Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)
1978-01-14 / 690. szám
1978 január 14. * MENORA 5. oldal New Delhi — Indira Gandhi — India volt miniszterelnöke — kit pártjának disszidens csoportja, egy új Kongresszus Párt elnökévé választott, most nyilván azonj dolgozik, hogy magát újból megválasztassa miniszterelnöknek. A régi Kongresszus Párt hivatalos elnöke, Kasu Brahmanan-Az összehasonlíthatatlanul nagyobb erővel rendelkező vietnami hadsereg szinte szétmorzsolta Kambodzsa védelmezőit és 50 kilóméternyire közelítette meg annak fővárosát Phnom Penh-t. A kambodzsai veszteség vietnami jelentés szerint eddig több mint 40,000 halott. Nyugati hírmagyarázók szerint e szám kissé túlzott. Ugyancsak fenntartással fogadható az a Kambodzsái jelentés, mely szerint fehér munka —ruhába öltözött szovjet katonák vetik támadásba a vietnami tankokat. Nyugati jelentések szerint, a kambodzsai hadsereg hangulatát nagyban befolyásolja a politikai vezetők kapkodása és tehetetlensége. Most már nem kétséges, hogy a vietnami haddá Reddi, nem késlekedett a válasszal és Indira párttagságát felfüggesztette. Az energikus volt miniszterelnöknő sem maradt azonban tétlen és az új disszidens párt határozatával törölte a hivatalos elnök, Kasu Reddi párttagságát. Indira Gandhi szerint a Kongresszus Párt többsége a disszidensek Bangkok, Thailand — erő mögött szovjet "tanácsadók" állanak, míg a kambodzsai hadsereget kínai "tanácsadók" irányítják. A viszály eredői a francia kivonulás után sebtiben lefektetett határok, melyek gyakorlatilag nem voltak megfelelőek. 1975- ig, a vietnami háborúskodások befejeztéig, nem volt idő határkiigazításokra. Ekkor azonban éles viták kezdődtek a határok megvonásának kérdésében. Vietnam, állítván, hogy Kambodzsa neki köszönheti függetlenségét, szinte gyámság alá vetvén e nemzetet, nagyszámú haderőt tartott az országban. Ez sértette Kambodzsa méltóságát. Még talán súlyosabban esett latba szovjet szempontból, hogy Kambodzsa ERDÉLYIEK FIGYELMÉBE! Minden utázasi üggyel kapcsolatban forduljanak az egyetlen ERDÉLYIEK vezetése alatt álló LITORÁL UTAZÁSI IRODÁHOZ • ROKONOK KIHOZATALA • HITELES FORDÍTÁSOK • ÚTLEVÉL ÉS VIZUMÜGYEK • EGYÉNI, CSOPORT ÉS CSARTERUTÁZASOK MINDENHOVA • VÁMMENTES COMTURIST AJÁNDÉKKÚLDEMÉNYEK Injon,hívjon vagy keAQAAzn fiel VLodánkban it> ___________ kéAje. LÁSZLÓ' JÓZSEFET litoral travel bureau 243 East 77th St. New York,N.Y.10021 a 2.és3.Ave között.Tel:(212)535-7746 DR,MA ASLANS FAMOUS HEALTH TREATMENT Gerovital has come to be known the world over for its' healthful, life-revitalizing benefits. And only in Romania can you receive Dr. Ana Aslan's original therapeutic method and supervision. • Romanian clinics and specialized staff have had over 30 years experience in administering this wonderful treatment. • Combine Gerovital with stimulating physiotherapy and natural health spas • In addition to the health benefits, enjoy Romania's many exciting places to visit including vibrant Bucharest, the fabulous Black Sea beach resorts, legendary Transylvania plus much more. • There are many kinds of tours and arrangements that may be made to fit exactly into your budget. NOWHERE BUT IN ROMANIA! i-----------------------------------------------------1 ROMANIAN NATIONAL TOURIST OFFICE | 500 Filth Avenue. N Y. 10036 (212)354-1368 j Please send lull information on geriatric treatments and tours m Romania Name__ Address State. .Zip. mögött áll, mely elégséges ahhoz, hogy megbuktassa Morarji Desai jelenlegi miniszterelnököt, illetőleg annak Janata pártját, mely egy erős Kongresszusi Ellenzék és három kisebb párt koalíciójából tevődött össze. A választásokba persze India népének is lesz némi beleszólása. a vietnami harcokban részivett szovjet erőktől és szovjet szimpatizánsoktól meg akarta tisztítani országát. Vietnam több ízben felajánlotta a béketárgyalásokat, Kambodzsa azonban ezt a vietnami haderők teljes kivonulásától akarta függővé tenni. Vietnam, most Kambodzsa teljes térdre kényszerítésével óhajtja elérni az új határok megvonását. Bizonyos, hogy a háborúskodások nagyban kiélesitik a Szovjetunió és Kína közötti amúgyis erősen meglazult kapcsolatokat. Rangoon — A burmai választások ismét Ne Win elnök győzelmével végződtek. Ne Win, ki 15 évvel ezelőtt, vér nélküli forradalommal szerezte meg a hatalmat, erős kézzel vezeti országát. Santiago — Augusto Pinochet tábornoknak sikerült Chile népe többségének támogatását elnyernie anélkül, hogy egy általános demokratikus választás kockázatát kellett volna vállalnia. A határozat, melyre a népnek igennel vagy nemmel kellett szavaznia a következő volt. Mielőtt a nemzetközi agresszió kiöntené mérgét országunk kormányára, én támogatom Pinochet elnököt Chile méltóságának védelmében; és megerősítem a kormány törvényes voltát és törekvését, mely a szuverenitás intézményesítéséhez vezet”. A “Nemzetközi agresszió" nyilván az Egyesült Nemzetek megbélyegző határozata az emberi jogok megtagadása miatt a Pinochet kormánnyal szemben, "Az ország intézményezése" nyilván egyenlő a kínzások, letartóztatások, politikai gyilkosságok és a szólásszabadság megvonásának intézményesítésével. El kell ismernünk Pinochet tábornok igyekezetének helyességét a kommunizmus elharapódzásának megakadályozására, de az eszközökkel nem érthetünk egyet. Pinochetet az állam konzervativainak nagy többsége támogatja. EGY HETE Rawalpindi — Pakisztán katonai diktátora, Mohammad Zia tábornok, minden vádat visszavont Abdul Wali Khan, volt ellenzéki vezér, és 40 más politikus ellen. A vád szerint, Wali Khan és társai; Pakisztán északnyugati tartományát független országnak akarták nyilvánítani. Zia szerint a vád "99 százalékban politikai célokat volt hivatva szolgálni". Wali Khant — ki a betiltott Nemzeti Awami Liga elnöke volt, — a Zia állal meg buktatott Zulfikar Ali Bhutto miniszterelnök kormánya tar tóztatta le és helyezte őrizetbe. Zía, ki 197S év végére tűzte ki az új pakisztáni választásokat, január hó folyamán fogja nvil vánosságra hozni határozatát, mely el fogja dönteni, hogy Bhuttonak — ki politikai gvil kossággal vádolva jelenleg bőr■ tönben ül — jogában lesz-e részt venni az új választásokon. Liszabon — Antonio Ribeiro — Liszabon bíboros pátriárkája — figyelmeztette Portugália népét, hogy ha nem lesz rövidesen béke és nyugalom a portugál társadalomban, úgy egy polgárháború elkerülhetetlen. Róma — Az eritreai Felszabadító Népfront most a Napalm gáz jogtalan használatával vádolja az etiopiai kormányt és annak légierejét. Eritrea azelőtt független állam volt. 1950-ben, az Egyesült Nemzetek határozata alapján azonban Etiópiához csatolták. A Népfront Etiópia függetlenségéért harcol. Floridában élő 54 éves vígkedélyü, dolgozó asszony vagyok. Ismeretség hiányában ezúton keresek egy szintén hasonló intelligens embert, aki szeret szórakozni, táncolni és társaságba járni. Lehetőleg floridai legyen, 60 éven felül. Kölcsönös megtetszés esetén talán több is lehet, mint barátság. Jól beszélek angolul és héberül. 11 évig éltem Izráelben. Válasz leveleket a New York-i kiadóba kérek. 100 Overlook Terrace New York N.Y. 10040. KULACS ÚJ MAGYAR VENDÉGLŐ AZ EAST SIDON NEW-YORKBAN! 1564 SECOND AVE ( 81-82 utcák között) IGAZI MAGYAROS HÁZIKOSZT. A tulajdonos maga főz. JUTÁNYOS POLGÁRI ARAK. Nyitva d.u. 5-től este 11-ig- Kedden zárva-Rezerválás (2121 650-9304 Hasabaya, Libanon — Dél Libanon rivális frakciói újból harcban állnak egymással. A harc a palesztiniai-libanoniak balszárnya és az Izráel által támogatott keresztény párt között folyik. Bombay — Senki sem menekült az indiai Jumbo jet repülőgép 213 áldozata közül. Hajók és kutató helikopterek eddig csupán 10 holttestre akadtak. Az Air India 747 Boeing repülőgép romjait megtalálta a tengerben. A repülőgép balesetek történetében ez a harmadik legnagyobb katasztrófa. 179 indiai, 9 arab és 2 amerikai volt az áldozatok között. 37 nő, 17 gyermek és 3 csecsemő veszítette életét. A gép, 10 perccel a felszállás után elveszített minden kapcsolatot a bombayi ellenőrző toronnyal. Három nappal a felszállás előtt hindu fanatikusok robbantással fenyegették az indiai légijárat vezetőségét. Az Air India szerint a fenyegetést a Nemzetközi Proutist Szervezet intézte a társaság londoni irodájához. A Szervezet az Amandi Marg politikai frontja, melynek célja egy elit társadalom uralmának megalapítása a világban. A fenyegetést közölték a Bombayban lévő fóintézettel és biztonsági intézkedéseket tettek folyamatba az Indiai Air összes vonalain. Ankara Billent Ecevit miniszterelnöknek (ki a török Szociáldemokrata Köztársasági Párt vezére), a hírek szerint sikerült új kormányt alakítania. Ez Ecevit harmadik miniszterelnöksége. A török parlamentben Ecevit saját pártján kívül főleg a független demokraták támogatására számíthat. Célja a kereskedelem konszolidálása és a politikai gyilkosságok megszüntetése. A múlt év folyamán 200 ilyen gyilkosság fordult elő. Főleg ez volt oka Sulevman Demirel bukásának. Jeruzsálem — Szadat ellenségeit okolják Said Hammaminak a PLO londoni képviselőjének meggyilkolásáért. Hammami meggyilkolása esetleg jele lehet az u.n. "elutasítók tábora" kik hallani sem akarnak egy Izraellel kötendő békéről — hadüzenetének a PLO felé. E tábor szerint a nyugati párt mérsékelt arabjai, valamint egyes izraeli polgárok kapcsolatban állottak Hammamival. Úgy látszik, hogy e tábor még Arafátot is a mérsékeltek közé sorolja. Az araboknál e szerint a szélsőségnek nincsenek határai. Said Hammami Los Angeles — Billv Carter — az elnök sokat szereplő öccse — saját bevallása szerint az egyik legnagyobb hazudozó. Celeste Fremonttal, a Playgirl magazin tudósítójával folytatott interjúja közben kijelentette, hogy "Maga kérdezhet tőlem bármit asszonyom, de én minden kérdésre hazugsággal fogok felelni. A nap 90 százalékában állandóan hazudozok. Most magán múlik, hogy kihámozza a 10 százalék igazságot. "Nem vitás. Az elnök öccse is politikai pályára készül. Salisbury — A jelenleg Rhodesiában uralmon lévő fehér kisebbség es a fekete bennszülött többség képviselői közötti tárgyalásokat — haragos szóviták után — ismét bizonytalan időre elhalasztották. A két tárgyalófél között, a legnehezebben áthidalható probléma, a fehérek képviselete egy jövőbeni fekete többséggel rendelkező országban. A fehér kisebbség azt követeli, hogy a parlamenti képviselők egy harmada fehérekből álljon. A bennszülötttek képviselői azonban ezt nem hajlandók elfogadni. London — Donald Woods — kit a délafrikai hatóságok, kormányellenes cikkei miatt őrizetbe helyeztek — átúszván egy megáradt folyót, egv független afrikai állam támogatásával, családjával egvütt Londonba érkezett. Most azzal a kérelemmel fordul az Egyesült Nemzetekhez, hogy John Forstert és James Krugert, a délafrikai állam miniszterelnökét és igazságügyminiszterét, a nemzetek ítélőszéke nemzetközi bűnösöknek nyilvánítsa. Wíxids és családja az ENSZ-től nemzetközi útlevelet, Angliától pedig menedékjogot kaptak. Los Angeles — Ruth Stapieton, Carter húga. úgy látszik sikeresebb mint bátyja az Egyesült Államok elnöke. Ruth-nak ugyanis, ki fanatikus vallásos hitével kívánja meggyógyítani megtévedt embertársait, most sikerült megtérítenie a pornográfia világbajnokát az ateista Larry Flyntet, a hírhedt Hustler magazin tulajdonosát. "Ujjászülettem" kiáltotta Flynt a televízió meglepett hallgatósága felé. “Hajlandó vagyok életemet áldozni Jézus Krisztusért” A Hustler — Flynt szerint — most tetőtől talpig megváltozik. A hárommilliós példányszámú magazin, mely eddig Szodoma és Gomora minden elképzelhető bűnlistáját jóval túllépte, most valószínűleg latba veti majd minden energiáját, hogy az egyháznak újabb híveket szerezzen. Lapjának egyik főalakja Chester "a nők molesztálója" most a "női társadalom védelmezője” címet'nyerte el, se minőségben fog harcolni a bűnös szerelem minden variációja ellen. Bár csak sikert lehet kívánni a nemes eszme megvalósításához, mégis félő, hogy a megreformált Hustler hárommilliós példányszáma nem fog megduplázódni. NEW YORK üzleti központjában 16 év óta kitünően bevezetett nagy vevőkörrel rendelkező FÉRFI es NŐI DIVAT és RUHAÜZLET ahol tetőtől talpig mindentmegtalál a tulajdonos betegsége miatt ELADÓ Érdeklődés (212)628-6404 Dr.SUGÁR LÁSZLÓ értesíti pácienseit, hogy orvosi rendelőiének új címe: 215 E. 64th St. (2 és 3 Avenuek között) RENDELÉSI ÓRÁK VÁLTOZATLANOK TEL: (212) RE7-7900 NEM KELL MANHATTANBA MENNI HENTESÁRÚÉRT! Megnyílt aFlushing-ban41-40 Main St. ( a Főpostával szemben, a Samford és a 41. utcák között) BARNA ISTVÁN hentesáru üzlete EUROPEAN MEAT CORP. n© v©n Könnyű parkolási lehetőség három nagy áruház mellett Mindenféle húsok, házi készítményű felvágottak hatalmas választékban TeIefon358-7459 Nyitva:7 - 7-ig. Istamtó'V'1 v ;tTl* Egv örmény függetlenségi mozgalom tagjai bombát dobtak a brüsszeli török követség épületére. A csoport nyilatkozata szerint, fel akarták hívni Törökország és a Nyugat figyelmét arra, hogy az örmény népnek joga van a függetlenségre.