Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)

1979-07-21 / 767. szám

, M r. A u g'U s t J . H o 1 n a r P.O.Box 1o 3 4

New Brunswick, New Jersey o 3 9 o 3 U.S.A.

Second class mail registration No. 1373 CANADA

USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Di.No. 104970

AZ (SZAKAMERIKAI HA6YAR ZSIDÚSÁ6 [APIA

VOL. 18. 767 Ára: 50 cent JULY 21. 1979,

Cj vizeken hajós nélkül

Ez lesz Amerika modern történetének legfontosabb beszéde — hirdették a nagy újságok — mialatt Carter elnök Camp David-i nyaralóhelyén több mint 150 emberrel tárgyalta meg, mit is kell mondania a nemzetet megrázó energiaválságról. Mire múlt vasárnap, július 15-én este — az elnök a televízió kamerák elé állt, már valóban pattanásig feszült az izgalom.

Nem valószínű, hogy az átlag amerikait az elnöki megnyilatkozás ténye rázta volna meg, inkább az, hogy csak másodnaponként kap benzint az autójába — s mivel a benzinkutak a weekendeken! zárva vannak, ez tulajdonképp heti három, esetleg csak két benzinvásárlási napot jelent. Továbbá azt, hogy eddig megszokott életrendje máris gyökeresen megváltozott és vissza kell térnie az ósemberi életmódhoz. Persze nem éppen /"a bunkóhoz, vagy a barlanglakáshoz, de mindenesetre idó. közben autóbuszra kell szállni, esetleg a sarokról kézikocsin húzni haza az öt pound-nyi élelmiszert és felkészülhet arra, hogy az idén karácsonyi szezonban hajnali fél három és fél öt között félvilágításra kell venni a kertben fölállított karácsonyfát.

Persze, hogy mindenki nagyon figyelt a beszédre. A beszédre, ami nehezen született meg, amit egyszer az elnök az utolsó pillanatban elhalasztott, mert akkor jutott eszébe, hogy neki még meg kell hallgatni 150 ember véleményét arról, hogy mi baj van az Egyesült Államokkal.

Aztán meghallgattuk a beszédet és sajnos nincs szükség semmiféle Carter-ellenes elfogultságra ahhoz, hogy azt szomorúnak, lehangolónak és reménytelenül kilátástalannak tekintsük. Az Egyesült Államok

történelmének egyik sorsfordulóján egy,olyan elnök mondott beszédet, aki mindezt szemléltetően, egyetlen mozdulattal fejezhette volna ki, karjait tehetetlenül széttárva. Az elnök a helyzetet a második világháborúhoz hasonlította, tehát mi is onnan vesszük a hasonlatot: egy Churchillt szerettünk volna látni és egy Chamberlaint láttunk.

Próbáljuk meg ezt a kis összefoglalót" rendezni és négy szempontot venni figyelembe. Az első: mit mondott az elnök. A második: mit nem mondott az elnök. A harmadik: hogyan mondta és a negyedik: hogyan nem mondta.

I. Mikor húszpercnyi bevezetés után az elnök rátért az energiatakarékosság és energia-gazdálkodás teendőire, a következőket jelentette ki: a beszéd pillanatától kezdve az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem hoz be egyetlen egy cseppel sem több olajat, mint amennyi az 1977-es behozatali szint volt. Vagyis

8.200.000 hordót naponta. Tíz éven belül pedig az olaj importját 50 százalékkal lecsökkenti és azt hazai termelésű energiával pótolják.

Carter elnök azonnal törvényjavaslatot terjeszt a kongresszus elé, melynek értelmében ennek az évezrednek a végére az Egyesült Államok energiaszükségletének 20 százalékát napenergiából szerzi majd. Addig az időpontig a kiesó olajat szénbányászattal pótolják, továbbá alkoholtermeléssel 5 százalékos benzinkeveréket állítanak elő. Mindezek mellett az elnök takarékoskodást javasol, sót, ha kell kényszerít is az emberekre, aminek keretében hetenként egy napra otthonhagyjuk autóinkat, ami annál is egyszerűbb lesz, mert az Egyesült

Államon az elkövetkezendő tíz

évben tíz milliárd dollárt fordít a tömegközlekedés fejlesztésére. Azonkívül télen ne fűtsünk olyan nagyon, nyáron ne hűtsünk olyan nagyon... itt már a beszéd hallgatása közben kezdtünk mérgesek lenni és vártuk, mikor figyelmeztet az elnök, hogy esőben álljunk az eresz alá és ne felejtsük el antennáinkat elföldelni.

