Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)

1978-12-23 / 738. szám

MENORA * 1978 december 23. 21. oldal folytatás hiányzik egy. A bandavezérnek ismerni kellett a Wagner­­üzemet, a munkarendjét, a munkaidejét. Tehát feltehetően helyi lakosúnak kellett lenni. Viszont ez esetben Kandúrnak valami nyomot kellett volna ta­lálni. hacsak nem Kandúr... Elhessegette a gondolatot, nehéz volt elképzelni, hogy en­nyi idő után visszatért volna a régi életéhez, bár az sem lehe­tetlen. Igen ám. de Kandúr betörő volt, nem fegyveres rabló, már pedig az alvilágnak is megvan a maga kasztrend­szere... Ha mégis erre vete­medett. úgy a házkutatást nem annyira az alvilág, mint inkább a rendőrség felé való alibinek kérte... Eddig jutott a következ­tetéseiben, mikor a razziát vezető őrmester telefonon jelen­tette, hogy Kandúrt holtan talál­ták az öregtó melletti kunyhója közelében. — Minden közlekedést lezárni! Semmit sem érinteni, azonnal megyünk! Riadót rendelt és lerohant az udvarra. A két fiatal detektivvel a lépcsóházban találkozott, magával vitte azokat is. A sofőrnek megadta az útirányt és néhány perc múlva ott álltak a szörnyen széjjelroncsolt fejű Kandúr holtteste mellett. A feje körül megszáradt, meg­feketedett vértócsa nyomok a letiport, talán haláltusájában kiszaggatott fűcsomók között. A fényképészek magnézium fényei lobbantak. Minden oldalról lefényképezték a hullát és a valószínű nyomokat, aztán a rendórorvos letérdelt a hulla mellé. — Doktor, még a szokottnál is alaposabb vizsgálatot kérek — mondta a százados, idegesen remegő hangon. Az orvos feltekintett: — Ismerted? — Az emberem volt. — Értem. — Megint a hulla fölé hajolt és sokáig vizsgálta. - Végre megszólalt: — Az áldozat fejét széjjelverték. Alighanem valami vasdarabbal. Körülbelül húsz-huszonkét órája halott. Az első ütés még nem volt halálos, csak a továbbiak. — mutatott az áldozat lába felé, ahol a cipője sarkával feltúrta a földet — Kutassák át a környéket — utasította a két nyomozót és az őrmestert —, ha találnak olyan vasdarabot mellyel fel­tehetőleg elkövették a gyil­kosságot vigyázzanak az ujj­lenyomatokra. — Néhány perc múlva az egyik rendőr egy durva mun­kához szokásos kesztyűt hozott, melynek a tenyér felőli része erősen rozsdafoltos volt. Hamarosan megtalálták a párját is. — Hol volt az egyik és hol a másik? Megmutatták. Az irány szerint a tettes a város felé siet­­tében dóba el a kesztyűt. — Itt van! — kiáltotta az őr­mester a közeli bokorra mutatva. A százados odasietett. A sűrű bokor közepébe leszúrva állt egy laposvas. A zseb­kendőjével fogta meg és kihúzta a földből. Körülbelül 80 cm. hosszú. 4 cm. széles és másfél cm. vastag volt. A végén meg­száradt vér látszott és néhány rátapadt hajszál. — A gyilkos nagyon sietett, nem volt ideje a bűnjeleket a tóba dobva eltüntetni — gon­dolta. Elmozdították a hullát, an­nak jobbkeze mellett széles pen­géjű rugóskés feküdt. — A jól fejlett halef — gon­dolta a százados —, a szeren­csétlen nagyon félhetett, érezte a veszélyt, a bicskát védekezésre készen tartotta, de hasznát nem vehette, az ütés bizonyára hátulról érte. A további ütéseket már fekvő helyzetben kaphatta. Az orvos szerint húsz­­huszonkét órája halott, vagyis közvetlen azután üthették le, miután tőlem