Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)

1979-10-27 / 759. (779.) szám

Múlt heti szídrínkből “ Tfehát az ösemberpár klüzetett bűnbeesése miatt az édenkertböl, eztán Sva vlselös lett és fájdalmak közt szülte meg első flát, Káint, majd Ábelt, Abel juhpásztor lett, Káin pedig földmfves. Idők múltán a két fiú szükségét érezte annak hogy munkájuk eredményéért Is­tennek hálálkodjanak, ezért áldoza­tot mutattak be, Káin a föld gyü­mölcseiből, Abeljuhal elsöszülöttel­­nek kövéréből áldozott. És kedvesen tekintett az Ur Ábelre és áldoza­tára, de Káinra és áldozatára nem tekintett. Ez bosszantotta Káint és arca elborult. Ez a Szentírásban az Istentisztelet első említése, A val­lási élet, mely hálával Jár, az em­beri természet egyik alapvető ele­me, s ennek legősibb kifejezése az áldozás. ”Es szólt az Úr; miért bosszant ez téged és miért borul el az ar­cod? Hiszen, ha helyesen cselek­szel, felemelkedel, ha pedig nem cselekszel helyese, az ajtó előtt he­ver a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta." Káin áldozata nem volt önzetlen, s ő tudta ezt. Szál­lást adott rosszkedvének, irigy lett, erőt vett rajta a harag és a gonosz szenvedély; ez pedig gyilkossággal végződött "Es Káin szólt testvéré­nek, Ábelnek.” Érdekes, hogy az Írás nem mondja, mit szólt neki. A "Szamaritánus Biblia" Itt betold­­ja, hogy így szólt; "Menjünk a mező­re.” De a toldás felesleges, mert az összefüggés a továbbiakkal vilá­gos; "Es midőn a mezőn voltak, Káin testvére támadt és megölte öt." S az l3r kereste Káinon test­vérét. Az pedig felelt; "Őrzője va­­vagyoke én.’Káinnak Itt alkalma lett vona bűnét bevallania, de ezt elmu­lasztotta. Isten peaig, megátKozza a gyilkost;” Ha mxveleu a földet, ne adja néked többet erejét. Kóbor és bújdoső légy a földön." Káin meg­tűrt; "Nagyobb az én büntetésem, semhogy elviselhetném.... el kell rejtőznöm... megeshetik, hogy meg­öl, aki rám talál." Isten, mivel a bűnbánat jelét látta Káinon, meg­­könyörüi és Jelet tesz rá, hogy w- — ne ölje'senki. A Biblia Ismerteti Káin ’""ódáit; fia, Chánoch épített először varost, másik utóda, Lemech \ r, volt Já­­bal, a sátorlakók és b- ■ "tenyész­tők őse, annak testve. Jubál pe­­dlk a hárfások és fi elások őse lett. Káin másik fele étöl szár­mazott Tubái-Kálntaki. aki bronz­ból és vasból kovácsolt eszközöket. ”Ez Adám nemzetségének könyve”. Es Adám 130 éves korában nemzett egy fiút, Sétet, ennek későbbi utó­da Chánoch volt, aki "Istennel járt és nem volt többé, mért magához vette az Ur, ” Az apokrif könyvek közt van egy, mely az ö nevét vi­seli. Ez csak kopt írásban maradt meg s innen fordították más nyel­vekre. Tartalma; a Noáchig terjedő Idő története. A könyvben sok a látomás és angyalok és földi lányok közti kapcsolat. Chánoch utóda Lß­­mech és ez nemzette Noét. Noé 500 éves korában nemzette Sémet, Chámot és Jáfetet. "Óriások voltak azokban a napok­ban a földön, ezek nemzették azokat a hősöket, akik hírneves férfiak vol­tak. Es az UT látta, hogy nagy az ember gonoszsága.,., s megbánta az Ur, hogy embert alkotott... és szól az Ur: "Eltörlöm az embert, akit teremtettem, embert, barmot, csú­szómászót és az ég madarait, mert megbántam, hogy teremtettem őket, Noé pedig kegyelmét talált az Ur szemében.” Noé Jámbor férfiú volt és az Úr­ral járt. A Talmud szerint ö maga ültette azokat a fákat, melyeket később a bárkaépítéshez felhasznált 120 évig dolgozott rajta.-hamarább Is elkészíthette volna, de alkalmat akart adni a bűnösöknek a megté­résre. Midőn azonban a vízözönrűl beszélt azok kinevették, S végül szólt Isten; "Minden testnek elérke­zett a vége előttem, mert a föld tele van erőszakkal... Készíts ma­gadnak bárkát.. Mindent elpusztí­tok, veled pedig szövetséget kötök. Menj be a bárkába..." Es ekkor az Ur nemcsak Noé családját kívánja megnemtenl, de minden élőből egy­­egy párat Hogy volt vízözön a föl­dön, ahhoz nem fér kétség. Majd­nem minden nép történeti legendá­ja ezt a csapást amely mintegy 300 évvel a polgári időszámítás előtt következett be. A Talmud sze­rint a mélységből feltörő vizek for­rók voltak. A szídra elején a Biblia Noét "Igaz jámbor férfiúnak" nevezi. Ké­sőbb, mikor Isten Noéhoz szól, csak "igaz embernek" mondja. Ebből böl­cseink azt a szabályt vonták le, hogy az ember Jelenlétében csak egy részét mondjuk a dicséretnek, és csak távollétében mondjuk el tel­jes dícséretét Noé 600 éves volt mikor az ö­­zönvfz bekövetkezett. S mikor be­vonult családjával és a megmen­tendő barmokkal. Isten bezárta a bárka kapuját Az eső pedig egyre esett s a föl forrásai megindul­tak,- a bárka pedig a víz felszínén úszott A negyven napos zápor után a vizek elhatalmasodtak és Így ma­radtak 110 napon át. Ekkor az Ur megemlékezett Noéról, erős szelet küldött s a vizek lecsillapodtak. A bárka az irárát csúcsán meg­akadt (Ez aZ 5000 méter magas hegy Arméniában, a mai Törökor­szágban rqagasodlk.) Noé előbb a hollót engedi ki negyvan nap múl­ta', de az vissztér, mivel még a vizek magasak, aztán a galambbal kísérletezik, amely olajággal tér magyar SÍRKÖRAKTÁR Wuinruh Bros & Bross, Inc. MANHATTANBAN 267 EAST HUSTON St. - NEW YORK N Y. 10002 Telefon: AL4-2360 Előnyös a'ron készít minden kívánságnak me gfe I el o SÍRKÖYEKET PÜSKI-CORVIN HUNGARIAN BOOKS, RECORDS A IKKA 1590 Second Ave. (82-83 St kórt)- - New York, NY. 10028 — (212) 8794893 SOkl /I K M\(d AR KÖNYV. ÚJSÁG H ANGLEMEZ és HANGSZALAG, IKRA, COMTURIST, TUZEX beflzetóhely. Látomássá meg boltunkat New Yorkban a magyar ne­szed ko/epen. Postán is szállítunk a világ minden Uiara. CLAIRE KENNETH ÖSSZES KÖNYVEI KAPHATÓK! Új nagy katalógusunkat díjmentesen küldjük. vissza. Ezt ä szép szimbólumot manapság nagyon Is elcsúfították, mivel ez többé nem a valódi béke jelképe, hanem gyilkosságra bújto­­gatűk hamis, hazug, "Úgynevezett béke"-ábrája lett. S midón a vizek visszahúzódtak, N^é kivonult a bárkából és oltárt épített az Urnák s azon tiszta ál­­aozatot hozott. Ez kiváltotta az Ur tetszését; “Nem fogom többé meg­átkozni a földet az ember miatt, mert gonosz az ember szívének hajlama