Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-03-10 / 748. szám
,Mr.August J.Molnar P.O.Box lo34 New Brunswick, New Jersey o 39o 3 U.S.A. Second class mail registration No. 1373. CANADA U.S.A. Second class mail paid at Flushin* N.Y.11351 Di.No. 104970 AZ (SZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LÁPJA VOL. 18. 748. Ára: 50 cent MARCH. 10. 1979. M e g in t c s ú c s p o n to n b é k e r e m é n y e k! D e v a jo n n e m a la p ta la n u l-e? Lapzárta után érkezett A Beginnel folytatott tárgyalások után Carter elnök új kompromisszumos javaslatokkal állt elő. Az utolsó hetektől eltérően azonban a diplomáciai nyomást ezúttal Egyiptomra kívánják gyakorolni. Az izraeli Minisztertanács Izgalmas szavazáson, minimális különbséggel elfogadta a Begin által is javasolt kompromisszumokat. Kairóból még nem érkezett világos válasz. Néhány órával később a Fehér Házban közölték, hogy Carter elnök e hét csütörtökén személyesen utazik Kairóba, majd onnan Jeruzsálembe s azt reméli, hogy a békét napokon belül tető alá hozza. Brzez'lns ki nemzetbiztonsági főtanácsadó már el is utazott az előzetes tárgyalásokra. Carternek talán még jobban kell a gyors béke, mint az érdekelt államoknak. Ezért is utazik személyesen. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Carter megy a Mohamed hivelhez. Ennek ellenére túlságosan nagy bizakodással nem szabad az elnök röpködése elé tekinteni. Carter nem Kissinger! Sajnos! Szerencsére a mai amerikai adminisztrációban is vannak Izraelnek megingathatatlan támogatói. Ilyen például a zsidó vallású hadügyminiszter, Harold Brown. A képen ó látható Ezer Weizman izraeli hadügyminiszter társaságában, két héttel ezelőtti Jeruzsálem! útján, amikor is Izraelnek irányította át azt a modern fegyverzetet amit eredetileg Iránnak akartak szállítani. Múlt heti külpolitikai beszámolónkban elárultuk olvasóinknak. hogy a Menóra lapzártája hétfőn kora délelőtt van, s így olyan hírre, ami addig nem érkezik be, legfeljebb csak következtetni lehet. Mikor lapunk most nyomdába megy, Kairóban és Jeruzsálemben egyaránt együtt ül a minisztertanács, hogy megtárgyalja, vajon van-e lehetőség a véglegesen megfeneklett béketárgyalások újrakezdésére a legújabb carteri kompromisszumos javaslatok alapján, optimizmusra csak abban az esetben lehet ok, ha az amerikai javaslat világosan kiáll az izraeli álláspont legalább egy követelése mellé, s ez az, hogy az aláírandó békeszerződést előnybe kell helyezni Egyiptom minden más kötelezettségével szemben. Kétséges viszont, hogy két perccel a 24.-ik óra után Washington elő tud-e állni mindkét fél részére elfogadható javaslattal. Mivel múlt héten is csak az utolsó pillanatban érkezett hozzánk a tervezett csúcskonferencia híre, érdemes visszamennünk analízisünkben ahhoz, hogy mi is történt az elmúlt napokban. Mint az várható volt a csúcstalálkozóra nem került sor. Ez lényegében senkit sem érhetett meglepetésként. A meglopó inkább az volt, hogy Carter elnök korábban adta a világ tudomására befejezett tényként a hirt, mint mielőtt választ kért volna Begin miniszterelnöktől, hajlandó-e eljönni egy olyan csúcsértekezletre, ahol Egyiptomot nem Szadat képviseli. Mint az várható volt Begin nemmel válaszolt, de természetesen elfogadta Carter másik meghívását, amely egy négyszemközti megbeszélést javasolt. A jelek már ekkor sem voltak biztatóak. Az izráeli miniszterelnök elindulásakor a repülőtéri nyilatkozatban