Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-09-30 / Supplement
ROS HASANA supplement TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. FEUER ISTVÁN és családja Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. RADÓ KÁROLY és családja Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. ANDREW MARTOSH és családja Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. HARASZTY DÉNES Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. KISS ANDRÁS ÉS ÉVA Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. GARTH A IVÁN ÉS ZSUZSA Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. HORÁK LÁSZLÓ ÉS MARY Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. SOMMERS FRANK Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. A. REICHARD LEV TOLSZTOJ Dal u • • s. nők tehát azt állítják, hogy az ember magában nem értheti meg, mi a jó, mi a rossz, minden a környezeten múlik, a környezet felőrli az embert Én pedig azt mondom, hogy minden a véletlenen múlik. Magamról beszélek... Így szólt a köztiszteletben álló Iván Vasziljevlcs, miután jó ideig arról folyt a beszélgetés, hogy az egyéni tökéletesedés érdekében mindenekelőtt az emberek életkörülményeit kell megváltoztatni. Tudajdonképpen senki sem állította, hogy az ember magában nem értheti meg, mi a jó, mi a rossz, de Iván Vasziljevicsnek megvolt az a szokása, hogy saját gondolataira válaszolt, amelyek a beszélgetés során felbukkantak, és e gondolatokhoz epizódokat fűzött saját életéből. Ilyenkor néha teljesen megfeledkezett arról, ami elbeszélésre alkalmat adott, elragadta a mesélés heve, annál is inkább, mert lelkesen, hitelesen tudott mesélni. Így történt most is. — Magamról beszélek. Hogy az egész életem így alakult, és nem másképp, azt nem a környezet okozta, hanem egészen más. — Ugyan mi? — kérdeztük. — Hosszú história. Hogy megértsék, sokat kellene mesélnem. — Meséljen hát! Iván Vasziljevics elgondolkozva bólogatott. — Hát bizony — mondotta —, egyetlen éjszaka, vagy pontosabban, hajnal, az egész életemet megváltoztatta. — De hát mi történt? — Az történt, hogy nagyon szerelmes voltam. Sokszor voltam szerelmes életemben, de ez volt a legnagyobb szerelmem. Rég volt: most már a lányai is férjhez mentek. B-nek hívták, igen, Varenyka B-nek. — Iván Vasziljevics megmondta családnevét. — Még ötévenéves korában is feltűnő szépség volt. De fiatalon, tizennyolc éves korában, valósággal elbűvölő volt: magas, kecses és fenséges, igen, igen: fenséges. Mindig rendkívül egyenesen tartotta magát, mintha nem is tudná másképpen, fejét kissé hátravetette, s ez a tartás — sovány, csontos alkata ellenére — valósággal királynőivé tette szép, sudár termetét. Tartása talán riasztotta volna az embereket, ha nem lett volna kedves, örökké vidám mosolya: mosolygott a szája, gyönyörű, ragyogó szeme, egész bájos, fiatal lénye. — Hogy színezi, Iván Vasziljevics! — Akárhogyan színezzem, nem színezhetem úgy, hogy el tudják képzelni, milyen volt Varenyka. De nem is erről van szó. Amit el akarok mondani, a negyvenes években történt. Akkoriban egy vidéki egyetemen diákoskodtam. Nem tudom, jó-e vagy rossz, de akkoriban a mi egyetemünkön nem volt semmiféle kör, semmiféle elmélet, egyszerűen fiatalok voltunk, és éltük a fiatalság életét, tanultunk és szórakoztunk. Vidám, talpraesett fickó voltam, s ráadásul jómódú. Volt jó lovam, télen szánkáztam a kisasszonyokkal (a korcsolya akkor még nem volt divatban), mulattam a cimboráimmal; abban az időben nem ittunk mást, csak pezsgőt, ha nem volt pénzünk, inkább semmit sem ittunk, de vodkára nem fanyalodtunk, mint manapság. Legjobban szerettem bálba, estélyekre járni. Jól táncoltam, és nem voltam éppen csúnya. — Ugyan, mit szerénykedik — szakította félbe a társaság egyik hölgytagja. — Hisz ismerjük az arcképét. Nemcsak hogy csúnya nem volt, határozottan szép férfi volt. — Szép vagy nem szép, most nem erről van szó. Hanem arról, hogy amikor a legszerelmesebb voltam Varenykába, farsang utolsó napján bálba voltam hivatalos a kormányzóság nemesi marsalljához, egy szívélyes, vendégszerető, dúsgazdag öreg