elvált. Nem mert hazamenni, a gyilkos itt lesett rá a bokrok között. Várjunk csak: ez azt jelenti, hogy a hiányzó ujj M gyilkos tudott róla. hogy Kan­dúr velem volt és mi volt a szerepe. Ki tudhatta ezt és hon­nan? Ugyancsak a gyilkos küld­hette neki a levelet.mely nálam maradt. — A zsebéhez kapott, melyben megzorrent a papir. — Elfeledkeztem róla. A betűk ismerősek. Meg kell találnom a gépet, akkor valószinüleg meg­találom a gyilkost is. Igen ám. de hol keressem a gépet? Izgatott lett, a fejében szag­gató fájdalmat érzett. — Az áldozat bal csuklóján karóra helye látszik — közölte az orvos. — az óra hiányzik. A zsebei üresek, ha volt bennük pénz vagy egyéb érték, azt el­rabolták. — Látszat rablógyilkosság. Átkutatták a kunyhót, mely raktárként szolgált. Használt háztartási gépek, eszközök, bútor-félék, egyéb lim-lomok mögött egy hosszú faládában száradó füvön elég jóminóségű gyapjútakaró feküdt, bizo­­nyitékul. hogy máskor is aludt ott, alkalmi szállásnak is hasz­nálta a kunyhót Bár alaposan átkutatta a raktárt, nem talált semmi nyomra vezetőt. A halottat elszállíttatta, zúgó, hasogató fejfájással tért vissza az irodájába, ahol a kopasz jelentette, hogy a gyereknél tar­tott házkutatás eredménytelen volt, annak a megnevezett bará­tait kihallgatta, alibije igazolt. Legyintett, a nyomozót kiküldte. — Holtpontra jutottam — gondolta — csak lenne vala­kim. akivel átbeszélhetném az ügyet... Nincs senki meg­bízhatóm. A két fiatal még gyakorlatlan, a kopaszban nem bízom, inkább gyanakszom rá, bár nincs semmi bizonyítékom ellene... Nincs senkim? Dehogy nincs. Ha az ezredes, Gavra, hajlandó lenne fogadni, ő segít­hetné. Fefhivóm. Azaz hivnám, de nincs telefonja, leszereltette. Kár. Mindegy, beállítok hozzá, mint máskor is. — Lebotorkált a lépcsőn, beszólt az ügyeletre, hogy később vissza megy. Ha nem, majd telefonál. Ret­tenetesen fájt a feje. a sírás foj­togatta. sajnálta, nagyon saj­nálta Kandúrt. Olyan érzése volt, mintha egy darabot letép­tek volna belőle. — Szegény — gondolta — és én még meggyanúsítottam... Ejnye, az őrzésével megbizot­­tak! Hol voltak azok? Amint visszamegyek, beszélek velük. — Neked meg mi bajod? — fogadta az ezredes. — Züllöttéi vagy megkergettek? — Förtelmes fejgörcs kínoz. — Mitől kaptad a görcsöt? — Nem tudom. Talán mert átkozott kelepcébe kerültem és nem tudok kievickélni belőle. — Segítség kellene? — Nagyon kérem ezr... melt... — Ne nyekeregj. Feküdj oda a díványra, csukd be a szemedet és próbálj aludni. Ha majd job­ban leszel, elmondhatod, amit akarsz, — könyvet csapott a hóna alá és átment a szomszéd szobába. Még be sem csukódott utána az ajtó. mikor a százados nagyot kiáltva felugrott: — A géppisztoly! Az ujjlenyomatok! — Fontos? Érdemes ezért rohangálnod? — Remélem igen. Bocsánatot kérek... — Kifutott az utcára, a kocsijába ugrott és a kapi­tányságra robogott. Az autót az utcán hagyta, a laboratóriumba rohant, átvette a fényképeket, a géppisztolyt és a laposvasat be­csomagolva az ügyeletén hagyta, aztán visszautazott az ezredeshez. Az öreg ráncolt homlokkal nézett rá: — Elhagytad? — Nem, dehogy, itt vannak — mutatta a borítékot. — Nem ezt kérdezem, hanem a fejfájásodat. A A százados a fejéhez kapott: — Tényleg, nem fáj. elmúlt. — Akkor idd meg ezt a