Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-04-14 / 753. szám
16. oktal MENÓRA * 1979 április 14. RANDOLPH és ELISABETH BRAHAM Boldog Békés Pészach-i Ünnepeket kivannak Barátaiknak Kedves Utasainknak Kellemes Ünnepeket kívánunk HUNNIA HOUSE & TRAVEL INC. 1592 SicmhI A ve NEW YNK Tat IE4-IMI A RED TULIP ÉTTEREM TULAJDONOSAI KOVÁCS KÁZMÉR és Felesége Barátainknak, Ismerőseinknek Boldog Ünnepeket Kívánunk 439 EAST 75 STREET NEW YORK CITY AZ EUROPEAN MEAT CORR Vevőinknek, Barátainknak és Ismerőseinknek Kellemes Ünnepeket Kívánunk BARNA ISTVÁN TULAJDONOS és MUNKATÁRSAI 41-40 MAINJ^tr. FLUSHING N.Y. Vendégeinknek Kellemes Ünnepeket kíván a CSÁRDA HUNGÁRIÁN RESTAURANT tulajdonosa 1477 Second Ave. NEW YORK (77 ntea sarok) • # Nagyon Kellemes Ünnepeket Kivan Utasainak és Barátainak MOLNÁR TRAVEL AGENCY tulajdonosa Barbara Bollok és családja 303 East 80 Street New York Megtalálták Éva anyánk unokanővérét? Lucy idilli életet élt egy buja rétekkel körülvett tó közelében. Rákollót, teknősbékát és krokodiltojást lakmározott. Hátgerinc-meszesedésben szenvedett és körülbelül húsz évesen halt meg. Hárommillió évvel később Lucy hírneves személyiség lett. Az év elején megjelent tanulmányában két antropológus beszámolt megkövesedett csontjainak előkerüléséről és arról a megfeszített munkáról, mellyel csontvázának 40 százalékát rekonstruálták. A leletre 1974 novemberében bukkanták az északkelet-etiópiai Afar körzetében. Végkövetkeztetésük szerint Lucy az emberré válás folyamatának egyik, eddig hiányzó láncszemét képviseli, azaz Éva legközelebbi unokanővére. (Nevét különben egy ismert Beatles-sláger címe ihlette, melyet az antropológusok igen sokat hallgattak táborhelyükön.) Lucy felbukkanása alapjaiban rázhatja meg az emberiség családfáját. Donald C. Johanson a clevelandi természettudományi múzeum és Timothy White a kaliforniai Berkeley egyetem munkatársa szerint Lucy és megkövesedett kortársai, „akik” a lelőhelyről az Australopithecus afarensis nevet kapták, az előember egy eddig még nem azonosított fajtáját alkotják. Véleményük szerint ez az új fajta állt az emberréválás folyamatának fő elágazásában: ez volt az őse a modern embernek és egy sor egymillió éve kihalt emberhez hasonló teremtménynek. Ha az elmélet nem adott volna elegendő okot a vitákra, Johanson további meglepetésekkel is szolgált az őslénykutatóknak. Az új bizonyíték szerinte azt a következtetést is indokolja, amely szerint az emberszabású majom és az ember szétválása évmilliókkal későbben kellett hogy bekövetkezzék, mint eddig sejtettük. Azt a tézist, hogy Lucy egy eddig fel nem fedezett fajtát képvisel, két egymástól távoli lelőhely bizonyítékai is alátámasztják. Egy évvel Lucy felbukkanása után Johanson és csapata az Afar körzeti Hadarban egy általuk „paleotemetőnek" nevezett 3 millió éves földrétegre bukkantak, mely Lucy tizenhárom kortársának megkövesedett csontjait rejtette. A csontokból arra következtettek, hogy természeti csapás, feltehetőleg árvíz végzett velük. A másik lelőhely Tanzániában volt, ahol egy antropológus csoport hasonló gazdag leletet talált. 