Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)

1978-08-18 / 720. szám

1978 augusítus 18. * MENÓRA MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 378 Bloor Street West — Telefon: 923-4606 etilen ^^karniacy GYÓGYSZERKÜLDÉS AZ ÓHAZÁBA! GYORS, UDVARIAS, LELKIISMERETES, RECEPf SZOLGÁLAT Nyakas Kati és Elek Zoltán gyógyszerészek Nyitva: hétköznapokon reggel 10—tfil este 7-ig szombaton 10-től délután 4-ig. Vasárnap és ünnepnapokon zárva. Étterem * cukrászda * delicatessen 1394 Eglinton A ve. W. Tel: 782-1598 Nyitvatartás: Cukrászda: keddtől vasárnapig 10-töl 10-ig hétfőn zárva Étterem: keddtől péntekig 5-től 10-ig szombat, vasárnap 12-től 10-ig MINDENFÉLE asztalos munkát házit és iparit vállalok- Kitchen cabinet, recreation room, bungalowhoz hozzáépí­tés. Telefonhívásra házhoz men J. JERICSKA licenced asztalos-mester Tel: 494-4414 Augusztus 28-ra érvényes To­ronto - Budapest ONE-WAY repülőjegy kedvezményes áron átadó. Tel: 964-8349 Dr. Kelényi Pál NOTARY PUBLIC Volt magyar ügyvéd jogtanácsos és közjegyző „aaiBaifanrst sfeL. Telefon: LE 4-9154 George Interiors Kárpitos bútorok szakszerű készítése és javítása 20 éves gyakorlattal. Nagy választék szövet mintákban / ANTIK SPECIALISTA. 984 O’Connor Drive j Tel: (416) 751-9277 -Tulajdonos: MOLNÁR GYÖRGY WANNQMIA ■ delicatessen EURÓPAI csemege áruk, csokoládé, babkávé, magyaros hentesáru, sütemények. * GLOBUS konzerv * Magyaros izu, hideg és meleg büfé-ételek. * Elvitelre vagy hely­..............*********beni fogyasztásra.**************** Magyaros kerámiák ** Kézimunkák ** Folyóiratok ** Új­ságok. Barátságos légkörben várjuk kedves Vevőinket 532 Eglinton A.W. T:488-5092 Deutsch házaspár eó 0röklal$á4 €pitcan\pg 3£ertéózeti kisgépek nagy választékban kaphatók az ^Bäoebb }eU\lAgodtá)ért Joretuljot irodánkhoz MAGYARORSZÁG FEKETE NAPJA 1943 őszén Dr. Joseph Goebbels, a Nagynémet Birodalom nagyhatalmú és befolyásos propagandaügyi minisztere a következő bejegyzést eszközölte Nap­lójában: “Részletes jelentést kaptam a legújabb magyarországi fejleményekről. Minden, csak nem biztató. Befolyásos körök dolgoznak a velünk való szakí­táson. A kormányzó olyan benyomást akar kelteni, mintha nem venne részt ezekben a törekvésekben. Ténylegesen ez azonban nem bizonyos. Én egyenesen úgy látom, hogy ó a mozgatója ezeknek az eseményeknek... Ha az angolok part­raszállást kísérelnének meg a Balkánon, Magyarország lenne az első ország, mely cserbenhagyna bennünket...” Goebbels nem tévedett. Helyzet­megítélése — a világháború ötödik esz­tendejében — pontosan megfelelt az adót tényeknek. A naplóbejegyzést hamarosan intézedések követték. A hitleri Birodalom. 1943-ban már erősen védekezésre szorítva, nem akart egy újabb római államcsínyt. Mussolini meg­buktatása és Olaszország legnagyobb ré­szének a hitleri szövetségből való kiválása alig pár hónappal a goebbelsi idézett naplóbejegyzés előtt — véglegesen meg­ingatta Berlin amúgysem erős bizalmát európai szövetségeseiben. Magyarország, ha szabad e vonatkozásban az otthoni ideológia egyik szakkifejezését használni, a "leggyöngébb láncszeme" volt az 1943 őszén már kettétört Tengely szövet­ségének. Berlinben megkezdődtek tehát az “Unternehmen Margaret“, a “Margaret Vállalkozás" terveinek kidol­gozása. A cél a szövetséges Magyarország német katonai megszállása