kávét és szép nyugodtan beszélj. — Csészében, frissen főtt kávét tett eléje. — Köszönöm. — A kezében lévő nagyalakú borítékra nézett, a tartalmát az asztalra rázta. Türelmetlenül kapkodta fel a képeket. — Egek! Hiszen itt tiz ujj látszik! Tíz ujja volt a rablónak! — Mafla! Az emberek ál­talában tíz ujjat viselnek. Te en­nek külön örülsz? — Wagner nekem azt val­lotta. hogy a géppisztolyos ban­­ditának hiányzott a bal hüvelykujja. — Felemelt egy képet — Ez bal! Ez a bal! — Várj! — csattant az öreg hangja — tedd le, kezd az elején. A százados meghökkent. — Bocsánatot kérek, arra nem számítottam... — A rendőrnek mindig, min­denre számítani kell. Most pedig úgy mondj el mindent, mintha iskolát tartanál! Pon­tosan, szóról-szóra, minden mellékkörülménnyel együtt, ha már elrontottad a délutáni pihenőmet. Majd meghálálom. Rád testálom a reumámat, más nyugdíjast karosszékbe ültet­nek, betakargatják, békén hagy­ják, tejben grízt pumpálnak belé, engem meg még a délutáni alvástól is megfosztotok. De úgy kell nekem, miért nem maradtam meg közrendórnek, legfeljebb őrmesternek, akkor most valahol házmester lehet­nék, a kutya sem merne meg­ugatni és egy egész ház meg­remegne, ha elordítanám magamat — morogta, majd rá­­rivallt a restelkedő századosra: — Miért nem beszélsz már? Mire vársz? — Igen, mondom. Tessék a jegyzőkönyvek. — És ne vágj olyan fancsali pofákat, mert hatszorosára szaporodik tőle a gyomor­savam! Vidd a fenébe a papír­jaidat azt mondtam, beszélj! Különben hallgass! Add ide azokat a papírokat. — Uram atyám, hogy nekem még vénségemre is ezeket kell silabizálnom... — Kérem, ezr... mélt... izé... — Annyira meggárgyultál. már a nevemet sem tudod? — Kérem, Gavra ur, ha terhelem... — Buta. Nem te terhelsz, hanem az évek. — Feltette a szemüvegét és elkezdte olvasni a jegyzőkönyvet. — Csinos — mondta az utolsó lap elolvasása után — most mutasd a fény­képeket. — Tessék, ezek a géppisztoly­ról valók, ezek meg a lapos­vasról, mellyel a besúgómat agyonverték. Gavra megnézte a képeket. — Szóval az a Wagner hazudott. Nem hiányzott a gép­­pisztolyosnak semelyik ujja. Miért akart félrevezetni, mit gondolsz? — Talán... — Nem talán, hanem biz­tosan: Érdeke a nyomozás tév­útra terelése. Ha pedig az az ér­deke. akkor valami nagyon bűz­lik a házatáján. Most mondj el mindent, ami nincs a jegy­zőkönyveidben. A százados igyekezett erősen koncentrálni. Elmondott min­dent. ami a két nap alatt tör­tént, amit megfigyelt és amit észre vett, de nem tulajdonított neki fontosságot, nem hallgatott el semmit és nem is fűzött sem­mihez kommentárt. Az öreg fe­szült érdeklődéssel hallgatta, utána megkérdezte, hogy az el­rabolt gyémántok értéke és a készpénz összege biztosan egyezik a bevallottakkal. — A gyémántok men­nyisége, a munkások bevallása szerint egyezik. Az értéküket és a pénz összegét nem állt módomban kontrollálni. — Ühum... És ki ez a — hogy is hivják — a Szander? — Á... A kopasz detektiv? Öt éve van nálunk, szorgalmas, ügyes embernek látszott, eddig megbíztam benne, most áll elő­léptetés előtt. — Nem találtál valami hasonlóságot közte és a gyémántos között? Van valami kapcsolatuk? Lenyomoztátok a múltjukat? A százados felkapta a fejét: — Wagnernek tiz éves az üzeme itt. a városban, közeleb­bit nem tudok