kifejtette, hogy Izráel békéi akar, nem pedig egy olyan semmit nem érő dokumentumot, amely csupán békejelszavakat hangoztat, minden jelentőség és minden garancia nélkül. Az egész múlt heti viharnak egy jelentős eredménye volt Izrael szempontjából. Nevezetesen az, hogy végre megfelelő propagandát kapott az a tény, hogy a Camp Davidben Begin és Szadat által egyaránt aláírt megegyezésnek nemcsak a 4. pontja, de a 6. pontja is olyan, aminek részleteiben a két fél nem tud egyetérteni. Korábban a világsajtó csak arról a 4. pontról írt. ahol Izráel makacssága tűnt jobban ki, nevezetesen a “kapcsolás" kérdéséről. Vagyis, hogy Egyiptom csak akkor hajlandó aláirni egy békeszerződést, ha Izrael pontos menetrendet, időrendi táblázatot dolgoz ki. nemcsak a Sinai területek kiürítéséről, hanem a palesztinai önrendelkezésről is, vagyis arról, hogy a palesztinai állam, aminek létrejöttét Izráel semmiképpen sóm tűrheti el, lényegében létrejön akkor is, ha azt nem államnak fogják nevezni. Ebben a vitatémában esetleg még lehet arra hivatkozni, hogy Izraelnek nincsen igaza, mert egy tényleges békéért bizonyos kockázatokat kell vállalni. A megállapodás 6. pontja azonban teljesen egyértelmű és világos volt és most végre mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a döntő kérdésben Szadat elnök táncolt vissza, s ó rúgta fel a saját aláírásával szentesített megállapodást, állapodást. Miről szól ez a 6. pont? Arról, hogy az Izráel és Egyiptom közötti békeszerződés prioritással rendelkezik az Egyiptom és más arab államok között fennálló paktumokkal szemben. Egyiptomnak a legtöbb arab országgal kölcsönös segélynyújtási szerződése van. E szerint a Nílus-parti állam köteles bármelyik országnak segítségére sietni, ha az valamelyik szomszéddal konfliktusba keveredik és ezért védelmi háborúra kényszerül. Izrael természetszerűen kívánta azt, hogy a békeszerződés ezeket a megállapodásokat érvénytelenítse. E nélkül az egésznek nincs értelme. Mit ér egy olyan Egyiptom-Izráel közötti békeszerződés, amelyik csak addig érvényes, amíg nem tör ki a háború? A leghajthatatlanabb arab állam, Szíria, a Golán fennsíkon bármelyik pillanatban kirobbanthat egy feszültséget és ugyan ki tudja meghatározni egy ilyen esetben, hogy mi a különbség támadó háború és védelmi háború között? Még ha teljesen világos is, hogy a támadó fél Szíria, akkor is lehet arra hivatkozni, hogy egy elfoglalt terület visszaszerzése az végeredményben védelmi jellegű háború. Ez ügyben a nemzetközi diplomáciában, főleg pedig a Szovjetunió és olyan országok részéről, amelyek a Szovjetunió politikai irányítása alatt állnak, már számtalan bukfencet láttunk. Már tudjuk, hogy nemcsak támadó háború és védelmi háború között van különbség, hanem azt is, hogy létezik igazságos és igazságtalan háború is; igazságos háború az. ahol a szovjet blokk a támadó fél. igazságtalan háborút visel az, aki védekezik az ellen. Vagyis Egyiptom és Izráel között csak olyan békeszerződést lehet aláírni, amelyik teljesen egyértelmű és Egyiptom lényegében semlegességre kötelezi magát minden további közel-keleti konfliktusban. A Camp David-i tárgyalás idején Szadatban még valóban megvolt a szándék ennek elfogadására. Az ó szempontjából még azt is meg lehet érteni, miért visszakozott ettől akkor, amikor kiderült, hogy az arab világban egyetlen másik hatalom sem áll mellé, semmiféle anyagi támogatást nem kaphat, s így lényegileg elszigeteli magát. Végsó megmerevedését azonban az iráni válság, illetőleg az ezzel kapcsolatos amerikai tehetetlenség idézte elő. Az amerikai külpolitika szemhunyorítás nélkül áldozta fel leghatalmasabb és Izraelen kívül legmegbízhatóbb közel-keleti szövetségesét, az iráni sahot és annak országát. Miért kellene Szadatnak feltételezni, hogy ó több segítségre, több kiállásra számíthat az Egyesült Államok részéről, mint a sah, ha egyszer komoly bajba kerül? Izráel azonban természetszerűen nem az egyiptomi elnök szemével méri fel a béke lehetőségeit, hanem saját biztonsági érdekeinek maximális figyelembevételével. A 6. pontban azért nem lehetett és nem lehet szó kompromisszumról, mert itt nem a fogalmazás kérdése a lényeges. Abban a pillanatban, ahogy Szadatnak eszébe jutott, hogy semlegességét esetleg alkalomadtán fel is rúghatja, abban a pillanatban már kétségessé vált őszinte szándéka, sót kétségtelenné vált, hogy szándéka nem egészen őszinte. Múlt heti cikkünkben már megírtuk, hogy Carter nyilatkozata ellenére, a csúcskonferenciára nem kerülhet sor. Mi ugyan azt gondoltuk, hogy e helyett Khalil. egyiptomi külügyminiszter és újabban névleges miniszterelnök és Dáján külügyminiszter fognak tárgyalni Washingtonban Carterrel. de ez nem így következett be. Helyette Carter és Begin találkoztak, mégpedig olyan körülmények között, ami egy esetleges kedvező alakulást már eleve lehetetlenné tett. A jelenlegi szituációban nem volt miről tárgyalni, s ezen még az sem változtatott, hogy olyan hirek szállingóztak, miszerint a washingtoni külpolitika súlyos nyomást kíván gyakorolni Izraelre. Ilyen nyomásra Carteréknak jelenleg lehetőségük nincsen. E pillanatban Izraelt egyetlen dolog fenyegeti súlyosan. ez pedig az, hogy nyersolaj nélkül marad. A zsidó Folytatás a 9. oldalon ASZTAL ALATTI BARÁTSÁGOK Az iráni események nyomán kerültek első ízben nyilvánosságra a részletek Izrael és Irán kapcsolatairól. A sah sajnálatosan korrupt áldemokráciája idején nagy izraeli vállalkozások működtek Iránban. De kezdetben csak annyi történt, hogy a Szoléi Boné, a szakszervezetek nagy építési vállalata megnyert Barzilay István egy nemzetközi versenypályázatot nagyszabású építkezésre a perzsiai olajmezök egyik városában. Minthogy Irán muzulmán állam, nem volt szabad arról beszélni, hogy a teheráni kormány eltűri izraeli vállalat működését. Csakhogy ezt a munkát, amelyet a Szoléi Boné az érdekeltek nagy megelégedésére végzett el, mások is követték és ez szükségessé tette az állandó légikapcsolatot, így aztán egy 15 évvel ezelőtt az El-Al elindította a járatait — előbb csak hetenként egyszer. Közben az iráni vállalatok, sót, a hivatalos intézmények is rájöttek az Izraellel való kapcsolatok előnyeire. Földrajzi közelség, jóminóségű munka és áru, elsőrangú mezőgazdasági és más fejlem -ési szakértők. A sah kormányai lehet, hogy korruptak voltak, de kétségkívül rengeteget tettek az elmaradt Perzsia fejlesztésére. A sivatagi területek megtermékenyítése valóban izraeli specialitás, tehát Irán izraeli segítséggel épített öntözőhálózatot terméketlen területeken. A nagyméretű építkezések szervezésében jártas izraeli vállalatok is népszerűkké váltak, a jó izraeli gyümölcs és számos mezőgazdasági termék, a textiláru, de főleg a finom mechanikai szerszámok és gépi felszerelések amelyek Európában és Amerikában nyilván drágábbak, mint Izraelben, kitűnő felvevő piacra találtak Iránban. Izrael a kőolajszükségletének