és az ország lakosságának és gazdaságának a háború­ban való totális felhasználása volt. Ez a témája Ránki György nemrég megjelent nagyszabású könyvének, amelynek címe Magyarország legújabb­­kori története egyik legszomorúbb dátuma: 1944. március 19. Ez a nap nemcsak úgy került bele Hazánk tör­ténetébe, mint a német megszállás napja, hanem a magyar önálló államiság meg­szüntetése dátuma is. Az a Magyarország, amely 1867-től Ausztriával együtt 1918- ig képezte a Habsburgok dunai monar­chiáját — 1944 március 19-től tulajdonképpen a nagyhatalmak érdek­szférájába került és politikáját azok önös politikájának kellett alávetni. Ránki könyvét több részre tagolja. Véleményünk szerint helyesen járt el amikor az előzményeknek szinte nagyobb teret szán, mint magának a “Margaret Vállalkozás" lebonyolításának be­mutatására. A szerző igen árnyaltan bemutatja itt az akkori magyar politikai vezetés összetételét, s különböző prob­lémáit. A háborúból való kilépésre törek­vés a doni vereség után kezdődött, s a kormányzó és miniszterelnöke, Kállay valóban már csak az utat kereste, ame­lyen a “kiugrás" lebonyolítása megtör­ténhet. Ránki nagyon pontosan elénk vetiti ezeket a különböző próbál­kozásokat, amelyek között nem egy már eleve kudarcra volt ítélve. Mi ter­mészetesnek tartjuk, hogy a magyar királyi kormány elsősorban a nyugati nagyhatalmak felé orientálódott. Tőlük remélt segítséget, támogatást, hisz első­sorban Magyarország 1943-ban csak szimbolikusan viselt háborút Nagybritan­­niával és az Egyesült Államokkal, s másodsorban Horthynak, Kállaynak volt is olyan pozitívum a kezeiben, amelyet a nyugati hatalmak felé Magyarország ér­dekében ki lehetett volna játszani. Gon­dolunk itt Magyarország pozitív szerepére a német-lengyel háborúban, a lengyel és francia menekültekkel való bánásmód és a zsidókérdés — az akkori hitleri Európá­hoz összehasonlíthatóságban — liberális kezelése. Keresték Horthyék a meg­egyezést a románok felé is, de Erdély háború utáni hovatartozásának kérdése miatt Kállay bukaresti emmiszárusa még a román demokratikus ellenzék vezető­inél sem tudott bármit is elérni. Amiről azonban Ránki nem ir, az azon magyar próbálkozások, amelyek 1943 tavaszán Bernen keresztül a Szovjetunió felé irányultak. Mert ilyesfajta puhatolód­­zási kísérletek is voltak. ír erről Radó Sándor, a szovjet hadsereg Budapesten élő nyugalmazott ezredese, aki a háború éveiben komoly hírszerző tevékenységet fejtett ki Moszkva érdekében Svájcban, s akit egy Mérei nevű magyar diplomata 1943 februárjában vagy márciusában az­zal környékezett meg, hogy vállaljon köz­vetítő szerepet Budapest és Moszkva között egy esetleges különbéke ügyében. Radó. s ezt Budapesten a hetvenes évek elején megjelent visszaemlékezéseiben meg is írja, megkérdezte a moszkvai köz­pontot, ahonnan azt a választ kapta, hogy a szovjetek nem érdekeltek egy, a hivatalos Budapesttel folytatandó titkos­tárgyalásban. Uj budapesti könyv 1944 Kár, hogy Ránki nem követi a magyar fegyverszünet utáni puhatolódzás fonalát, mint ahogy az is sajnálatos, hogy köny­vében szovjet levéltári anyagát egyál­talában nem használ fel. A nyugati nagy­hatalmak politikai levéltárai már a külön­böző országok kutatói előtt rég meg­nyíltak. A magyar történészek is bőven merí­tenek ezekből és így nem egyszer újabb részletekhez tudnak