Ifjúságától fogva...". A föld ismét benépesedett s Isten meg­békélésének Jeleként tűnik fel a szivárvány. Isten Noé utódainak hét tilalom-parancsot adott; a tövény­­székek szükségességét, az Istenká­romlás-, a bálványimádás-, a faj­talanság-, a vérontás és rablás-, és az élő állatról levágott hús él­vezésének tilalmát, A Talmud sze­rint ez lett követelve a zsidók közt élő nemzsldőktól. Noé pedig, midőn kijött a bárká­ból, szőlőkertet^. ültetett. Jócskán Ivott a préselt borból, lerészegedett és fedetlenül elaludt Mikor Chám meglátta atyja meztelenségét, szólt klntlévő két fivérének, Sémnek és Jáfetnek, azk pedig betakarták aty­jukat. Midőn Noé kialudva mámorát, megtudta legkisebb fia helytelen vi­selkedését és idősebb fial üsates­­séges magatartását, Chámot meg­átkozta, a másik kettőt megáldotta. &tán a Bibll a nemzetek le­származásával foglalkozik. Köztük van Nimród, a híres vadász és Asur, a városépítő, akinek a nagy metropólls, Nlnive építését tulaj­donítják, Ezek a népek mind tömö­rültek, egy nyelven beszéltek és egy megfelelő völgyben készültek felépíteni Bábel városát és tornyát. Ennek a toronynak a segítségével el akarták érni az eget és Istent akarták ostromolni. Hogy gonosz céljukat el ne érjék. Isten össze­zavarta nyelvüket, hogy ne érthes­sék egymást és lehetetlenné váljék így a torony építése. Ezután a Biblia ismét származási felsorolást ad. Megtudjuk, hogy Ts­­rách hetven éves korában nemzette Avrámot, Náchort és Haránt. Av­­rám feleségül vette Sáréjt, aki med­dő volt. Es kivándoroltak Ur-Káz­­ümból, hogy Kánaán földjére men­jenek. Háránlg érkeztek és ott le­telepedtek, ahol Terách, 250 éves korában meghalt, B.D. New York központjában, a világ üzleti életének centrumában, pont a Broadway közepén van az ABBEY VICTORIA HOTEL 7th A VE. at 51st ST. TELEFON: Cl 6-9400 Szállodánkat a magyar szívé­lyesség és az előzékenység jellemzi. A világ minden részéről Amerikába érkező magvarok központi találkozóhelye Magyar hentes J.MERTL NEW YORK 1508 SECOND AVE. (78-79 St. között) Tel. RH 4-8292 Hazai szalámi és minden más, jó, hazai ízű HENTESÁRÜ kapható HIRDESSEN MENÓRÁBAN BARZILAY ISTVÁN : 1ESSE JACKSON ESETE: VAUIDNAK A HEGYEK Vajon mit ért el a kenetteljes hangú, alattomos néger lelkész közel-keleti útján? Egyesek szerint azért jött. mert meg­lovagolja kollégája, Andrew Young esetét. Young-ot hazug­ságon kapták, véletlenül a Palesztinái ügyben és ezért távoznia kellett magas pozí­ciójából. Jackson, aki állítólag az amerikai négerek vezérségére pályázik, ezt az alkalmat tar­totta a legkedvezőbbnek, hogy elnyerje a néger tömegek teljes bizalmát. Jacksont nem fogadták szívesen Izraelben és öt magát, küldöttségével együtt, csak azért nem küldték vissza Ludd-ról New Yorkba, mert jóindulatú amerikai zsidók támogatták a látogatását. Izráel nem egyszer tagadta meg a beutazást olyan küldöttségektől, amelyekről nyilvánvaló volt. hogy Izráel ellenes célokra használják fel az itteni tapasztalatokat. Teddy Kollek, jeruzsálemi polgármester fogadta. Simon Peresz." a Munkapárt elnöke is találkozott vele. Kollek szerint Jacksont nem objektív okok hozták, hanem politikai karri­erjét jött elősegíteni. Simon Peresz azt állította, hogy Jackson — demagóg. Nagy zenebonát rendeztek neki Söchemben. a palesztinai irredentizmus központjában. Bejrutban összeölelkezett Jasszer Arafáttal. aki úgy vélte, hogy szívük egy hullámhosszon dobog. De a szivek egybehango­lásán kívül nem ért el sokat a símanyelvü néger lelkész. Ide­­oda röpködött, de nem tudta ki­csikarni Arafáttól a nyilat­kozatot. hogy a Palesztinai Fel­szabadító Szervezet hajlandó módosítani alapokmányát, amely szerint Izraelt, mint ál­lamot meg kell szüntetni. Nagy kegyesen azt jelentette ki. hogy a PLO megalakítja a palesztinai államot a megszállt területen bármely részén, ahonnan Izráel visszavonul, akár Jerikóban is. Ilyen körülmények között hogyan térhetett vissza “teljes sikerrel" a néger vezér Ame­rikába? Nagyon egyszerű módon: a közvélemény meg­tévesztésével. ami sajnos a leg­könnyebb dolog a világon, különösen, ha zsidókról vagy Izraelről van szó. Négy hete áll fenn a tűz­szünet Dél-Libanonban. Aljas Izráel-ellenes propaganda után, amely bemutatta a világ tévéi útján, hogy milyen károkat okoztak az izráeli légitámadások Dél-Libanon falvaiban, de ügyesen elhallgatták, hogy ezek ellentámadások voltak, retor­zióul a palesztinai terrorszer­vezetek gyilkos merényleteire. — az amerikai külügyminisz­térium és az ENSz közve­títésével jött létre á megál­lapodás. amelyet a palesztinaiak is tiszteletben tartanak, érthető okokból. Az izráeli ellenakciók súlyos következményekkel jár­tak. megfélemlítették egy­ségeiket és számos lálos áldozatot szedtek. A propaganda persze arról is gondoskodott, hogy a keresz­tény milíciák ellentámadásait is Izráel rovására Írják. Szádát Chádád őrnagy egységei elke­seredett harcban állnak a palesztinaiakkal. akik leg­szívesebben egytól-egyig lemé­szárolnák őket. Chádád őrnagy is hozzájárult a tűzszünethez, s minden csendes, bár Izráel nem egyszer figyelmeztette az UNICIL parancsnokait, hogy a terroristák folytatják átszivárgá­­saikat az általuk ellenőrzött területre. A tűzszünet azonban fennáll és egyelőre tartja magát. Jackson ebbe kapaszkodott be és megkérte új barátját. Jasszer Arafátot. adjon ki vele közös nyilatkozatot, amelyben kötelezi magát a tűzszünet fenn­tartására. Az a körülmény, hogy a PFSz erre már négy hét­tel ezelőtt kötelezte magát, nem befolyásolja a lelkes lelkészt, bár közben Jimmy Carter elnök még Jackson hazaérkezése előtt felhívta a figyelmet erre a kicsi­­segre. Hel yes fel világosi tó munkával le lehet leplezni Jackson manővereit. Pláne, hogy azóta már elhangzott pár palesztinai nyilatkozat, amely szerint a terroristák nem változ­tatták meg politikájukat. Jackson hegyeinek vajúdása csenevész kis egeret szült, ezt kellene értelmesen meg­magyarázni az amerikai nége­reknek és híveiknek. ELŐJEGYZÉS 1980-RA PAN AM ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜLI HUNGÁRIA CHARTEREK Pan American — K