Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-09-09 / 723. szám
L 6. oldal AZ I.G. FARBEN BŰNE ÉS BŐKHÖDÉSE (The Crime and Punishment of I.G. Farben by Joseph Borkin, The Free Press, Macmillan Publishing Co. Inc. New York) A fent nevezett nemrégen megjelent könyv negyven évi késéssel került a nyilvánosság elé, de ez a távlat hasznos lehet a világháború történetirói számára, mert lehetővé tette a* szerzőnek, hogy tárgyára vonatkozó minden forrásmunkát átvizsgáljon és teljes képet adjon a legnagyobb német kartel szörnyű szerepéről a hitleri rémuralom idejében. A szerző az I.G. névvel 1934- ben találkozott először, amikor az amerikai szenátus megbízta, hogy vizsgálatot indítson e cég amerikai üzleteit illetőleg. Amit a vizsgálat folyamán felfedezett, elképesztő hatással volt rá; mint mondja, nem tudott szabadulni a belső kényszertől, hogy mindent megtudjon az I.G. háborús szerepéről és háború utáni üzelmeiról. "Olyan volt ez a kényszerképzet számomra, — mondja Borkin — mint Melville híres regényében, a Moby Dick-ben a fehér bálna a kapitány számára”. A bevezető fejezetekből megtudjuk, hogy eredetileg, mikor az I.G. Farben nevének megfelelően még csak “Interessengemeinschaft”, vagyis néhány független cég érdekszövetkezete volt, áldásos működést fejtett ki. Az első Világháború előtt nemzetközileg tisztelt, nagynevű tudósok dolgoztak laboratóriumaiban. Ebben az időben az I.G. megajándékozta az emberiséget többek között a Salvarsan, az aszpirin, az atabrin, a novokain és számos más gyógyszerrel és szérummal. Az 1.6. haicképessé teszi Németországot Az első Világháború kitörésével az I.G. szerepe megváltozott. Ezentúl nem az emberiség javára fog dolgozni, hanem az lesz minden törekvése, hogy Németországot ellássa puskaporral, benzinnel és az automobilabroncsokhoz szükséges műgumival. Az I.G. tudósai tudták, hogy Németország puskaporkészlete alig néhány hónapra elegendő, ha a háborút akárcsak mérsékelt ütemben lolytatják. Csodálatosképpen a nagyrészt porosz junkerekből álló német vezérkar nem ügyelt erre a veszélyre, mert meg volt győződve, hogy a háború hamarosan befejeződik. Az I.G. vezetői, nevezetesen a zsidó vallású Fritz Haber és kollegája, Carl Bosch, érintkezésbe léptek Walter Rathenau-val, aki akkor a nyersanyaghivatal főnöke volt. Rathenau, aki szintén zsidó volt, jó hírnévnek örvendett, mint kitűnő üzletember, a Fritz Haber és a mérges gázok Fritz Habernek laboratóriumi kísérletezései még egy nem várt eredménnyel jártak. Felfedezte, hogy a klórgáz katonai szempontból döntő fontosságú szerepet játszhat, s ezt a vezérkar tudomására hozta. A vezérkar 1915. április 22- én a belgiumi Ypres melletti csatában kipróbálta az új hadviselési eszközt, mégpedig a frontnak francia csapatok által védett részén. Az eredmény szenzációs, szörnyű volt. Mikor eloszlottak a gázfelhők, a csatateret több, mint tizenötezer halott, vagy a földön fetrengó sebesült borította. A mérges gáz bevezetése 15 mérföldnyi rést ütött a fronton, melyet a védő csapatok e résen teljesen kiürítettek fesszes felszerelésükkel és ágyúikkal együtt. Ha akkor a német katonai vezetőség a gáztámadásokat erélyesen folytatta volna, a német csapatok könnyűszerrel haladtak volna előre a La Manche csatorna kikötőihez, szemben az angol partokkal. A háború kimenetelét ez erősen befolyásolta volna, mert a szövetségeseknek ez időben nem volt módjukban a gáztámadások ellen védekezniök. Az Ypres melletti csata után Fritz Haber sürgette a kémiai háború kiterjesztését a keleti frontra. Felesége, Clara, könyörgött neki, hagyja abba az embertelen mérgező anyag gyártását, de ó kijelentette, hogy kötelessége hazáját minden módon segítenie. Ama napon, midőn Haber az orosz frontra utazott, hogy a gázháború lehetőségeit tanulmányozza, felesége önkezével vetett véget életének. Lelkiismerete nem bírta ki, hogy férje felelős legyen egy, minden eddiginél kegyetlenebb hadviselés kezdeményezéséért. Fritz Haber további sorsa összefügg az I.G. kémiai óriáscég további növekvésével és a nácizmusnak való teljes behódolásával. Az 1.6. gleichschaltolasa Az első Világháború után az I.G. Farbenindustrie már döntő szerepet játszott Németország gazdasági életében, sót külpolitikájában is. Stresemann külügyminiszter joggal mondhatta: “Külpolitikánkat az I.G. és a német szén diktálja." A weimari köztársaság napjai alatt az I.G. egyáltalán nem mutatott szimpátiát-e 'náci párttal szemben, sót Carl Bosch, a cég legbefolyásosabb vezetője,kimondottan és határozottan náciellenes volt. Ekkoriban még, Irta: Strém Géza lett volna előkészülni a háborúra, melyet Hitler akart és kikerülhetetlennek tartott. Az I.G. ezentúl kizárólagosan a szintetikus benzin és műgumi gyártására szorítkozott. Nem is volt szükség arra, hogy az I.G.-t hivatalosan gleichschaltolják, mert a vezetők önmaguktól tovább mentek a hitleri állammal való együttműködés terén, mint ezt bármely államosítás elérhette volna. Az évek során ez az együttműködés odáig haladt, hogy az I.G. Farbenindustrie név egyértelmű lett a náci hadiipar fogalmával. Ahogy Hitler csapatai bevonultak új területre, az I.G. cég azonnal megkaparintotta annak a területnek legfontosabb kémiai cégeit és találmányait. Bekebelezte az osztrák, cseh, francia, lengyel és ukrán kémiai ipart, kiterjesztette csápjait egész Európára sót, megbízottai Összevásároltak nagyszámú részvényt, vagy más néven új cégeket alapítottak az Egyesült Államokban is. Az I.G. terjeszkedése párhuzamos volt Hitler hatalmának terjedésével; mindkettő világuralomra törekedett. 1.6. Anschwitx művészet és irodalom barátja és mindenekelőtt hű német hazafi. Később a weimari köztársaság ideje alatt külügyminiszter lett s ő volt az, aki Németországot kivezette elszigeteltségéből azzal, hogy a szintén egyedülálló Oroszországgal Rapalloban kereskedelmi és kulturális egyezményt kötött, ő képviselte a liberális Németországot s ezért gyűlölték. Egy reakciós tisztekből álló terrorista csoport meggyilkolta; halálával kezdődött a weimari köztársaság hanyatlása és összeomlása. Rathenau az I.G. vezetőinek figyelmeztetését komolyan vette és megfelelő összegeket bocsátott rendelkezésükre, hogy kisérletezzenek a nitrogén rög? zítésének, vagyis a puskapor mesterséges gyártásának céljából. Ez a kisérlet sikerrel járt, és lehetővé tette a német hadsereg számára a villámháborúból a lövészárok háborúra való átállását. Az I.G. kapzsisága nem ismert határt, erkölcsi szempontok ezt nem befolyásolhatták. A haszon kedvéért elvetett minden emberi érzést, tovább ment az embertelenség, erkölcsi süllyedés terén, mint ezt a gazdasági életben bárhol, bármely időben, bármely társadalomban megtalálhatjuk. Annak tudatában, hogy az auschwitzi koncentrációs tábor korlátlan emberanyaggal rendelkezik, óriási költséggel saját kebelében gyárat épített Auschwitzban, a koncentrációs tábor közelében. Szerződést kötött a német kormánnyal, melynek értelmében az utóbbi kiutalt annyi foglyot, annyiszor, amennyire és ahányszor az I.G. cégnek szüksége volt. Minden fogoly után másfél márkát fizetett naponként a német államnak, persze a fogoly munkásoknak semmit. Ezeket a munkásokat úgy kihasználták, jobban mondva kisajtolták, amire a történelemben nincs példa. Eleinte a Y!' táborokból kellett a gyárba masirozniok, de ezzel elveszítettek egy bizonyos mennyiségű energiát; az I.G. ezért elhatározta, hogy saját maga állít fel egy koncentrációs tábort a gyártelep közvetlen közelében. A foglyok kora reggeltől késő estig gyorsmenetben dolgoztak, ha lelassultak, megbüntették őket; ételük üres leves, egy darab kenyér volt naponta; alvóhelyük oly szoros volt, hogy, ha egy lefeküdt, két másiknak ülnie kellett. Három hónap után a legerősebbnek is vége volt; ekkor kezükbe nyomtak egy cédulát e két szóval: "Nach Birkenau!“, ami egyértelmű volt a gázkamrával. Naponta előfordult, hogy a végképp elcsigázott foglyok holtan rogytak össze a munkahelyükön; az életbenmaradtak a halottakat elcipelték a táborba, ahol a reggeli névolvasásnál be kellett hogy mutassák őket. Több, mint ötvenezer szerencsétlen pusztult el az I.G. Auschwitz kínzótáborában. A háború után a cég vezetőit Nürnbergben különböző hosszúságú börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet enyhesége ellen Hebert bíró, akitől elvették az itéletmondás jogát, tiltakozott. "Még egy csirketolvaj is meg lett volna elégedve egy ilyen ítélettel. Ha én Ítélkeztem volna, egyetlen egy sem úszta volna meg ilyen olcsón!” mondta Hebert bíró. Az enyhe ítélet oka az volt, hogy a nürnbergi per vége felé Németországot már nem ellenfélnek. hanem szövetségesnek tekintették az amerikai bírók, mert akkor a hidegháborúban voltunk. A háború után az évek alatt az I.G. nemcsak, hogy visszanyerte egykori gazdagságát, hanem ma hatalmasabb, mint valaha. Mint a szerző mondja, az I.G. elvesztette a háborút, de megnyerte a békét, amit elmondhatunk magáról Németországról is. A tudós lelkiismerete számos zsidó volt az igazgatók és magas állású alkalmazottak között, elannyira, hogy a nácik az I.G. céget, mint zsidóbarátot könyvelték el. Hitler hatalomrakerülése után a helyzet gyorsan megváltozott. A zsidó vallású tudósokat elbocsátották, Fritz Haber Svájcba menekült, ahonnan többé nem tért vissza Németországba. Hitler nem államosította a céget, mert a német államnak nem volt ideje kísérletezni az I.G. vezetésével, mivel az I.G. nélkül képtelen Az I.G. történetével kapcsolatban újra felmerül a kérdés, melyét az utóbbi években anynyian vitattak: s melyet napjainkban egy, laboratóriumban kezdeményezett gyermekszülés különösen aktuálissá tett: meddig mehet el a tudós kutatásaiban. mikor kell, hogy abbahagyja s kimondja: “Eddig, s nem tovább"? Goethe, aki nemcsak nagy költő, de kiváló természettudós is volt, mondotta: “Az ember ne kisértse meg az isteneket!” Az a körülmény, hogy egy bizonyos ponton túl a