kutatási területükön jutni. A Szovjetunió levéltárai azonban még a legpártosabb magyar történész előtt is csukva vannak. Ennek következ­ménye, hogy az olvasó egyáltalában nem ismerheti meg a Szovjetunió politikai el­képzeléseit a Dunamedencével kapcsolat­ban. Ez, akárhogy vesszük, a Magyaror­szág második világháborús szerepével foglalkozó müveket — nemcsak Ránki professzorét — egyoldalúvá teszi. Térjünk azonban vissza I944 elejéhez. Ránki részleteiben tárgyalja a magyar fél kiugrási puhatolódzásait. ír — német levéltári anyagokra támaszkodva — a hitleri politikai és hadigépezet március 19-i előkészületeiről. Mint novum közli az olvasóval ama Hitler — Antonescu találkozás határozatát, amely Erdély jövőbeni státusát illette. Ugyanis An­tonescu, aki 1944 márciusában többször is megfordult a német Vezér főhadiszál­lásán és a németek magyarországi meg­szállási terveiben be volt avatva, ismét szóvátette — mint annyiszor máskor — Észak-Erdély ügyét. A románok ugyanis a második világháború alatt sem nyugod­tak bele a II. Bécsi Döntésbe. Hitlernél akarta Antonescu Észak-Erdély mielőbbi visszaadását kieszközölni. 1944. már­ciusában Hitler megnyugtathatta végre. Közölte a román Vezérrel: a németek számára a II. Bécsi Döntés elvesztette ér­vényét. A magyarok az ellenséghez való pártolása miatt, örökre eljátszották jogukat Erdélyre. Ahogy a politikai és katonai helyzet megengedi, Románia visszakapja Észak-Erdélyt. Csak arra kéri Antonescut, legyen türelemmel. Ha most, a németek bevonulása után. közölnék a magyarokkal ezt a tényt, ezek a “rebel­lisek" még képesek lennének Erdély ügyében partizánháborúba kezdeni. Ezt pedig ugye sem Hitler, sem Antonescu nem kivánhatja. hisz az ilyenfajta kis­­háborúzás csak katonákat von el a Keleti Frontról, ahol most minden ember duplán számit. Hitler viszont megígérte Antonescunak, hogy a németeknek Magyarországra való bevonulása után a Tiszától keletre eső területeket tartósan német katonai közigazgatási körzetté fog­ja nyilvánítani, s így a megadott időben Észak-Erdélyt nehézségek nélkül átadhat­ja a román közigazgatásnak. Ránki a Klessheimi Horthy-Hitler talál­kozásról bőven ir. Újat e téren nem tud mondani, hisz még a mai napig sem kerültek elő azok a nemet jegyzőkönyvek, amelyek a Horthy találkozásról készültek. Valószínűleg megemmisültek a háború utolsó heteiben. így a történész csak a találkozó magyar verzióját ismeri, s an­nak alapján rekonstruálhatja ezeket a sorsdöntő órákat. Lehetett volna-e 1944. március 19-én a németeknek ellenállni? Lett volna-e lehetőség arra, hogy a hitleri Wehrmacht Magyarországot ne puskalövés nélkül szállja meg? — Tudjuk, e két kérdés­­csoport körül a háború után nagyon soká­ig élénk vita dúlt. Nemcsak Magyaror­szágon, ahol az ötvenes évek történészei — anélkül, hogy ismerték volna a való helyzetet — könnyű szívvel a ‘.‘totális el­lenállás lehetőségének" elmulasztásáról Írtak, sót, addig mentek, hogy kijelentet­ték, Horthyék tudatosan elszabotálták az ellenállást, mert a "tömegek” készen áll­tak volna a németek eíleni harcra! A nyugati emigrációs irodalom is felvetette a problémát a hatvanas években. A mün­cheni Új Látóhatár c. folyóiratban Dálnoki Veress Lajos tábornok, 1944-ben az erdélyi 9. hadtest parancsnoka, az el­lenállás mellett foglalt állást, s ilyen ér­telemben vitázott Kovács Imre népi íróval, akinek az volt a véleménye, hogy egy nácik elleni ellenállás szükségességét senki sem tagadja — csak épp nem lett volna, aki ezt kivitelezze! Ránki köny­vében igen sokoldalúan boncolgatja e ké­nyes kérdést. Végső soron ó is arra haj­lik, hogy kijelentse: az ellenállás, bár szükséges lett volna, viszont kivihetetlea­­nek bizonyúlt. Egy ilyen ellenállásnak sem vezetői, sem végrehajtói nem lettek volna! Sem a magyar királyi honvédség, sem a "széles tömegek” nem kívánták egy fegyveres harcot a németekkel. S ha lett is volna olyan parancs, amely erre utasította volna a hadsereget, erősen két­kedünk abban, hogy valaki is végrehaj­totta volna azt. Erre utal egyébként a nemrég Budapesten megjelent Kádár , március 19-ről Gyula-féle visszaemlékezés is. Kádár ez­redesi rangban szolgált 1944-ben Buda­pesten, s nem szerény beosztásban! Köny­vében világosan elmondja, hogy a had­sereg sem politikailag, sem katonailag nem volt egy ellenállásra felkészülve. Ami pedig a “széles tömegek" hangulatát illeti, arról elég. ha az e sorok Írója ama nemrég Münchenben lezajlott talál­kozására emlékezik, amikor is alkalma volt Trenker SS őrnaggyal épp az 1944-es Magyarországgal kapcsolatban beszélni. Trenker a német Sicherheitspolizei, azaz Biztonsági Rendőrség tagjaként jött már­cius 19-én Budapestre és Kaltenbrunner SS tábornok megbízásából a budapesti német Gestapo parancsnoka lett. Nos. Trenker elbeszéléséből kitűnik, hogy őket Budapesten szinte tárt karokkal fogadták; hogy úgy érezték magukat, mintha egy baráti országban lennének; hogy elárasz­tották őket feljelentésekkel, s amiben csak lehet, segítették működésüket... Nemzeti felkelés március 19-én? Elő­készületlenül. fegyverek nélkül, németek­hez húzódó értelmiséggel? Imrédy és Szálasi által inficiált tömegekkel? A "zöld Csepellel", amelynek legnagyobb része Szálasi hívének vallotta magát? Képtelenség! S igy ezen illúziókat is félre kell rakni és be kell férfiasán vallani a bevallhatatlant: egyetlen egy puskalövés jelképezte I944. március 19-én a demok­ratikus Magyarország ellenállását: Bajcsy Zsilinszkié! De, amikor őt a németek sebesülten, véresen lehurcolták lakásáról az utcára, s Bajcsy utolsó erejével oda­kiabálta a kapu előtt álló bámész, száját tátó népnek, hogy “Éljen a független Ma­gyarország!” — senki sem tett egy fél­mozdulatot, hogy segítségére siessen... Mi történt március I9. után? Ránki a krónikás pontosságával sorolja fel a már jól ismert és részleteiben is többször ismertetett eseményeket: a Horthyra rá­oktrojált új. németbarát kormány meg­­alakitása, első intézkedései, amelyek az élet minden területére kiterjednek és az eddigi, a háborús Európában oázisnak tűnő Magyarországot a náci hadigépezet szolgálatába állítja. Ír a letartóztatási hullámról, amely egyaránt érintett kon­zervatív beállitottságú politikusokat és szociáldemokrata pártfunkcionáriusokat; felsorolja a különböző belpolitikai intéz­kedéseket, amelyek pártbetiltásoktól kezdve a magyar zsidóság elleni szer­vezett és jól átgondolt hadjáratig széles Ívben érintette a magyar társadalom min­den rétegét és foglalkozik részleteiben a magyar királyi honvédség harc­­bavetésének kérdésével. Ha kezdetben lehettek is a németeknek bizonyos fenntartásai a magyar honvéd­ségnek a keleti — azaz orosz — had­színtéren való felhasználását illetően, ezek a kételyek már I944. március végére tel­jesen eloszlottak. Pedig a háború után napvilágra került iratokból megtudhat­tuk, hogy a Wehrmacht vezérkarában felmerült a gondolat, hogy Magyarország megszállása után nem lenne-e helyes a honvédséget, mint ilyent, lefegyverezni, s a katonákat vagy ipari munkára, vagy — legjobb esetben — front mögötti katonai munkaszolgálatra fogni. Nos, mindezen tervek — tervek maradtak, mert a bevonuló német hadsereget az akkori ma­gyar honvédség legtöbb felelős vezetője szövetségesként fogadta, s minden hátsó gondolat nélkül, teljes egészében és lel­kesen alávetette magát a berlini utasí­tásoknak. így történt, hogy Hitlernek már március végén — április elején lehetősége nyilt arra. hogy a megszállásban részt­vevő német csapatok jó részét elvezé­nyelje Magyarországról. Ránki megirja: "A következő napok­ban... egy sor csapattestet elvezényeltek az országból, a Kárpátok vonalára, s Galíciába küldtek ki jelentős egységeket, jó néhány zászlóaljat pedig Szerbiába vezényeltek a Tito vezette partizánok elleni harcra, de az Olaszországból elvont egységeket is visszaküldték eredeti állomáshelyükre. I944. április elsején a megszálló csapatok létszáma már nem érte el a 70.000 főt. de május elejére... már mintegy 57.000 katonát is elégséges­nek találtak a helyzet biztosítására. Ebből is mintegy 40.000 a Tiszától keletre eső német hadműveleti területen tartóz­kodott...” Miért volt ez a nagyarányú passzivitás, nem; fraternizálás honvédségi vonalon a németekkel? Ránki megkerüli ezt a kérdést, illetve csak nagy általánosságokban foglalkozik vele. Bizony, fájó dolgok ezek. elhihetó, hogy nem szivesen vájkálnak a történé­szek a nemzet becsületében ejtett sebek­ben. Hisz, akárhogy vesszük is. Magyar­­országnak egy idegen hatalom által való megszállása és egy az országra ráoktrojált új politikai és gazdasági berendezésre 7. oldal azoknak kellett volna elsősorban reagálni, akiknek foglalkozása, hivatása az ország megvédése: a honvéd-tisztikar! Nem igy történt. Ennek okai sok tényezőből adód­nak. ‘‘Pontos-vessző gondolatokban" ezeket így sorolhatnánk fel: a kormányzat tehetetlenül szemlélte a német erőszakot; a Legfelsőbb Hadúr. Horthy Miklós nem adott parancsot az ellenállásra: nem volt mivel ellenállni, sem fegyverzet, sem haditerv nem állt egy szervezett ellenállás rendelkezésére. Ezek tények, amelyeket nem lehet elhallgatni, s amelyeket jó elő­venni. ha a lelkiismeret megnyugtatására érvek szükségesek. Szerintünk azonban sokkal fontosabb szerepet játszottak a fenti érvek mellett az akkori honvéd-tisz­. t tikár politikai szelleme es politikai ar­culata. Kádár Gyula már felemlített kitűnő könyve önönmagában is bizo­nyítékul szolgál: a tisztikar szélsőjobb­­oldali arculata, a kritikátlan német, sőt Hitler-imádat még 1944-ben is domináló volt a magyar királyi honvédségben. Ezt persze sok mindennel lehet meg­magyarázni; a gyökerek nagyon mélyre nyúlnak vissza, s szerepet játszott bizo­nyára az is, hogy a német ellenes alter­nativa 1944-ben nem az angolszász vonalban, hanem a szovjet vonalban kel­lett volna megmutatkozni, amely már eleve kizárttá tette, hogy valamiféle ellen­állás is kibontakozzon. Ismétlem, ma­gyarázni lehet e tényeket — a bekövet­kezett eseményeket szépíteni azonban nem! A német megszállók Magyarországon úgy érezték magukat október 15-ig. mint baráti szövetséges államban. Ellenállás, partizánharc ismeretlen fogalom volt számukra. Ezzel kapcsolatban mondottat el e sorok írójának a már említett dr. Trenker, 1944-ben Budapesten Gestapo­­fónök. hogy ez az ellenállási passzivitás, illetve mindenféle vagy fajta ellenállás hiánya, magukat a németeket is rejtély elé állította. Kaltenbrunner, dr. Trenker berlini feljebbvalója egyszerűen nem akart hitelt adni a budapesti jelentések­nek, amelyekben az ellenállási moz­galommal kapcsolatos német rendszabá­lyokról nem esett szó! Hívatta Trenkert. mondván neki. lehetetlenség, hogy ne lennének a hitleri rezsimmel ellenséges beállitottságú emberek Magyarországon! Trenker hiába hivatkozott az eddigi budapesti tapasztalatokra, Kaltenbrunner fejét rázta. Az volt a véleménye, hogy a magyarok még arra sem jók. hogy egy el­lenállást szervezzenek! S ekkor született meg a gondolat, hogy a hitleri rezsimmel szembeni magyar ellenállást a Gestapo maga fogja megszervezni! Az volt a ter­vük, hogy alakítanak Budapesten egy "ellenállási gócot", amely maga köré gyűjti mindazon személyeket, akik eddig nem tudtak szervezkedni. S ha ez a moz­galom megalakul, s működőképes lesz — rácsap a Gestapo és magvastól leszámol az ellenzékkel... Trenker. mint mondotta, nem sok reményt fűzött e tervhez, de hát parancs az parancs, s igy Hain Péterrel, az új magyar politikai rendőrség vezető­jével nekilátott a kaltenbrunneri terv kivitelezéséhez.Azonban mindjárt az ele­jén elakadtak, s mivel Kaltenbrunner sem piszkálta tovább a dolgokat, Trenker sem szorgalmazta az ügyet, amelyet — magánbeszélgetése során — amúgyis feleslegesnek tartott... Mindezeket csak kuriózumként, Ránki György könyvének illusztrálása ér­dekében említjük.. A szerző egyébként művének második részében a német meg­szállási rendszer berendezkedését I944. július végéig, illetve még az augusztusi politikai fejlemények kialakulásáig követi. De ir a horthysta ellenállás titkos és kevésbé titkos megnyilatkozásairól is. főleg azon eseményekről, amelyek az 1944-es német megszállás következtében hivatali posztjukról eltávozott diplomaták a külföldi semleges államokban végeztek. Sajnálatos, hogy Ránki sem jutott hozzá az Amerikában, családi kézben őrzött Bakach-Bessenyei iratokhoz. Említett Bakach-Bessenyei György 1944-ben Svájcban képviselte Magyarországot, s miután a német megszállás után ö is. mint annyi más társa, lemondott állásáról és privát személyként Svájcban maradt, még májusban megkezdte a kapcsolatok kiépítését az Egyesült Államokhoz, illetve Allan Dulleshez. az USA titkos szolgálat vezetőjéhez, akinek Bernben volt szék­helye. Bakach-Bessenyei ezekután I944. szeptember végéig volt fontos összekötő­­kapocs az u.n. Horthy Miklós féle "Ki­ugrási Iroda" és a Nyugati Hatalmak között. Ha egyszer kutathatók lesznek ezen iratok, bizonyára sok érdekes adalékkal gazdagítják az 1944-es Ma­gyarország eseményét... Ránki György könyve mindenképpen sikerült monográfia 1944 történetéhez. A szerző olvasmányos stilusa. impozáns anyagismerete és megalapozott tudása — amelyek töményen megmutatkoznak eb­ben a műben — a könyvet bizonyára igen kapóssá teszi majd a hazai olvasó I előtt. GOSZTONY! PÉTER

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom