Hogy ezek az illetők mennyire voltak vagy nem voltak nácik, az csak akkor volna érdekes, ha a rendelet a náci nagyságok titkos betétét is sújtotta volna. De ezekről nem volt szó. Ezután elkezdődött a huzavona a betétesek kártalanításáról. S ez csak akkor nyert megoldást, amikor megalakult a Német Szövetségi Köztársaság és megtörtént a pénzreform. Most már nem volt lényeges különbség márka és frank között. A svájci kormány azt szerette volna, ha a kártalanításban a szövetségesek mellett most már a stabil pénzzfel rendelkező nyugatnémet kormány is részt vesz. Utóbbi azonban semmi áron sem akar ebben az akcióban részt venni, úgyszintén a nyugati szövetségesek sem. Üjabb huzavona következett, míg végül is Svájcban az a vélemény kerekedett felül, hogy nekik kell vállalniok a fizetés oroszlánrészét és az egész fizetést a háborús veszteségek rovására kell írni. tgy is történt. 1952 tavaszán létrejött a megegyezés Svájc, a szövetségesek és a nyugatnémet kormány között, melynek alapján a ikártalanítás oroszlánrészét Svájc vállalta magára. Első rendőr?— vénebb mint Babilon Az ősi Egyiptomban nem volt FBI, de volt a fáraóknak egy különleges rendőrügynökségük: a “Folyóbiztonsági Egység" egy hatalmas, erőteljes hajóflotta, amely csempészekre és kalózokra vadászott a Níluson. Mégis, a legfontosabb az a karhatalmi egység volt. amely Egyiptom kincsekkel teli kriptáira vigyázott. Az antik világ rablásairól az első írott feljegyzés i.e. 2110-bŐl származik. A rablás Tébában történt, ahol több kripta kifosztását a város rendőrségének főparancsnoka fedezte fel. A vizsgálat nyolc gyanúsított, többnyire a helyi kripták építőinek a letartóztatását eredményezte. Mind a nyolc gyanúsított tagadta bűnösségét: ók ártatlanok, semmit nem tudnak a sírfosztásokról, de, amikor — egy szemtanú szerint — anatómiájuk egy részénél a botokat alkalmazták, bűneiket bevallották és börtönbe kerültek. Törvény és rend volt Egyiptom mindennapi problémája. Amikor III. Ramses a rendőrség létszámát felemelte, egy deklarációjában kijelentette: “ezentúl minden nő félelemfátyol nélkül járhat a város' utcáin, senki sem meri őket majd zaklatni, vagy pláne megtámadni.” “A botozás egyébként olyan általános, jó szokás volt a fáraók tejjel-mézzel folyó, boldog országban, mint az ; evés, ivás, alvás. Verték a gyermekeket, felnőttet, parasztot, mesterembert, katonát, tiszteket, hivatalbelit egyaránt. Aki élt, — a papokon és legfőbb méltóságokon kivűl — mind megkapta a részét, s ha mégsem kaptak botot, csak azért nem, mert nem volt, aki elég merész lett volna ahhoz, hogy nekik is kimérje a járandóságukat" Miért verték a parasztot? Többek között azért, ha nem akart másodszor is adót fizetni. Adót-nem-fizetni, istentelen, lázadó gondolat lett volna, ami — uram bocsá — még álmában s^m juthatott eszébe. És jöttek az adószedők, ha nem volt már semmi más egyéb, elvitték a — fiúgyermekeket. Ebből az emberekből állói áradatban, amely örökösen hullámzott, apadt-dagadt, adott — vett és százféle hangon sivalkodott, fel-feltűntek a rendre vigyázók. Mindegyiken térdig- i éró barnás ing volt, lábuk csupasz, ágyékukon kék-piros csíkos kötényke, oldalukon rövid kard, markukban hatalmas bot. A gyalogjárón járkáltak le és fel, néha szóba elegyedtek rendőrtársaikkal, de leggyakrabban felálltak az út egy magasabb kőkockájára, ahonnan jobban szemmel tarthatták az előttük hömpölygő tömeget. Senki sem tudja, hol és mikor alkalmazták először hivatalosan az első rendőrt. Primitív népeknél rendszerint a családfő döntött és határozott a vitákban és tartotta fenn a rendet. Amikor a családok csoportokba, majd később településekbe tömörültek és a településekből városok lettek, ez a családfő-bíráskodás, rendfenntartási rendszer már nem volt alkalmazható: idejét múlta... Hammurabi, aki kb. négyezer év előtt uralkodott Babylonban, alkotta az első egyöntetű törvénykönyvet és egyikét az első, nagyszámú rendőrségnek. Irgalmatlanul érvényesítették a törvény rendelkezéseit: "fogat-fogért, szemet-szemért”. Ha a bizonytalan kezű sebészorvos kése a beteg szemevilágába került, az orvos szemét a saját sebészkésével távolították el. Ha valakit tettenértek azon, hogy égő házat próbált kirabolni, bedobták a lángok közé. ősi, indián írott emlékek, egy olyan rendőr-kém-hálózatról tesznek említést, melynek tagjait különleges képességeik szerint alkalmazták. Voltak, akik a vallatás művészetében tűntek ki, míg mások a mezőgazdaságban, állattenyésztésben voltak jártasak, ezeket, mint farmereket építették be a mezőgazdaságba. Szerepük a vidéki falusi közösségek tanulmányozása, kivizsgálása volt. Rómában a rendőrök a Quaestores Parracidii néven voltak ismeretesek. Igazi hivatásuk gyilkosságok kiderítése volt. Ma, detektíveknek nevezzük őket. Ez a rendőrség rendszeresen fésülte át Róma utcáit. Köztük egy-egy rendőregység mint “Lictores” volt ismeretes, jelvényük a “fasces", egy nyaláb vessző egy fejsze köré csavarva, a fegyelem, tekintély és hatalom szimbóluma volt. Néhány századon keresztül, Róma bukása után szervezett rendőri hatalom eltűnt a város utcáiról. “Mindenki a maga rendőre”, volt a jelszó. Később királyok, fejedelmek, főúri méltóságok, nemesek, a saját védelmükre alakítottak rendőrségeket. Ugyancsak mindennapos tünemény volt a vallásos rendőrközegek, a milícia jelenléte, amely Spanyolországban, az inkviziciós vallatásoknál nyújtott segédkezet Egyike az első, a mai modern követelményeknek többékevésbé megfelelő rendőrség a tizenkilencedik század elején, a “Britain’s Criminal Investigation Department” volt. A “CID” első főhadiszállása Londonban, abban az utcában volt elhelyezve, ahol a londoni látogatásra érkezett skót királyok voltak valamikor el-Akar ön is egy jó hajvágást? Keresse fel Ligeti volt budapesti lí£ci utcai férfifodrászt, Hair Styljst ahol két I. osztásai férfi fodrásznő biztosítja a gyón és jó kiszolgálást BILL’S 1ARBER SHOP ,Meas üfir Styllst án^Ur^. T:653-3779 szállásolva. Az utca neve: Scotland Yard, s a “CID” hamarosan ezen az utca néven vált ismeretessé. Persze, a kezdetek-kezdetén a Scotland Yard működését, mint a szent és sérthetetlen magánügyekbe való illetéktelen beavatkozást mélységesen elítélték és megvetették. Később, amikor nyilvánvaló lett, hogy a Scotland Yard működése a bűnök, főleg a gyilkosságok, rablás, árulás, zsarolás, uzsorások felderítése és — megelőzése, a rendőrség népszerűsége egyre nőtt. A Scotland Yard volt az első rendőri alakulat, amely a bűnözők személyazonosságának megállapítására az ujjlenyomatok vételét alkalmazta. Ez a rendszer igen hasznosnak bizonyult: lehetővé tette, hogy megrögzött bűnösökről hivatalos, beiktatott nyilvántartást (kartotékokat) fektessenek fel. Az ujjlenyomatoknak rendszerbe gyűjtése űj fejezetet nyitott a nyomozások megkönnyítésénél. Mindeddig az emberi csontszerkezetnek olyan részét mérték le, amelyek ritkán csökkennek, vagy kisebbednek, vagy növekednek az ember szervezetének teljes kifejlődése után. 1901-ben a Scotland Yard két orvvadászt vett őrizetbe. Ikertestvérek voltak. Különös módon, a korábban megejtett csont-szerkezeteik méretei pontosan megegyeztek, de ujjlenyomataik eltértek egymástól. Ez az eset a Scotland Yard detektív-munkájában új fejezetet nyitott. Állhatatosság, szívós kitartás, leleményesség tekintetében a Yard tagjai felülmúlhatatlanok voltak. Egy teherautó vezetőjét gyilkosság gyanúja címén letartóztatták, később el is ítélték. Az ítéletet megelőző vizsgálat folyamán hétezer tanút hallgattak ki, hétszáz levelet írtak, hatezerkilencszáz teherautót vizsgáltak meg; ez az alapos kivizsgálás négyezerhétszázötven munkaórát emésztett fel. A francia Police National, amelynek detektív részlege a Surete National néven ismeretes, 1790-ben alakult. Nyugati világunk legjobban és legelőnyösebben ismert, modem karhatalma a Royale Canadian Mounted Police, mely arról híres, hogy a gyanúsított mindig a "RCMP” horgára kerül. A majdnem száz évvel ezelőtt alakult híres rendőr-karhatalom működési területe felöleli a szövetségi, tartományi, megyei, városi, falusi-vidéki rendőri munka-kötelesség gyakorlását Kanadában. Az “RCMP” alakulata egyenértékű továbbá a kanadai FBI, a Secret Service Federal Narcotic Bureau and Coast Guard szervezetével is. A Mounties nemcsak eredményes teljesítőképességükről híresek, joggal lehetnek büszkék hősies bátorságukra, valamint rendíthetetlen nyugalmukra, a legkegyetlenebb, minden emberi ellenállást próbára tevő időjárás körülményei között is. A hős Mountie-k egy tagja, — szörnyű hóviharban életét vesztette. Halála előtt egyszerűen, szerényen, a tőlük megszokott " nyugalommal üzenetet hagyott hátra: “lovam kimúlt, megpróbálom még utamat folytatni, elkövettem minden tőlem telhetőt”. Az “RCMP'’ rendőrei hősiesen harcoltak úgy az I. mint a II. világháborúkban, délafrikai háborúkban is résztvettek. Szemtől-szembe keültek a Sioux indián harcosokkal, akik 1876-ban, miután Custer városát megsemmisítették, északra fordultak. Custer City ma 2105 lakost számlál, SW.S.Dakota államban, 5136 láb magasan Black Hills-ben, a legrégibb város. 1875-ben, mint kőfalat emelték a várost, a közelben felfedezett aranybányák védelmére. Ma turisták kedvenc látogatóhelye, akik nem mulasztják el a közelben lévő, Windcave National Park, Jewel Cave National Monument, Mt. Rushmore emlékművek fényképezését sem. A Sioux-al való háborúskodás után a Blackfeet indiánok segítségével — akik békés kanadai lakosok voltak — béketárgyalásokat folytattak és békét kötöttek. A Sioux később visszatértek az Egyesült Államokba. A krónika említést tesz még egy olyan rendőri alakulatról is, amely még Hitler és Sztálin vallatási és kivégzési módszereit is felülmúlták. Ezek a Tón Tón Macoute néven ismeretes “rendfenntartók" Haiti-ben, Papa Doc Duvalier elnök idejében működtek. Hajmeresztő kegyetlenkedéseik ismertetésére kár időt és papírost vesztegetni. A Tón Tón Macoute tagjaiból álló rendőrségét Papa Doc Duvalier halála után feloszlatták. Gerle Gizella