róla. Szander. mint mondtam, öt évvel ezelőtt került a rendőrség szolgálatába, annak idején bizonyára le­nyomozták az előéletét. Nem tudom, van-e vagy volt-e valamilyen kapcsolatuk. Azaz... Most tűnik fel valami: Mind­kettőnek szokása katonásan összecsapni a bokáját és derék­ban meghajolni. — Úgy? Wagner és Szander? És bokáznak? Nem rossz... — Bocsánat! Még egy levél van itt. melyet szegény Kandúr adott ide néhány órával a meg­gyilkolása előtt. A betűk is­merősek. de fogalmam sincs, hol láttam és hol keressem az írógépet. — Mutasd. Megnézte, aztán a középső ujjával megfricskázta a százados orrát: — Kivénhedt, rozoga Remingtonon írták, az én szobámban volt, a 67-ben. Most hol tartjátok? — Meg kell néznem, nem tudom — akadozott a százados lélekzete. — Ezt a levelet bent, a kapi­tányságon írták. Aki irta jól ismeri az ottani beosztásokat és könnyen hozzáférhetett a gép­hez. Alighanem — merem mondani.biztosan —■. a levélíró a gyilkos. Ki az, akinek minden­hová lejárása van? — 1 öbben is lehetnek. — 1 éldául Szander is? — I .. Igen. — Hol volt az. mikor a gyil­kosság történt? — Elküldtem egy előállított lakásán házkutatást tartani. — Egyedül? — Igen. — Remek! Mennyi ideig volt oda? — Körülbelül két óra hosszat. — Milyen távolságra van a ház. ahol a házkutatást végezte a gyilkosság színhelyétől? — Hozzávetőleg másfél kilométerre. — Mutasd a gyilkos eszköz­ről felvett nyomatok fényképét. — Tessék. Nincs rajta semmi, mert, mint említettem, durva munkakesztyű volt a kezén, a kesztyűket meg is talál­tuk, azok a vastól maszatosak. rozsdafoltosak voltak. — A macskád... — Kandúr. — Kandúrod tudott valami érdemlegeset a gyémánt rab­lásról? — Nem sok idővel a halála előtt beszéltem vele. Semmit sem tudott de megbízásomból szimatolt utána, amint mon­dotta. az alvilág is teljesen tájé­kozatlan. egymásra gyanakod­tak. A szerencsétlen ígérte, hogy igyekszik megtudni valamit, bár a véleménye szerint nem az ismert alvilágiak követték el a rablást. Egyébként a fenyegető levél alaposan meg­zavarta. Félt. most már tudom, hogy nem alaptalanul. — Jártál a gyémántos lakásán? Mindenképpen meg kell tudni, hogy Szander járt-e hozzájuk és milyen viszonyban voltak? — Igen, lenyomozom. A lakásán még nem voltam. Gavra szúrósan nézett rá: — Édes fiam, tőled alaposabb munkát vártam. A besúgódnak volt igaza, az ó cél­zásai alapján kellett volna elin­dulnod. Tartóztasd le Szandert. aztán vedd elő Wagnert. Ezek összejátszottak. — Szandert csak a parancs­nok határozott utasítására vagy előzetes engedélyével tartóz­tathatom le. Különösen íev. minden tárgyi bizonvíték nélkül. — Hm... A szabályokat meg­tanultad... Vizsgáltasd meg az Írógépet, talán maradt rajta ujj­lenyomat. bár ez kétséges. Min­denesetre tiltsd le ideiglenesen a biztositótársaságnál a kár kifize­tését. aztán közöld ezt Wagner­rel... Figyeld meg. miként reagál erre! — Ezr... Gavra úr úgy véli?... — Úgy ám! Azt hiszem, ez a te Szandered és Wagner közö­sen spekulálták ki a rablást. Hibát követtél el. amikor Szan­dert a pisztoly helyének el­­kaparásáért azonnal nem von­tad felelősségre. Ő lopta el a pisztolyt a pihenő rendőrtől de nem tudta, hogy harmadik tár­suk odadobta a fa alá. Szander tudott a Kandúrnak a rendőr­séggel való kapcsolatáról, félt tőle. bizonyára kihallgatta a veled való beszélgetését, tudja, hogy az alvilág sokszor tájékozottabb, mint a rendőrség, szükségesnek tartotta eltenni láb alól, az ügyvéd elutazásáról is tudhatott, ellopták az autóját, a két társuk menekülése részére. Minden összevág. Én a te helyedben letartóztatnám Szan­dert és Wagnert. — Gavra ezredes úr ezt meg­tehetné, de egy frissen sült századosnál ezt túlkapásnak minősítenék. — Hm... — Engedelmével most elmegyek, első utam a Wagner lakáshoz lesz. Az eredményről szeretném értesíteni. Kár, hogy nincs már telefonja Gavra ur­nák. — Kár a fenét. Még az sem lenne kár. ha tényleg nem lenne. Gyere csak! Átmentek a másik szobába. Kinyitotta az íróasztala egyik aj­taját és belemutatott: — Látod? Van. Csak a számot nem engedtem feltüntetni a telefon könyvben. Nem is adom meg senkinek. Nekem ne csilin­geljenek ide. Majd este fel­hívlak. Mikor leszel otthon? — Nem tudom, attól függ, mennyire leszek elfoglalva. Ha sikerül valami nyomot fognom, engedelmével ismét eljövök és referálok. — Nem fontos. Az újságból úgyis megtudom. Menj, légy egészséges és szükség esetén ne félj a túlkapásoktól. Mindig a frissen sült századosokból lesz­nek a vén, göthös, morózus, nyugalmazott ezredesek. Nem vagy éhes? — Reggel óta nem ettem. — Mafla, azért fáj a fejed. Majd. ha tönkre teszed az egész­ségedet, a kegyelmes miniszter úr kezet csókol érte. Gyere, egyél valamit. — Nagyon köszönöm, de bocsánatot kérek, most nem tudnék enni. Sietek, sürgősen be kell pótolnom a mulasz­tásokat. Gavra az autóig kisérte a vendégét — talán jóvátételként a gorombáskodásaiért. Ott a százados vállára tette a kezét: — Egy pillanatra még. Azt mondtad, őriztetted Kandúrt. Hol volt az őrző a gyilkosság idejében? Erre nem gondoltál?­­A százados kissé szédülten hajtott haza. Felrohant és mert az volt a szándéka, hogy Wagnerhez megy, civilbe akart öltözni. Már rángatta le magá­ról a zubbonyát, amikor hir­telen a levegőben maradt a keze. — Az írógép! — villant az agyába — az esetleges ujj­lenyomatok! Ismét magára cibálta a félig levetett zubbonyt, lerobogott a lépcsőn,a rendőrség kapuja előtt összefutott a kapitányság leg­régibb gépirónójével. Üdvözölte Kathet. akinek egy­kori szépségéből csak a bájos mosolya maradt meg. azzal fogadta.a fiatal tiszt köszöntését. — Bocsásson meg. hogy az utcán hivatalos ügyben meg­szólítom. azonban nagyon fon­tos lenne a segítsége. Tán tudja véletlenül, hol van most az az öreg Remington, mely azelőtt a 67-es szobában. Gavra ezredes irodájában volt? — Most is ott van. A szobát az ezredes nyugdíjba vonulása után a főparancsnok lezáratta, minden úgy maradt, ahogy az ezredes hagyta. Tudja, ők gyerekkori pajtások, barátok voltak. Nosztalgia... — Hálás köszönetem és kéz­csókom! A szobájába sietett. Az elő­szobában a kopasz nyomozó egyedül tartózkodott. — Hívja hozzám Neden nyomozót! - utasította. (Ez volt a két fiatal közül az egyiknek a neve.) Felhívta a biztosító tár­saságot. közölte az igazgatóval, hogy a Wagner-féle kártérítést ideiglenesen letiltja. A hivatalos írást még a nap folyamán kéz­besítik. Neden jelentkezett. — Jöjjön velem. Az egy emelettel feljebb levő 67-es szoba ajtaja zárva volt. — Hol lehet ennek a kulcsa? — Megkeressem? — Gyorsan. Néhány perc múlva