Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-04-14 / 753. szám

16. oktal MENÓRA * 1979 április 14. RANDOLPH és ELISABETH BRAHAM Boldog Békés Pészach-i Ünnepeket kivannak Barátaiknak Kedves Utasainknak Kellemes Ünnepeket kívánunk HUNNIA HOUSE & TRAVEL INC. 1592 SicmhI A ve NEW YNK Tat IE4-IMI A RED TULIP ÉTTEREM TULAJDONOSAI KOVÁCS KÁZMÉR és Felesége Barátainknak, Ismerőseinknek Boldog Ünnepeket Kívánunk 439 EAST 75 STREET NEW YORK CITY AZ EUROPEAN MEAT CORR Vevőinknek, Barátainknak és Ismerőseinknek Kellemes Ünnepeket Kívánunk BARNA ISTVÁN TULAJDONOS és MUNKATÁRSAI 41-40 MAINJ^tr. FLUSHING N.Y. Vendégeinknek Kellemes Ünnepeket kíván a CSÁRDA HUNGÁRIÁN RESTAURANT tulajdonosa 1477 Second Ave. NEW YORK (77 ntea sarok) • # Nagyon Kellemes Ünnepeket Kivan Utasainak és Barátainak MOLNÁR TRAVEL AGENCY tulajdonosa Barbara Bollok és családja 303 East 80 Street New York Megtalálták Éva anyánk unokanővérét? Lucy idilli életet élt egy buja rétekkel körülvett tó közelében. Rákollót, tek­nősbékát és krokodiltojást lakmározott. Hátgerinc-me­­szesedésben szenvedett és körülbelül húsz évesen halt meg. Hárommillió évvel ké­sőbb Lucy hírneves szemé­lyiség lett. Az év elején megjelent tanulmányában két antropológus beszámolt megkövesedett csontjainak előkerüléséről és arról a megfeszített munkáról, mellyel csontvázának 40 százalékát rekonstruálták. A leletre 1974 novemberé­ben bukkanták az észak­­kelet-etiópiai Afar körze­tében. Végkövetkeztetésük szerint Lucy az emberré válás folyamatának egyik, eddig hiányzó láncszemét képviseli, azaz Éva legkö­zelebbi unokanővére. (Ne­vét különben egy ismert Beatles-sláger címe ihlet­te, melyet az antropoló­gusok igen sokat hallgat­tak táborhelyükön.) Lucy felbukkanása alap­jaiban rázhatja meg az emberiség családfáját. Do­nald C. Johanson a cle­velandi természettudomá­nyi múzeum és Timothy White a kaliforniai Ber­keley egyetem munkatársa szerint Lucy és megköve­sedett kortársai, „akik” a lelőhelyről az Australopi­thecus afarensis nevet kap­ták, az előember egy ed­dig még nem azonosított fajtáját alkotják. Vélemé­nyük szerint ez az új fajta állt az emberréválás fo­lyamatának fő elágazásá­ban: ez volt az őse a mo­dern embernek és egy sor egymillió éve kihalt em­berhez hasonló teremt­ménynek. Ha az elmélet nem adott volna elegendő okot a vitákra, Johanson további meglepetésekkel is szolgált az őslénykutatók­nak. Az új bizonyíték sze­rinte azt a következtetést is indokolja, amely szerint az emberszabású majom és az ember szétválása év­milliókkal későbben kel­lett hogy bekövetkezzék, mint eddig sejtettük. Azt a tézist, hogy Lucy egy eddig fel nem fede­zett fajtát képvisel, két egymástól távoli lelőhely bizonyítékai is alátámaszt­ják. Egy évvel Lucy fel­bukkanása után Johanson és csapata az Afar körzeti Hadarban egy általuk „pa­­leotemetőnek" nevezett 3 millió éves földrétegre bukkantak, mely Lucy ti­zenhárom kortársának megkövesedett csontjait rejtette. A csontokból arra következtettek, hogy ter­mészeti csapás, feltehető­leg árvíz végzett velük. A másik lelőhely Tanzániá­ban volt, ahol egy antro­pológus csoport hasonló gazdag leletet talált. 1974- ben egy őslénykutató csa­pat Mary Leakey vezeté­sével ezen a helyen 12 egyed állkapcsát és fogait ásta ki, és két évvel ké­sőbb 5 kőbe merevedett lábnyommal gazdagodott a lelet. A lelet korát radio­aktív vizsgálatnak vetet­ték alá, mely szerint fel­tehetően 3,6—3,8 millió éves, vagyis megközelítőleg egyidős a hadarival. Mikor a két kutató cső-A CENTRAL BUSINESS MEN'S CLUB Izraelnek Örök Békét TAGJAIKNAK és BARÁTAIKNAK Kellemes Pészach-i Ünnepeket kíván port összehasonlította a kövületeket, megállapította, hogy meglehetősen hasonló élőlények maradványaira bukkant. A csontok mind emberre, mind majomra jellemző tulajdonságokat mutattak. „Az agyuk ki­csi volt, metszőfogaik na­gyok, a többiek meglehe­tősen fejletlenek”’ — szá­molt be White, aki szintén Leaky-vel dolgozott. „Az állkapocs mérete és az elő­­reugró arc inkább majom mint emberszerű.” A cson­tok és a lábnyomok azon­ban egy vitathatatlanul emberi jellegzetességre utaltak: a majmokkal el­lentétben ezek a lények két lábon jártak. Az ant­ropológusok a hominidák­­hoz sorolták Őket. A 3,5 ]áb magas Lucy nagyon hasonlít a 2 mil­lió éves Australopithecus africanusra. Az antropoló­gusok véleménye az, hogy az africanus volt az őse mind az embernek, mind a kihalt hominida vonal­nak. Lucy és kortársairtak léte megdöntheti" ezt az el­méletet. Lucy ugyanis idő­sebb és jóval primitívebb mint az Australopithecus africanus. Teste azonban olyan tulajdonságokról árulkodik, melyek az em­berre és az africanusra is utalnak. Mindebből Johanson és White azt a következtetést vonta le, hogy az általuk felfedezett Australopithe­cus afarensis az igazi ösz­­szekötő kapocs az ember és a kihalt hominidák kö­zött. Az africanus pedig a hominida vonal első egye­dének képviselője. Az új fajta meghatáro­zása új evolúciós elméle­tek kialakítását vonja ma­ga után. „A lelet számunk­ra azt bizonyítja, hogy a kiegyenesedés minden egyéb fejlődés alapja volt és ez volt az emberrévá­lás első jele” — fejtette ki véleményét Johanson. A hominidák megtanultak két lábon járni, hogy ke­zük felszabaduljon és szer­számokat használhasson. Johanson szerint az agy fejlődése csak az új faj megjelenése után egymil­lió évvel következett be. Az a teória, mely sze­rint a kiegyenesedés az emberréválás első jele, nem újkeletű. Az új lelet meggyőző bizonyítékokkal alá is támasztja azt. Johanson elmélete az ember és az emberszabású majom szétválasztásának kiindulópontjáról, valószí­nűleg élénk viták forrása lesz. A legtöbb antropoló­gus szerint a darwini ese­mény 15—20 millió évvel ezelőttre tehető. Johanson ezt cáfolja. „Az a tény, hogy létezett egy fogaiban, állkapcsában, koponyájá­ban ennyire fejletlen ho­minida mint az afarensis és mindez 3 millió évvel ezelőtt, azt bizonyítja, hogy a szétválás csakis koráb­ban jöhetett létre, mint azt Darwin megállapította. Ha Darwinnak lenne igaza, ennek a 3 millió éves le­letnek sokkal inkább kel­lene hasonlítania az em­berre.” A clevelandi tudós szerint a szétválás 8 mil­lió évnél nem régebben, de lehet, hogy csak 5 mil­lió évvel ezelőtt követke­zett be. Fegyverzetcsökkentés a charleston korában „A fegyverkezési ver­senynek véget kell vetni” — jelentette ki nyomatéko­san a külügyminiszter. Szavait tapsvihar fogadta. A miniszter végigpillan­tott hallgatóságán. A nagy fehér teremben aktív és volt miniszterelnökök, dip­lomaták, a nagyhatalmak érdemrendekkel díszített admirálisai, az amerikai kongresszus tagjai ültek, meg a világ minden ré­széről érkezett 400 újság­író. Mindez nem napjainkban történt, hanem 1921. no­vember 12-én. A washing­toni szónok, Charles Evans Hughes külügyminiszter a tárgyalások elnöke és hang­adója volt. Hughes beszédében az idealizmus azzal a prakti­kus nézettel párosult, hogy az ügyeket nyíltan meg kell tárgyalni és gyorsan .elintézni. Ez a tipikus ame­rikai gondolkodás jellemez­te Woodrow Wilson és Franklin Roosevelt diplo­máciáját éppúgy, mint Jimmy Carter kezdeti pró­bálkozásait. A konferencia témája, a fegyverzetkorlátozás 58 év után is éppoly sürgető és aktuális. Érdemes hát visz­­szatekinteni arra a régi „SALT-tárgyalásra.” Noha manapság a világ veszélyesebb, mint 1921- ben volt, a leszerelési tár­gyalások mégis figyelemre méltó hasonlóságokat mu­tatnak. Persze akkor a há­ború nagyon távolinak lát­szott. A washingtoni tár­gyaláson a haditengerésze­ti erők csökkentéséről volt szó, a győztes szövetsége­sek csoportja azért gyűlt össze, hogy elsimítsa az érdekkonfliktusokat, ame­lyek esetleg veszélyessé válhatnak. A konferencia elég rövid volt: Hughes megnyitó be­szédétől a szerződés alá­írásáig csupán 12 hét telt e). A SALT-tárgyalasok már csaknem egész évtize­repelnek. Persze nem le­het összehasonlítani az L921-es „végső fegyvert”: a csatahajót az atombombá­val. Az akkori tárgyaló felek számára a csatahajó, a páncélos volt a „végső fegyver”. Az volt akkor a kor legfélelmetesebb, leg­drágább fegyvere. Pusztí­tó fegyver volt; hatalmas fedélzeti ágyúi söröshordó nagyságú ágyúgolyókat lőttek ki, az ilyen ágyúgo­lyó átütötte az ellenséges csatahajó páncélját, és felrobbantotta az ellensé­ges hajót, méghozzá 40 kilométer távolságból. Az úszó acélhegyek a ka­tonai erő szimbólumai és tényleges hordozói voltak. A páncélos flotta jelentet­te a tengeri hatalmat, a tengeri hatalom a világha­talmat. Így hát 1921-ben a fegy­verkorlátozás a páncélosok számának korlátozását je­lentette. És ami sokatmon­dó:- három évvel az első világháború vége után, mikor azt hitték, hogy örökre vége minden há-' borúnak, a három tengeri nagyhatalom — az Egye­sült Államok, Nagy-Bri­­tannia és Japán — máris arra törekedett, hogy mi­nél több úszó acélhegyet építsen. Hughes külügyminiszter mindjárt megnyitó beszé­dében konkrét javaslatok­kal állt elő, méghozzá az amerikai elnök megbízásá­ból. Mikor ezt bejelentette, a terem felzúgott, majd néma figyelemmel függött a szónokon. Amerika, mondta a kül­ügyminiszter, kész azonnal ócskavassá aprítani 15 régi páncélosát, visszavonni 9 új páncélosra és hat új cirkálóra szóló megrende­lését, noha némelyik már 85—95 százalékban elké­szült. Felsorolta az ócska­vasnak szánt hajók nevét: Michigan, South Carolina, New Hampshire, Minneso­ta... összesen 845 000 ton­dünkben napirenden sze-MÍÍHÖMŐR Egy szegény ember elmegy az egyik Rotschild hatalmas márványtáblával ékesített sír­ja előtt, magában megszólal: — Ezt hívják élni tudni! Egy szegény ember haza­ment a feleségéhez és elmesél­te, hogy egy gazdag ember há­za előtt valami finom süte­mény illata valósággal meg­szedhette, s sóhajtva tette hoz­zá: ,.Ha én egyszer ilyet ehet­nék!” — Édes uram ahhoz a süte­ményhez legalább nyolc tojás kéi! — felelte a felesége — honnan vegyem én azt. — Csináld tojás nélkül. —- De tejfel is kell hozzá. — Csináld tejfel nélkül. — És azt hiszed a cukor nem kerül pénzbe? — Csináld cukor nélkül. Az asszony szót fogad, meg­süti a tésztát, a férje megkós­tolja és csodálkozva kérdi a feleségétől: — Esküszöm, nem tudom mit szeretnek ezen a gazdagok. Mr. £ Mrs. IRWIN LEIBJSJER elnök HUNGÁRIÁN MEAT CENTER, TULAJDONOSA KELEMEN ANORAS ÉS MUNKATÁRSAI Vevőinknek, Barátainknak és Ismerőseinknek Kellemes Ünnepeket Kívánunk 1S92 SECOND AVE. NEW TORI, leegyezni „a francia flotta lemészárlásába”. Üjabb hosszú, éles viták következtek. A franciák most az angolokkal vívtak szópárbajt. „Ki ellen épí­tenek a franciák tenger­alattjáró flottát? Milyen