jórészét is az iráni mezőkről szerezte be, de nem közvetlen módon, hanem a nemzetközi konzorciumból, amely a perzsa petróleumot termeli és világszerte forgalomba hozza. De így is. Irán volt egyike azoknak az államoknak, amelyek több árut vettek át Izraeltől mint amenynyit eladtak- az elmúlt költségvetési évben 225 millió font volt az Iránba irányuló izraeli export értéke. Mindehhez természetesen szervezés is kellett. Sem Irán, sem Izrael nem bonyolíthatta le ezeket a tranzakciókat valamilyen kapcsolat nélkül. Irán nem lépett soha diplomáciai kapcsolatba Izraellel és az ENSz fórumain mindig az úgynevezett fejlődő államokkal szavazott, még azt is, hogy a cionizmus fajvédő mozgalom, holott Iránban 80 ezer zsidó él, akiknek családjaik vannak Izraelben, sót, jelentős befektetéseik is. Kitalálták tehát az úgynevezett asztal alatti kapcsolatok fogalmát Teheránban működött egy fajta izraeli képviselet de nem volt semmiféle diplomáciai minősítése. Izrael ugyan nagyköveti rangban lévő diplomatát nevezett ki a kirendeltség élére, de soha nem jelenhetett meg fogadásokon. Nem nyújthatott át megbízólevelet. Fából vaskarikát igyekeztek faragnititokban tartott diplomáciai kapcsolatokat. S amint Teheránban volt hivatalosan el nem ismert diplomáciai kirendeltség, Izraelben is működött perzsiai; Ramat-Ganban volt a székhelye. De sem a teheráni, sem a rámát-gani kirendeltségen nem szerepelt felirat, nem lengett rajtuk a két nemzet zászlója. Ezért, amikor Ayatolla Khomeini nagyhangon kijelentette, hogy kormánya megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, bizony sok izraeli polgár elcsodálkozott: mit akar ez a fanatikus mohamedán pap megszakítani olyasmit, ami nem létezik? Az El-Alnak is volt irodája Teheránban, de nem szerepelt a telefonkönyvben. Egyszerűen nem volt címe. Az érdekeltek valahogyan megtudták, főleg a zsidók. A ZIM hajózási vállalatnak is rejtett irodája volt valahol. Kapcsolatok titokban. furcsa fogalom, csak ez a bolond huszadik század termelhette ki. Vajon vége mindennek Teherán és Jeruzsálem kapcsolataiban? A jövő fogja eldönteni, nélkülözheti-e az új teheráni kormányzat azt a rengeteg segítséget, amelyet Izraeltől kapott az iráni nemzetgazdaság az ötvenes évek kezdete óta. Vannak példák, amelyekről nem beszélnek nyilvánosanszámos afrikai állam, amely a jom-kipuri háború után megszakította kapcsolatait Izraellel, tartja titokban a jóviszonyt velünk, nem tudnak államot fejleszteni Izrael segítsége nélkül. Nagyhatalmi segítség egyben elkötelezettséget jelent. Izraellel legfeljebb üzleteket. Ezért hisszük, hogy amikor a teheráni forradalom eléri igazi célját: demokratikus államrend helyreállítását és zavartalan, korrupciótól mentes ország fejlesztést, az iráni vállalatok visszacsalogatják az izraeli szakértőket, talán az árut is. Az érdekek általában előbbre valók a fanatizmusnál. Lehet, hogy ez az igazság érvényesül Irán és Izrael viszonylatában is. a megszakított nem-létezó diplomáciai kapcsolatok helyreállításával. MEGHÍVÓ A MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE 1 szeretettel meghívja Önt és családját f a l u d y <§yö rcjy szerzői délutánjára az ABBEY-VICTORIA HOTELBE (7 Ave. 51 Street sarok, NEW YORK) Március 25-én, vasárnap d.u. 3 órai kezdettel Közreműködnek: FALUDY GYÖRGY KRENCSEY MARIANNE DUKÁSZ ANNA DÉKÁNY LÁSZLÓ A tiszta bevételt Faludy Gyögy legújabb verseinek kiadási költségére ajánljuk fel. Belépődíj $6.-