kamaráshoz. Az érkezőket felesége fogadta, aki éppoly szívélyes volt, mint maga a kamarás; briliáns fejékével, vörösbarna bársonyruhájában, amely födetlenül hagyta fehér, öreges vállát, keblét, olyan volt, mim Erzsébet cárnő a képein. A bál csodálatosnak ígérkezett: pompás, erkélyes terem, a muzsikát egy zenekedvelő földbirtokos jobbágyzenekara szolgáltatta, az asztalok roskadoztak a válogatott ételektől, és patakokban folyt a pezsgő. Szerettem a pezsgőt, mégsem ittam, hisz anélkül is részeg voltam a szerelemtől, ellenben végkimerülésig tárcoltam — francia négyest, valcert, polkát, persze, amennyire lehetett, mindet Varenykával. Rózsaszín öves fehér ruha volt rajta, fehér atlaszcipellő és fehér glaszékesztyű, amely nem ért fel egészen sovány, négyszögletes könyökéig. A mazurkát elütötte a kezemről az az utálatos Rnyiszimov mérnök — a mai napig sem tudom neki megbocsátani; felkérte őt, amint belépett a bálterembe, én pedig a kesztyűmért mentem be a borbélyhoz, és elkéstem. Így hát a mazurkát nem vele táncoltam, hanem egy német lánnyal, akinek azelőtt egy kicsit udvarolgattam. De attól tartok, aznap este figyelmetlen voltam hozzá, nem beszélgettem vele, még csak rá se néztem, nem láttam mást, mint a magas, karcsú, fehér ruhás lányt, sugárzó, kipirult, gödröcskés arcát és gyengéd, kedves szemét. Nemcsak én — mindenki őt nézte, benne gyönyörködött, a nők csakúgy, mint a férfiak, noha Varenyka valamennyiüket elhomályosította szépségével. Lehetetlenség volt nem gyönyörködni benne. <¥, ancrend szerint, hogy úgy mondjam, nem vele jártam hát a mazurkát, de a valóságban majdnem egész idő alatt vele táncoltam. A legkisebb zavar nélkül, az egész termen át egyenesen felém jött, s én felugrottam, meg sem várva felszólítását, ő pedig mosollyal hálálta meg találékonyságomat. Amikor bennünket vezettek oda a hölgyeikhez, s ő nem találta el a tulajdonságot, melyet meg kellett játszanom, és másnak nyújtotta kezét, vállat vont, és sajnálkozása jeléül vigasztalóan rám mosolyogott. Amikor valcerrel vegyítettük a mazurka figuráit, sokáig keringőztem vele, s ő pihegve, mosolyogva így szólt: „Encore...” És én tovább, tovább forogtam vele, amíg már nem is éreztem a testemet... • — Hogyne érezte volna! Ügy gondolom, nagyon is érezte, amikor átfogta a derekát, nemcsak a saját testét, hanem az övét is, Varenykáét — jegyezte meg az egyik jelenlevő. Iván Vasziljevics hirtelen elpirult, és dühösen, majdnem kiabálva válaszolt: — Ilyen a mai fiatalság! Nem látnak mást, csak a testet. A mi időnkben másképp volt. Minél szerelmesebb voltam, annál testetlenebbé vált számomra szerelmem tárgyal. Maguk, fiatalok, a lábat nézik, a bokát, mit tudom én, mit, maguk levetkőztetik a nőt, akibe szerelmesek; az én számomra pedig, ahogy Alphonse Karr mondja... be nagyszerű író volt... szerelmesem mindig talpig bronzba volt öltözve. Mi nem vetkőztettünk, hanem ellenkezőleg, igyekeztünk eltakarni a mezítelenséget, mint Noé jó fia. De maguk ezt már nem értik ... — Ne törődjék vele. Folytassa! — kérte egyikünk. — Igen, szóval többnyire vele táncoltam, és észre se vettem az idő múlását. A muzsikusok már valami kétségbeesett fáradtsággal húzták — hisz tudják, hogy szokott ez lepni bál vége felé —, mindig egy és ugyanazt a mazurkamotívumot kezdték elölről, a szalonokban a papák, mamák már felálltak a kártyaasztalok mellől, a szupéra várakozva. A lakájok egyre sűrűbben szaladtak át a termen, tálcákkal, tálakkal. Három óra felé járt az idő. Ki kellett használni az utolsó perceket. Még egyszer felkértem Varenykát, s talán századszor lejtettünk végig a termen. — Tehát szupé után az első négyes az enyém? — kérdeztem, miközben visszavezettem helyére. — Ha nem visznek haza — válaszolta mosolyogva. — Nem engedem — mondtam én. — Adja ide a legyezőmet. — Sajnálom visszaadni — feleltem, és átnyújtottam neki olcsó, kis, fehér legyezőjét. — Tessék, hogy ne sajnálja — szólt Varenyka, kitépett egy tollat a legyezőjéből, és odaadta nekem. Elvettem a tollat, és csak pillantásommal tudtam kifejezni hálámat, elragadtatásomat. Nem • elég, hogy jókedvű és