veszély ellen akarnak vé­dekezni?” — mennydörgött, az angol küldött. A fran­ciák készen álltak a vá- ' lasszal: „Minek Angliának ennyi csatahajó? Talán szardíniahalászathoz?” Jellemző az akkori hadi­­technikára, hogy csak az utolsó héten, mintegy mel­lékesen kerültek szőnyeg­re az egyéb típusú hadi­hajók, amelyeket „segéd­hajóknak” neveztek. Ide tartoztak a cirkálók, tor­pedórombolók és egy új hajótípus, amelynek szere­pét még senki sem látta világosan: a repülőgép­anyahajó. Washingtonban 1921-ben még senki sem tudta, mit is kezdenek majd a repü­­lőgép-anyahajókkal. Mégis ezek miatt robbant ki az újabb vita. Ezúttal az ola­szok tiltakoztak amiatt, hogv nekik csak egyetlen repülőgépanyahajójuk le­het. Végül ezt is megoldot­ták a küldöttségek. 1922. február 12-én aláírták a szerződést, a sajtó ujjon­gott. Persze minden or­szágban akadtak olyanok, főleg a tengerésztisztek, akik siránkoztak, hogy a konferencia katasztrófa volt. Milyen tanulságokat von­hatunk le manapság ebből a hajdani leszerelési tár­gyalásból? Először is azt a nem csekély tanulságot, hogy a fegyverzetkorláto­záson sok pénzt lehet meg­takarítani. A húszas évek­ben a visszavont páncélos megrendelések több mint 500 millió dollár megtaka­rítást jelentettek Ameri­kának. Ez akkoriban tekin­télyes összegnek számított. De a többi fél is jól járt. További tanulság, hogy nem elegendő, ha egyet­len, akkor fontos fegyver­fajtára vonatkozik a kor­látozás. És a legfőbb ta­nulság, hogy a fegyverzet­korlátozási szerződések ön­­maguktól még nem veszik elejét a háborúnak. Tizen­nyolc évvel a washingtoni konferencia után kitört a második világháború. na űrturtalmú hajót szán­tak ócskavasnak. A hallgatók megdöbben­tek. A listán az amerikai flotta kétharmada szere­pelt; ha a javaslatot elfo­gadják, az Amerika ten­geri öngyilkosságát jelen­ti. Az újságírók megfigyel­ték a külföldi szakértők „széles, boldog vigyorát”. Hughes szünetet tartott, befejezte volna beszédét, a közönség éljenzett. Min­denki azt hitte, vége az üléshek. Am Hughes nem üit le. „Tervünk természetesen feltételezi, hogy Nagy-Bri­­tannia és Japán hasonló lépéseket tesz, mint ami­lyeneket kormányunk fel­ajánlott” — jelentette ki. A „széles, boldog vigyor” lehervadt az arcokról. Hosszú, makacs küzdelem következett. Az angoloknak és japánoknak sehogy sem tetszett, hogy ők is rozsda­­temetőbe küldjék büszke csatahajóikat. Késhegyig menő vita folyt a leszerelési arányok­ról. A japánok kijelentet­ték, hogy az 5:5:3 arányú leszerelésbe nem mennek bele, 10:10:7 arányút kö­vetelnek. Kijelentették: Amerika alábecsülte a ja­pán hadihajóépítés pil­lanatnyi eredményeit, a Mutsu nevű 32 000 tonnás új szuperpár.célos, amely az ócskavaslistán szerepelt, nemcsak 95 százalékban van kész, mint Hughes mondta, hanem 100 száza­lékban. Már a legénységet is kijelölték. Végül sikerült megegye­zésre jutni, hosszú alku­dozás után. Japán bele­egyezett az 5:5:3 arányba, a Mutsu megmaradt, he­lyette egy régi páncélost vontak ki a szolgálatból. ötheti tárgyalás után a három nagy megegyezett, és sokan azt hitték, vége a tárgyalásoknak. Nem így történt. Franciaország til­takozást jelentett be a le­szerelési intézkedések el­len. Hughes kijelentette, hogy a franciák makacskodása az egész konferenciát ku­darcra ítélheti, a franciák viszont panaszkodtak, hogy lépre csalták őket, mert vagy rájuk kenik a kudar­cot, vagy kénytelenek be-BARÁTAINAK és ISMERŐSEINEK NAGYON KELLEMES ÜNNEPEKET KIVAN Vera & Michael Hont

Next

/
Oldalképek
Tartalom