Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)

1978-02-25 / 696. szám

AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

VOL. 17. 696. 40A^:nt FEBR. 25. 1978.

VÉRES TERRORDRÁMA CIPRUS SZIGETÉN

Terroristák repülőgéphez kisérik az összekötött kezű foglyokat

A múlt hét végén a ciprusi lanarcai repülőtéren történtek, mintegy égi ajándékként jöttek Izraelnek, amely azt próbálja a világnak bizonyítani, hogy egy önálló Palesztin állam létesitése a palesztiniaiak megbízhatatlan és szélsőséges magatartása miatt katasztrófába sodorhatja az egész Közel-Keletet. Itt zajlott le ugyanis a legújabb palesztinai terrorakció, amely ezúttal nem Izrael, hanem Egyiptom ellen irányult.

Két felfegyverzett arab betört a szálloda halijába, ahol éppen egy politikai értekezlet folyt és agyonlőtte Josef Sibai egyiptomi lapszerkesztőt, Szádát elnök egyik legközelebbi barátját. Mint később elmondották, a gyilkosság oka kizárólag az volt, hogy meg akarnak büntetni mindenkit, aki tagja volt a Jeruzsálembe látogató egyiptomi küldöttségnek. Ezután az előcsarnokban túszul ejtették az összes ott tartózkodót és autóval a repülőtérre hajtattak. Követelésükre kaptak egy ciprusi repülőgépet, s elkezdődött kalandos körutazásuk a Közel-Keleten. Egyetlen repülőtér sem akarta fogadni őket.

Végül is a parányi államban Dzsibuttiban szálltak le, de itt is csupán egy feltankolást engedélyeztek. Menedékjogról szó sem lehetett, s így a két terrorista — közben tizenöt főre apadt túszával — visszatért a Nicosia melletti repülőtérre.

Egyiptom teljes joggal háborodott fel, az alávaló és értelmetlen merényleten, s mindenáron meg akarta kaparintani a terroristákat, hogy bíróság elé állítsa őket. Egy egyiptomi repülőgép — kommandó-katonákkal telve — éppen egyidóben érkezett a lanarcai repülőtérre, a terroristák második leszállásával. Támadást indítottak, de valamilyen eddig kiderítetlen félreértés következtében a ciprusi hadsereggel keveredtek tűzharcba. Tizenöt egyiptomi katona halt meg, s a nagy zűrzavarban a két terrorista a túszokat magukra hagyva kereket oldott. Később a ciprusi

rendőrség fogta el őket. Úgy tűnik, az egyiptomi katonai tervezés még mindig nem érte el a tökélyt. Viszont Kairóban Sibai szerkesztő temetésén zsidó szíveket melengető jelenetek zajlottak le. Többszáz ezres tömeg vonult fel. halált és leszámolást követelve. Nem Izraellel... hanem a palesztinokkal.

A csoda realitásával a Közel- Keleten mindig számolni kell.

FEGYVERSZÁLLÍTÁS:

MINDENKINEK

Mivel a közelkeleti helyzet alakulásáról minden héten részletesen számolunk be, természetesen nem könnyű mindig új eseményekről írni. Viszont a térség politikai helyzete annyira bonyolult, hogy még cikksorozat keretében sem lehet annak minden aspektusát feldolgozni.

Az elmúlt héten — Szádát látogatását követően — ugyan érdekes hírről számolhatunk be. de igazi fontossága ennek is csak alapos analízisből derül ki. Az egyiptomi elnök washingtoni illetve camp david-i tárgyalása után azt a kívánságot terjesztette az elnök, majd később a törvényhozás tagjai elé, hogy az Egyesült Államok modern fegyvereket bocsásson rendelkezésére. Hangoztatta ugyan, hogy a fegyvereket nem Izráel ellen, hanem egy | esetleges dél felől jövő szovjet támadás kivédésére kéri, de Izráel mégis igyekezett a I kivánság teljesítését elvágni. Bár a múlt héten hivatalosan közölték, hogy a Fehér Ház és a State Department egyaránt az arab fegyverszállítások teljesítése mellett van, mégsem lehet biztosan tudni, sikeres-e az izráeliek ellenakciója vagy sem.

Carter elnök terve szerint. Amerika ötven F—5E típusúi harci bombázót szállít Egyiptomnak és ugyanakkor hatvan, sokkal modernebb F—15 tipusú repülőgépet Szaudi-Arábiának. A Közelkelet katonai egyensúlyát ez nem bontja meg. Az izráeli kormány ugyan azt állítja hogy igen. de minden szakember egyetért abban, hogy az 1980-as évek végéig nem létezhet olyan kombináció, amely kétségbevonná a zsidó

állam légi és általános fegyverkezési fölényét. A szállítás elhatározásának jelentősége inkább diplomáciai. Carterék ílymódon kívánnak nyomást gyakorolni az izraeli kormányra. hogy legyen rugalmasabb a Szádáttal való béketárgyalásokon. Ugyanakkor Szádátra is gyakorolnak nyomást; ez kétségtelen. Ennek taglalása nem a mostani cikk körébe tartozik. Alfred Atherton, a közelkeleti ügyek államtitkára, már e hét folyamán ismét a térségbe érkezik, s megpróbálja a két, sőt esetleg három (Jordánia) érdekelt felet a tárgyalások folytatására rávenni. Úgy vélik a Fehér Házban, hogy nem árt. ha Beginék tudják; Washingtonban többé nem élveznek különleges elbírálást.

Az előbb azt említettük, hogy még nem dőlt el; sikeres volt-e Izrael blokk-próbálkozása, vagy sem. Egy arab fegyverszállítást a washingtoni törvényhozás két háza meg tud akadályozni, ha megfelelő szótöbbséggel rendelkezik. A fegyverszállításhoz nem kell ugyan kongesszusi szentesítés, viszont a kongresszusnak jogában áll 30 napon belül fölemelni tiltakozó szavát, és közismert tény, hogy az ú.n. izráeli lobbynak rendkívüli befolyása van. Ha csak az araboknak küldenék a fegyvert, biztos, hogy a szenátus és a képviselőház egyaránt vétót emelne, s meg is lenne a szükséges szótöbbsége. Carterék azonban saját szempontjukból ügyesen, a Szaudi-Arábiának és Egyiptomnak szállítandó repülőgépek kérdését az izráeli

repülőszállításokkal kötötték össze. Tudniillik, ugyanakkor Izraelnek is szállítanak 75 darab harcigépet, mégpedig F—16 típusút, amelyik sokkal modernebb az arab államoknak szállítani tervezetteknél. Vagyis, ha Izráel megakadályozza az egyiptomi és szaudiai üzletet, esetleg megakadályozza az őneki történő szállításokat is.

Természetesen ez ügyes sakkhúzás az amerikai külügyek intézőinek részéről, de nem döntő. Begihéknek először is el kell határozniok. hogy mialatt egyik oldalon, béketárgyalásokat folytatnak, másik oldalon fegyverkeznek. mit tartanak értékesebbnek. A jelenlegi felfegyverkezési állapot befagyasztását, vagy olyan kétoldalú szállításokat, amikben az erőarány egy hajszálnyira Izrael javára mutatkozik?

A döntő kérdés azonban nem ez. Hanem az, hogy valóban lehet-e hinni a szádáti béke~ nyitány őszinteségében, vagy sem? Kétségtelen tény, hogy Begin és Dáján népszerűtlen álláspontra kényszerülnek, amikor nem hajlandók Szádát jeruzsálemi gesztusát hasonlóval viszonozni. Nyilván az a véleményük, hogy jobb népszerűtlennek lenni, mint védtelennek. Lehet, hogy a jeruzsálemi vicc jár a fejükben, mely szerint arra a kérdésre, hogy megérdemli-e Szádát a Nobel-díjat, a válasz az. hogy nem, de a legjobb alakításért járó Oscar-dijat feltétlenül.

Vagyis, a jeruzsálemi történelmi látogatás még mindig nem oszlatta el azt a bizalmatlanságot, aminek eloszlatására éppen hivatva volt. Minden további tárgyalást az erre a

kérdésre adott ..igen” vagy „nem” dönti el. Tudniillik, ha Szádát nem őszintén akar békét. úgy Izraelnek. — éppen mert a kongresszus többségét maga mögö»* '.udhatia. — nem esik különösebben nehezére kivédeni a carteri nyomást. Ne feledjük el, a jelek nagyon is arra mutatnak, hogy a déli mogyorófarmer csak egyetlen perióduson keresztül fog az elnöki székben ülni. Nemcsak a republikánus párt megerősödése jelzi ezt, de az is, hogy a demokrata párton belül is növekszik az ellenzék; még az sem lehetetlen, hogy Ted Kennedy beszáll a versenybe. Carter hatalmi idejéből 14 hónap járt le. Mivel az utolsó 10 hónapban egyetlen elnök sem engedheti meg magának a biztos bukás nélkül, hogy Izraelre kedvezőtlen politikát folytasson, kevesebb mint két év van hátra. Ha az egyiptomizráeli béketárgyalások jó ütemben folynak, akkor is legalább egy évnek kell még eltelnie. Ha viszont a jeruzsálemi kormány húzni akarja az időt. egy kétéves időtartam elérése egyáltalán nem probléma.

De mi a helyzet akkor, ha Szádát valóban őszintén akar békét — és erre nagyonis sok jel mutat — ? Ebben az esetben súlyos hiba lenne elmulasztani a kitűnő alkalmat és motívumot.

Ilyen körülmények között rendkívüli jelentősége van Atherton küldetésének. A cél, hogy mielőtt a tárgyalások folytatódnak, tisztázzák az „elvi" alapot. A látványos nyitás után, ugyanis, a közelkeleti tárgyalások visszakanyarodtak a Folytatás a 9. oldalon

Dr.BENEDEK PÁL

a MENÓRA és az izráeli ÚJ KELET kiemelkedő munkatársa kanadai előadói körútra érkezik.

tartja meg előadásait.

Mindenkit ezúton hív meg a rendezőség!

Emberi nyelven

Az a törvényjavaslat, amely ebben a pillanatban New York állam képviselőháza előtt fekszik és szentesítésre vár, nem tűnik valami egetföldet rázó. nagy dolognak. Van a világnak elég baja. sokkal méltóbb a tárgyalásra, kommentárra. megoldásra. Ennek a kis hírnek azonban mégis van érdekessége.

Peter Sullivan kb. egy évvel ezelőtt terjesztette be a törvényjavaslatot, amely — ha törvénnyé válik — alapvetően változtatja meg az eddig használt kereskedelmi, jogi. államgazdasági nyelvet. Ugyanis ne felejtsük el, hogy a jogi. államigazgatási fogalmazás minden beszédben különbözik attól a szóhasználattól, amivel az átlagember él. A „közhírré tétetik", vagy ..alulírott magas felek" kezdetű szövegek rendszerint olyan értelmetlen zagyvaságok. amiknek megértéséhez különleges képzettségre van szükség. A magyarban egyidőben bikfanyelvnek. vagy kincstári nyelvnek nevezték ezeket a szövegeket; bizonyára az angolban is van valami hasonló, nem túlságosan hízelgőén becéző kifejezés. Sullivan törvénye alapján a jövőben minden rendeletet, minden szerződést úgy kell megfogalmazni, hogy azt a legegyszerűbb ember is megértse.

Ha jól utánagondolunk, az utóbbi évtizedek, esetleg évszázadok legjelentősebb törvényalkotásáról van szó. Az angol történelemben, a XIV. század elején uralkodó III. Edward király nevéhez fűződik az a reform, amely a bíróságok és közjegyzöségek működésében eltörli a latin nyelvel es helyette az angolt teszi kötelezővé. Ez az uralkodóosztályban akkor is élénk ellenkezést váltott ki. Nem kevesebbről van ugyanis szó. mint hogy az egyszerű, hétköznapi emberi ki kell rekeszteni az államigazgatásból, tehát leghelyesebb. ha meg sem érti. mi az. amit papíron elébe tesznek, vagy amire utasítják. A királyi törvényt kijátszandó, hamarosan meg is találták a megoldást: a szöveg angolul van ugyan, de teljesen érthetetlen angolul. Hasonló folyamat játszódott le a többi európai nyelvben is. Magyarországon például az állami bikfanyelv használata tette lehetővé, hogy minden — különben műveletlen és ostoba — főjegyző, minden alispáni titkár, minden vidéki fiskális valami olyan mitosszal vehette körül magát, hogy a parasztok már messziről megsüvegelték. hiszen ha még okos volt is az egyszerű parasztember, a hivatalos szöveggel bizony nem tudott meg birkózni.

Az újságírók különösen mérgesek voltak ezekre a fogalmazásokra. Nemcsak értheletlenségük miatt, hanem azért, mert ennek következtében minden ügyvéd, aki képes volt ritka és érthetetlen szavak tengerében elködösíteni az értelmet, hirtelen írónak képzelte magát. Még ma is gyakran találkozunk ennek maradékával: sikertelen ügyvédek meg vannak arról győződve, hogy sikeres szerkesztőkké válnak, mert hiszen már otthon is nehéz jogi nyelven tudtak fogalmazni, vagyis az írás mestersége — véleményük szerint — a kisujjukban van.

De azért az egyszerű, hétköznapi ember is bosszankodott eleget. Itt. az amerikai kontinensen. naponta százezrével írnak alá olyan szerződéseket, amiknek az ú.n. kisbetűs részét nem olvassa el senki, mert ha elolvasná, sem értené. Bőséges alkalom nyílik csalásra, és nagyon sokan csak akkor rémülnek el. amikor már a pereskedés során megmagyarázzák nekik, hogy mit is írtak ők tulajdonképpen alá. Ez a közhivatali bikfanyelv teszi, hogy legtöbben el sem mernek egyedül menni egy közlekedési bírósághoz, egy adótiszthez, egy bevándorlási hivatali tisztviselőhöz. Holott az ott felmerüli problémák nagyon is egyszerűek, csak az állami bikfanyelv húz elé ködfüggönyt, ez a kifacsart angol, kifacsart német, kifacsart magyar csupán arra való. hogy a szó elfedje a gondolatot.

Ha Sullivan törvénye valósággá válik, és például egy házvételt házvételnek - fognak nevezni, nem pedig jelzáloggal biztosított ingatlanforgalmi adásvételi szerződésnek, vagy egy repülőtéri szabad-kijáratot szabad-kijáratnak. nem pedig zöldhullámú átjárással biztosított vámkedvezményes folyosószakasznak. akkor az történik, aminek minden országban egy demokratikus fejlődés folyamán történnie kell. Tudniillik az emberek sajátmaguk gazdáivá válnak, és nemcsak a gazdasági nehézségek, a vallási, a faji. a társadalmi elnyomások rabsága alól szabadulnak fel. de egyszer és

mindenkorra megszabadulnak az ..államfenntartó közhivatalok" politikai-szemantikai bürokráciájának nagyképű és ostoba uralmától.

Aki odatartja a másik arcát

Az Egyesült Államok külpolitikáját nem könnyű nyomon követni, még nehezebb megérteni. Most például csak a vak nem látja, hogy Ázsia után fokozatosan csúszik ki az Egyesült Államok kezéből egész Afrika ellenőrzése. Lehet, hogy van valami egészen homályos, távlati terv. amit alulról nézve egyáltalán nem lehet felfogni, de ha ezt még el is fogadnánk, akkor is biztos, hogy néhány évtizedes távlatban nagy bajoknak nézünk elébe.

Angola után a Nyugat el fogja veszíteni Afrika „szarvát", tehát az Etiópia-. Szomália-, Sudán vidéket és ugyancsak elveszíti — mégpedig igen rövid időn belül — minden befolyását a délafrikai térségben is. Holott ezt nagyon könnyű lenne megőrizni.

Rhodéziában az elmúlt hónapokban kedvező alakulásnak lehettünk illetve lehetnénk tanúi, ha a State Departoent ki tudná használni az adódó lehetőségeket. Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt. hogy a rhodéziai válságból egyáltalán nincs kiút. Egy faji elfogultsággal uralkodó kis fehér kisebbség teljes intranzingenciával zárkózott el az ország jelentős többségét kitevő feketék minden kívánsága elől. Ezeket a feketéket egy moszkvai járszalagon lépkedő, vérgőzös gerillacsoport képviselte, vagy állította magáról, hogy képviseli. Aztán hirtelen megjelentek a mérsékelt fekete vezetők, és két hüvösfejű fekete pap. Muzarawi és Sithole. valamint egy okos törzsfőnök. Chiraouc. és megegyeztek Smith rhodéziai miniszterelnök kormányával. Egyetértettek abban, hogy a fehérek fokozatosan átadják az uralmat, s egyelőre egy olyan átmeneti kormányt létesítenek, amelyben minden három fekete miniszter mellé egy fehér kerül. Azt hihetnénk, hogy az Egyesült Államok és Anglia teljes szívvel állt ki egy ilyen megállapodás mellé és gazdasági, diplomáciai erejét latbavetve. megpróbálja kiszorítani a szovjet befolyást.

De nem ez történt. Az angolszász hatalmak nem hajlandók segíteni a fehérek és mérsékelt feketék közt létrejött megállapodást. Mint ahogy Afrika szarvában sem hajlandók állást foglalni az ő segítségüket kérő Szomália mellett. Az amerikai politika ugyanis az igazságkeresés álmában él. Nem tudja, hogy Etiópia és Szomália között tulajdonképpen melyiknek van igaza, mert mindkettő államformája merőben elütő a klasszikus demokráciától. Ezért tehát semlegességét hangoztatja egy olyan pillanatban, amikor Etiópia megsegítésére hetenként 2000 kubai katona érkezik. Az egész erőfeszítésből annyira telt. hogy jegyzéket küldtek az abesszin kormányhoz. Ebben megígérték, hogy ha az abesszinok megtámadják Szomáliát, akkor... na. na.... ezt az amerikaiak rossznéven fogják venni. Nem nehéz kiszámítani, hogy egy ilyen jegyzéknek semmiféle hatása nem lesz.

Még furcsábban alakul az előbb említett rhodéziai illetőleg délafrikai helyzet. Az angolszászoknak persze jó volna, ha békés megegyezés jönne létre. De ehhez — ugyebár — előbb tudni kellene, hogy a rhodéziai feketék többsége valóban békés átmenetet akar-e. vagy pedig demokratikus szavazással inkább a fehérek kiirtása mellett dönt. Mert ha a többség „irtani akar", akkor egy demokratikus hatalom persze nem avatkozhat bele...

Ahhoz, hogy a fehérek és a mérsékelt feketék megegyezését a többség támogatja-e. leghelyesebb lenne népszavazást tartani. De ezt nem lehet, mert az országon kívül szervezkedő gerillacsoportok tiltakoznak a szavazás ellen, s azt ígérik, hogy egy ilyen demokratikus processust véres terrorral fognak megakadályozni. Ha pedig nincs demokratikus szavazás, akkor Amerika igazán nem tudhatja, hogy tulajdonképpen kinek van igaza.

Tehát hiába egyeztek meg a rhodéziai fehérek. Hiába hajlandó most már Worster délafrikai miniszterelnök kompromisszumra Namíbia (Délnyugatafrika) kérdésében, nem remélhető azoknak a támogatása, akiknek érdekétien hajlandók szembeszállni a Szovjetunióval. A State Departmentnek. meg az. angol Foreign Office-nak sokkal fontosabb, hogy a Rhodézia szomszédságában lévő ú.n. frontállamok vezetőinek, pl. Julius Nyererének a jóindulatát nyerjék meg. Ha erre tényleg volna valamilyen reális lehetőségük, úgy még lenne is a dolognak valamilyen értelme. De nincs. Ezek a frontállamok már eljegyezték magukat a kommunista befolyással. A későn reagáló Amerika hajlandó feláldozni természetes szövetségeseit. fehéreket és mérsékelt feketéket egyaránt azért, hogy ellenségei, amikor átharapják a torkát, ne haragudjanak rá nagyon.