elégedett voltam — nem, boldog voltam, átszellemült, csupa jóság —, mintha nem is én volnék, hanem valami földöntúli lény, amely nem ismeri a rosszat, s csupán a jóra képes. Kesztyűmbe rejtettem a tollat, s csak álltam előtte tovább, nem volt hozzá erőm, hogy elmenjek tőle. — Nézze csak, a papát táncra kérik — mondotta, s egy magas, délceg férfira mutatott, aki ezüst vállrojtos ezredesi egyenruhájában ott állt az ajtóban, s a háziasszonnyal meg néhány más hölgygyei beszélgetett. — Varenyka, jöjjön csak ide — szólalt meg a briliáns fejékes, cárnői vállú háziasszony erős hangja. Varenyka odalépett az ajtóhoz, s nyomában én is. — Beszélje rá az édesapját, ma chére, hogy táncoljon magával. Kérem, Pjotr Vlagyiszlavics — fordult az ezredeshez. V. arenyka édesapja magas, délceg, feltűnően piros arcú öregúr volt. Fehér bajszát felfelé pördörte, mint I. Miklós cár, fehér pofaszakálla bajuszáig ért, haját halántékán előre fésülte. Szemét, száját ugyanaz a ragyogó mosoly sugározta be, mint lányáét. Gyönyörű termete volt, széles válla, hosszú, karcsú lába; katonásan kidüllesztett domború mellét csak kevés érdemrend díszítette. Típusa volt a régi, Miklós-korabeli buzgó öreg katonatisztnek. Amikor odaléptünk az ajtóhoz, az ezredes még szabadkozott, mondván, hogy elfelejtett táncolni, de a végén mégis mosolyogva átnyúlt bal oldalára, lecsatolta kardját, átadta egy szolgálatkész fiatalembernek, s jobb kezére felhúzta szarvasbőr kesztyűjét. „Mindent annak rendje és módja szerint” — jegyezte meg mosolyogva, megfogta leánya kezét, s negyedfordulatba állt, a tánc ütemét figyelve. Kivárta a mazurkamotívúm kezdetét, merészen toppantott az egyik lábával, a másikkal előrelépett, és magas, kissé nehézkes alakja hol nesztelenül és simán, hol meg zajosan, viharosan^ dobbantva és bokázva lejtett végig a termen. Varenyka kecsesen ringott körülötte, idejében, észrevétlenül fogta hosszabbra-rövidebbre fehér atlaszcipellős lábacskája lépéseit. Az egész terem némán figyelte minden mozdulatukat. Én is gyönyörködtem bennük, sőt: elragadtatva, meghatottan szemléltem őket. Különösen meghatott az ezredes cipője, amely kilátszott talpallós nadrágja alól: kitűnő borjúbőr cipő volt, de nem divatos, hegyes orrú, hanem régimódi, szegletes orrú és sarkatlan. Nyilvánvalóan az ezred csizmadiája készítette. „Hogy társaságba járathassa és illően öltöztethesse imádott leányát, nem vesz magának új cipőt, hanem divatjamúlt lábbeliben jár” — gondoltam magamban, s könnyekig meghatott a cipő szögletes orra. Az ezredes valamikor nagyon szépen táncolhatott, de most már elnehezedett, lába már nem volt eléggé rugalmas azokhoz a gyors és szép tánclépésekhez, amelyeket be akart mutatni. De azért ügyesen megtett két kört. Amikor a végén fürgén szétvetette, majd ismét összezárta két lábát, és — bár kissé nehézkesen — fél térdre ereszkedett, Varenyka pedig mosolyogva igazította meg fennakadt szoknyáját, és kecsesen körüllibegte apját — hangosan megtapsolták őket. Az ezredes kissé erőlködve felállt, gyengéden, kedvesen tenyerébe fogta leánya arcát, homlokon csókolta, s odavezette hozzám, abban a hiszembén, hogy én táncolok vele. Megmondtam, hogy nem én vagyok a párja. Folytatás a következő oldalon... Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. VADAS JÓZSEF (Hamilton) Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. ANDRÁS MENCELES és családja 46 Eglinton A ve., East T.: 483-6859 Rokonainknak, Barátainknak és Ismerőseinknek Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánunk Dr. SÁRDI GÁBOR és felesége 400 Spadina A ve., T.: 363-8987 Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. MEZEI ANDREW Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. SYRTASH PÉTER Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. WALD RÓBERT Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. LAZAROVITS ISTVÁN ÉS ZSUZSA Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. W. ADLER Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. FÖLDES GÉZA Pácienseinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kíván Dr. FARAGÓ GYÖRGY