tudomány megszűnik az embert szolgálni és pusztító hatalommá lesz, Goethe-nek “ A bűvészinas" című költeményében van jelképesen kifejezve: az inas megtanulta gazdájától, hogyan kell a szellemet felidézni, de nem azt, hogy hogyan kell azt megfékezni. Visszatérve az I.G. történetére. egyik alapítója, Carl Bosch, akinek hazája a mesterséges benzin feltalálását köszönheti, egyre jobban szenvedett, midőn látta, hogy találmányát Hitler arra használja fel, hogy mindig több népet; igázzon le, mindig több embert tegyen rabszolgává. Amily' mértékben a nácik Németországa és vele együtt Bösch saját cége is kiterjesztette hatalmát, ó. aki elsősorban tudós volt és ember, s csak azután üzletember, egyre inkább búskomorrá vált. Már 1940-ben úgy érezte, hogy nem képes Hitler országában tovább maradni: először Szicíliába vándorolt ki. de honvágya hazahívta és nemsokára meghalt. Halálos ágyán megjósolta, hogy Hitler Németországa és vele együtt az I.G. Farben elóbbutóbb összeomlik. Carl Bosch egyébként nagyon becsületesen viselkedett cégének zsidó alkalmazottaival szemben. Az elbocsátott tisztviselőket igyekezett a cég külföldi érdekeltségeinél elhelyezni. A zsidó kérdésben volt bátorsága szembehelyezkedni Hitlerrel, aki utálta őt, de nem merte letartóztatni, mert az I.G. cégre szüksége volt, s a cég száz százalékig Bosch mögött állt és Boschnak módjában lett volna mérhetetlen károkat okozni Németországnak. Bosch gondoskodott arról, hogy Haber svájci száműzetésében ne szenvedjen szükséget. Nyugdíjat folyósittatott neki és Haber halálának évfordulóját a Kaiser Wilhelm Institute-ban megünnepelte. Az ünnepségre meghívókat küldött ki és dacára annak, hogy a meghívottak megjelenésükkel kihívták Hitler haragját, több, mint ötszázan jelentek meg. Max Planck, a világhírű fizikus tartotta az ünnepi beszédet, méltatta a Nobel díjas Haber érdemeit a tudomány terén, aláhúzta egyúttal Haber hazafiasságát. Az eseményt persze Goebbels sajtója agyonhallgatta. Bosch sírba vitte az I.G. lelkiismeretét. Haber és Bosch példája mutatja azt, hogy a tudósnak magának kell megszabnia a határt, amelyen túl nem szabad szolgálnia a tudományt, mert az adott körülmények között felfedezései az emberiségre ártalmasokká válhatnak. Ez természetesen elméletben igaz, de gyakorlatban nagyon nehezen alkalmazható. Bármit nyújtson is a tudomány, mindig lesznek, akik az új felfedezéseket gonosz célokra fogják felhasználni. És ez éppen a tudomány dilemmája: az emberi szellem nem ismer el korlátokat haladnia kell; az emberi természet viszont nem halad a tudománynyal együtt. Ha arra gondolunk, hogy ez a dilemma szinte megoldhatatlan, megint csak Goethe-t kell idéznünk, akinek borúlátása beigazolódik. Az emberről beszélve az Úrnak, Mefistofelesz a Faust költeményben ezt mondja: “Kissé Jobban menne sorsa Ha égi fényed szikráját nem adtad volna Neki; észnek nevezi ezt s használja, mi végre? Hogy lesüllyedjen baromi létre!” HIRDESSEN A MENORA EGYENLŐSÉG HASÁBJAIN AZ EREDMENY NEM MARAD EL lllll ELADÁS u R ÓRÁ 04 Rf Ha a világ bármely tájáról Európába. Münchenbe érkezik igen kedvezően vásárolhat, vagy bérelhet AUTÓT BENKŐNEl Tulajdonos: Dr.Benkő Zoltán. * Minden európai kocsi kaphatói Rendelésre: MERCEDES és egyéb európai kocsikat is azonnal szállítunk Kanadába. Kivéndorlés^setén a kocsi vámmentes Kanadábant Autóbérlésnél sem Júicméterpénzt, sem jiapidfjat nem számolunk.Magyarországi rokonoknak, vagy ismerősöknek ajándék-kocsikat kedvezményesen szállítunk. Minden üzletkötés előtt levelezés ajánlatos. Elhozzuk a repülőtérről, szállodáról gondoskodunk. * LEVÉLCÍM: Dr.Benkó’ Zoltán * München 1, PO Box. 144. ML Germany. Telefon: (089) 28 88 94 (lakás ás üzlet) sett CONTINENTAL COFFE SHOP FRISS GESZTENYÉBŐL A SZEZONBAN; GESZTENYEPÜRÉ, GESZTENYE MIGNONOK, és GESZTENYE TORTÁK. DELICIOUS home made strudels, pastries and pies.i Party, wedding and Birthday cakes. 1437 3nd Ave. NEW YORK N.Y. 10028 _________________Tel:535-8484____________________ Törte: DOBOS, HAZELNUT, MOCCA, CHOCOLATE, RUM, SACHER. Strudels: Apple, Cheese, Mohn, Cherry, Cabbage, Nut. Orders promptly delivered, Mail orders sent everywhere HA JÓL AKAR VÁSÁROLNI IIOII rá I Ilii AKA HATOT KERESSE FEL A REGO PARK LEGNAGYOBB BŐRKABÁT SZAK ÜZLETÉT EGYES DARABOK -15-65 % -os órengedme'ny! Bel es külföldön gyártott elsőosztályú BŐR e's IRHA" kabátok, hosszú és rövid, több fazon, nagy választékban A SPORT OSZTÁLYON FARMER NADRÁGOK^ LEVTS és LEE §|outique, ltd 95-08 63 DRIVE. REGO PARK, NEW YORK 11374 9 -ITELEFON: (212)276-9110 M W.VAHI L IIK^KLI Xk Tulajdonos- Barna Sándor VASARNAP IS NYITVA.. Szemben ozAítxpnder'a-cl o 63 Driv-on NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE LEGNAGYOBB MAGYAR HENTESÁRÚ ÜZLETE YORKVILLE PACKING HOUSE Co. 1560 Second Ave. (81 utca sarok) NEW YORK Tel: (212) 628-5147 Hatalmas árúbőséggel előzékeny kiszolgálással várja a jó falatokat szerető vásárlóközönséget. CSAKIS ROMÁNIÁBAN Találhatja az eredeti IDR. ANA ASLAN’S HIRES MEGFIATALÍTÓ KEZELÉST Gondolkodott már, hogy miért tudja néhány világhíré színész, Író és politikus megőrizni az örök fiatalságát? És megfigyelte már, hogy ezek nagyrésze elzarándokol Romániába Dr.Aslan klinikájára? Csakis Romániában kaphatja meg az eredeti Gerovital kezelést, amely felfrissíti életműködését A Dr.Aslan felügyelete alatt álló klinikák 30 esztendős gyakorlattal rendelkeznek a Gerovital alkalmazásában és ezt párosítják physio theraphyai kezeléssel, a hires román gyógyforrások ásványos vizeivel. Kéthetes gyógykezelés összkötsége beleértve • Amerika és Románia 32 Utazást és 3 SZOTakóZtatást ÍS közötti utazás és Buka- $ | 200.00 (Ketten egy szobában.! resti átszállás ------,-----------------------ROHASIAN NATIONAL rWIWST OITICE , , W.,^1. ! 573 Third Ave., New York, N.Y. 10016 • (212) 697-6971 1V1 tűzések * Gyógykezelés és ta- j nácsadás, röntgen laboa- J tórium! vizsgálatok, re- I ceptek rá gyógyszerek * Városnézés Bukarest- I ben, kirándulás a Kárpá- | tokba. Opera rá színház- ' 573 Third Ave.. Please send full information on geriatric treatments and tours in Romania Name-Address. legyek, éjszakai mulatók. ■ I city-State-Zip. THE EMBASSY HOTEL MIAMI BEACHEN Újjáalakítva várja a magyar közönséget, szemben a Collins Avenuevel és a tengerrel. Hűtött szobák, FELSZERELT KONYHÁK, nagy uszoda. Közel a kosher hotelekhez, templomokhoz, bevásárló helyekhez. A Menóra olvasóinak Napi $36.- 3 havi: $2000.-5 százalékos heti: $200.- ' 6 havi: $2300.engedmény! havi: $800,-Cím; Collins Ave at 30th Sreet Miami Beach, Fla. USA Telefon: (305) 538—2731 AUTÓBÉRLÉS