1974- ben egy őslénykutató csapat Mary Leakey vezetésével ezen a helyen 12 egyed állkapcsát és fogait ásta ki, és két évvel később 5 kőbe merevedett lábnyommal gazdagodott a lelet. A lelet korát radioaktív vizsgálatnak vetették alá, mely szerint feltehetően 3,6—3,8 millió éves, vagyis megközelítőleg egyidős a hadarival. Mikor a két kutató cső-A CENTRAL BUSINESS MEN'S CLUB Izraelnek Örök Békét TAGJAIKNAK és BARÁTAIKNAK Kellemes Pészach-i Ünnepeket kíván port összehasonlította a kövületeket, megállapította, hogy meglehetősen hasonló élőlények maradványaira bukkant. A csontok mind emberre, mind majomra jellemző tulajdonságokat mutattak. „Az agyuk kicsi volt, metszőfogaik nagyok, a többiek meglehetősen fejletlenek”’ — számolt be White, aki szintén Leaky-vel dolgozott. „Az állkapocs mérete és az előreugró arc inkább majom mint emberszerű.” A csontok és a lábnyomok azonban egy vitathatatlanul emberi jellegzetességre utaltak: a majmokkal ellentétben ezek a lények két lábon jártak. Az antropológusok a hominidákhoz sorolták Őket. A 3,5 ]áb magas Lucy nagyon hasonlít a 2 millió éves Australopithecus africanusra. Az antropológusok véleménye az, hogy az africanus volt az őse mind az embernek, mind a kihalt hominida vonalnak. Lucy és kortársairtak léte megdöntheti" ezt az elméletet. Lucy ugyanis idősebb és jóval primitívebb mint az Australopithecus africanus. Teste azonban olyan tulajdonságokról árulkodik, melyek az emberre és az africanusra is utalnak. Mindebből Johanson és White azt a következtetést vonta le, hogy az általuk felfedezett Australopithecus afarensis az igazi öszszekötő kapocs az ember és a kihalt hominidák között. Az africanus pedig a hominida vonal első egyedének képviselője. Az új fajta meghatározása új evolúciós elméletek kialakítását vonja maga után. „A lelet számunkra azt bizonyítja, hogy a kiegyenesedés minden egyéb fejlődés alapja volt és ez volt az emberréválás első jele” — fejtette ki véleményét Johanson. A hominidák megtanultak két lábon járni, hogy kezük felszabaduljon és szerszámokat használhasson. Johanson szerint az agy fejlődése csak az új faj megjelenése után egymillió évvel következett be. Az a teória, mely szerint a kiegyenesedés az emberréválás első jele, nem újkeletű. Az új lelet meggyőző bizonyítékokkal alá is támasztja azt. Johanson elmélete az ember és az emberszabású majom szétválasztásának kiindulópontjáról, valószínűleg élénk viták forrása lesz. A legtöbb antropológus szerint a darwini esemény 15—20 millió évvel ezelőttre tehető. Johanson ezt cáfolja. „Az a tény, hogy létezett egy fogaiban, állkapcsában, koponyájában ennyire fejletlen hominida mint az afarensis és mindez 3 millió évvel ezelőtt, azt bizonyítja, hogy a szétválás csakis korábban jöhetett létre, mint azt Darwin megállapította. Ha Darwinnak lenne igaza, ennek a 3 millió éves leletnek sokkal inkább kellene hasonlítania az emberre.” A clevelandi tudós szerint a szétválás 8 millió évnél nem régebben, de lehet, hogy csak 5 millió évvel ezelőtt következett be. Fegyverzetcsökkentés a charleston korában „A fegyverkezési versenynek véget kell vetni” — jelentette ki nyomatékosan a külügyminiszter. Szavait tapsvihar fogadta. A miniszter végigpillantott hallgatóságán. A nagy fehér teremben aktív és volt miniszterelnökök, diplomaták, a nagyhatalmak érdemrendekkel díszített admirálisai, az amerikai kongresszus tagjai ültek, meg a világ minden részéről érkezett 400 újságíró. Mindez nem napjainkban történt, hanem 1921. november 12-én. A washingtoni szónok, Charles Evans Hughes külügyminiszter a tárgyalások elnöke és hangadója volt. Hughes beszédében az idealizmus azzal a praktikus nézettel párosult, hogy az ügyeket nyíltan meg kell tárgyalni és gyorsan .elintézni. Ez a tipikus amerikai gondolkodás jellemezte Woodrow Wilson és Franklin Roosevelt diplomáciáját éppúgy, mint Jimmy Carter kezdeti próbálkozásait. A konferencia témája, a fegyverzetkorlátozás 58 év után is éppoly sürgető és aktuális. Érdemes hát viszszatekinteni arra a régi „SALT-tárgyalásra.” Noha manapság a világ veszélyesebb, mint 1921- ben volt, a leszerelési tárgyalások mégis figyelemre méltó hasonlóságokat mutatnak. Persze akkor a háború nagyon távolinak látszott. A washingtoni tárgyaláson a haditengerészeti erők csökkentéséről volt szó, a győztes szövetségesek csoportja azért gyűlt össze, hogy elsimítsa az érdekkonfliktusokat, amelyek esetleg veszélyessé válhatnak. A konferencia elég rövid volt: Hughes megnyitó beszédétől a szerződés aláírásáig csupán 12 hét telt e). A SALT-tárgyalasok már csaknem egész évtizerepelnek. Persze nem lehet összehasonlítani az L921-es „végső fegyvert”: a csatahajót az atombombával. Az akkori tárgyaló felek számára a csatahajó, a páncélos volt a „végső fegyver”. Az volt akkor a kor legfélelmetesebb, legdrágább fegyvere. Pusztító fegyver volt; hatalmas fedélzeti ágyúi söröshordó nagyságú ágyúgolyókat lőttek ki, az ilyen ágyúgolyó átütötte az ellenséges csatahajó páncélját, és felrobbantotta az ellenséges hajót, méghozzá 40 kilométer távolságból. Az úszó acélhegyek a katonai erő szimbólumai és tényleges hordozói voltak. A páncélos flotta jelentette a tengeri hatalmat, a tengeri hatalom a világhatalmat. Így hát 1921-ben a fegyverkorlátozás a páncélosok számának korlátozását jelentette. És ami sokatmondó:- három évvel az első világháború vége után, mikor azt hitték, hogy örökre vége minden há-' borúnak, a három tengeri nagyhatalom — az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Japán — máris arra törekedett, hogy minél több úszó acélhegyet építsen. Hughes külügyminiszter mindjárt megnyitó beszédében konkrét javaslatokkal állt elő, méghozzá az amerikai elnök megbízásából. Mikor ezt bejelentette, a terem felzúgott, majd néma figyelemmel függött a szónokon. Amerika, mondta a külügyminiszter, kész azonnal ócskavassá aprítani 15 régi páncélosát, visszavonni 9 új páncélosra és hat új cirkálóra szóló megrendelését, noha némelyik már 85—95 százalékban elkészült. Felsorolta az ócskavasnak szánt hajók nevét: Michigan, South Carolina, New Hampshire, Minnesota... összesen 845 000 tondünkben napirenden sze-MÍÍHÖMŐR Egy szegény ember elmegy az egyik Rotschild hatalmas márványtáblával ékesített sírja előtt, magában megszólal: — Ezt hívják élni tudni! Egy szegény ember hazament a feleségéhez és elmesélte, hogy egy gazdag ember háza előtt valami finom sütemény illata valósággal megszedhette, s sóhajtva tette hozzá: ,.Ha én egyszer ilyet ehetnék!” — Édes uram ahhoz a süteményhez legalább nyolc tojás kéi! — felelte a felesége — honnan vegyem én azt. — Csináld tojás nélkül. —- De tejfel is kell hozzá. — Csináld tejfel nélkül. — És azt hiszed a cukor nem kerül pénzbe? — Csináld cukor nélkül. Az asszony szót fogad, megsüti a tésztát, a férje megkóstolja és csodálkozva kérdi a feleségétől: — Esküszöm, nem tudom mit szeretnek ezen a gazdagok. Mr. £ Mrs. IRWIN LEIBJSJER elnök HUNGÁRIÁN MEAT CENTER, TULAJDONOSA KELEMEN ANORAS ÉS MUNKATÁRSAI Vevőinknek, Barátainknak és Ismerőseinknek Kellemes Ünnepeket Kívánunk 1S92 SECOND AVE. NEW TORI, leegyezni „a francia flotta lemészárlásába”. Üjabb hosszú, éles viták következtek. A franciák most az angolokkal vívtak szópárbajt. „Ki ellen építenek a franciák tengeralattjáró flottát? Milyen veszély ellen akarnak védekezni?” — mennydörgött, az angol küldött. A franciák készen álltak a vá- ' lasszal: „Minek Angliának ennyi csatahajó? Talán szardíniahalászathoz?” Jellemző az akkori haditechnikára, hogy csak az utolsó héten, mintegy mellékesen kerültek szőnyegre az egyéb típusú hadihajók, amelyeket „segédhajóknak” neveztek. Ide tartoztak a cirkálók, torpedórombolók és egy új hajótípus, amelynek szerepét még senki sem látta világosan: a repülőgépanyahajó. Washingtonban 1921-ben még senki sem tudta, mit is kezdenek majd a repülőgép-anyahajókkal. Mégis ezek miatt robbant ki az újabb vita. Ezúttal az olaszok tiltakoztak amiatt, hogv nekik csak egyetlen repülőgépanyahajójuk lehet. Végül ezt is megoldották a küldöttségek. 1922. február 12-én aláírták a szerződést, a sajtó ujjongott. Persze minden országban akadtak olyanok, főleg a tengerésztisztek, akik siránkoztak, hogy a konferencia katasztrófa volt. Milyen tanulságokat vonhatunk le manapság ebből a hajdani leszerelési tárgyalásból? Először is azt a nem csekély tanulságot, hogy a fegyverzetkorlátozáson sok pénzt lehet megtakarítani. A húszas években a visszavont páncélos megrendelések több mint 500 millió dollár megtakarítást jelentettek Amerikának. Ez akkoriban tekintélyes összegnek számított. De a többi fél is jól járt. További tanulság, hogy nem elegendő, ha egyetlen, akkor fontos fegyverfajtára vonatkozik a korlátozás. És a legfőbb tanulság, hogy a fegyverzetkorlátozási szerződések önmaguktól még nem veszik elejét a háborúnak. Tizennyolc évvel a washingtoni konferencia után kitört a második világháború. na űrturtalmú hajót szántak ócskavasnak. A hallgatók megdöbbentek. A listán az amerikai flotta kétharmada szerepelt; ha a javaslatot elfogadják, az Amerika tengeri öngyilkosságát jelenti. Az újságírók megfigyelték a külföldi szakértők „széles, boldog vigyorát”. Hughes szünetet tartott, befejezte volna beszédét, a közönség éljenzett. Mindenki azt hitte, vége az üléshek. Am Hughes nem üit le. „Tervünk természetesen feltételezi, hogy Nagy-Britannia és Japán hasonló lépéseket tesz, mint amilyeneket kormányunk felajánlott” — jelentette ki. A „széles, boldog vigyor” lehervadt az arcokról. Hosszú, makacs küzdelem következett. Az angoloknak és japánoknak sehogy sem tetszett, hogy ők is rozsdatemetőbe küldjék büszke csatahajóikat. Késhegyig menő vita folyt a leszerelési arányokról. A japánok kijelentették, hogy az 5:5:3 arányú leszerelésbe nem mennek bele, 10:10:7 arányút követelnek. Kijelentették: Amerika alábecsülte a japán hadihajóépítés pillanatnyi eredményeit, a Mutsu nevű 32 000 tonnás új szuperpár.célos, amely az ócskavaslistán szerepelt, nemcsak 95 százalékban van kész, mint Hughes mondta, hanem 100 százalékban. Már a legénységet is kijelölték. Végül sikerült megegyezésre jutni, hosszú alkudozás után. Japán beleegyezett az 5:5:3 arányba, a Mutsu megmaradt, helyette egy régi páncélost vontak ki a szolgálatból. ötheti tárgyalás után a három nagy megegyezett, és sokan azt hitték, vége a tárgyalásoknak. Nem így történt. Franciaország tiltakozást jelentett be a leszerelési intézkedések ellen. Hughes kijelentette, hogy a franciák makacskodása az egész konferenciát kudarcra ítélheti, a franciák viszont panaszkodtak, hogy lépre csalták őket, mert vagy rájuk kenik a kudarcot, vagy kénytelenek be-BARÁTAINAK és ISMERŐSEINEK NAGYON KELLEMES ÜNNEPEKET KIVAN Vera & Michael Hont