L M — Swissair APEX jegyek 14-90 napi tartózkodásra—BUDAPESTRE $ 443.00-BUDAPESTRŐL 460.00 ROKONKIHOZATAL CHARTER ÁRON JEGYEK EGÉSZ ÉVEN ÁT CSAK $ 483.00 Olcsó belföldi jegyek Amerika minden reszebe Szobafoglalás, a világhírű margitszigeti THERMAL és a hévízi gyógyfürdőkbe. Hotel rezervációk — autóbérlés. IKKA TUZEX COMTURIST HUNGÁRIA TRAVEL BUREAU 1603 Second Avenue, New York, N.Y. 10028 Tel.: (212) 249-9363 249-9342 MAGYAR ASSZONYOK KEDVENC HELYE A ROTH és FIA IMPORTHÁZ, MERT BÁRMIRE i SZÜKSÉGE VAN, ITT MINDENT MEGTALÁL. IKKA — TUZEX — FORINT Importált paprika, FRISSEN DARÁLT MÁK, DIÓ Konyhafeiszerelési cikkek hatalmas választékban Gramofon lemezek, ih roth * son Tape-ek, könyvek EKMI-IT-m-UKO, INC. ■fOTID toots » GVT1 « inoaNfAM IMPORTED FOODS * GIFTS * KITCHENWARE 1577 FIRST AVENUE at 82nd STREET NEW YORK, N. Y. 10028 Tel.: RE 4-1110 — LE 5-2322 HUNNIA WORLD WIDE TRAVEL EGY NAPTÓL — EGY ÉVIG végig Jet-tel — minden vasárnap korlátozás nélkül repülhet BUDAPESTRE vagy kihozathatja rokonát MINDEN HÉTFŐN BUDAPESTRŐL Az ár mindenképpen $499.00 New York — Los Angeles $200.00 CSA KIS A HUNNIÁBAN HUNGARIAN COLD CUTS 97-02 Queens Blvd. Rego Park * 275-0066 Felvágottak, kolbász, szalámi, füstölt és nyers húsok, sajtok, nagy variációja Valódi magyar Trappista. Csokoládék, réteslapok, friss mák, dió, lekvárok és I minden élelem, amire egy Jó háziasszonynak szükségei van, nálunk megtalálja. Kosber felvágott is kapható. A régi előzékeny kiszolgálás. | INGYEN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS p § é * molnaű mm agency .103 Fast 80lh St. N.Y.N.Y. 10021 IFI.: 535:368t fii A DTIT D r li Izráelbe 699.- dollártól V"nni' 1 LRrjiV Budapestre 439.- dollártól Bukarest $419.-tól és Budapestről $439-tól Nyitott jegy Budapestre és Budapestről $499.­Az utazás a bizalom kérdése; IKKA, Tllzex, Comturist küldés. Az összes bel- és külföldi légitársaságok hivatalos képviselője. Útlevelek, vízumok, hotel, gyógyfürdő, autóbérlések. ROKONKIHOZATAL A LEGALACSONYABB ÁRON. Barbara Boltok T-Frrrrrifrr-Fi'-FrmrvgrrrrrfrjrirrmTrriTrm ECET < EMERY PRINTING CO­L,v . Maqyar nyomda »teljesen modernizálva \ y \ ui helyen: 1545 Firs» Ave ( 80-81 utcák kozott) | j Telefonj 212)628-7700 j Vállal mindenféle üzleti es privát nyomtatványt 5 OFFSET NYOMÁST - XEROX MÁSOLATOT. ! ^Ezenkívül minden ami stationary, papirarú, Írószer kapható l I Kérje hihetetlen olcsó árajánlatunk. | > /^/i Forum Tours mu ne DCDcrom ic tdamci i tin NEW YORKI MAGYAROK FIFYELEM! Dr.GEORGE GÁBOR KRÁLIK Amerikában végzett MAGYAR FOGORVOS. NEW YORKBA A MAGYAR NEGYED SZIVÉBE HELYEZTE ÁT RENDELŐJÉT! 239 East 79-es utca (2nd Ave. és 79-es utca sarok) * Komplikált foghúzáspk ★ Gyökérkezelések ★ Koronák, Hidak ★ Togtömések Protézisek Rendel: HÉTKÖZNAP: Este 5-től, 9-ig. SZOMBATON: Délután 2-7-ig. Telefonszolgálat egész nap! 737—7796 Second Ave. HUNGARIAN RESTAURANT POLGÁRI ÁRAK — ÍZLETES MAGYAR KONYHA OUTGOING SERVICE 1489 SECOND AVE. (77-78 St. közt) NEW YORK Telefon: 650 0723

Next

/
Oldalképek
Tartalom