Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-03-31 / 751. szám
A Kneszetben Shalom Vol.18.751. AZ ÉSZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG [APJA «•"' March. 31.1979. ,Mr.August J . Molnár P.O.Box lo34 Ne» Bruns»ick, New Jersey o39o3 U.S.A. Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Di .No. 104970 Tri ui tvt? a bekere llTiJ 1M : SZAVAZUNK Megtörtént A washingtoni Fehér Ház kertjében aláírták a békeszerződést! 31 év után hivatalosan békében él Izrael népe az első arab szomszéddal, 5 ezer év után ismét barátságban áll egymással az egyiptomi és a zsidó Áldva légy Te Örökkévaló, aki megengedted érni számunkra ezt a napot! Igen, ez az egy nap legyen csak az ünneplésé, legyen csak a felszabadult boldogságé. Ma először arról beszéljünk, ami visszafordíthatatlan,amit semmiféle gonosz mesterkedés gyilkos szándék meg nem változtathat: ez a két nép, az egyiptomi és a zsidó soha — vagy legalábbis generációkon keresztül nem fog fegyvert ragadni egymás ellen és a hamarosan megvonandó új határ valóban a béke határa lesz. Nem könnyű egyik pillanatról a másikra új érzelmekkel kezdeni el gondolkodni. S mégis meg kell tennünk, meg kell tanulnunk, elsősorban azért, mert tagadhatatlan: ennek a békének első hőse Egyiptom államelnöke, Anwar Szadat. A körülmények nyomására bár, de mégis ő tette a legnagyobb engedményeket, s ő vállalta a legsúlyosabb kockázatot is. Nem túlzás, hanem a legszilárdabb valóság: az életét tette fel erre a békére! Marvelous! Csodálatos! — mondotta Szadat. amikor megkapta a hírt, hogy az izraeli Kneszet elsöprő többséggel a béke mellett szavazott. Majd huncut mosollyal hozzátette: tudtam, hogy így lesz, mert volt és van egy titkos szövetségesem Izraelben... most már elárulhatom a nevét... az Izraeli Anya! Van benne egy kis szónoki fogás, az izraeli anya ugyanúgy, mint az egyiptomi anya nem titkos szövetséges volt, hiszen nem Szadat. hanem saját maga, s az országa és a népe szeretetéért mondott igent a békére. De most tényleg csak a végeredmény fontos, nem a részletek, s így nyugodtan válaszolhatjuk az egyiptomi elnöknek: az Isten áldása van azon az államférfin, akinek ilyen szövetségesei vannak. Zsidó anyák és egyiptomi anyák, akik tudják, hogy ha gyermekeik ismét küzdelemben kerülnek össze, nem kézigránátokat, hanm labdát hajigáinak majd egymás felé. És áldott legyen Izrael miniszterelnöke, ez a keményakaratú és keménynyakú ember, aki íme bebizonyította, hogy a béke alapfeltétele a szilárdság és az erő. Mint Begin mondotta: “A 16 hónapos békekampány során sokszor nemcsak ellenfeleivel, de barátaival is kemény harcokat kellett vívni, de végülis az események őt igazolták, s a történelem is őt fogja igazolni. És köszönet jár az Egyesült Államok elnökének. Jimmy Carternek is. aki sok külpolitikai bukdácsolás után ezúttal olyasmit erőszakolt ki, amivel nevét fényesre mosta és emlékezetessé tette. A közelkeleti rendezés első békedokumentumán a tanú neve: Jimmy Carter nemcsak azt jelképezi, hogy melyik ország fogja garantálni a béke betartását, hanem azt is, hogy Amerika kialakította azt a közös erőt, azt a hármas szövetséget, amely gátat vethet a közelkeleten a bolsevizmus előretörésének. 1979. március 26. Késői zsidó generációk vallási ünnepként fognak emlékezni erre a dátumra. És holnap? Holnap szembe kell nézni a realitásokkal, azzal. hogy hatalmas erők vannak a világban, amelyek nemcsak, hogy nem akarják a békét, hanem minden emberileg lehetőt és minden embertelen lehetetlenséget el fognak követni, hogy megtorpedózzák a Fehér Ház gyepén elhelyezett dobogón aláírt békét. Az arab, általában a mohamedán világ hozzájuk méüó szövetségest kapott a Szovjetunióban és a szovjet blokkban ehhez a harchoz, s nem lehetetlen, hogy rövidesen világgá repítik az új jelmondatot: fogjuk le az aljas imperialista békére uszítok kezét. Mert egy nappal a szerződés aláírása után már össze is ülnek az arab országok, nemcsak azért, hogy kigolyózzák az arab blokkból Anwar Szadat Egyiptomát. hanem azért, hogy ellenségnek deklarálják őt. aki ellen fel akarják lázítani saját népét, akitől meg akarják vonni az eddig adott segélyt, aki ellen gazdasági blokádot akarnak létesíteni. Sőt. a legszélsőségesebb arab ország, Irak még az ellen az arab állam ellen is szent háborút hirdet, amelyik nem hajlandó egy Egyiptom elleni gazdasági nyomásra. Együtt ül e napokban az OPEC. az olajtermelő országok értekezlete is, amely azzal kíván válaszolni a vérfolyam megszüntetésére, hogy magasra emeli az olajfolyam árát. A közelkeleti béke első lépése súlyos gazdasági árat jelent a világnak, de vigasztaló az a tudat, hogy a demokratikus országok hajlandók e gazdasági áldozat meghozására. Az arab blokk tajtékzó dühét az váltotta ki, hogy Izrael és Egyiptom végeredményben külön-békét kötöttek. Sinaiból ugyan visszavonul a zsidó hadsereg, de tulajdonképpen ebben a pillanatban ez az egyetlen tényleges áldozat, amit meg kellett tenni. Béke van Egyiptommal, mégpedig úgy, hogy a magas szerződő fél hallgatólagosan tudomásul vette: Jeruzsálem, a zsidó nép örök fővárosa oszthatatlan. Valamint azt is, hogy a palesztinai kérdés rendezésére egy hónapon belül megkezdődnek a tárgyalások. de ezeknek egyelőre elképzelhetetlen és áttekinthetetlen eredménye a békekötés tényét nem befolyásolja. Nem voltak könnyűek ezek az utolsó hetek. Carter közelkeleti útja után már világos volt, hogy a béke születőben van, mégis számtalan részletkérdést, de fontos kérdést kellett tisztázni, s a tárgyalások az utolsó pillanatig folytak. Sőt, mint az aláírás helyszíni közvetítéséből kiderült, néhány kérdés megoldása az ünnepi esemény utánra maradt. A bizalom légkörére jellemző ez. s így egyúttal a jövőhöz is reményt nyújt. Az első fontos tárgyalási téma ebben az időszakban Ézer Weizman, izraeli hadügyminiszter tárgyalása volt, aki kollegájától, az ugyancsak zsidó vallású amerikai hadügyminisztertől, Browntól pontos és részletes megfogalmazásokat kért: miként értendő Carter elnök nyilatkozata, hogy Amerika őrködni fog a béke fölött. Az izraeli kormány ugyanis nem kívánt megelégedni egy általános szerződéssel, hanem pontos megfogalmazásokat kért. Miként fog reagálni az Egyesült Államok, ha Egyiptom mégse tartaná be a békeegyezményt? Miként fog viselkedni Amerika, ha Egyiptom lezárja a Szuezi Csatornát? Mi lesz Washington álláspontja, ha a palesztinai kérdésre az arab vezetők elvakuitsága, ostobasága, kegyetlensége következtében mégsem találnak megoldást? Milyen lesz a gyakorlati amerikai segítség, ha Izraelt más arab országok részéről olyan támadás éri, amellyel szemben egyedül nem képes helytállni? Az amerikaiak felelete ezekre a kérdésekre még nem került nyilvánosságra, de egész biztos, hogy kielégítő választ adtak; ellenkező esetben az aláírásra nem kerülhetett volna sor. Ami viszont a következő napokra maradt, az az egyiptomiak kívánsága volt. Tudniillik ők is ugyanolyan garanciát kértek (és nyilván kapnak is) arra az esetre, ha a békeegyezményt Izrael nem tartaná be. Folytatás a 9. oldalon A problémák az autonómiánál kezdődnek Jó lesz-e a béke.' Azon a mindnyájunk számára felejthetetlen napon, amikor Jimmy Carter amerikai elnök a kairói repülőtéren bejelentette, hogy Egyiptom és Izrael megállapodtak a békefeltételekben, az izraeli televízió megszólaltatta Ámosz Oz írót. Megkérdezték tőle: örül-e a békének a veszélyek tudatában, amelyekkel a végrehajtása járhat: “Számomra örömünnep ez a nap. Ne felejtsük el 1947 november 29-ét. Akkor 9 éves fiú voltam, de Barzilay István világosan emlékszem, mi történt. Az ENSz jóváhagyta a felosztási határozatot és ez sokkal kedvezőtlenebb körülmények között történt, mint ma. Akkor a maroknyi zsidó államalkotási kísérlete nagy kalandnak látszott. Ma is bekövetkezhetnek komplikációk, de mennyivel más Izrael helyzete, mint akkor volt... Ha 1947 november 29- én táncoltunk az utcákon, hogyan fejezhetjük ki örömünket ma?” Kis réteget kivéve, amely a Teljes Erec Jiszrael mozgalom híveihez tartozik, az ország népe örül a békének, bár annak egyik feltétele, az autonómia megteremtése Judea, Somron és a gázai sáv lakossága, egyike a legnehezebben megoldható problémáknak, mert mindenki másként akarja megvalósítani. Egyiptom, amely magának követeli a területek feletti gyámság jogát, mert mint hivatalosan is közölték, Egyiptom szerint ez a terület nem illeti meg Jordániát, úgy értelmezi, hogy ezen a területen meg kell teremteni a palesztinai államot. Az autonómia megszervezése izraeli fennhatóság alatt öt évig tart, utána a lakosságnak döntenie kell jövőjéről. A Palesztinai Felszabadító Szervezet, amely az utóbbi időben növelte befolyását a békét tagadó arab államok körében, a palesztinai állam azonnali létrehozását követeli. Izraelnek vissza kell vonulnia az 1967 június 4.-i határokhoz és azután a PFSz módosítani hajlandó alapokmányát, amely megtagadja a zsidó nép államalapítási jogát Erec-Jiszraelben. Az izraeli közvéleményben is megoszlanak a vélemények. A kommunista párton és a két képviselővel rendelkező SELI csoporton kívül a pártok csak abban értenek egyet, hogy nincs helye palesztinai államnak és az öt év alatt igyekezni kell megteremteni a békés együttélés lehetőségét a két nép között. Ezt a felfogást képviseli az izraeli kormány is, amelynek többsége úgy véli, hogy az autonómia területén folytatni kell a zsidó telepítési munkát is. A Máárách álláspontja különbözik ettől. Jicchák Rábin volt miniszterelnök hétvégi cikke rávilágít az ellentétekre. A Munkapárt és a Mápám együttműködéséből létrejött pártszövetség a palesztinai kérdést a Jordániával kötendő béke keretében tartja megoldhatónak. Azaz ne legyen külön palesztinai állam és külön Jordánia, hanem a jordániai királyság csatolja vissza magához a jelenleg megszállt területeket, olyan határkiigazitásokkal, amelyek szükségesek Izrael biztonsága szempontjából. A Máárách kormányainak azonban nehézségei voltak a terv megvalósítását illetően, mert megbízottainak a jordániai kormány vezetőivel folytatott tárgyalásai eredménytelenek maradtak. Husszein király és munkatársai teljes visszavonulást követeltek és azt is, hogy Kelet Jeruzsálem is uralma alá kerüljön vissza, s ezt Izrael nem volt hajlandó elfogadni. Jordánnak ma is ez az álláspontja, s az a körülmény, hogy Husszein király hajlandó volt találkozni Jasszer Arafát terrorista vezérrel,ha nem is Amman bán, de Jordánia területén, bizonyítja, hogy magatartása ebben a kérdésben nem enyhült, ellenkezőleg, makacsabbá vált. Ha ma ez a terv még megvalósíthatatlan, nem bizonyos, hogy az lesz az autonómia megszervezésének későbbi szakaszában is. Kétségtelen ugyanis, hogy a Likud kormány felfogását, amely szerint az autonómia Izrael felügyelete alatt marad és a települések is folytatódhatok benne, sem Egyiptom, sem az Egyesült Államok nem fogadja el. Ezért a március végén aláírásra kerülő békeszerződés gyakorlati végrehajtása elé még komoly nehézségek gördülhetnek. Mindez azonban mit sem von le annak a ténynek a jelentőségéből, hogy a legnagyobb. 40 milliós arab állam áttörte az ellenségeskedés gátját és ezzel megnyitotta az utat a békés kibontakozás felé az izraeli-arab viszályban. Kétségkívül, hogy dicséret és köszönet jár ezért Jimmy Carter amerikai elnöknek és a két érdekelt állam kormányának. f , .. , %> A TORONTÓI MAGYARAJKU ZSIDÓK SZÖVETSÉGE & ------------------------------------------------------------------;--------------------------------------1979 április 29-en |c vasárnap délután 4 órai kezdettel ünnepli Izráel államának 31. évfordulóját a hagyományos | Izrael Hat» |s> keretében az Inn on the Park dísztermében. Az ünnepély fénypontja || John Roberts É> kanadai belügyminiszter díszbeszéde lesz. ^ Az ünnepélyt kitűnő szórakoztató műsor követi. A jegyek ára, uzsonnát beszámítva személyenként $10.00, és >$> elővételben beszerezhetők: Stern Tibor Menczeles Pál Miriam Gift Gallery 368-4132 364-6999 781-8261 Tagjainkat és barátainkat örömmel várjuk.