De menjünk csak tovább. Mit mondott még Jimmy Carter? A beszéd első felével tökéletesen egyetérthetünk. A helyzet katasztrofális — mondotta az elnök — s ennek bizonyítására hosszasan idézett hozzáküldött leveleket és szemébe mondott kritikákat. Megtudtuk, hogy egyik barátja nemrég azt mondta neki: Elnök úr, ön nem vezeti a népet, csak igazgatja a kormánygépezetet. Aztán még több ehhez hasonlót hallottunk, elvégre Carter nem hiába töltötte idejét, 150 ember hallgatott végig, akik mind mély bölcsességeket mondtak. Nekünk legjobban az tetszett, hogy "sírás helyett izzadjunk, beszéd helyett feszüljünk a munkának és káromkodás helyett imádkozzunk”.

Mit mondjunk erre? Talán azt, hogy az imádkozásnak kijáró minden tisztelet mellett az Egyesült Államok elnöke nem müezzin, akinek feladata az, hogy a mecsettorony tetejére kiállva naponta háromszor imához szólítsa az igazhitüeket. Vagy mondjuk azt, hogy bizony imára, nagy szükségünk van.

2. Mi az, amit nem mondott az elnök?

Nem mondta, hogy az 1977- es behozatali szint, amit semmiképpen sem szabad túllépni, magasabb volt, mint az 1978- as. Ez nemcsak azért szomorú, mert ilymódon tulajdonképpen látszattakarékosságról van szó. hanem ez volt az a mondat.

amelynél valami olyanban is csalódtunk, amit eddig Jimmy Carter legnagyobb erősségének könyveltünk el. Az elnök integritására, tisztességére gondolunk. Hiszen pontosan tudta, hogy itt csak labdázik a számokkal.

Aztán, amikor az elnök arról beszélt, hogy hogyan lehet az OPEC-országok olaját részben pótolni, s említette a szén, a nap-energiát, nem akartunk hinni a fülünknek. Hol maradt a nukleáris energia megemlítése? Sehol. Kifelejtették. Most jó lenne tudni, hogy egy hónap után a "speachwriter"--ek ilyen hebehurgyán állították-e össze azt a történelmi fontosságú beszédet, vagy pedig az Egyesült Államok elnöke döntéseinél nem a szakemberekre, hanem Jane Fondára és idióta társaira figyel-e. A szakemberek ugyanis a következőket tudják: az energia-előállító legolcsóbb módozata a vizi-energia. Második helyen áll a nukleáris energia, harmadikon a kőolaj, negyediken a szén, s ötödik helyen (legalábbis napjainkban) a napenergia.

Köztudott tC.'ibbá, hogy minden ellenséges propaganda dacára eddig még semmiféle atomtermelési katasztrófa nem fordult elő. Sót, még a meghibásodások is jelentéktelenek voltak és az atomenergia használata bármi másnál biztonságosabb.

Igaz ugyan, hogy vannak megoldásra váró problémák e téren (további tisztítási eljárások bevezetése), de a végső konklúzió mégis az, hogy egyedül a nukleáris energia-apparátus áll termelésre és kihasználásra készen, ami 3-4 év alatt hozhatna már komoly változásokat.

Ezeken kívül nem mondta az elnök azt sem, hogy az Egyesült (Folytatás a 2.oldalon)

Begin ismét Kairóban

Talán nem ártana, ha azok, akik az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződés aláírását teljes negatívumnak minősítették, most már nyilvánosan is revidiálnák álláspontjukat Való igaz, hogy ez a szerződés önmagában még nem hozta meg a Közel-kelet békéjét, ám a fejlődés mégis gyorsabb és jelentősebb, mint ezt bárki elképzelni merte volna.

Menachem Begin, Izrael miniszterelnöke múlt hét keddjén és szerdáján Kairóba látogatott. Mi ebben az eseményben a legszebb? Az, hogy a két ország sajtóját kivéve sehol sem jelentkezett első oldalas szenzáció. Az izraeli miniszterelnök Kairóba megy, az egyiptomi elnök Jeruzsálembe. Mi van ebben? Nyilván megbeszélnivalóik vannak. A másik csodálatos, hogy ehhez a találkozóhoz nem volt szükség hosszas előkészítésre, s a kisebb beosztású diplomaták ezúttal nem tárgyaltak hónapokig protokollról. Szadat és Begin

aligha hiszem hogy hirtelen barátokká váltak volna. Csak éppen úgy viselkednek, mint két korrekt üzletember, akiknek egymással nehéz üzletkötést kell lebonyolítani. Mindkettő igyekszik maga számára a maximális profitot biztosítani, veszekszenek, alkudoznak s aztán kezetráznak, hazamennek s egyikben sem maradt semmiféle harag a másik ellen. Nincs ebben semmi csodálatos.

Hát nem csodálatos, hogy nincs benne csodálatos?

Protokollszerűen a dolog annyira nem volt előkészítve, hogy Beginéknek az első estére mégcsak programot sem dolgoztak ki. Mit csinálhat egy izraeli miniszterelnök egy szabad estéjével Kairóban? Először elmegy imádkozni a zsinagógába, ahol szeretettel veszik körül és éltetik a zsidók, s aztán lemegy sétálni az utcára, ahol szeretettel veszik körül és éljenzi az utca népe: az arabok. Lehet, hogy lassú a felfogásunk; nem elég gyorsan alkalmazkodunk az új helyzetekhez, de igenis mi még mindig tudunk ujjongani és sírni a boldogságtól, hogy ez és ilyen természetességgel megtörténhet.

Megtörténhet éppen akkor, amikor palesztin terroristák Egyiptom ankarai követségét választják célpontul és a diplomáciai személyzet legyilkolásával fenyegetőznek ugyanazért, amiért a kairói utcán Begint és Szadatot éljenzik.

Ne értsenek félre, szivből örülünk, hogy ez a gyalázatos terrortámadás, az első hírekkel ellentétben, aránylag kis véráldozattal járt. 3 ember lelte csupán halálát, két török rendőr és egy egyiptomi diplomata, aki kiugrott a negyedik emeleti ablakból. Aztán a török és az egyiptomi kormány elszántságát látva (sőt, állítólag a PLO vezetők közbenjárására is) a négy terrorista megadta magát és a túszokat szabadonbocsájtották. örülünk, hogy így történt, de azért mégiscsak játszunk a gondolattal egy kicsit. Vajon, ha tényleg lemészárolják Egyiptom törökországi nagykövetét, és az egész személyzetet, mit tett volna Szadat, az a Szadat, aki okos, aki saját szempontjából és saját érdekében valóban békét akar, de azzal igazán nehéz lenne megvádolni, hogy demokrata.

Visszavágott volna.Mégpedig csúnyán.Könynyen előfordulhatott volna, hogy jelentősszámú, ezrekre, esetleg tízezrekre menő Palesztináit kiutasított volna Egyiptomból. Esetleg Szíriát tette volna felelőssé a történtekért és retorziót alkalmaz, ha így átgondoljuk: a PLO vezetők nem Egyiptom és Törökország iránti jószándékukból közvetítettek a hatóságok és saját szélsőségeseik között, hanem jólmegfontolt érdekből. A palesztin felsőbb vezetőség ugyanis már tudomásul vette, hogy reménytelen dolog terrorcselekményekkel próbálkozni, az Egyiptom és Izrael között egyre javuló viszony aláaknázására. Egyiptom, s az arab világ többi részének útjai oly véglegesen váltak szét, hogy erre már nem kifizetődő terrorcselekményeket alkalmazni.

“ ”,iN- A BEGIN KORMÁNY

homályos jővOie

A Mose Dáján hadügyminiszter súlyos betegségéről szóló hír által kiváltott őszinte sajnálkozást és megdöbbenést most már az aggodalom váltja fel Menachem Begin kormányának homályos jövője miatt. Tudvalevőleg Begin sem egészséges ember, kormányra jutása óta két szívrohamon ment keresztül. Most kiderült, hogy kormányának másik, szerepkörben s befolyásbanj utána következő tagja is alighanem korlátozva lesz feladatának betöltésében. Még egy komoly1 személyiség, akinek a kormányban való jelenléte különösen fontos az Egyiptommal kialakuló kapcsolatok szempontjából, Ezer Weizman hadügyminiszter, elvi néha súlyos hatásköri viszályba kerül Beginnel és azt jövendölik, hogy ez a két politikus nem sokáig fér meg egymással.

Mi lesz a Begin kormány sorsa? A legutóbbi minisztertanácson, mint ismeretes, a 17, miniszter közül a legfontosabb négy — s még egy ötödik — a Nablusz melletti Álon More település létesitése elleni szavazott. A múlt héten a PORI intézet által végzett közvéleménykutatás szerint a Begin kormány népszerűsége 5 százalékkal csökkent és a Máárách ellenzéki blokk ugyanannyival

emelkedett. A gazdasági politika nehézségei nyomott hangulatot idéztek elő a lakosságban, az emberek a pénzükért aggódnak, a vásárlási láz soha nem tapasztalt méreteket ölt, mert nem bíznak az izraeli fontban. Ha a múlt héten tartottak volna választásokat^ Máárách kapott volna mintegy 30 százalékot, azaz 36 képviselőt, a Likud 24 százalékot, azaz csak 28-29 képviselőt. A Likudnak most 45, a Mááráchnak 32 mandátuma van, amely számok rávilágítanak arra, milyen bizonytalanná vált a Begin kormány helyzete.

Megbukik-e a kormány? Ebben kevesen hisznek. Mert ez csak abban az esetben következne be, ha az elégedetlen kormánypárti politikusok maguk szavaznának ellene a Kneszetben és ez aligha következhet be. Csakhogy éppen most, az autonómia kérdésében folyó tárgyalások idején volna szükség egészséges kormányra, amely valóban és joggal állíthatná, hogy Izrael népe nevében cselekszik. Most nem ez történik és Dájánnak a politikai életből való kényszerű kikapcsolódása valamint Ézer Weizman nyílt ellenszegülése a kormány politikával szemben még jobban aláhúzza ezt a| gyengeséget. Feltehetően Szádét

most abban a hitben folytatja tárgyalásait, hogy a következő kormány, amely a vártnál hamarabb léphet a jelenlegi helyébe, más politikát fog folytatni, mint Begin.

A Begin és Weizman közötti konfliktus személyi jellegűvé is vált és ez automatikusan veti fel azt a kérdést, meddig fér meg ez a két legény egy- csárdában. Tudvalevő, hogy Nablusz környéki arab földtulajdonosok a jeruzsálemi felsőbíróság beavatkozását kérték Álon More telepítése ellen. A kormány megbízottja benyújtotta Rafael Ejtán tábornok, vezérkari főnök szakvéleményét, amely szerint a település stratégiai szempontból fontos. A földtulajdonosok képviselője ezzel Chájim Bár-Lév tart. vezérkari főnök, munkapárti képviselő és pártfőtitkár szakvéleményét állították szembe, aki szerint Álon More nem stratégiai előnyt, hanem ellenkezőleg, hátrányt jelent a hadsereg szempontjából. A felsőbíróság elnöke kifogásolta, hogy Ejtán

tábornok szakvéleményét nem eskü alatt vagy közjegyző által hitelesítve tette, hanem mint egyfajta magánvéleményt. Ebből ugyanis a felsőbíróság azt a következtetést szűrte le, hogy a tábornok nem vállal teljes felelősséget vallomásáért.

Ekkor aztán kirobbant a botrány. Kiderült, hogy Ejtán vezérkari főnököt egyenesen Menachem Begin utasította a szakvélemény benyújtására s úgy látszik, Ejtán tábornok bizonyos viszolygással tett eleget az utasításnak, mert nyilván ó maga is meg van győződve arról, hogy egy árva település a nagy arab komplexum kellős közepén nem birhat komoly stratégiai fontossággal. Csakhogy Ejtánnak nem a miniszterelnöktől, hanem a hadügyminisztertől kell utasításokat elfogadni és Ézer Weizman gorombán kikérte magának Begintől, hogy illetéktelenül beavatkozott tárcájának ügyeibe. Kiszivárgott hírek szerint, amelyek talán megerősítést nyernek mire e sorok napvilágot látnak, Ézer Weizman lemondással fenyegetőzött

és Beginnel folytatott hosszú négyszemközti megbeszélés akadályozta ezt meg, de lehetséges, hogy csak egyelőre.

Weizman nem vesz részt az autonómiáról folyó tárgyalásokon, mert nem az izraeli kormánnyal ért egyet a települések kérdésében, hanem az egyiptomi álláspontot helyesli. Nem azért, mintha az erősen jobboldali beállítottságú hadügyminiszter nem volna híve Jűdea, Somron és a gázai sáv betelepítésének, hanem, mert politikai hibának tartja, hogy a béketárgyalásoknak ebben a kényes második fázisában Izrael ellenséggel és baráttal egyaránt szembehelyezkedik, amikor a megbeszélések idején csaknem provokatív módon létesít pontokat az autonómnak szánt megszállt területeken.

Ki lesz a külügyminiszter, ha Dáján nem lesz képes feladatait ellátni, ki lesz Ézer Weizman utódja, ha véglegesen összevész Beginnel? Önjelölt alighanem sok van, de alkalmas személyiség a Likud és a koalíció körében kevés. Ne felejtsük el, mindketten novociusok ebben a

körben. Mose Dáján mint magános farkas került a tárca élére a Munkapártból, s egyetlen mandátummal rendelkező parlamenti csoportot képvisel.

Beginnek azért volt rá szüksége, mert pártjában nem talált alkalmas külügyminisztert. Ézer Weizman, tábornoki egyenruhájának levetése után, a Cheruthoz csatlakozott, s pár éves sikertelen együttműködés, a magánéletbe való félrehúzódás és végül újra Beginnel való kibeszélés után tért vissza, mint befogadott fenegyerek. A régi pártemberek kellemetlen betolakodónak tartják ezt a kétségkívül színes és nagyon tehetséges fiatal politikust, aki azért futotta be ilyen rövid idő alatt ezt a nagy karriert, mert Begin pártjában nem találtak alkalmasabb embert a hadügyi tárca betöltésére.

Most sincs a Likudnak két olyan fajsúlyú embere, mint Dáján és Weizman. Lehet, hogy Begin önmagát nevezi ki külügyminiszternek, ha egészségileg bírja és ha Dáján valóban kénytelen lesz visszavonulni. De Weizman helyébe aligha léphet bárki a Likud jelenlegi gárdájából. Sem Jigael Jádin, aki nem tagja a Likudnak, sem Ariéi Sáron, aki szintén — a Slomcion párton át

érkezett — jövevény. Politikai szempontból is alkalmatlanok: Jádin nem ért egyet a telepítések politikájával, azaz épp olyan problémák adódhatnak vele kapcsolatban, mint most Weizmannal, Sáron pedig az ellenkező véglet és ilyen szélsőséges álláspontú ember nem lehet tárgyalópartner az izraeliegyiptomi megbeszéléseken.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a kormány felmondott saját gazdasági tanácsadójának, akit alig egy évvel ezelőtt nevezett ki a pénzügyminisztérium mellé, még világosabbá válik, hogy milyen nagymértékben megingott Begin helyzete. Zamir professzor, a tel avivi egyetem gazdaságtudományi professzora a liberális gazdaságpolitika híve és ezért érte ez a kinevezés. Utóbb azonban nem kímélte a kormány gazdasági minisztereit, Szimcha Ehrlich pénzügy-, Gideon Patt ipar- és kereskedelemügyi, valamint Jicchák Modái energiaügyi minisztereket az éles kritikájától. Világosan megmondta, hogy véleménye szerint “ezek az urak nem értenek a gazdasági kérdésekhez". A kormány szóvivője hivatalosan közölte, hogy Zamir professzor maga kérte lemondását, mert nem ért egyet a kormány gazdaságpolitikájával.