vissza­érkezett. — A kulcs a főparancsnok úrnál van, de ó nem tartózkodik az épületben. Szander kollega velem jött, segített keresni. Azt mondja, ha a százados úr parancsolja, ő kinyitja. — Hívja ide. Mintha valamelyik szegletből ugrott volna elő, Szander máris ott termett. — Ki tudja nyitni? — Ha százados úr paran­csolja, igen. — Legyen szives, nyissa ki. Szander különleges álkulcsot vett ki a zsebéből, beletolta a zárba, a kulcs fogója előtti gom­bot megforgatta, a zár csen­desen kinyílt, a zárból kihúzott kulcs olajos lett. — Úgy — gondolta a százados — a zárat nemrégiben megolajozta. Beléptek. A Remington ott állt az alacsony írógép asztalon. Elővette a zsebkendőjét, meg­fogta a gépet. Szander oda­ugrott. — Segítek! — Úgy nyúlt oda. hogy a kabátja ujja végig­seperte a billentyűket. — Eressze el! Hagyja! -kiáltotta a százados — de Szan­der ennek ellenére el akarta venni tőle. Rángatták egymást. — Eressze el! — Neden a tenyere élével gondolkodás nélkül Szander vállára, a nyak­tövére ütött. Az megroggyant, karja tehetetlenül csüngött. — Vesse le a kabátját, takarja le vele a gépet és vigye a daktoloszkópiára — utasította a százados Nedent. Szander felhödült, a használ­ható kezével előrántotta a revol­verét. Neden elkapta a karját, megcsavarta és nagyot rántott rajta. Szander elterült a padlón, pisztolyát elejtette. A százados rádobta a zsebkendőjét, felvette és zsebretette. — Letartóztatom — mondta Szandernek. miközben felemelte a földről. — Ismerem a részleteket — mondta a parancsnok, amikor a százados referálni kezdett. — Gavra ezredesnél voltam, ó hivott és tájékoztatott. A tet­tesek vallottak? — Az ujjlenyomatai egy részét megtalálták az írógépen. Behozattam Wagnert is. Előbb szívósan tagadtak, majd kezdték egymásra kenni, végül a szem­besítésnél egymás torkának estek, aljas árulónak titulálva a másikat. Gyönyörű volt Aztán külön-külön mindent bevallot­tak. Wagner a háború előtt Hollandiában élő németként, ott is gyémántszakmában fog­lalatoskodott, de valószinüleg kémkedett. Szander szintén német, Ukrajnában élt a háború előtt. A német hadseregben kerültek kapcsolatba, ott is valami rablást követtek el, a zsákmányt Wagner tartotta magánál. Szander itt bukkant rá, követelte tőle a zsákmány ráeső részét, amit az nem bírt kifizetni. Akkor támadt az öt­letük a csiszolda kirablására, illetve a biztosítási csalásra, amibe Szander azzal a feltétellel egyezett bele, ha annyi pénz is lesz Wagnernál, amennyit az ál­tala hivott két társnak kell adni. Wagner a gyilkosságról nem tudott. Szander kihallgatta a telefon utasításomat a Kandúr­ral való találkozásra, megleste és meggyilkolta. Azt hitte, Kan­dúr tudja az alvilág útján a rablás tetteseit. Szegény Kandúr pedig semmit sem tudott, csak gyanakodott, hogy a tettes köztünk, illetve közülünk való lehet. Érdekes, majdnem szóról­­szóra úgy volt, ahogy Gavra ez­redes úr sejtette. Szander a nevemben felmen­tette a Kandúr őrizetével meg­bízott polgári ruhás rendőrt az őrzésből, mielőtt a gyilkosságot elkövette. Mindenre kiterjedt a figyelme, csak az írógép alapo­sabb letörlését felejtette el. Erre is Gavra ezredes hívta fel a figyelmemet. — Hja, Gavra csak egy van — bólogatott a parancsnok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom